A Debreceni Ítélőtábla Bf.433/2010/8. számú határozata emberölés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 99. §, 166. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 82. §, 86. §, 207. §, 280. §, 304. §, 348. §, 351. §, 352. §, 371. §, 372. §, 381. §] Bírók: Gömöri Olivér, Háger Tamás, Kardos Sándor

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Bf.II.433/2010 /8.sz.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Debrecenben, a 2010. szeptember 27-én megtartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette az alábbi

ítéletet:

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt vádlott ellen indított büntetőügyben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2010. április 15-én kihirdetett 6.B.251/2009/46. számú miatt ellen indult büntetőügyben kelt számú ítéletét megváltoztatja a következők szerint.

A vádlottal szemben kiszabott fő- és mellékbüntetés tartamát egyaránt 9 (kilenc) évre súlyosítja.

Egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyja.

A szabadságvesztés tartamába beszámítja a vádlott által az első fokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogva tartásban töltött időt.

A másodfokú eljárásban 3000 (háromezer) Ft - a vádlottat terhelő - bűnügyi költség merült fel.

Indokolás:

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a rendelkező részben írt határozatával vádlottat a Btk.166.§ (1) bekezdése szerinti emberölés bűntette és a Btk.195.§ (1) bekezdése szerint minősülő kiskorú veszélyeztetése miatt 6 év 6 hónap börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A szabadságvesztés tartamába beszámította a vádlott által előzetes fogva tartásban töltött időt. Megszüntette a terhelt szülői felügyeleti jogát utónevű gyermekei tekintetében. Rendelkezett a lefoglalt bűnjelekről és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség viselésére.

Az ítélet ellen egyrészt az ügyész jelentett be fellebbezést a büntetés súlyosítása érdekében, másfelől a vádlott enyhítés, a védő elsősorban felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett élt jogorvoslattal.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.223/2009/7-I. számú átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - az ügyészi fellebbezést fenntartva az első fokú ítélet megváltoztatását, a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamának felemelését indítványozta.

A védő a nyilvános ülésen a fellebbezését szintén fenntartotta. Elsődlegesen bizonyítottság hiánya miatt a vádlott felmentésére, másodsorban enyhébb minősítés, halált okozó testi sértés megállapítására, illetve a büntetés enyhítésére tett indítványt.

Az ügyészi fellebbezés igen, a védelmi jogorvoslatok viszont nem alaposak.

A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást a Be.348.§ (1) bekezdése alapján teljes terjedelemben felülbírálta, mely során megállapította, hogy a megyei bíróság a bizonyítási eljárást alapvetően a törvényi rendelkezéseknek megfelelően folytatta le. Nem vétett sem abszolút, sem olyan relatív hibát, mely az érdemi felülbírálatot kizárná.

A tizennegyedik életévét be nem töltött, gyermekkorú tanúkihallgatása során azonban kisebb, a vallomástétel felhasználhatóságát egyébként nem érintő eljárási szabálysértés történt. A gyermekkorú tanút a rendőrség a nyomozás során kihallgatta, nyomozási bírói kihallgatására nem került sor, ezért a megyei bíróság helytállóan döntött arról, hogy a tanú perbeli kihallgatása nem mellőzhető.

