BH 2002.4.125 Az életveszélyt okozó testi sértés elkövetése során a jogos védelmi helyzetben levő, de az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépő vádlottra kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés és ezzel együtt a pártfogó felügyelet intézkedését alkalmazó ítélet súlyosítása nem indokolt [Btk. 29. § (3) bek., 83. §, 89. § (2) és (6) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].

A megyei bíróság a 2000. május 8. napján kelt ítéletével a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 évi - 5 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, egyben elrendelte a pártfogó felügyeletét.

Az ítélet ellen kizárólag az ügyész jelentett be fellebbezést a büntetés súlyosításáért, a szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztése miatt, közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása és kényszergyógyítás elrendelése végett.

A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal azonos indítványt tett.

Az elsőfokú bíróság a büntetési eljárási szabályok megtartásával folytatta le a tárgyalást. Feltárt és értékelési körébe vont minden, az ügy tárgyilagos megítélése szempontjából jelentős tényt és körülményt. A rendelkezésre álló bizonyítékokat a logika szabályainak megfelelő módon értékelte, és e tevékenységéről kimerítően számot adott. Meggyőző érvekkel fejtette ki, hogy a vádlott előadásával szemben miért a sértett vallomását fogadta el, és e körben megfelelően hivatkozott az orvosszakértői vélemény adataira, valamint a tanú vallomására, aki előtt a vádlott elismerte, hogy megszúrta a sértettet.

A megalapozottan megállapított tényállás irányadó volt a másodfokú eljárásban.

Okszerű a vádlott bűnösségére levont következtetés. A cselekmény minősítése megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.

Az anyagi jogi értékelés azonban nem mindenben helyes. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett. Az irányadó tényállás az, hogy a sértett sötétedés után az esti órákban ment a vádlott lakásához, és a bejárati ajtón bezörgetve azt kiabálta: "Nyissátok ki, mert rátok töröm az ajtót, megöllek benneteket". A vádlott - amint kinyitotta az ajtót - nyomban szúrt a sértett felé. Kétségtelenül olyan közvetlenül fenyegető támadás veszélye állott fenn, amelynek az elhárítására szükség volt. Az elhárítás szükséges mértékét azonban túllépte a vádlott, amikor látta, hogy a sértett kezében semmilyen eszköz sincs, és ő mégis késsel hárította el a fenyegető támadást, ijedtsége, menthető felindulása azonban korlátozta az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében.

Az elsőfokú bíróság a büntetés nemét és mértékét befolyásoló tényezőket alapvetően helyesen vette számba, azok azonban - az eltérő anyagi jogi álláspontra is figyelemmel - az alábbi helyesbítésre és módosításra szorulnak.