BH 2022.6.147 I. A személyi szabadság jogszerű elvonásának jogszabály rendelkezésén kell alapulnia. Ebből következően a személyi szabadságtól megfosztás akkor jogellenes, ha nem törvényes eljárás keretében, törvényben meghatározott okból történik.

Ezt az adott intézkedésre vonatkozó - büntető anyagi jogi, büntető eljárásjogi vagy közigazgatási jogi - jogszabályok rendelkezései alapján kell elbírálni [Btk. 304. § (1) bek.].

II. A gyanúsítotti pozíció - az állam büntetőigényének érvényesítéséből fakadó - olyan eljárásjogi helyzetet eredményez, amelyre a gyanúsítástól kezdve a terheltre vonatkozó jogok és kötelezettségek irányadók, annak minden garanciális elemével együtt. A védő terhelti kihallgatásának nem előfeltétele a kizárásáról való döntés, különösen nem a kizárás iránti előzetes döntéshozatal kezdeményezése.

Adott személy adott eljárásban csak egyféle eljárási pozícióban vehet részt.

A korábbi Be. 45. § (1) bekezdés g) pontja szerint nem lehet védő, aki az ügyben terheltként vesz részt. A 2018. július 1. napjától hatályos Be. 43. § (1) bekezdés h) pontja szerint nem lehet védő, aki az ügyben vagy az üggyel összefüggő más ügyben terheltként vesz vagy vett részt [1998. évi XIX. törvény (korábbi Be.) 179. § (1) bek., 45. § (1) bek. g) pont; Be. 43. § (1) bek. h) pont].

[1] A pótmagánvádló 2018. július 16. napján terjesztett elő vádindítványt a volt rendőr alezredes I. r. és a volt rendőr főhadnagy II. r. vádlottal szemben a Btk. 304. § (1) bekezdésében meghatározott társtettesként elkövetett jogellenes fogvatartás bűntette miatt.

[2] A törvényszék katonai tanácsa a 2019. augusztus 30. napján meghozott végzésével a vádindítványt a Be. 794. § (1) bekezdés b) pontja alapján elutasította, mert a sértettnek nem volt jogi képviselője. A vádindítványt elutasító végzés a pótmagánvádlónak 2019. szeptember 9. napján került kézbesítésre.

[3] Az immár jogi képviselővel rendelkező pótmagánvádló 2020. szeptember 22. napján ismételten előterjesztette a vádindítványt a volt rendőr alezredes I. r. és a volt rendőr főhadnagy II. r. vádlottal szemben a Btk. 304. § (1) bekezdésében meghatározott társtettesként elkövetett jogellenes fogvatartás bűntette miatt.

[4] Ezt követően a törvényszék katonai tanácsa a 2021. február 10. napján meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki a volt rendőr alezredes I. r. és a volt rendőr főhadnagy II. r. vádlottat társtettesként elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettében [Btk. 304. § (1) bek.]. Ezért mindkét vádlottat - személyenként - 180 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, összesen 180 000 forint pénzbüntetésre ítélte. Rendelkezett arról, hogy a vádlottakkal szemben kiszabott pénzbüntetést meg nem fizetése esetén fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni, és kötelezte a volt rendőr főhadnagy II. r. vádlottat 30 000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

[5] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla katonai tanácsa mint másodfokú bíróság a 2021. június 25. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a volt rendőr alezredes I. r. és a volt rendőr főhadnagy II. r. vádlottat a jogellenes fogvatartás bűntette [Btk. 304. § (1) bek.] miatt emelt vád alól - bűncselekmény hiányában - felmentette. Kötelezte a pótmagánvádlót az elsőfokú eljárásban felmerült 30 000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

[6] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás helyesbítését követően a másodfokú bíróság a vádlottak bűnösségével kapcsolatban az elsőfokú bírósághoz képest eltérő jogi álláspontra helyezkedett.

[7] Míg az első fokon eljárt törvényszék katonai tanácsa szerint a pótmagánvádló és dr. K. N. Á. előállítása nem volt jogszerű, mert hiányzott annak törvényi feltétele, a megalapozott gyanú, addig az ítélőtábla úgy foglalt állást, hogy a jogszerű előállításnak nem feltétele az alapos gyanú, elegendő, ha az adott intézkedés alá vont személy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Utalt a 65/2003. (XII. 18.) AB határozatra, amely szerint a gyanú a nyomozó hatóság tudomására jutott objektív adatokból levont valószínűségi következtetés arra nézve, hogy feltehetőleg bűncselekmény történt.

