33/1993. (V. 28.) AB határozat
a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. törvény 3. § (3) bekezdésének "a 326. § (1)-(2) bekezdése és a 329. § (1) bekezdése" szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság az indítványt egyebekben elutasítja.
A megsemmisítés folytán a törvény 3. § (3) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban:
"3. § (3) A Vagyonkezelő Részvénytársaság alapítására, működésére - ha e törvény másként nem rendelkezik - a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) szabályait kell megfelelően alkalmazni, a Gt. 13. §, a 251. § (2) bekezdése, a 287. § kivételével."
A megsemmisített rendelkezést az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételétől nem lehet alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 3. § (3) bekezdése, a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) rendelkezéseinek alkalmazására vonatkozóan egy utaló szabályt tartalmaz. Eszerint az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁVRt.) alapítására, működésére - ha e törvény másként nem rendelkezik - a Gt. szabályait kell megfelelően alkalmazni, a Gt. 13. §, a 251. § (2) bekezdése, a 287. §, a 326. § (1)-(2) bekezdése és a 329. § (1) bekezdése kivételével.
2. A Gt. 13. §-a a gazdasági társaságokban a dolgozói részvétel követelményeiről rendelkezik, annak kimondásával, hogy ha a gazdasági társaságnál a főfoglalkozású dolgozók létszáma éves átlagban a 200 főt meghaladja, a társaság dolgozói a felügyelő bizottság útján részt vesznek a társaság működésének ellenőrzésében. A továbbiakban a Gt. 13. §-a a részvétel arányáról, valamint a választás módjáról és eljárási rendjéről tartalmaz rendelkezéseket.
A Gt. 251. § (2) bekezdése szerint a részvénytársaság alapításakor a pénzbeli hozzájárulás összege nem lehet kevesebb az alaptőke harminc százalékánál és ötmillió forintnál.
A Gt. 287. §-a a részvénytársaság igazgatósága képviseleti jogának korlátozásáról tartalmaz rendelkezést. Eszerint a képviseleti jogot az alapszabály, a közgyűlés határozata, vagy a felügyelő bizottság korlátozhatja; a korlátozás azonban harmadik személyekkel szemben hatálytalan. A korlátozás megsértéséből eredő károkért az igazgatóság tagjai a részvénytársasággal szemben egyetemlegesen felelnek.
A Gt. 326. § (1) és (2) bekezdése, továbbá a 329. § (1) bekezdése a más részvénytársaságban való részesedés egyes részletszabályait tartalmazza. A részesedés mértéke tekintetében a Gt. különbséget tesz ellenőrzött részvénytársaság és közvetlen irányítás alatt álló részvénytársaság között. Többségi részesedés a Gt. 323. § (1) bekezdése szerint az, ha a részvénytársaság megszerezte egy másik részvénytársaságnak (ellenőrzött részvénytársaság) alaptőkéje több mint felét kitevő részvényeit, vagy a másik részvénytársaság közgyűlésén a szavazatok több mint fele illeti meg. A Gt. 328. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy ha a többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság az ellenőrzött részvénytársaságnak az alaptőkéje több mint háromnegyed részét kitevő részvényeit szerezte meg, akkor a másik részvénytársaságot közvetlen irányítás alatt álló részvénytársaságnak kell tekinteni.
A Gt. 326. §-a szerint a többségi részesedés megszerzésétől számított kilencven napon belül, az ellenőrzött részvénytársaság bármelyik részvényesének kérésére, a többségi részesedéssel rendelkező részvénytársaság a részvényes választása szerint köteles:
a) legalább az általa tett ajánlat szerinti áron tőle a részvényeit megvásárolni, vagy
b) a részvényesnek előre meghatározott mértékű osztalékot fizetni.
A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
A Gt. 329. § (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a közvetlen irányítás alatt álló részvénytársaság részvényesei bármikor követelhetik az irányító társaságtól, hogy nekik előre meghatározott mértékű osztalékot fizessen, vagy részvényeiket tőlük a határozat meghozatalakori értéken vásárolja meg, illetőleg részvényeiket az irányító társaság saját részvényeire cserélje be.
3. Az indítványozók álláspontja szerint a Tv.-nek a Gt. idézett rendelkezései alóli kivételt megállapító szabálya sérti az Alkotmány preambulumában megfogalmazott szociális piacgazdaság alkotmányos követelményét, az Alkotmány 9. § (1) bekezdését, továbbá általában a gazdasági alkotmányosság követelményrendszerét. Erre tekintettel kérték a Tv. 3. § (3) bekezdésében írt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és teljes megsemmisítését.
