A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20013/2010/10. számú határozata végrendelet érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 590. §, 649. §] Bírók: Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes, Orosz Árpád, Szabó Julia

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága

mint felülvizsgálati bíróság

Pfv.I.20.013/2010/10.szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága dr. Tibori István ügyvéd által képviselt felpereseknek dr. Szécsi István ügyvéd által képviselt alperes ellen végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt a Gyulai Városi Bíróságon 112.P.21.018/2008. számon megindított, majd a Békés Megyei Bíróság 2009. október 12. napján meghozott 1.Pf.25.517/2009/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes részéről 28. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán meghozta az alábbi

r é s z í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Békés Megyei Bíróság 1.Pf.25.517/2009/3. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság 12.P.21.018/2008/25. számú részítéletét helybenhagyja.

Ez ellen a részítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s :

Az 1928. augusztus 9-én született, majd 2008. május 30-án elhunyt örökhagyó a felperesek édesapja, míg az alperes édesanyjának testvére volt. Az örökhagyónak a válását követően az I. rendű felperessel a kapcsolata feszültté vált, a jó viszony azonban a későbbiek során helyreállt, köztük az örökhagyó a II. rendű felperessel mindvégig szoros kapcsolatos ápolt. Az alperes már ekkor is Ausztráliában élt, évente néhány alkalommal jött Magyarországra, nagybátyjával, az örökhagyóval kifejezetten jó kapcsolatban állt: a lakodalmakban zenélő örökhagyó fellépéseit szervezte, látogatásai alkalmával műszaki cikkekkel (mikrohullámú sütő, parabola antenna) is megajándékozta. Az örökhagyó az 1995. augusztus 9-én kelt írásbeli magánvégrendeletével örökösévé az alperest tette meg. Az örökhagyó 2002. december 2-án dr. S. M. közjegyző előtt 5215/445/2002. ügyszámon közjegyzői okiratba foglalt végrendeletében kizárólagos örököséül ugyancsak az alperest nevezte meg, a kötelesrészre vonatkozó kioktatást megértve úgy nyilatkozott, hogy gyermekei kötelesrésze kielégítésre került. Kifejezte azt a várakozását, hogy ezt a végakaratát a gyermekei tiszteletben fogják tartani, mivel tudnak arról, hogy a válása miatt megromlott anyagi helyzetében a nevezett örökös támogatja anyagilag, ezzel a segítséggel tulajdonképpen a végrendelettel juttatott örökséget már eddig kifizette. A végrendelet tartalmazza: a nevezett örökössel történő megállapodásuk szerint elvárja, hogy amennyiben fizikai segítségre szorul egészségi állapota miatt, a nevezett örökös akadályoztatása esetén fia, V. T. fogja őt helyettesíteni, de a segítséget természetesen elsősorban az örökösétől várja el.

Az örökhagyó 2005. októberében csípőprotézis műtéten esett át, a műtétet az alperes intézte és állta annak költségeit. Ezt követően az örökhagyót otthonában elsősorban az I. rendű felperes házastársa ápolta, főt étellel, tiszta ruhával ellátta, fürdésben a felperesek segítettek. Az örökhagyó egészségi állapota a műtét után rosszabbodott, otthonában azonban ellátta magát járókerettel, az utcára is kijárt. A bevásárlásokban, takarításban az I. rendű felperes házastársa és fia segítségére szorult, az orvoshoz és egyéb helyekre szállítás során a II. rendű alperes volt segítségére; a tűzifát ugyancsak a felperesek vágták fel és készítették be.

Az alperes ebben az időszakban felváltva hol Ausztráliában, hol Magyarországon élt. Itthoni tartózkodásai alkalmával meglátogatta nagybátyját, egyébként levélben és telefonon tartották a kapcsolatot. Az örökhagyó hagyatéki eljárása során a közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével végrendeleti öröklés címén az alperesnek adta át azzal, hogy a törvényes öröklésre jogosultak 30 napon belül igényeiket a törvény rendes útján érvényesíthetik. A közjegyző határozatában megállapította, hogy az örökhagyó végintézkedésében kifejezte, hogy gyermekeit kötelesrészük mértékéig kielégítette, ezt a jogosultak nem ismerték el, támadták a végintézkedés érvényességét.

A felperesek keresetükben elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy a végrendelet a Ptk. 649. § (1) bekezdés b) pontjának második fordulata alapján érvénytelen, mert az örökhagyónak a végrendeletben megfogalmazott és kifejezett várakozása az alperes teljesítésének elmaradása miatt meghiúsult. Másodlagosan - amennyiben a végrendelet érvényes - kötelesrész kiadását, továbbá hagyatéki teher (ápolási költség, temetési költség, örökhagyó nyugdíja) megfizetésére kérték az alperes kötelezését.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy az örökhagyót egy utóbb meghiúsult feltevés, várakozás indította a végintézkedés tételére, állította, hogy az örökhagyó tényleges tartásra, ápolásra, gondozásra nem szorult. Utalt a Ptk. 590. § (1) bekezdésében foglaltakra.

Az elsőfokú bíróság a per adatait értékelve megállapította, hogy az örökhagyót a végrendelet megtételére az a várakozás indította, hogy betegsége, állapotának rosszabbodása esetén, amennyiben fizikai segítségre szorul, ezt az alperes fogja teljesíteni. Az örökhagyó várakozását alátámasztotta az alperes testvérének - F. J.-né - tanúvallomása is, aki elmondta, hogy az örökhagyó őt is meg kívánta nevezni örököséül, azonban azt nem fogadhatta el, mivel nem állt módjában a nagybátyját anyagilag támogatni és rendszeresen látogatni.

Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a felperesek és családtagjaik részéről az örökhagyónak a műtétet követően folyamatosan nyújtott segítsége és gondoskodása - bevásárlások, tűzifa bekészítés, takarítás, mosás, főzés - nem haladta meg azt a mértéket, amely a közeli hozzátartozóktól általában elvárható [Ptk. 590. § (1) bekezdés]. Az örökhagyó nem volt ágyban fekvő, magatehetetlen beteg. A rendelkezésre álló adatokból nem vonható le olyan következtetés, hogy az örökhagyó életében tartásra, gondozásra, folyamatos ápolásra szorult volna, ezért nem állapítható meg, hogy a nevezett örökössel szembeni várakozása a Ptk. 649. § (1) bekezdés b) pontja szerint meghiúsult. A felperesek állították, de bizonyítani nem tudták, hogy az örökhagyó örökség ígérete ellenében várta el tőlük a szolgáltatásokat. Amennyiben az örökhagyó felismerte volna a várakozása téves voltát, úgy módjában állt volna végrendeletét visszavonni, újabb végrendeletet alkotni, vagy tartási szerződést köthetett volna.

Az elsőfokú bíróság a Pp. 213. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló elsődleges kereseti kérelem vonatkozásában részítélettel határozott.