EH 2008.1756 Amennyiben az emberölés bűntettének kísérletét megvalósító tettesi cselekmény a halálhoz vezető okfolyamatot meg sem indította, az önkéntes eredmény-elhárítás fogalmilag kizárt [Btk. 17. § (3) bek.].
Pertörténet:
Miskolci Járásbíróság B.1908/2003/39., Miskolci Törvényszék B.987/2006/17., Debreceni Ítélőtábla Bf.125/2007/13., Kúria Bfv.673/2007/8. (*EH 2008.1756*)
***********
A terheltet a megyei bíróság 2007. január 8. napján kihirdetett, illetve az ítélőtábla 2007. május 29. napján kelt ítéletével emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 évi börtönre és a közügyektől 6 évi eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt 1994 áprilisától 2006 áprilisáig terjedő időben 11 alkalommal volt büntetve vagyon elleni, valamint személy elleni erőszakos és garázda jellegű cselekmények miatt.
A terhelt a cselekmény elkövetése idején kóros elmeállapotban nem szenvedett, személyiségzavara beszámítási képességét nem befolyásolta.
A sértett 2006. január 12-én egy sörözőben szórakozott ismerősei társaságában. A terhelt barátja, T. Cs. szintén bement a szórakozóhely azon helyiségébe, ahol a sértett és társasága tartózkodott, és az ott lévő játékgépen kezdett el játszani.
Hamarosan csatlakozott hozzá a szemmel láthatóan igen ittas állapotban lévő terhelt, aki annál az asztalnál foglalt helyet, ahol a sértett és ismerősei ültek.
Az ittas terhelt közbeszólásaival, tolakodó viselkedésével folyamatosan zavarta a sértettet és társaságát. Ezért a sértett szólt a terhelt barátjának, hogy vigye el az asztaluktól a terheltet, aki a felszólításnak eleget is tett.
Rövid idő múlva azonban a terhelt visszatért a szórakozóhely belső helyiségébe, odalépett a sértett asztalához és a sértett arca irányába ütött. Az ütést a sértett elhárította, védekezésképpen kirúgta a terhelt lábát. A földre került terheltet ismét barátja vitte ki a belső helyiségből, miközben a sértett és a terhelt folyamatosan szidalmazták egymást.
Ezt követően 19 óra 30 perc körül a terhelt ismét visszatért abba a helyiségbe, ahol a sértett tartózkodott, odament hozzá és a jobb kezében tartott 95 mm pengehosszúságú, 25-26 mm pengeszélességű, élesre köszörült, enyhén ívelt, kihegyezett csúcsú késsel hirtelen a sértett arca, nyaka irányába szúrt.
A sértett a szúrást bal kezét fej magasságba emelve próbálta elhárítani, az azonban csak részben járt sikerrel, mert a terhelt szúrása az állkapocs közelében a sértett nyakát elérte.
A szúrást követően a sértett a fal felé hátrált, amikor a terhelt ismét szúrást adott le a sértett nyaka irányában, amely a sértett hárító mozdulata ellenére a nyakát ugyancsak elérte.
A terhelt szúrásai következtében a sértett a bal állkapocsszöglet alatt 2 cm bemeneteli nyílású, a bőr izomzatát sértő, a közös fejverőér hüvelye előtt haladó 6 cm szúrcsatornájú; és ettől előrefelé 1,5 cm bemeneteli nyílású, 3 cm mélységű, az állkapocs csonthártyáját felületesen sértő szúrt sérüléseket szenvedett. Mindkét sebzés felülről lefelé irányult, a terhelt a felszínesebb sérülést kis erővel, a 6 cm mélyre hatoló sebzést legfeljebb közepes erővel okozta. A 6 cm mély szúrt sérülés gyógytartama a 8 napot meghaladja, a tényleges gyógyulási idő két hét. Az izomsérüléssel nem járó szúrt sebzés 8 napon belül gyógyult.