A Be.280.§ (2) bekezdésének előírása szerint a tárgyalás időpontjában a tizennegyedik életévét be nem töltött személyt, akit a nyomozás során a bíróság tanúként nem hallgatott ki, de tanúkénti kihallgatása szükségessé vált, kiküldött bíró, vagy megkeresett bíró útján kell kihallgatni, következésképpen ilyen esetben a tárgyaláson történő kihallgatásnak nincs helye. Az elsőfokú bíróság nem tárgyaláson hallgatta ki a tanút, hanem a 2010. február 8-i eljárási cselekmény 6.B.251/2009/31. számú jegyzőkönyvének tanúsága szerint kiküldött bírói eljárásban. A tanú jogait érdemben érintő, a vallomástétel értékelését kizáró eljárási szabálysértés tehát nem történt. A kiküldött bírói eljárás formai oldalról azonban nem állt teljes összhangban a törvénnyel és az azon alapuló bíró gyakorlattal. A tárgyalástól elkülönült eljárást a megyei bíróság hivatalos helyiségében végezte el. A törvény ugyan részleteiben nem szabályozza a kiküldött bíró eljárását, azonban a Be.304.§ (1) bekezdésére is figyelemmel a helyes nyelvtani és logikai értelmezésből az következik, hogy ilyen esetben a tanács elnöke a kihallgatandó személyt nem idézi a hivatalos helyiségbe, hanem az eljárási cselekményt nevezett tartózkodási helyén végzi el. Erre utal a Be.304.§ (1) bekezdése, mely szerint a "bíróság hivatásos bíró tagját küldi ki" az eljárási cselekmény elvégzésére. A megyei bíróság tehát akkor járt volna el helyesen, ha a gyermekkorú tanút lakhelyén, tartózkodási helyén, vagy az aktuális tartózkodási helyen működő intézményben, hivatalos helyiségben hallgatja ki. Ezt indokolja a gyermekkorú védelme, hogy kihallgatására megszokott környezetében kerüljön sor, ne abból mintegy kiemelve, egy számára idegen, a hivatalos eljárásból a gyermek számára egyértelműen adódó feszült légkörben. Ebben töretlen a bírói gyakorlat.

A nem tárgyaláson, hanem a tanács elnöke által kiküldött bírói eljárásban kihallgatott gyermekkorú a törvénynek mindenben megfelelő figyelmeztetések után a törvényes képviselő nyilatkozatának beszerzése mellett a vádlott hozzátartozójaként a Be.82.§ (1) bekezdés a) pontja alapján a vallomástételt jogosan tagadta meg, így a rendőrségen tett nyomozati vallomása sem volt bizonyítékként felhasználható. A részletezett eljárási szabálysértés relatív volta folytán nem tette érvénytelenné a bíróság eljárási cselekményét, így a mentességi jog gyakorlására a törvénynek megfelelően került sor.

A kiskorú nyomozás során tett vallomása a fenti okból eleve nem vehető figyelembe, szükséges azonban még az alábbiak megjegyzése. A törvény ugyan nem zárja ki a nyomozó hatóság általi közvetlen kihallgatást, de az adott ügyben feltétlen indokolt lett volna a gyermekkorú nyomozási bíró előtti meghallgatása a Be.207.§ (4) bekezdése alapján, mely által elkerülhető lett volna a perbeli kihallgatás. Mindezt a gyermek védelme, jogainak biztosítása és a bizonyítástaktika is szükségessé tette volna, tekintettel arra, hogy perdöntő bizonyítékról volt szó és a nyomozásban a tanú nem gyakorolta a mentességi jogát.

A rendőrségen felvett vallomás egyébként alaki és tartalmi hiányosságai miatt még abban az esetben sem lett volna bizonyítékként értékelhető, ha a bíróságon a gyermekkorú nem tagadja meg a vallomástételt.

A Be.82.§ (1) bekezdés a) pontjában írt abszolút és a b) pontban szabályozott relatív mentességi jogra ugyan a nyomozó hatóság kioktatta a tanút, de a tanú válasza, illetve a válasz jegyzőkönyvezése alapján nem ellenőrizhető egyértelműen a gyermek döntése a vallomás megtagadásáról. A jegyzőkönyv szerint a tanú a figyelmeztetés után azt a választ adta, hogy "a figyelmeztetést megértettem, kijelentem, hogy a tanúvallomásomnak akadálya nincs". E válaszból nem tűnik ki egyértelműen, hogy a kiskorú vallomást kívánt tenni, másfelől a vallomásmegtagadás kérdésében a kihallgatáson törvényes képviselőként jelenlévő személyt is nyilatkoztatni kellett volna, melyre nem került sor. A töretlen bírói gyakorlat a törvényes képviselőnek a Be.86.§ (2) bekezdésében megjelölt hozzájáruló nyilatkozatát a tizennegyedik életévét be nem töltött tanú kihallgatásakor megköveteli. Másfelől utalni kell rá, hogy az ügyben tanúként szereplő törvényes képviselői minősége sem volt megfelelően tisztázott és igazolt.