BH 2006.7.226 I. A munkaidőt - a törvény keretei között - a munkáltató egyenlőtlenül is, a heti pihenőnapok meghatározott korlátok között történt összevonásával is beoszthatja [Mt. 119. § (1) bekezdés, 120. §].

II. Írásba foglalt munkaszerződés hiányában a próbaidőről szóló törvénynek megfelelő megállapodást a munkáltatónak kell bizonyítania [Mt. 76. § (2) bekezdés, 81. § (1) bekezdés; Pp. 164. § (1) bekezdés].

A felperes keresetében az alperesnél fennállt munkaviszonya jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeiben kérte marasztalni az alperest a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.

A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg, és kötelezte az alperest 1 190 000 forint megfizetésére.

Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2003. május 1-jétől dolgozott az alperes I. tanyai P. P. éttermében felszolgálóként. A munkavégzés feltételeiről A. L. üzletvezetővel állapodott meg, a felek írásbeli munkaszerződést nem kötöttek. A felperes minimálbérben, és az egyes rendezvényeken történt munkavégzésért további külön díjazásban részesült, közvetlen munkahelyi felettese az üzletvezető volt. V. Gy. üzletvezetőt 2003. augusztusi szabadsága alatt az ügyvezető testvére, T. A. helyettesítette, aki két szakáccsal együtt "vizsgáztatásnak vetette alá" a felperest, majd azt a kijelentést tette a felperesnek, hogy a továbbiakban nincs szükség a munkájára.

A felperes, aki T. A.-t munkáltatói jogkör gyakorlónak tekintette, a kijelentést a munkaviszonya megszüntetéseként értelmezte. T. A. a hivatkozott kijelentését az édesapja kíséretében visszatérő felperesnek megismételte. A felperes több ízben telefonon beszélt a szabadságról visszatért V. Gy. üzletvezetővel, újra munkába állítására azonban nem került sor.

A tanúnyilatkozatok egybevetéséből a munkaügyi bíróság arra következtetett, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és 2003. augusztus 10-étől havi 77 000 forint munkabérrel számolva elmaradt munkabérben, valamint - egyebek mellett - a jogellenesség szankciójaként hat havi átlagkeresetben marasztalta az alperest.

Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság - kijavított - ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a marasztalás összegét felemelte, az elsőfokú eljárási illeték és a perköltség összegét leszállította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy a felperes 2003-ban különböző határozott idejű megbízási jogviszonyban felszolgálóként dolgozott az S.-I. Kft.-nél, 2004-ben 3 hónapig egy másik kft.-nél dolgozott mint felszolgáló. A kiegészített tényállás alapján helytállónak találta a munkaügyi bíróság következtetését arról, hogy a felperes munkaviszonyban állt az alperessel. Ennek alátámasztásául hivatkozott A. L. és V. Gy. üzletvezetők, valamint B. A. és B. V. szakácsok tanúnyilatkozatára is. Alaptalannak minősítette az alperesnek a próbaidő alatti munkaviszony megszüntetésre vonatkozó álláspontját, mivel a próbaidő csak írásbeli munkaszerződésben lett volna kiköthető. Nem fogadta el az alperesnek a munkaviszonyt cáfoló érveléseként a jelenléti ívek hiányát, továbbá azt a körülményt, hogy a felperes a munkakör betöltéséhez szükséges orvosi igazolással nem rendelkezett. Nem találta bizonyítottnak azt az alperesi hivatkozást, hogy a felperes maga szüntette meg a jogviszonyát. Az összegszerűség körében úgy ítélte meg, hogy havi munkabérként a felek 50 000 forintban állapodtak meg, amihez hozzá kell számítani a havi átlagosan két rendezvényért kapott díjazást, így havonta 62 000 forint vehető figyelembe az elmaradt munkabér számításakor.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát, másodlagosan az eljárt bíróságok új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az első- és a másodfokú bíróság a jogi következtetése alapjául szolgáló tényállást tévesen, iratellenesen állapította meg, a bizonyítékokat logikátlanul és ellentmondásosan értékelte. Erre vonatkozóan utalt a fellebbezésében kifejtettekre. Érvelése szerint a felperes tudomással bírt arról, hogy a munkáltatói jogkört az ügyvezető gyakorolta, következésképpen T. A. kijelentését nem értelmezhette a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozatként. Minthogy a szerződés felbontását a felperes kezdeményezte, és a tényleges állapot létrejött, a Ptk. 218. § (3) bekezdésére és az eseti bírói döntésekre figyelemmel, a megszabott alakiság mellőzésével létrejött megszüntetést érvényesnek kell tekinteni. Sérelmezte A. L. és V. Gy. elfogult tanúk nyilatkozatainak az indokoltnál nagyobb súllyal történt figyelembevételét, a felperes szakmai alkalmatlanságának figyelmen kívül hagyását. A felek között létrejött szerződés típusát illetően az Mt. 75/A. § (2) bekezdése megsértését állította. Érvelése szerint, ha a felperesnek a K. fogadóban az alperesi feladatokkal azonos foglalkoztatása nem minősült munkaviszonynak, az alperesnél történt nem rendszeres jellegű munkavégzésre sem alkalmazhatók a munkaviszony szabályai. A munkaviszony hiányának alátámasztására hivatkozott a kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat elmaradása mellett arra is, hogy a felperes pályakezdő munkanélküliként bejelentkezett a munkaügyi központba. Sérelmezte a marasztalás összegszerűségét, annak figyelmen kívül hagyását, hogy nála minden munkavállalót havi 50 000 forint munkabérrel és próbaidő kikötésével alkalmaztak. Mindezeken túlmenően hivatkozott még a felperes rosszhiszeműségére, szavahihetetlenségére, továbbá arra, hogy az eljárt bíróságok az ítéletüket a Pp. 221. § (1) bekezdése megszegésével nem megfelelően indokolták.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Vitatta a felülvizsgálati kérelemben előadottakat. Különösen arra hivatkozott, hogy a munkavégzés körülményei a munkaviszonyra jellemzőek voltak, és valótlan az is, hogy a munkaviszony megszüntetését ő kezdeményezte.