BH 2004.10.402 I. Ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a nyomozás határidejének a meghosszabbítása legfeljebb a gyanúsítottnak kihallgatásától számított két évig terjedhet - A kétéves nyomozási határidőbe nem lehet beszámítani az ügyészi vádemelési szakot - A Be. IX. fejezete jól elkülönülten szabályozza a nyomozati szakaszt, míg a X. fejezet a vádemelés szakaszát rögzíti.

II. A vádemelés olyan önálló eljárási szakasz, amely a Be. 216. § (2) bekezdés szerint legfeljebb 90 napig tarthat akkor is, ha a nyomozás tartama a két évet elérte [Be. 176. § (2) bek., 179. § (1) bek., 216. § (2) bek.].

K. P. gyanúsított előzetes letartóztatását a F.-i Bíróság végzésével 2002. április 19-én rendelte el. A kényszerintézkedés a törvényes határidőkben meghosszabbításra került. Az elsőfokú bíróság a 2004. április 13. napján megtartott ülésen meghozott végzésével K. P. gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2004. június 19. napjáig meghosszabbította.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen K. P. gyanúsított és védője jelentett be fellebbezést.

A gyanúsított meghatalmazott védője az elsőfokú bírósághoz 2004. április 23. napján érkezett, a nyomozással kapcsolatos észrevételeit tartalmazó beadványában kérte, hogy azt a F.-i Bíróság saját hatáskörben bírálja el, vagy tekintse az előzetes letartóztatás meghosszabbítása tárgyában hozott végzés elleni fellebbezés mellékletének.

Az elsőfokú bíróság a beadványt felterjesztette az ítélőtáblához. A fellebbezésben foglalt indokok szerint a 2002. április 17. napja óta, a meghatározott személy ellen folytatott nyomozás határideje 2004. április 17. napján meghosszabbíthatatlanul lejárt, ezért ezen okból, valamint vádemelés hiányában a nyomozási bíró a Be. 176. § (2) bekezdésében foglalt abszolút határidő (2004. április 17. napja) elteltét követően, jogsértő módon hosszabbította meg a gyanúsítottal szemben elrendelt kényszerintézkedés tartamát. Hivatkozott a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának állásfoglalására (a továbbiakban: állásfoglalás).

A fellebbezések nem alaposak.

Az elsőfokú bíróság a megtartott ülésen és az annak alapján hozott végzésében törvényes indokok alapján döntött K. P. gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!