A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20223/2013/14. számú határozata végrendelet érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 133. §, 144. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 629. §, 649. §] Bírók: Baloginé dr. Faiszt Judit, Fermanné dr. Polák Zita, Hegedűs Mária

Fővárosi Ítélőtábla

1.Pf.20.223/2013/14.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Molnár Zsolt Krisztián ügyvéd által képviselt dr. felperes neve (felperes címe) felperesnek a Novák és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Novák Tamás ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2012. szeptember 20. napján meghozott 62.P.23.712/2009/47. számú ítélete ellen a felperes részéről 49. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 127.000 (Százhuszonhétezer) forint másodfokú perköltséget.

A le nem rótt 456.000 (Négyszázötvenhatezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

A felperes testvére, az egyedül élő - elvált családi állapotú és gyermektelen - B.T.F. (továbbiakban: örökhagyó) 2005. augusztus 20. napján saját kezűleg írt írásbeli magánvégrendeletet készített. Ebben úgy rendelkezett, hogy a p.-i A. utca 17. számú ingatlanát az alperes örökölje, akit megbízott temetése lebonyolításával is. Az alperes az örökhagyó előtt elhunyt testvérének egyik gyermeke.

Az örökhagyó 2008. április 23. napján elhunyt, törvényes örökösei ? részben testvére a felperes, továbbá személyenként ? - ? részben az elhunyt B.A. testvér leszármazói az alperes és B.I.. Hagyatékát a p.-i A. utca 17. szám alatti, és a n.-i P. utca 35. számú ingatlanok, valamint ingóságok képezték. A hagyatéki eljárásban az alperes az örökhagyó végrendelete alapján igényt tartott a p.-i ingatlanra. A felperes a végrendelet érvénytelenségére hivatkozott, míg B.I. azt érvényesnek ismerte el. Az örökösök nyilatkozatai alapján a közjegyző a p.-i ingatlant ideiglenes hatállyal, végrendeleti öröklés jogcímén az alperesnek, a n.-i ingatlant a törvényes öröklés rendje szerint ? részben a felperesnek,1/4 -1/4 részben az alperesnek és B.I.-nak, az ingóságokat az érdekeltek között létrejött egyezség alapján ? részben a felperesnek, ? részben B.I.nak adta át.

A felperes keresetében az örökhagyó írásbeli magánvégrendelete érvénytelenségének megállapítását kérte. Elsődleges érvénytelenségi okként arra hivatkozott, hogy a végrendelkezéskor az örökhagyó belátási képessége teljesen hiányzott (Ptk. 17. § (1) bekezdése). Ennek ténybeli alapjaként előadta, hogy az örökhagyó születése óta tudathasadásos elmebetegségben szenvedett, ami miatt csak általános iskolát végzett, dolgozni nem tudott, rokkantnyugdíjas volt. Másodlagosan az érvénytelenséget a Ptk. 649. § (1) bekezdés a) és c) pontjaira alapította, melyekkel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a végrendelet megfogalmazása, kifejezési formája idegen az örökhagyótól, ha azt maga másolta le egy másik iratról, akkor sem volt tudatában annak, hogy mit ír le. Kezelőorvosának nem tett említést a végrendeletről, ami kizárja, hogy szándékában állt a végrendelkezés, és azt is, hogy önszántából cselekedett a másolás során. Harmadlagos érvénytelenségi okként a Ptk. 629. § (1) bekezdését jelölte meg, állította, hogy a végrendeletet az örökhagyó nem ugyanazon a napon írta alá, amikor annak szövegét leírta és keltezte. Ennek azért van jelentősége, mert a keletkezés, a keltezés időpontjában a végrendeleten nem volt aláírás, ezért az érvénytelen.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert a felperesnek valamennyi érvénytelenségi okra hivatkozása alaptalan. Nem vitatta, hogy az örökhagyó pszichés betegségben szenvedett, állapota folytán azonban a végintézkedéskor belátási képességgel rendelkezett. A keltezés időpontjában akaratának és szándékának megfelelően, saját elhatározásából, befolyásmentesen írta le a végrendeletet, ami az alaki érvényességi feltételeknek megfelel, tartalmazza a keltezés helyét és idejét. Hangsúlyozta, hogy az okiratot az örökhagyó annak szövege elkészítését követően írta alá, de az sem eredményezne érvénytelenséget, ha az aláírás másnap történt volna.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 362.440 forint perköltséget, további rendelkezése szerint a le nem rótt 342.000 forint eljárási illetéket, és 271.043 forint állam által előlegezett költséget a felperes személyes költségmentessége folytán az állam viseli.