Az indítványban kifejtettek szerint a Tv. az ÁVRt.-vel egy rendkívüli nagyságrendű vagyon felett rendelkező holding-részvénytársaságot hoz létre, amelynek működése jelentős veszélyt jelenthet a piaci verseny szabadságára, a verseny zavartalan kibontakozásához fűződő alkotmányos érdekekre, gátolhatja a szociális piacgazdaság kialakításához elengedhetetlenül szükséges magántulajdon kibontakozását. Az indítványozók hivatkoznak arra, hogy az állami tulajdon fölénye mellett polgári társadalmi rend és szociális piacgazdaság rendeltetésszerűen nem működhet. Az alkotmányos alapelveknek az ÁVRt.-vel szembeni maradéktalan érvényre juttatása azért különösen fontos, mert e társaság jogi formája a társasági jogban garanciális biztosítékokkal övezett egyszemélyes részvénytársaság, amelyről a Gt. 298-300. §-ai rendelkeznek. A részvénytársaság egyetlen részvényese a Kormány, márpedig a Kormánnyal való intézményes összefonódás folytán fennáll annak veszélye, hogy a "közhatalmi állam" Alkotmányban biztosított demokratizmusát esetlegesen lerontja a "tulajdonosi állam szubjektív önkénye".
Az indítványozók szerint a Tv. a magánszektorral szemben diszkriminációt alkalmazva mentesíti az állami vagyonkezelő részvénytársaságot több olyan társasági jogi szabály betartása alól, amely egyébként minden részvénytársaságot terhel. Ezzel a Tv. 3. § (3) bekezdése megsérti az Alkotmány 9. §-ában foglalt elvet, amely szerint a köztulajdon és a magántulajdon egyenrangú és egyenlő védelemben részesül.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány általános megállapításaival, illetőleg érveivel kapcsolatban a következőkre mutat rá.
1. Az Alkotmány preambuluma szerint a Magyar Köztársaság Alkotmányát az Országgyűlés - egyebek között - a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében alkotta meg. Eszerint a preambulum szociális piacgazdasága a Magyar Köztársaságban csak államcél. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül, nem a szociális piacgazdaság konkretizálása, hanem a piacgazdaság legfőbb biztosítéka.
Az Alkotmány - a piacgazdaság deklarálásán túl - gazdaságpolitikailag semleges. Az Alkotmányból az állami beavatkozás nagysága, ereje, még kevésbé annak tilalma, illetőleg az állami vagyon korlátozhatósága és annak nagysága közvetlenül nem vezethető le. Az állam gazdaságpolitikájára vonatkozó közvetlen alkotmányi rendelkezés az Alkotmány 10. §-a, amelynek (2) bekezdése szerint az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg. Eszerint az állam gazdaságpolitikájának meghatározása terén - az Alkotmány 9. §-ának korlátai között - igen nagy a jogalkotó szabadsága, az Alkotmánybíróság kompetenciája pedig igen korlátozott.
A továbbiakban az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál erre az összefüggésre is figyelemmel volt.
2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 9. §-ának tartalmával, alkotmányos értelmével kapcsolatban az 59/1991. (XI. 19.) AB határozatban elvi éllel mondta ki: az Alkotmány 9. §-ából következik, hogy a piacgazdaság plurálisan tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság, amely a különböző tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkotmányosan elismert és védett elve alapján működik. A piacgazdaság körülményei között a versenyszférában következetesen el kell határolni egymástól az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét. A társasági jog alapvetően szektorsemleges, ezért a gazdasági alkotmányosság szempontjából megengedhetetlen olyan különbségtétel alkalmazása, amely az állam társasági jogi pozíciójának erősítését, az egyik legfontosabb társasági formában, a részvénytársaságban, az állam kedvezményezett helyzetének törvényi biztosítását teszi lehetővé.
A 21/1990. (X. 4.) AB határozatában pedig az Alkotmánybíróság azt fejtette ki, hogy az Alkotmány 9. § (1) bekezdése nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg a tulajdon bármely formájára nézve diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A határozat gondolati tartalma szerint - amelyet az Alkotmánybíróság több más határozatában is továbbfejlesztett - az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerinti jogegyenlőségi tétel az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján a tulajdonhoz való jogra, és az abból folyó egyéb vagyoni jogokra is vonatkozik. Így a polgári jogi jogalanyok (a társasági jogban a társaságok) között a vagyoni viszonyok körében tett megkülönböztetés - kellő súlyú alkotmányos indok hiányában - alkotmányosan megengedhetetlen. Mindebből az következik, hogy a polgári jogi (társasági jogi) szabályozás során a jogviszonyok alanyait (beleértve az államot is) - az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének és 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére - egyenlőnek kell tekinteni.
