BH 2003.9.373 A Pp. 385. §-a alapján megindított behajtási perben a felperes nem a saját követelését, hanem azt a követelést érvényesíti, amely az ő adósát harmadik személyekkel szemben megilleti. Ezért a követelés alapjául szolgáló szerződés választottbírósági kikötése rá nem hat ki. Az eljárásra a bíróságnak van hatásköre [1994. évi LIII. tv. (Vht.) 110. § (1) bek., 111. §, 113. §, 1994. évi LXXI. tv. (Vbt.) 3. § (1) bek. c) pont, Pp. 23. § (1) bek. a) pont, 130. § (1) bek. b) pont, 157. § a) pont, 385. §].

A felperes a módosított keresetében 250 millió forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A keresetében előadta, hogy a perben nem álló F. Rt. készfizető kezességet vállalt a P.k Rt. (felperesi jogelőd) hitelező és a T. M. Rt. között 1998. május 26-án létrejött kölcsönszerződés teljesítéséért. Az adós nem fizetett, ezért a felperes az adós és a kezes ellen végrehajtási eljárást indított. Az F. Rt. és a felperes 2000. március 28-án megállapodást kötöttek, s ebben az F. Rt. mint készfizető kezes felajánlott az alperessel szemben fennálló 900 millió forintos követeléséből 250 millió forintot, amelyet a felperes a végrehajtási eljárás keretében érvényesíthet. Az alperes a követelés lefoglalása során a végrehajtó felhívására olyan nyilatkozatot tett, amely szerint nem tartozik az F. Rt.-nek.

A felperes a végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. tv. (a továbbiakban: Vht.) 113. §-ára hivatkozva terjesztette elő a keresetét az alperessel szemben.

Az alperes elsődlegesen hatásköri kifogást emelt arra hivatkozva, hogy a perbeli követelésnek az alperes és az F. Rt. között létrejött vállalkozási szerződés a jogalapja, és ebben a szerződésben a szerződő felek a szerződésből eredő jogvitájuk rendezésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbíróság kizárólagos hatáskörét kötötték ki.

Az elsőfokú bíróság a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján - figyelemmel a Pp. 130. §-ának b) pontjában foglaltakra - megszüntette. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes és az F. Rt. között 2000. március 28-án létrejött megállapodás tartalmánál fogva - függetlenül az abban használt dologi biztosíték kifejezéstől - engedményezésnek minősül. Ez azt jelenti, hogy az F. Rt. és az alperes közötti jogviszonyban (1996. június 28-án létrejött vállalkozási szerződésben) a jogosult F. Rt. személyében változás következett be (Ptk. 328. §). A perbeli követelés alapja ebből a vállalkozási szerződésből eredő követelés, ezért a bíróság hatásköre vizsgálatánál a vállalkozási szerződésnek a választottbírósági kikötését irányadónak kellett tekinteni.

Ezen végzés ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását és az első fokon eljárt bíróság hatáskörének a megállapítását kérte. Sérelmezte, hogy a felperes és az F. Rt. között 2000. március 28-án létrejött megállapodást az elsőfokú bíróság engedményezésnek minősítette. Valójában az F. Rt. az alperessel szemben fennálló követelése egy részét dologi biztosítékként, óvadékként ajánlotta fel azzal, hogy a felperes abból a Vht. 110-113. §-a alapján végrehajtás útján kielégítést kereshet. Az alperes az F. Rt. követelését nem ismerte el, ezért megteremtette annak a lehetőségét, hogy a Pp. 385. §-a alapján a követelés behajtása iránt indítson pert. A Vht. nem rendelkezik arról, hogy a követelés lefoglalásával a felperes az F. Rt. eredeti jogosult jogállásába lép (engedményezés következne be), annak különös jogutódjává válna. A felperes nem lépett be új jogalanyként a F. Rt. és az alperes között létrejött vállalkozási szerződésbe, ezért nem teljesül a Választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt feltétel.

Az alperes a fellebbezésre tett észrevételében a végzés helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint függetlenül attól, hogy a felperes a perbeli követelést engedményezési szerződés vagy végrehajtási eljárás alapján szerezte meg, az F. Rt. különös jogutódjának minősül (Vht. 112-113. §) és így köti őt a kötelmi viszonyt szabályozó összes szerződéses és törvényi rendelkezés, a választottbírósági kikötéssel együtt. Utalt arra is, hogy a perbeli vállalkozási szerződésből eredő követelés nem dolog, így óvadék tárgya sem lehet, továbbá a követelés csak az alperes előzetes írásbeli hozzájárulásával ruházható át. Ilyen hozzájárulást az alperes nem adott.