Az ítélet indokolása szerint a felperes törvényes örökösként a végrendeletben megjelölt ingatlan ? részét örökölné, melyre tekintettel a Ptk. 653. §-a alapján a végrendelet megtámadására jogosult. Keresetében tartalmi és alaki érvénytelenségi okokat jelölt meg, melyek alapját képező, általa állított tények bizonyítása, a Pp. 164. § (1) bekezdése szerint az ő kötelezettsége volt.

A Ptk. 17. §-a szerint gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik. Az örökhagyó nem állt gondnokság alatt, ezért nyilatkozata csak akkor érvénytelen, ha a végrendelkezéskor ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem rendelkezett. Az a perben nem volt vitatott, hogy az örökhagyó schisophrenia betegségben szenvedett, ezért a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a végrendelkezéskor rendelkezett-e belátási képességgel, azt betegsége nyilatkozata megtételekor kizárta-e. Ennek megállapítására a bíróság szakértői bizonyítást folytatott le. A kirendelt orvosszakértői intézet írásban előterjesztett véleményét az intézet közreműködőjeként eljárt dr. P.Zs. személyes meghallgatása során előadott kiegészítésekkel aggálytalannak ítélte meg, és azt ítélkezése alapjául elfogadta. A szakértői vélemény egyértelmű volt atekintetben, hogy az örökhagyó gyógyíthatatlan betegségének folyamata hullámzó volt, amelyben a pszichésen kompenzált, a fő tünetektől (pszichózis, hallucinációk) mentes időszakok és a produktív tünetek váltakoztak. A vélemény kétséget kizáróan alátámasztotta, hogy önmagában e betegség fennállása a belátási képességet nem zárja ki. Az örökhagyó betegségének szakértő által leírt jellemzőit a kihallgatott tanúk, S.J.-né, J.T.-né, B.J., Sz.J. és R.N. tanúvallomása alátámasztotta, nevezettek az örökhagyót pszichotikus állapotában nem látták , többségük mindössze a betegség személyiségre gyakorolt és a szakvéleményben részletesen megnevezett negatív kísérő tünetekről számoltak be, J.T.-né szomszéd és R.N. az örökhagyó bérlője még a pszichés betegségre utaló tüneteket sem észlelte. A szakértő véleménye a tanúk által előadott tapasztalati tények és az orvosi dokumentációk (különös figyelemmel a végrendelkezést megelőző 2005. augusztus 12-i, és az azt követő 2005. november 4-i ambuláns kezelések során rögzített adatok, vélemények) értékelése alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kérdéses időpontban az örökhagyó aktuális állapota belátási képességét nem befolyásolta, illetve nem zárta ki. Az orvosszakértő határozottan állította, hogy a végrendelkezéskor az örökhagyó a betegség nyugodtabb fázisában volt, ebben az állapotban meg tudta érteni nyilatkozata tartalmát és annak következményeit. Kitért arra is, hogy a betegség felperes által hivatkozott, a személyiséget érintő negatív, kísérő tünetek (kedvetlenség, motiválatlanság, szociális izoláció és lassultság) folyamatosan fennálltak, amelyek azonban belátási képességét nem érintették. Az okiratok, kezelési dokumentációk alapján tényként volt megállapítható, hogy az örökhagyó a végrendelkezés előtt nyolc nappal járt a pszichiátriai gondozóban, és sem ekkor, sem pedig a végintézkedés után 2005. szeptember 9-én a kezelőorvos a betegség produktív tüneteit nem tapasztalta. A tanúk - különösen az örökhagyóval egy házban élő R.N. - vallomása alapján sem lehetett arra következtetni, hogy 2005. augusztus 12. és augusztus 20. között az örökhagyó betegségének pszichotikus szakaszába került volna, erre utaló tény vagy adat a végrendelkezést követő ambuláns kezelések során sem merült fel.