A továbbiakban az Alkotmánybíróság ezeknek a szempontoknak és alkotmányos elveknek a figyelembevételével vizsgálta az indítványban megfogalmazott egyes alkotmányellenesnek tartott rendelkezéseket.
III.
1. A Gt.-nek a részvénytársaságokra vonatkozó fejezete kogens, félre nem tehető rendelkezéseket tartalmaz. A Gt.-től esetleg szükséges, eltérő szabályozás kialakíthatósága érdekében a Gt. 233. §-a lehetővé teszi, hogy a részvénytársaságra vonatkozó rendelkezésektől törvény eltérést engedjen.
A támadott törvényi rendelkezés a Tv.-vel létrehozott ÁVRt. tekintetében a dolgozói participációt illetően kivételt állapít meg a Gt. vonatkozó szabályai alól. A dolgozói participáció célja a Gt. szerint, hogy a gazdasági társaság dolgozói - a felügyelő bizottság útján - részt vegyenek a társaság működésének az ellenőrzésében.
A Tv. 9. §-ának rendelkezése szerint az ÁVRt. működését öt-hét tagból álló felügyelő bizottság ellenőrzi. Elnökét az Állami Számvevőszék elnökének javaslatára, egy-egy tagját a pénzügyminiszter és az igazságügyminiszter javaslatára, további tagjait pedig - könyvvizsgálók közül - az Állami Számvevőszék elnökének javaslatára, öt évre a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A továbbiakban a Tv. a felügyelő bizottság elnökére és tagjaira összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, amelynek során - a 8. § (1) bekezdésére utalással - kifejezetten kizárja az ÁVRt.-nél, illetőleg a törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezeteknél munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban állók részvételét a felügyelő bizottságban.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a dolgozói participáció nem alkotmányos jog, ezért a Gt.-ben alkalmazott megoldástól eltérő szabályozása - önmagában - alkotmányjogilag irreleváns. A participáció törvényi kizárása nem esik az Alkotmány 70/A. §-ának hatálya alá, így a társasági jogon belüli kivétel nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek.
De nem tekinthető a gazdálkodó állam javára megállapított olyan kedvezménynek sem, amely a tulajdonformákra nézve fennálló diszkrimináció-tilalmat sértené, mert a kivételes rendelkezés nem a tulajdonhoz való jogra, illetőleg az abból folyó egyéb vagyoni jogokra vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a dolgozói részvétel hiánya az ÁVRt.-ben nem jelenti tehát az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált egyenjogúság sérelmét és az állam társasági jogi pozíciójának az erősítését sem. Az ÁVRt., mint "szuperholding" rendkívüli vagyon felett rendelkezik, amely döntően a közszolgáltatás körébe esik, illetőleg, amelynek tartósan állami tulajdonban maradását gazdasági-stratégiai, továbbá nemzetgazdasági érdekek indokolják [Tv. 2. § (3) bekezdés]. A jogalkotó a kivételes szabály megalkotásánál a szabályozott szféra sajátosságaira volt figyelemmel. A kivétel megkonstruálása tehát nem tekinthető olyan különbségtételnek, amely az állam kedvezőbb társasági jogi helyzetének törvényi biztosítását jelen- tené.
A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezelése és hasznosítása az egész nemzetgazdaság szempontjából jelentős stratégiai döntések meghozatalát, a közszolgáltatások feltétlen és zavartalan biztosítását, illetőleg - kisebb részben - a majdani privatizáció szakszerű előkészítését teszik szükségessé. Mindezek olyan szakmai szempontok, amelyek a társaság működésének ellenőrzésében való dolgozói részvétel célját megelőzik, a részvétel mellőzését is lehetővé teszik. A Tv. idézett 9. §-a alapvetően erre a szakszerűségi követelményre, szakmai szempontra van figyelemmel akkor, amikor a felügyelő bizottság összetételét, illetőleg a felügyelő bizottság tagjainak kinevezését - az Állami Számvevőszék elnökének, a pénzügyminiszternek és az igazságügyminiszternek a javaslata alapján - a miniszterelnökre bízza, egyúttal előírva azt, hogy a tagok többségét könyvvizsgálók közül kell kinevezni.