A közös fejverőér hüvelye előtt, attól néhány mm-rel eltérő irányú hasonló erejű szúrás sérthette volna a közös fejverőeret, nyaki gyűjtőeret, amely erek sérülése életveszélyes vagy akár halálos következménnyel is járhatott volna. A sértett által elszenvedett sérülések azonban életveszélyesek nem voltak.
A cselekmény elkövetésének időpontjában a terhelt vérében 3,34-3,49 ezrelék közötti véralkohol-koncentráció volt, amely súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot eredményezett.
A cselekmény elkövetése után a terhelt barátja a terheltet kivezette a helyiségből, ekkor a terhelt az elkövetéshez használt kést a szemétbe dobta, ahol utóbb a nyomozó hatóság megtalálta.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
A terhelt arra hivatkozott, hogy az eljáró bíróság a cselekmény elbírálásához szükséges valamennyi bizonyítékot nem tárta fel, a meglévőket pedig tévesen értékelve megalapozatlan tényállást állapított meg.
Ölési szándék hiányában törvénysértően minősítette a cselekményt emberölés bűntette kísérletének. Életveszélyes sérülés nem keletkezett, így életveszélyt okozó testi sértés sem állapítható meg, szándéka kizárólag a sértett ijesztésére, testi sértés okozására irányult. Az alkalmazott joghátrány sem áll arányban az általa elkövetett cselekménnyel.
A védő a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjában írt okra alapítottan nyújtott be felülvizsgálati indítványt. A védő - terhelttel egyező - érvei szerint a terhelt szándéka nem élet, hanem testi épség elleni cselekményre irányult, önmagában az élet kioltására alkalmas eszköz használata és a sérülés helye az ölési szándékra következtetést nem alapozza meg. A kis- és közepes erejű "vaktában hadonászással" végrehajtott szúrás is cáfolja az ölési szándékot. A szakértői vélemény egyértelműen utalt arra, hogy a szúrás nem a nyakra, hanem az arcra irányult, ahol életveszélyes sérülés keletkezésével nem kellett számolni.
A védő arra is hivatkozott, hogy a terhelt a cselekmény elkövetése után szólt az ott tartózkodóknak, hogy hívjanak mentőt. Az önkéntes eredmény-elhárításnak ugyanis nem feltétele, hogy az eredményt maga az elkövető hárítsa el, így ennek folytán az ölési szándék megállapítása esetén is csupán a maradékcselekményként megállapítható súlyos testi sértésért tartozna felelősséggel.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a vádlott és védő felülvizsgálati indítványát is részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta. A nyilvános ülésen ezzel egyezően felszólaló ügyész a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati indítványok nem alaposak.
A felülvizsgálat során a Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, annak megalapozottsága nem vitatható. A bizonyítékok értékelése nem támadható, eltérő tényállás megállapítására nincs lehetőség. A felülvizsgálatban hivatkozott, de a tényállásban nem rögzített tények - a vaktában hadonászással végrehajtott, arcra irányuló szúrás, a mentő kihívására vonatkozó terhelti kijelentés - értékelése kívül esik a felülvizsgálat körén.
Az irányadó tényálláshoz képest nem sértettek anyagi jogszabályt az eljárt bíróságok a cselekmény jogi minősítésénél.
Az ítélkezési gyakorlat értelmében az élet és testi épség elleni bűncselekmények elhatárolása a cselekmény véghezvitele időpontjában fennálló aktuális tudattartalom alapján történik. Ennek vizsgálata során a helyes jogi minősítés megállapításához az önhibából eredő ittas elkövetés esetén döntően a cselekmény tárgyi oldali ismérvei nyújtanak következtetési alapot, különösen akkor, ha az elkövető ittassága súlyos fokú.
