668/B/1996. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt előterjesztett indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt előterjesztett indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedés rendjéről szóló 1988. évi I. törvény 12. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
A közúti közlekedés rendjéről szóló 1988. évi I. törvényt (a továbbiakban: Tv.) módosította az 1996. évi X. törvény, amelynek 2. §-a a Tv. 12. § (4) bekezdésébe a következő rendelkezést iktatta be: a járdát, a gyalogutat és a kerékpárutat kivéve a közút területén és a közút felett, továbbá külterületen - a 42/A. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott távolságon belül - a közút mellett reklámtáblát, reklámhordozót és egyéb reklámcélú berendezést elhelyezni tilos. Ez a tilalom nem vonatkozik azokra a berendezésekre, amelyek a közlekedés biztonságát elősegítő közérdekű tájékoztatást tartalmaznak.
Az indítványozó szerint e rendelkezésnek "a közút felett" szövegrésze alkotmányellenes, ezért indítványában ennek megállapítását és a kifogásolt szövegrész megsemmisítését kérte. Indítványában előadta, hogy szerződést kötött a Magyar Államvasutak Rt-val a vasúti hidak reklámcélú hasznosítására. A szerződések alapján megtervezte a hidak reklámberendezéseit azok energiaellátó rendszerével együtt, majd a tervekhez beszerezte a szükséges hatósági engedélyeket is. Az engedélyek birtokában felszerelte a reklámberendezéseket és a berendezésekre több gazdálkodó szervezettel bérleti szerződést kötött. Egyes bérleti szerződések hosszú távúak, több évre szólnak.
A támadott törvényi rendelkezés folytán - mivel ezek a berendezések a közút felett helyezkednek el - a kiépített berendezéseket fel kell számolnia, a bérleti szerződéseket - egy év türelmi idő elteltével - meg kell szüntetnie. Álláspontja szerint a megkötött és érvényes szerződéseket a törvényi rendelkezés módosítása folytán nem tudja teljesíteni, ezzel a sérelmezett rendelkezés alapjaiban ingatta meg gazdasági tevékenységét, egyéb közterületi reklámvállalkozásokkal szemben pedig egyenlőtlen versenyhelyzetet teremtett.
Érvelése szerint ezért az új törvényi szabályozás ellentétes az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal, melyre tekintettel kérte a kifogásolt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak találta.
1. Az Alkotmány preambuluma és 9. § (1) bekezdése szerint Magyarország gazdasága piacgazdaság. A 9. § (2) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a verseny szabadságát.
A piacgazdaság közvetlen jellemzőjeként az Alkotmány csak annyit tartalmaz, hogy benne a köztulajdon és magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Az Alkotmány egyébként nem kötelezi el magát a piacgazdaság semmilyen tartalmi modellje mellett. Az Alkotmánybíróság a 33/1993. (V. 28.) AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány - a piacgazdaság deklarálásán túl - gazdaságpolitikailag semleges. Az Alkotmányból a gazdasági életbe való állami beavatkozás nagysága, ereje, mégkevésbé annak tilalma közvetlenül nem vezethető le (ABH 1993. 247., 249.).
Az Alkotmánybíróság a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában (ABH 1994. 117., 119.) kifejtette, hogy - szélső eseteken túlmenően - a piacgazdaság minden alkotmányossági vizsgálatnál irreleváns. A piacgazdasághoz senkinek sincs joga, vagyis az nem minősíthető alapjogként. A piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthető el. Vagyis nem lehet valamely beavatkozás, vagy törvényi korlátozás alkotmányosságát attól függővé tenni, hogy a korlátozás a piacgazdaság kiépítését mennyiben szolgálja, illetőleg egyáltalában szolgálja-e.
A támadott törvényi rendelkezés alkotmányellenessége tehát az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg azért sem, mert a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét kimondó rendelkezéssel a kifogásolt szabályozás értékelhető összefüggésben nincs.
2. Az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében szabályozott vállalkozás joga alapjog. Az Alkotmánybíróság már az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában megállapította, hogy a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül jelent -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást (ABH 1993. 340, 341-342.).
E határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy a vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági és egyéb feltételrendszerben gyakorolhatja tevékenységét. E feltételrendszer meghatározása általában a törvényhozó szabadságába tartozik, és csak kivételesen vethet fel alkotmányossági kérdéseket (pl. a diszkrimináció tilalmával összefüggésben). A továbbiakban az Alkotmánybíróság a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában munkálta ki (ABH 1994, 121.), hogy a vállalkozáshoz való alapjog természetesen nem korlátozhatatlan, de az állami beavatkozások és korlátozások ellen a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás, a vállalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam. A vállalkozás gyakorlását érintő különböző korlátozásokat elemezve az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a foglalkozás, a vállalkozás gyakorlásának korlátai jórészt szakmai természetűek és célszerűségi szempontok alapján indokoltak, alapjogi problémát csak határesetekben okoznak. Alapjogi korlátozás hiányában pedig a korlátozás alkotmányosságát az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata alapján aszerint kell elbírálni, hogy tárgyilagos mérlegelés szerint a korlátozásnak vannak-e ésszerű indokai [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 202.].
3. A támadott törvényi szabály a közúti közlekedés biztonságát elősegítő rendelkezés, amelynek reklámkorlátozó tartalma is van, vagyis az a reklámtevékenységgel kapcsolatos vállalkozások gyakorlását egy meghatározott körben korlátozza. Ennek a korlátozásnak azonban tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indokai vannak.
A reklám lényegéhez tartozik a figyelemfelkeltés. A belföldi reklám- és hirdetési tevékenységről szóló 12/1972. (VI. 5.) BkM rendelet 2. §-a értelmében reklám minden figyelemfelhívásra alkalmas közlés, információ. Az 1991-ben kiadott Magyar Reklámetikai Kódex meghatározása alapján pedig reklámnak minősül - egyebek között - minden közlés, információ, amely figyelemfelhívás útján tájékoztat. A reklám lényegéhez tartozik tehát a figyelemfelkeltés, figyelemfelhívás, hiszen minden reklám értelme az, hogy a benne foglalt információnak ösztönző hatása legyen. Ez az ösztönzés pedig nyilvánvalóan a figyelemfelkeltés útján realizálódik, a reklám így - az érdeklődést felkeltő hatásánál fogva - alkalmas arra, hogy másról elterelje a figyelmet.
Mivel a támadott tilalmi rendelkezés a zavartalan közúti közlekedés szolgálatában áll és célja a közlekedés, a forgalom biztonsága, a balesetmegelőzés és az életvédelem, annak korlátozó tartalma ésszerű indokokon nyugszik, így nem alkotmányellenes. A figyelemfelkeltésre alkalmas reklámtáblák és más reklámhordozók közút feletti elhelyezése ugyanis balesetveszélyes, a biztonságos közlekedést veszélyezteti, így a tilalomnak ésszerű alapja van, az az Alkotmány felhívott rendelkezéseivel nem áll ellentétben. Az pedig nem alkotmányossági kérdés, hogy a támadott törvényi rendelkezés az indítványozó korábban megkötött szerződései teljesítését lehetetlenné teszi.
Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság a sérelmezett törvényi rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt megalapozatlannak találta, ezért azt elutasította.
Budapest, 1996. szeptember 30.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró