BH 1999.5.220 I. Az engedményezés megtörténtének vizsgálatánál irányadó szempontok [Ptk. 328. § (1) bek.].

II. Az állított fedezetelvonó szerződés esetén a tulajdonjogot szerző fél arra nem kötelezhető, hogy a behajthatatlanná vált tartozást harmadik személynek - a vele szerződő fél hitelezőjének - fizesse meg [Ptk. 203. § (1) bek.].

Az iratokból megállapítható tényállás szerint a B. T. Vállalatnak (átalakulás folytán: B-T. Rt.) mindkét peres fél hitelt nyújtott. A P. Rt. követelése 900.000.000,-,-Ft és annak kamata volt, ebből 500.000.000,-,-Ft tőke és 27.805.000,-,-Ft kamat tekintetében 1993. december 29-én megállapodást kötött a Pénzügyminisztériummal, amely a követelést - az adóskonszolidáció keretében - 90%-os árfolyamon megvásárolta.

Az alperes 1994. május 25-én megállapodott a T. Vállalattal, hogy az az értékesítés során elszenvedett 10%-os veszteségét - 52.780.500,-,-Ft-ot - 1994. május 27-én részére kiegyenlíti. A veszteség megtérítése oly módon történik, hogy a kelet-pesti üzem értékesítéséből befolyt összeg terhére kerül sor a fenti összeg kifizetésére (3/A/1., 3/A/2. számú mellékletek).

Az alperes és a T. Vállalat 1994. május 25-én még egy megállapodást kötött, amelyben rögzítették, hogy eladásra került a vállalat kelet-pesti üzeme. Az eladás kapcsán a P. Rt. mint jelzálogjogosult számlájára 335.000.000,-,-Ft összeg folyt be. Ebből 1994. május 27-én a bank követeléseinek (közöttük a perbeli 52.780.500,-,-Ft-nak) a kielégítésére 264.315.909,-,-Ft-ot használnak fel, a fennmaradó 70.684.091,-,-Ft-ot pedig az alperes átutalja az adósnak a B. B. Rt.-nél vezetett számlájára (3/A/3. számú melléklet).

A felperesnek a B. T. Vállalattal szemben az 51-236/1992. számú kölcsönszerződésből 138.500.000,-,-Ft összegű követelése maradt fenn, és további 20.000.000,-,-Ft összegű váltókövetelése is fennállt (4/F/8. számú melléklet). Az 1993. március 12-én kötött 51-314/1993. számú megállapodással a fenti - összesen 158.500.000,-,-Ft összegű - hitelt prolongálták, a visszafizetés határidejét 1994. március 12-ében határozták meg (4/F/1. és 4/F/9. számú mellékletek). A megállapodás 11. pontjában az adós kötelezettséget vállalt arra, hogy a kelet-pesti és k.-i üzem, valamint a depók értékesítéséből befolyó vételár 20%-át a felperes követelésének törlesztésére fordítja. Az egyes üzemek értékesítéséből befolyt vételár 20%-át a felperes a peradatok szerint nem kapta meg. A Pénzügyminisztérium az adóskonszolidáció keretében a követelés 90%-os árfolyamon történő megvásárlására a felperesnek is ajánlatot tett, ezt azonban a felperes nem fogadta el (4/F/16. számú melléklet).

A B. T. Vállalat ellen a felperes felszámolási eljárást kezdeményezett, annak közzétételére 1995. március 1-jén került sor (3/F/25. számú melléklet). A felszámoló a felperes követelését nyilvántartásba vette, és az "F" kategóriába besorolta.

A felperes a keresetében 52.780.500,-,-Ft tőke, ennek 1994. május 27-től járó késedelmi kamata, valamint a költségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A keresete jogalapját a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdésében és a 361. §-ának (1) bekezdésében jelölte meg. Előadta, hogy az alperes az adóskonszolidáció keretében az 527.805.000,-,-Ft összegű követelését teljes egészében eladta a Pénzügyminisztériumnak, az annak 90%-át kitevő vételár ellenében. A hiányzó 10%-ot veszteségként kellett volna leírnia, annak megfizetését az adóstól alappal nem igényelhette. Az ennek megfizetésére vonatkozó megállapodást tartalmazó, 1994. május 25-én kötött szerződéssel megsértette az adóskonszolidációra vonatkozó szabályokat. Az alperesnek tudomása volt arról, hogy a kelet-pesti üzem eladásából származó bevétel 20%-a a felperest illette meg, így a fenti szerződés - tekintve, hogy az 52.780.500,-,-Ft-ot az alperes ennek vételárából kapta meg - a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerint fedezetelvonó szerződésnek minősül, amely a felperessel szemben hatálytalan. A követelés kiegyenlítésével pedig az alperes a felperes rovására jogalap nélkül gazdagodott, amit a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerint köteles visszatéríteni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Egyrészt tagadta, hogy a perbeli szerződéssel megsértette volna az adóskonszolidációra irányadó szabályokat, másrészt hivatkozott arra, hogy a befolyt vételár 20%-át meghaladó összeget - 70.684.091,-,-Ft-ot - átutalt az adós számlájára az őt megillető követelések levonása után, így nem állapítható meg az, hogy a felperes követelésének kielégítési alapját elvonta volna. Tagadta továbbá azt is, hogy a felperes rovására jogalap nélkül gazdagodott. Csupán utalt rá, hogy ha vissza kellene fizetnie a felperes által követelt összeget, azt a felperes a maga számára nem követelhetné, azt a felszámolási vagyon részeként akkor is a felszámoló kezéhez kellene kifizetnie.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 100.000,-,-Ft elsőfokú perköltséget. Úgy ítélte meg, hogy a felperes a perbeli követelést a B. T. Vállalattal szemben érvényesíthette volna, tekintve, hogy az szegte meg a vele 1993. március 12-én kötött szerződést. A felperes a B. T. Vállalattal történt szerződéskötéskor nem járt el kellő gondossággal, mert a követeléséhez megfelelő biztosítékról nem gondoskodott, bár arra lehetősége lett volna, a követeléseit azonban jelzálogjoggal nem biztosította, ezért a B. T. Vállalat szerződésszegésének következményeit - tekintve, hogy az adós időközben felszámolás alá került - magának kell viselnie.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperesnek a kereset szerinti marasztalását kérte. Előadta, hogy az alperes és a B. T. Vállalat között 1994. május 25-én kötött megállapodás a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. A Ptk. 237. §-a értelmében az eredeti állapotokat kell helyreállítani. Fenntartotta a jogalap nélküli gazdagodással és a szerződés fedezetelvonó jellegével kapcsolatban az elsőfokú eljárásban kifejtett jogi álláspontját. Végezetül hivatkozott arra, hogy a perbeli ingatlanból befolyó árbevétel 20%-át a B. T. vállalat reá engedményezte. Az alperes a saját követelésének kiegyenlítése fejében az engedményezett követelést használta fel, ezért azt e címen is köteles kiadni.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Utalt arra, hogy az adóskonszolidáció keretében a felperes követelése 90%-ának a megtérülése is biztosított volt, a felkínált konszolidációs ajánlatot azonban a felperes nem fogadta el. A Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése értelmében a követelésének azt a részét, amelytől a fentiek miatt elesett, eleve nem érvényesítheti. Egyebekben megismételte az elsőfokú eljárásban már előadott védekezését.

A fellebbezés nem alapos.