[8] Az ítélőtábla kifejtette: az eljárás során nem merült fel olyan konkrét adat, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a vádlottak a bűnügyi érdektől függetlenül, önkényesen döntöttek volna az ügyvéd foglalkozású pótmagánvádló és jelöltje, dr. K. N. Á. előállításáról. Dr. K. N. Á. esetében a gyanúsítás ellen bejelentett panaszt elbíráló kerületi ügyészség a rendelkezésre álló okiratokat és tanúvallomásokat a gyanúsítás alapjaként elfogadta, az pedig nem tekinthető egy minden logikát figyelmen kívül hagyó következtetésnek, hogy a személyi összefüggésre tekintettel a gyanú nemcsak a szerződés megkötésekor eljáró ügyvédjelölttel, hanem az okiratszerkesztő ügyvéddel szemben is felmerül.

[9] Az ítélőtábla szerint a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (továbbiakban Rtv.) 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vádlottaknak törvényes lehetőségük volt arra, hogy a pótmagánvádló és dr. K. N. Á. idézése helyett az előállításuk mellett döntsenek, ezt ugyanis nyomozástaktikai szempont, az összebeszélés lehetőségét kizáró egyidejű kihallgatás indokolta. Mivel ez idézéssel nem lett volna lehetséges, a pótmagánvádló és dr. K. N. Á. előállítása az Rtv. 15. §-ban rögzített arányosság elvének megfelelt.

[10] A másodfokú bíróság szerint a nyomozás azon része, amelynek érdekében az előállítást a vádlottak elrendelték, rosszul előkészített, átgondolatlan és szakmaiatlan volt. A szakszerűtlen rendőri intézkedés azonban - az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben - szándékosság hiányában nem vezethet az elkövető büntetőjogi felelősségének megállapításához.

[11] A másodfokú bíróság ítéletével szemben a pótmagánvádló jogi képviselője jelentett be másodfellebbezést mindkét vádlott bűnösségének megállapítása és a bűnügyi költség viselésére kötelezésük érdekében.

[12] A pótmagánvádló jogi képviselője a másodfellebbezés írásbeli indokolásában a másodfokon eljárt ítélőtábla katonai tanácsa ítéletének a vádlottak bűnösségét érintő eltérő döntését és a másodfokú bíróság jogi álláspontját egyaránt támadta.

[13] Indokai szerint az ügy jogi megítélése szempontjából annak van alapvető jelentősége, hogy jogszerű vagy jogellenes volt-e a pótmagánvádló rendőrségre történt előállítása, valamint a rendőrség épületében történt fogvatartása. A másodfokú bíróság ítéletének alapvető logikai hibája, hogy a pótmagánvádló fogvatartása jogellenességének kérdését kizárólag az előállítás tükrében vizsgálta, az előállítást követő fogvatartás jogszabályi feltételeinek fennállását azonban nem vonta értékelésének körébe. A rendőrség épületében történt fogvatartás jogellenességének kérdését a másodfokú bíróságnak annak alapján kellett volna megítélnie, hogy gyanúsítotti kihallgatásának feltételei fennálltak-e vagy sem.

[14] Kifejtette, hogy a pótmagánvádlóval szemben nem álltak fenn a gyanú közlésének feltételei, mert a gyanú tárgyát képező bűncselekmény vonatkozásában a pótmagánvádló szándékosságára semmilyen bizonyíték nem állt a vádlottak rendelkezésére. Álláspontja szerint a gyanúsítás időpontjában a pótmagánvádlóval szemben a bűncselekmény elkövetésének még az egyszerű gyanúja sem állt fenn, nemhogy a megalapozott gyanú. Az alapvető, illetve a törvényileg biztosított más jogok kényszerintézkedéssel történő korlátozása azonban csak abban az esetben lehetséges, ha a bűncselekmény gyanúja perrendszerű bizonyítékkal is alátámasztott, tartalmát tekintve tehát lényegesen több, mint az egyszerű gyanú. Ez pedig sem a pótmagánvádló gyanúsítás érdekében történt előállításakor, sem a gyanúsítást megelőző fogvatartása idején, sem pedig a gyanúsításkor nem állt rendelkezésre.