EH 2000.221 Szerződéses kikötés esetén a pénzintézetek részéről az aláírási címpéldányon és a fizetési átutalási megbízáson lévő aláírások összehasonlítása nem írásszakértői módszerekkel történő vizsgálatot, hanem az aláírás-mintán lévő aláírásnak és az átutalási megbízáson lévő aláírások módjának, az aláírás jellegzetességeinek az egybevetését jelenti. Ennek elmulasztása a pénzintézet terhére szerződésszegésnek minősül és kártérítési felelősséget von maga után [Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek.].
A felperes a keresetében 65 millió forint és ennek kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy az alperes a bejelentett aláírás-mintától eltérő aláírásokkal, illetve meghamisított aláírásokkal benyújtott átutalási megbízást teljesített, ezáltal 65 millió forint kára keletkezett. Az alperes a kereset elutasítását kérte, tagadta, hogy a folyószámla-szerződést, vagy az üzletszabályzatban foglaltakat megszegte. Azt nem vitatta, hogy az aláírások eltértek a banknál lévő aláírás-mintától, de arra hivatkozott, hogy ez más esetekben is előfordult.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben helyt adott és 45,5 millió forint és ennek kamata, valamint részperköltség megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes folyószámla-szerződést kötött az alperessel 1997. március 26-án és a szerződéshez csatolta azt az aláírási címpéldányt, amely az aláírásra jogosult személyek - dr. K. A., E. G., V. T. és A. V. aláírás-mintáit tartalmazta. A szerződés értelmében minden fizetési megbízás esetén az alperesnek meg kellett győződnie, arról hogy azt az arra jogosult személyek írták-e alá. A bankszámlaszerződésnek része volt az alperes üzletszabályzata is. Az alperes 1997. december 18-án 65 millió forint összeggel terhelte meg a felperes számláját, s ezt az összeget a P. P. Kft.-nek utalta át, s erről 1997. december 19-én kiállított folyószámla-kivonat küldésével értesítette a felperest. A felperes 1998. január 22-én észlelte a perbeli átutalás tényét, s mivel a P. P. Kft.-vel semmiféle kapcsolatban nem állt, a 65 millió forint átutalására megbízást nem adott, ezért az alperest levélben felszólította a pénz visszautalására. Ennek eredménytelensége után a felperes bűntető feljelentése alapján a BRFK Gazdaságvédelmi Osztálya a nyomozati eljárást megindította. A nyomozati iratok alapján az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett F. Z. - a P. P. Kft. ügyvezetője - nyújtotta be az alpereshez a perbeli átutalási megbízást, a pénzt is ő vette fel 1997. december 20-án.
Az elsőfokú bíróság a peres iratokhoz csatolt hamis átutalási megbízás és a felperes által a szerződéshez csatolt aláírás-minta összevetéséből egyszerű szemrevételezéssel megállapította, hogy az aláírások egymástól eltérnek, az eltérésekre az alperesnek fel kellett volna figyelnie, és meg kellett volna tagadnia a megbízás teljesítését az Üzletszabályzat 10.1. pontja értelmében. Az alperes azon védekezését, amely szerint korábban is előfordult, hogy az aláírók aláírása nem felelt meg a banknál lévő mintának, s ezek teljesítését az alperes nem kifogásolta, azért nem fogadta el, mert az alperesnek ez az eljárása is szabálytalan volt, neki minden esetben meg kell követelni, hogy az aláírások a mintának megfeleljenek. Ugyanakkor a felperes közrehatásaként értékelte, hogy a bankszámla-kivonat kézhezvétele után - amelyet valószínű még 1997. december 21-én megkapott - csak 1998. január 22-én észlelte a hamisított aláírásokkal benyújtott átutalási megbízások teljesítését és értesítette az alperest. Igaz, hogy F. Z. a 65 millió forintot már 1997. december 20-án felvette, de amennyiben a büntető feljelentést korábban megtették volna, remélhetően a jogosulatlanul felvett összeg is megtérült volna. A felperesi közrehatást értékelve az elsőfokú bíróság 45,5 millió forint kár megfizetésére kötelezte az alperest, az ezt meghaladó felperesi keresetet elutasította.