Az ÁVRt. megalapítását a törvény preambulumában meghatározott célkitűzések megvalósítása tette szükségessé. Ezek: a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon hatékony működtetése és az alapvető gazdaságstratégiai célok elérése. E célok elérésével nem hozható összefüggésbe a dolgozók részvétele a holding Rt. felügyelő bizottságában. Így a felügyelő bizottság tagjainak kizárólag szakmai szempontok szerinti kiválasztása és ennek a Gt. általános megoldásától eltérő szabályozása nem önkényes megkülönböztetés.
A dolgozói participáció a dolgozói érdekvédelem egyik - de nem kizárólagos - eszköze. Az ÁVRt. által irányított gazdálkodási szférában alapvetően nemzetgazdasági szempontok, az ország teljes lakosságának a közszolgáltatások zavartalanságával szembeni érdekei, és egyéb szakmai, szakszerűségi elvek játszanak szerepet. Így alkotmányellenes megkülönböztetés, az állami gazdálkodó szféra alkotmányellenes kedvezményezése a magántársaságokkal szemben e körben nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezést nem találta alkotmányellenesnek.
2. A sérelmezett törvény a Gt. 251. § (2) bekezdésének alkalmazása alól is kivételt állapít meg, és nem írja elő törvényi követelményként, hogy az ÁVRt. alapításakor a részvénytársaság alaptőkéje 30%-át pénzbeli hozzájárulásként kell biztosítani.
A kivételt tartalmazó e rendelkezés ugyanúgy a szabályozási szféra sajátosságaiból és az ÁVRt. alapításának céljából, törvényi funkcióiból fakad, mint a Gt. konstrukciójától a dolgozói participáció tekintetében fennálló eltérés. A részvénytársaság likviditásának fix (meghatározott) százalékos meghatározása a forgalombiztonságot szolgáló törvényi előírás. Az ÁVRt. vonatkozásában azonban mind a likviditási, mind pedig a forgalombiztonsági szempontot a Tv. preambulumában és a 2. § (3) bekezdésében írt gazdasági-stratégiai, nemzetgazdasági, közszolgáltatási stb. célok megelőzik.
A támadott törvény nem az állami tulajdonra vagy a szektorsemleges társasági jog "állami szereplőjére" nézve fogalmaz meg a diszkrimináció tilalmát sértő általános kedvezményt, hanem kizárólag a Tv. preambulumában megfogalmazott célhozkötöttséggel alapított ÁVRt. vonatkozásában tartalmaz kivételt. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy ha valamely - az Alkotmányba nem ütköző - társadalmi cél csakis úgy érvényesíthető, hogy a jogok és kötelezettségek egyenlő elosztásának szűkebb értelemben vett elve nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek tekinteni. Ilyen, alkotmányosan megengedett pozitív diszkrimináció a meghatározott gazdasági célhozkötöttséggel létrehozott ÁVRt.-t érintő kivétel. A kivételt engedő szabálynál ugyanis a hangsúly a funkcionalitáson van, azaz a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon hatékony működtetésén és a törvényben megfogalmazott alapvető gazdaságstratégiai célok elérésén. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állam társasági jogi pozíciója minden más esetben a Gt. szabályai szerint alakul. Nincs tehát szó olyan önkényes megkülönböztetésről, amely a tulajdonjogra vagy az abból folyó egyéb vagyoni jogokra vonatkozik, és amely ezért sértené az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének és 70/A. § (1) bekezdésének összefüggése folytán fennálló és a tulajdon bármely formájára vonatkozó diszkrimináció-tilalmat.
Az Alkotmánybíróság utal arra is, hogy a Tv. 4. § (1) bekezdésében foglalt egyéb pénzügyi garanciák hitelezővédelmi és forgalmi biztosítékokat képviselnek, ezért ebben a körben sem állapítható meg az egyenjogúság alkotmányos követelményének a sérelme, így a kifogásolt rendelkezés alkotmányellenessége sem.
3. A Gt. 287. §-a tekintetében a kifogásolt törvényben megállapított kivétel a vonatkozó alkotmányi rendelkezéssel értékelhető összefüggésben nincs. Maguk az indítványozók sem hoznak fel ezzel kapcsolatban az alkotmányellenesség fennállására vonatkozó érveket. A Gt. 287. §-a az igazgatóság képviseleti jogának korlátozásáról szól. E rendelkezés alkalmazhatatlansága folytán az ÁVRt. igazgatóságának képviseleti joga korlátozhatatlan, és ez - a korlátozásnak harmadik személyekkel szembeni hatálytalansága miatt - olyan társasági jogi, tulajdonképpen pusztán technikai, garanciális szempontból azonban fontos rendelkezés, amelynek alapján a törvény az ÁVRt. igazgatóságának hatáskörébe tartozó jogok elvonását nem engedi meg, de amelynek alkotmányossági relevanciája nem áll fenn. Ezért az Alkotmánybíróság e vonatkozásban sem látott alapot az alkotmányellenesség megállapítására.
