BH 1995.2.134 Ha a másodfokú bíróság a tényállást a bizonyítási eljárás során megállapított bizonyítékok egybevetése alapján, azokat a maguk összességében értékelve és a bíróság meggyőződése szerint bírálta el, e tényállás a felülvizsgálati eljárás során is irányadó. Az attól való eltérésnek csak akkor van helye, ha a bíróság által megállapított tényállás iratellenes vagy nyilván okszerűtlen, illetve logikai ellentmondást tartalmaz. A bizonyítékok okszerű mérlegelését támadó felülvizsgálati kérelem megalapozatlan [Pp. 206. § (1)].

A felperes 1970. évtől volt az alperes alkalmazottja, 1973. évtől főmérnök munkakörben dolgozott. Az alperes az 1992. március 24-én hozott határozatával elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta.

A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését, a módosított keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. Kérte a munkaviszony helyreállítását, az eredeti munkakörében való foglalkoztatását és az elmaradt munkabérének a kifizetését.

A munkaügyi bíróság ítéletével a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. Kötelezte az alperest, hogy a felperest az eredeti munkakörében foglalkoztassa tovább, és fizessen meg a részére 829 765 Ft munkabért, ennek 1992. július 1-jétől járó évi 20%-os kamatát, 54 800 Ft eljárási költséget és az állam javára 60 580 Ft illetéket. Ítéletét az 1992. július 1-jén hatályba lépett 1992. évi XXII. törvény 206. §-ának (2) bekezdése alapján a rendkívüli felmondás szabályaira alapította. Az volt az álláspontja, hogy a tényállásban meghatározott kötelezettségszegés a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetését nem alapozza meg.

A felek ezt követően ajánlatot tettek egymásnak a munkaviszony megszüntetésére, a munkabér, a költségek kifizetésére és a szabadság pénzbeli megváltására. A felperes az alperes új igazgatójának 1993. március 9-én írt levelében javasolta, hogy fizesse ki a kétszeres végkielégítést, ami megillette volna abban az esetben, ha a munkakörébe való visszahelyezését nem kéri. Tekintse az alperes az elsőfokú ítéletet 1992. november 30. napjával jogerősnek, mondja fel a munkaviszonyát visszamenőleg 1992. december 1. napjától, fizesse meg a járandóságait és a 18 havi végkielégítést, összesen 3 525 978 Ft összegben. Az alperes a felperes egyezségi ajánlatát nem fogadta el.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest 20 000 Ft eljárási költség és 24 900 Ft illeték megfizetésére.

Az alperes a másodfokú ítélet kézhezvételét követően - annak végrehajtásaként - műszaki-gazdasági tanácsadói munkakört ajánlott fel a felperesnek személyi alapbérének változatlanul hagyása mellett. A felperes feladatát úgy határozta meg, hogy az igazgató közvetlen irányítása alatt a vállalati tevékenységek műszaki-gazdasági elemzése, fejlesztési koncepciók, tervek kidolgozása és véleményezése lesz.

A felperes a munkaszerződésének a módosítását nem fogadta el, ezért az alperes a munkaviszonyát 1993. április 19-ével felmondta. A 90 napos felmondási idő tartamára a munkavégzés alól felmentette, és kifizette a felperesnek a munkaviszony felmondásával együttjáró egyéb járandóságait. Megállapította, hogy a felperes 7 havi végkielégítésre jogosult és a 105 644 Ft havi átlagkeresetére figyelemmel, ezen a jogcímen a felperesnek 739 508 Ft-ot fizetett ki.

A felperes az újabb keresetlevelében kérte az alperest további 7 havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítésnek kártérítés jogcímén való megfizetésére kötelezni. Arra hivatkozott; az alperes a Munka Törvénykönyvében meghatározott együttműködési kötelezettségét megsértve hallgatta el, hogy a főmérnöki munkakört megszüntette. Amennyiben ugyanis ezt az elsőfokú bíróság tárgyalásának berekesztéséig megtudja, él a keresetváltoztatás lehetőségével, és a munkaviszonyának a helyreállítása helyett az alperest az Mt. 100 §-ának (4) és (5) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazására kéri kötelezni. A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 739 508 Ft és ennek 1993. április 19-től járó évi 20% kamata, 36 000 Ft eljárási költség és 44 370 Ft illeték megfizetésére.

Ítélete indokolásában megállapította, hogy az alperes megsértette az Mt. 3. §-ának (1) és 4. §-ának (1) valamint (3) bekezdésében foglaltakat azzal, hogy a felperes előtt elhallgatta a munkakörének megszüntetését. Ezzel a felperes jogos érdekeit csorbította. Ennek ismeretében a felperes nem kérte volna az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, ezzel szemben a végkielégítése kétszeresének megfelelő összegre vált volna jogosulttá. Megillette volna a felmentési időre járó átlagkeresete és a rendes felmondás esetén járó végkielégítés is. Elfogadta a felperesnek azt az előadását, hogy munkaszerződésének módosításához az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőzően nem járult volna hozzá. Ez az adott körülmények között életszerű, jogos. A felperes 20 éven át volt az alperes vállalat második számú vezetője. Irányítása alá tartozott a vállalat munkavállalóinak túlnyomó része. Az új beosztásában a felperes nem rendelkezett volna beosztottakkal, megszűntek volna a korábbi vezetői munkakörére jellemző operatív tevékenységének a lehetőségei.

Mindezekre figyelemmel arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Mt. 4. §-ának (3) bekezdésében meghatározott orvoslás kötelezettsége azt jelenti, hogy a felperest olyan helyzetbe kell hozni, mintha az alperes a jogait rendeltetésszerűen gyakorolta volna, legkésőbb az utolsó tárgyaláson tájékoztatta volna a felperest a munkakörének megszüntetéséről. Az alperesnek azt a védekezését, hogy a felperes a szervezeti módosításról az elsőfokú eljárás idején tudott, nem találta bizonyítottnak. Arra pedig helytállóan hivatkozott a felperes, hogy a Pp. 146. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a keresetének megváltoztatására csak az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig kerülhetett volna sor.