Ezen ítéletnek a keresetet elutasító rendelkezése ellen a felperes, a marasztaló rendelkezése e11en az alperes fellebbezett.
A felperes fellebbezése az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatására és az alperes kereset szerinti marasztalására irányult. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság kármegosztást alkalmazott. Előadta, hogy a felperes kára nem akkor következett be, amikor a pénz jogosulatlan felvétele megtörtént, hanem akkor, amikor az alperes a hamisított aláírásokkal benyújtott átutalási megbízást elfogadta és teljesítette. Az alperesnek szemrevételezéssel észlelnie kellett, hogy a perbeli átutalási megbízáson lévő aláírások hiányosak, eltérőek az aláírási mintán lévő aláírásoktól, annak nem felelnek meg. Ezt az alperes észlelte, ennek ellenére az átutalást teljesítette, ezért az ebből eredő, a felperest ért kárt köteles megtéríteni.
Az alperes fellebbezése elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatására és a kereset teljes elutasítására, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányult. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor banktechnikai szakértő kirendelése nélkül maga döntötte el, hogy a banki tevékenységet végző szakembernek milyen gondossági mértéket kellett volna tanúsítani, továbbá azzal is, hogy az átutalási megbízáson lévő aláírásokat maga vetette össze egyszerű szemrevételezéssel az aláírás-mintán lévő aláírásokkal. Szakvéleményt szerzett be Dr. T. E. igazságügyi írásszakértőtől - és azt a fellebbezéséhez csatolta -, aki a szakvéleményében kifejtette, hogy a 65 millió forint átutalási megbízáson lévő "E. G." és "Dr. K. A." aláírások valódiak, azokat minden kétséget kizáróan nevezett névtulajdonosok írták alá. Ezért a felperesnek magának kell a kárát viselnie. Ezzel kapcsolatban utalt a Ptk. 4. §-ában és a Ptk. 340. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozatlanul utasította el a korábbi átutalási megbízások pontatlanságára alapított érvelését, mivel nem vette figyelembe, hogy az aláírási kartonon szereplő aláírás megismétlése gyakorlatilag képtelenség. Ezért a banktisztviselőnek az aláírás ellenőrzése során arra kell figyelemmel lennie, hogy az írás jellegzetességei, az azonosság kérdésében támasztanak-e kételyeket. A perbeli átutalási megbízás teljesítése során kétely nem merült fel, az utóbb beszerzett írásszakértői vélemény ismeretében nem is kellett kételynek felmerülni. Sérelmezte továbbá az alperes, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli ügyben alkalmazta Ptk. 314. §-ának új módosított szövegű (2) bekezdésében foglaltakat annak ellenére, hogy a perbeli szerződést 1998. március 1-je előtt kötötték. Ez a kérdés egyébként az elsőfokú eljárásban nem merült fel, ezért az ezzel kapcsolatos érveit nem tudta kifejteni. Így az elsőfokú bíróság nem is vizsgálta a szerződéskötéskor hatályos szövegű Ptk. 314. §-ának (2) bekezdésében foglalt feltételek fennállását.
Az alperes a másodfokú tárgyaláson már nem vitatta, hogy az átutalási megbízáson lévő aláírások hamisak voltak, viszont változatlanul arra hivatkozott, hogy ez a tény az ügyintézők által kellő gondosság tanúsítása mellett sem volt felismerhető.
A felperes fellebbezése alapos, az alperes fellebbezése alaptalan.