4. A Gt. 326. §-ában és 329. §-ában írt rendelkezések azonban már a társasági jognak olyan - alapvetően garanciális - előírásai, amelyek más társaságok jogainak és törvényes érdekeinek a megóvására hivatottak. A Gt. vonatkozó és a támadott törvény szabályozási körében alkalmazásra nem kerülő rendelkezései a társasági jog igen fontos kisebbségvédelmi szabályait állapítják meg. A többségi részesedés Gt. szerinti jogkövetkezményei az ellenőrzött vagy irányított részvénytársaság többi részvényesének az érdekeit védik. A többségi részesedéssel rendelkező vagy irányító részvénytársaság ugyanis olyan üzletpolitikát kényszeríthet az ellenőrzött vagy irányított társaságra, amelyre nézve ez utóbbinak - kisebbségi részesedése folytán - már nincs semmiféle, vagy legalábbis elegendő befolyása. A Gt. tehát a többségi részesedéssel elért befolyás érvényesülésének ellentételeként állapít meg szigorú szabályokat a többségi részesedésű, illetőleg az irányító társaság terhére, mert az ellenőrzött vagy irányított részvénytársaság részvényeseinek a védelme ezt feltétlenül szükségessé teszi.
A Gt.-nek ezek a rendelkezései a részvénytársasági jogban garanciális jelentőségűek. A kisebbségvédelem a társasági jog egyik alapintézménye, amely az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz és egyéb vagyoni jogokhoz való jognak egyik társasági jogi konkretizálása. Egyidejűleg az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében deklarált, a gazdasági verseny szabadságához való alkotmányos jog egyik társasági jogi kifejeződése. Így az Alkotmány szempontjából különös hangsúlyt nyernek azok a garanciális törvényi rendelkezések, amelyek a gazdaságilag gyengébbek védelmét, a társasági jogban pedig a kisebbségvédelmet hivatottak biztosítani.
A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon, illetőleg az állami vagyonkezelő részvénytársaság tekintetében ezeknek a garanciális rendelkezéseknek a mellőzése olyan indokolatlan különbségtétel alkalmazását jelenti, amely az állam társasági jogi pozíciójának alkotmányosan megengedhetetlen erősödésével jár. Az állam a támadott törvénnyel érintett gazdasági szerepkörében nem közhatalmi funkciót betöltő szervezetként lép fel, hanem a gazdaság egyik szereplőjeként, így privilegizált helyzetének nincsenek meg a kellő alkotmányos indokai. Ha ugyanis az állam a maga gazdasági céljainak megvalósítására - más részvénytársaságban többségi részesedést elérve - idegen tőkét is felhasznál, ezt alkotmányosan csak a tulajdonvédelem és a társasági jogi kisebbségvédelem garanciális szabályainak a megtartásával teheti meg, akkor is, ha a vagyonkezelő holdingok tipikus működési formája, hogy más társasági formákban, illetőleg részvénytársaságokban többségi részesedéssel rendelkeznek. A vonatkozó kisebbségvédelmi szabályok alkalmazását nem teszi szükségtelenné az sem, hogy az ellenőrzött vagy irányított gazdasági társaságok többségében is az állami tulajdonosi érdekek dominálnak, mert az ÁVRt. többségi részesedése idegen tulajdon tekintetében is fennállhat. Ebben a körben pedig a Gt. 326. § (3) bekezdésének az alkalmazhatósága nem elegendő biztosíték a kisebbségvédelem szempontjából.
Az állam számára a támadott törvényi rendelkezéssel történt előnyök biztosítása - a kisebbségi részvénytulajdonosok hátrányára - sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében írt egyenjogúság elvét, a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelmére vonatkozó alkotmányos követelményt, egyúttal az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző tiltott diszkriminációt is megvalósít. Az alkotmányos indokot nélkülöző hátrányos megkülönböztetést alkalmazó, és az Alkotmány 9. §-át, továbbá 13. §-át is sértő rendelkezést ezért az Alkotmánybíróság az 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: ABtv) 40. §-a alapján alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette.
Mivel az alkotmányellenesség megállapítása és a megsemmisítés a kifogásolt törvényi rendelkezésnek csak egy szövegrészére vonatkozik, az Alkotmánybíróság a rendelkezés hatályban maradó szövegét megállapította.
Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét az ABtv 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró