A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20087/2020/5. számú határozata személyiségi jog megsértése tárgyában. [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. §, 2:51. §, 2:52. §, 6:548. §] Bírók: Kollár Zoltán, Lukács Zsuzsanna, Örkényi László

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék P.21149/2019/11., Fővárosi Törvényszék P.21149/2019/12., *Fővárosi Ítélőtábla Pf.20087/2020/5.*

***********

Fővárosi Ítélőtábla

17.Pf.20.087/2020/5.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Szabó Gábor ügyvéd (fél címe.) által képviselt felperes neve (felperes címe.) felperesnek, a alperesi képviselő neve kamarai jogtanácsos által képviselt alperes neve (alperes címe.) alperes ellen személyiségi jog megsértése miatt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2019. október 17. napján kihirdetett - a 2019. október 31. napján kelt 28.P.21.149/2019/12. számú végzéssel kijavított - 28.P.21.149/2019/11. számú ítélete ellen a felperes által 14. és 15., az alperes részéről 13. és 17. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében - a felperesnek fizetendő elsőfokú perköltségre is kiterjedően - helybenhagyja.

A felperes által fizetendő és az állam terhén maradó kereseti illeték összegét egyaránt 18.000 (Tizennyolcezer) -18.000 (Tizennyolcezer) forintra felemeli.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 25.000 (Huszonötezer) forint másodfokú perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy az állam javára - az állami adó- és vámhatóság felhívásában megjelölt módon és számlára - fizessen meg 24.400 (Huszonnégyezer-négyszáz) forint fellebbezési illetéket. Megállapítja, hogy a le nem rótt további 48.000 (Negyvennyolcezer) forint fellebbezési illeték az állam terhén marad.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2014. június 5. és 2015. május 1. napja között fogvatartásban volt az alperes III. számú objektumában. Ezalatt mindvégig 14,55 m2 alapterületű zárkában helyezték el, melynek mozgástere 9,2 m2 volt. A zárkában jórészt három-négy fogvatartottat őriztek. Az egy főre eső élettér (a zárka teljes területének egy főre eső hányada) négy fogvatartott elhelyezése esetén 3,63 m2. A felperes fogvatartása alatt 223 napon át volt negyedmagával egy zárkában elhelyezve. A felperes mindvégig zárt körletben volt fogva, így csak az intézet által megszabott esetekben (például fürdéskor, sétánál) hagyhatta el a zárkát.

[2] A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a 2014. június 5. és 2015. május 1. napja közötti fogvatartás során túlzsúfolt módon történt elhelyezésével megsértette a felperes emberi méltóságát. Kérte továbbá az alperest 492.000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezni.

[3] Keresetét azzal indokolta, hogy az alperes a fogvatartás során nem biztosította számára a büntetés-végrehajtási jogszabályok által előírt legalább 4 m2 mozgásteret, illetve a strasbourgi bíróság mércéje szerinti megfelelő életteret. A minimális mozgástér, élettér biztosításának hiánya pedig minden esetben az emberi méltóság sérelmét eredményezi. Álláspontja szerint a fogvatartás során az egy főre eső mozgástér 223 napon keresztül nem érte el a 3 m2-t sem, további 90 nap esetében pedig a 4 m²-t. Erre figyelemmel napi 1.600, illetve 1.500 forint alapulvételével érvényesítette sérelemdíj iránti igényét.

[4] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

[5] Nem vitatta, hogy a strasbourgi mérce szerinti 4 m2 életteret nem biztosította, amikor négy személy tartózkodott a zárkában. Nézete szerint azonban a túlzsúfoltság nem sérthette rendkívüli módon a felperes emberi méltóságát, miután jelenleg is szabadságvesztés büntetését tölti. Ha akkora traumát okozott volna számára a túlzsúfolt elhelyezés, nyilván próbálta volna elkerülni a szabadságvesztést eredményező élethelyzeteket.

[6] Arra is alapította védekezését, hogy a fogvatartottak befogadását az erre vonatkozó jogszabályi kötelezettsége miatt a minimális élettér biztosításának hiányában sem tagadhatta meg.

[7] A kereset összegszerűségét arra figyelemmel vitatta, hogy a 2013. évi CCXL. törvény (Bvtv.) 10/A.§ (3) bekezdés napi 1.200-1.600 forint kártalanítási összeget irányoz elő, amelyhez képest a felperes jelentősebb összegű sérelemdíjigényt támasztott.

[8] Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével - a keresetnek részben helyt adva - megállapította, hogy az alperes a felperes 2014. június 5. napja és 2015. május 1. napja közötti fogvatartása során túlzsúfolt módon történő elhelyezésével megsértette a felperes emberi méltóságát.

Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 267.600 forintot és 80.000 forint perköltséget.

Kötelezte a felperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az államnak 14.760 forint illetéket, és megállapította, hogy a peres eljárás ezt meghaladó 14.760 forint illetékét az állam viseli.

[9] Döntését az Alaptörvény I., II., III. és Q) cikk, a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42.§, 2:51.§ (1) bekezdés a) pont, 2:52.§, a 6/1996. (VII.12.) IM rendelet 12.§ (1) bekezdés és 239.§ (1) bekezdés, valamint a 16/2014. (XII.19.) IM rendelet 186.§ (2) bekezdés rendelkezéseire alapította.

[10] Kiemelte, hogy az alperes a működése során kizárólag a jogszabályban meghatározott mértékben okozhat hátrányokat a fogvatartottaknak. Ezen túlmenő hátrány okozása jogellenessé teszi a magatartását.

[11] Hangsúlyozta, hogy az előzetes letartóztatottak zárkabeli mozgásterére vonatkozó szabályokat 2014. december 31-ig a 6/1996. (VII.12.) IM rendelet 239.§ (1) bekezdés, 2015. január 1-jétől a 16/2014. (XII.19.) IM rendelet 186.§ (2) bekezdés szabályozta. A jogszabály "lehetőleg", "lehetőség szerint" szóhasználata azonban látszólagossá teszi a szabályozást, az ilyen tartalmú norma nem tekinthető valós jogszabálynak, legfeljebb ajánlásnak. Az Alkotmánybíróság azonban a 32/2014. (XI.3.) AB határozatában (a továbbiakban: ABh.) összefoglalta az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az Emberi Jogok Európai Egyezménye embertelen vagy megalázó bánásmódot, illetve büntetést tiltó 3. cikkén alapuló ítélkezési gyakorlatát. Eszerint a fogvatartottak büntetés-végrehajtási intézetben történő túlzsúfolt elhelyezése egyértelműen az egyezmény 3. cikkének sérelmét jelenti. Az EJEB extrémnek tekinti a túlzsúfoltság mértékét, ha a zárka területéből az egy főre jutó élettér a 3 m2-t sem éri el. Nem nyilvánítja azonban egyezménysértőnek a fogvatartás feltételeit, ha az egy főre eső élettér eléri a 4 m2-t. Az EJEB a 3 és 4 m2 közötti személyes tér esetén szinte kivétel nélkül egyezménysértést állapít meg, de ezekben az esetekben jellemzően a fogvatartás egyéb körülményeinek negatív következménye és a túlzsúfoltság együttes hatása sérti az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát. Ugyanakkor minél közelebb van a kérelmező számára biztosított mozgástér az ajánlásban meghatározott értékhez, annál szélesebb a lehetősége annak, hogy a zsúfoltság enyhítését célzó intézkedések hatását értékelve az EJEB mellőzi a jogsértés megállapítását.