A peres felek között létrejött folyószámla-szerződés 2. a) és c) pontja értelmében a felperes az aláírási címpéldányt az alperesnek átadta. Az aláírási címpéldány annak a négy személynek a nevét és sajátkezű szabályszerű aláírását tartalmazta, akik jogosultak voltak a bankszámla felett rendelkezni. A szerződés 3.1. pontjában kikötötték, hogy - eltérő megegyezés hiányában - minden fizetési megbízáson rajta kell lenni a címpéldányon megnevezett aláírásra jogosult személyek szabályszerű aláírásának. A szerződés részét képező üzletszabályzat 9.8. pontja értelmében a bank a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja a kapott megbízást aláíró személyek aláírási jogosultságát, valamint azt, hogy az azon szereplő aláírások megfelelnek-e a korábban benyújtott aláírás-mintának. Az alperes tehát csak olyan megbízást teljesíthetett, amelyen a számla felett rendelkező személy aláírása megfelelt a felperestől átvett aláírás-mintán lévő aláírásnak. Az átutalásokon lévő aláírások ellenőrzése a szerződés értelmében banki feladatot képez, ennek keretében el kellett végezni az aláírások összehasonlítását annak érdekében, hogy az aláírás módja megfelel-e az aláírás-mintán lévő aláírás-módnak. Az aláírásoknak az összehasonlítása nem írásszakértői módszerekkel történő vizsgálatot, hanem az aláírás-mintán lévő aláírások és az átutalási megbízáson lévő aláírások módjának és az aláírás jellegzetességeinek az egybevetését jelenti.
A perbeli átutalási megbízáson - a felperes rendelkezésének megfelelően - két aláírás szerepelt. Az egyik aláírásnak - az aláírási karton szerint - mindenképpen dr. K. A. aláírásának kellett lennie. Az aláírás-mintán dr. K. A. aláírás három részből áll, ezzel szemben a perbeli átutalási megbízáson az ő aláírásaként egy rész látható, az utónév teljesen hiányzik, tehát dr. K. A. esetében az aláírás módja eltérő volt. Ezt az eltérést a banki alkalmazottaknak - akiknek az aláírások összehasonlítása, az aláírásmódok ellenőrzése munkaköri kötelezettségük, ezért laikusaknak nem tekinthetők, mindenképpen észlelniük kellett volna. Ezért helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a kővetkeztetésre, hogy az alperes nem tett eleget megfelelően az aláírás vizsgálatára vonatkozó szerződésbeli kőtelezettségének, gondos és pontos összehasonlítás esetén az eltérést az alkalmazottaknak mindenképpen észlelniük kellett volna. Az alperesnek nem az aláíró személyének azonosítása a feladata, hanem az aláírás megfelelőségének vizsgálata. A nyilvánvalóan eltérő módon aláírt átutalási megbízás teljesítése szerződésszegésnek minősül, ezért a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése, illetve 339. §-ának (1) bekezdése szerint kárfelelősség terheli. Az alperes eljárását nem menti, hogy korábban is elfogadott az aláírás-mintától eltérő aláírás-módokat. Abból a körülményből, hogy emiatt nem érkezett kifogás, nem következtethet arra, hogy az aláírás-minta megváltozott. Mint ahogyan a felperes ellenkérelmében helyesen érvelt: ennek elfogadása az aláírás-minta szükségességét értelmetlenné tenné.
Az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően - a rendelkezésre álló adatok alapján - a másodfokú bíróság megítélése szerint ítéleti bizonyossággal nem lehet arra következtetni, hogy a felperes kára részben is megtérült volna, ha a nyomozati eljárás korábban megindul. F. Z. az átutalt összegből több mint 64 millió forintot már 1997. december 20-án felvett. A felperesnek megküldött bankszámlakivonat kelte 1997. december 19-e (péntek). Ezt a felperes - feltéve, hogy ezen a napon postára adják - legkorábban 1997. december 22-én vehette volna kézhez. Ehhez képest is 15 napon belül volt jogosult a kifogását az alperesnél bejelenteni. Nincs arra adat, hogy amennyiben a rendőrség felé a feljelentés már 1998. január közepén megérkezik, F. Z-nél a jogtalanul felvett 65 millió forint vagy annak egy része még meg volt. Ennek bizonyítása az alperest terhelte [Pp. 164. § (1) bek.]. Ezért a másodfokú bíróság a kármegosztást mellőzte.
A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253.§-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és a marasztalás összegét 65 000 000 Ft-ra és annak az elsőfokú ítéletben írt kamataira felemelte (Legf. Bír. Gf. I. 30. 741/1999. sz.)