Az irányadó tényállás szerint az igen ittas állapotban lévő, kitartóan tolakodó, garázda, agresszív magatartást tanúsító, majd tettlegességet kezdeményező terhelt 95 mm pengehosszúságú, élesre köszörült késsel a sértett arca-nyaka irányába szúrt. Ezt követően újabb szúrást adott le ugyancsak a sértett nyakára. A sértett elhárító mozdulata ellenére a felülről lefelé irányuló kis-közepes erejű 6 cm és 3 cm mélységű szúrások a sértett nyakát a közös fejverőér és nyaki gyűjtőértől néhány mm-re érték, ahol 8 napon túl, illetve 8 napon belül gyógyuló sebzések keletkeztek.
A terhelt által alkalmazott eszköz, az eszközhasználat módja - kisebb-közepes erőbehatás mellett is - az emberi élet kioltására jellemző. A megismételt szúrásokkal okozott sérülések életfontosságú érképleteket takaró testtájékra irányuló célzott mozdulat eredményeként jöttek létre. A szúrások közvetlen közelében lévő nyaki gyűjtőér és közös fejverőér sérülése - köztudottan - életveszélyes vagy akár halálos következménnyel is járhatott volna. Ennek elmaradása a sértett reflexszerű védekezésén és a véletlenen múlott. Az elkövetetett cselekmény mozzanatait és körülményeit elemezve az állapítható meg, hogy a terhelt tudata a halálos sérülés bekövetkezésének lehetőségét átfogta, az ilyen súlyos következményt ugyan nem kívánta, de iránta közömbös maradt. Mindezek összességében - az okozott sérülések tényleges gyógytartamától függetlenül - az emberölés bűntette kísérletének megállapítását indokolják.
Az eljáró bíróságok tehát hibátlan érvekkel következtettek a terhelt eshetőleges ölési szándékára és törvényesen, az anyagi jogszabályoknak és a bírói gyakorlatnak megfelelően minősítették a cselekményt.
Téves azonban a védőnek az önkéntes eredmény-elhárításra vonatkozó okfejtése.
Az önkéntes eredmény-elhárítás megállapításához valóban nem szükséges, hogy az eredményt egyedül és kizárólag az elkövető tevékenysége hárítsa el. Az önkéntes eredmény-elhárítás alapvető feltétele, hogy az elkövető olyan helyzetben legyen, hogy módja legyen a halálhoz vezető okfolyamat megszakítására, lehetősége legyen az eredmény elhárítására. Szükséges az is, hogy az okfolyamatot döntő mértékben az elkövetőnek olyan önkéntes aktív tevékenysége indítsa meg, amely szükségszerűen vezet a cselekmény egyébként beálló eredményének elmaradásához. Jelen esetben e feltételek egyike sem áll fenn.
Az irányadó tényállás ugyanis nem tartalmaz olyan ténymegállapítást, amely szerint a terhelt bármilyen önkéntes, aktív magatartást tanúsított volna, a sértett sérüléseinek mielőbbi ellátása érdekében. Így a Btk. 17. § (3) bekezdésének alkalmazására akkor sem kerülhetne sor, ha a sértett életét közvetlenül veszélyeztető sérülést szenvedett volna. Az irányadó tényállásból kitűnően azonban a sértett sérülései nem voltak életveszélyesek, azok a kórházi ellátást követően két héten belül gyógyultak. Ezért az eredmény-elhárítás fogalmilag is kizárt, mivel a halálos eredményhez vezető folyamat el sem kezdődött, így a terheltnek abba beavatkozni lehetősége nem lett volna akkor sem, ha a cselekmény elkövetését követően a mentő kihívásáról önként intézkedett volna.
Ezért a Btk. 17. § (3) és (4) bekezdése szerinti rendelkezés alkalmazása nem kerülhetett szóba.
Anyagi jogszabálysértés hiányában önmagában a törvényes keretben kiszabott büntetés enyhítésére nincs lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványoknak nem adott helyt, a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
A további jogorvoslati lehetőségek kizárására vonatkozó rendelkezés a Be. 3. § (4) bekezdésén és a Be. 416. § (4) bekezdés b) pontján, az indítvány megismétlésének tilalmára vonatkozó figyelmeztetés a Be. 418. § (3) bekezdésén és a Be. 421. § (3) bekezdésén alapszik.