BH 1999.9.408 A házastársi közös vagyonhoz tartozó "vállalkozói vagyon" megosztására irányuló igény "külön" rendezése [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31. § (2) bek.].

Az elsofokú bíróság az ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül a D. vegyeskereskedésbol származó közös vagyon megosztása jogcímén 283.000 forintot és ennek 1994. december 23. napjától kezdodoen a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát, a felperes ezt meghaladó - további 283.000 forint és járulékainak megfizetésére irányuló - keresetét pedig elutasította.

Az elsofokú ítélet indokolása szerint a peres felek 1990. október 20-án kötöttek házasságot, házasságukat azonban az elsofokú bíróság az 1994. november 29-én kelt és ugyanezen a napon jogerore emelkedett ítéletével felbontotta. 1992-ben a felek a jövedelmük kiegészítésére az alperes kizárólagos tulajdonát képezo házingatlan melléképületében vegyeskereskedést nyitottak. A vegyeskereskedést egyéni vállalkozóként 1993. május 1-jéig az alperes, 1993. május 1-jétol 1994. október 21-ig pedig a felperes üzemeltette, a vállalkozást azonban a peres felek a közös vagyonuk terhére indították, és annak üzemeltetésében ténylegesen mindketten folyamatosan részt vettek. 1992 augusztusában a vállalkozás induló vagyonaként a pénztárkönyv 300.000 forintot tüntetett fel, az egyéb pénztárkönyvi adatokkal egybevetve azonban arra lehet következtetni, hogy ez utólagos bejegyzés volt. Az 1993. évi pénztárkönyvi adatokból megállapíthatóan az 1993-as gazdasági évben 690.000 forint tagi betét került felhasználásra, amelyek eredete nem tisztázható, összegszeruségét pedig a pénztárkönyvbe utólag bejegyzett 300.000 forint megkérdojelezi. Bizonylatok hiányában, illetoleg a pénztárkönyv nem szabályszeru vezetése miatt a vállalkozás jövedelme csak becsléssel volt megállapítható. A vállalkozás lezárásával kapcsolatosan készített adóbevallás a zárókészlet - az akkor meglévo berendezések és árukészlet - értékét 566.000 forintban tüntette fel.

Az így megállapított tényállás alapján az elsofokú bíróság a felperesnek a D. vegyeskereskedésbol származó közös vagyon megosztása jogcímén 566.000 forint toke és annak 1994. december 23-tól a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata alperes általi megfizetése iránt eloterjesztett keresetét részben találta alaposnak.

A döntését azzal indokolta, hogy a vállalkozás pénztárkönyvének vezetése a számviteli eloírásoknak nem felelt meg, adatai a szakértoi véleménybol kitunoen nem a valóságot tükrözik. Ilyen körülmények között nem bizonyított az, hogy a vállalkozás kezdetén milyen összegu induló tokét használtak fel a felek, illetoleg nem állapítható meg az 1993. május 1-jei nyitókészlet sem. Értékelheto adatot az életközösség megszakadásának idejére az alperes által kiállított záróleltár tartalmaz, amelybol az állapítható meg, hogy a vegyeskereskedés 1994. október 21-i zárókészletének értéke 566.000 forint volt. Ez a vagyon a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében a peres felek házastársi közös vagyonának tekintendo. Minthogy az életközösség megszakadása után a vállalkozást az alperes vette át, birtokba véve ezáltal az életközösség megszakadásakor meglévo zárókészletet is, a bíróság az alperest a zárókészlet ellenértéke fele részének, valamint az említett összeg után a zárókészlet alperes általi birtokbavételétol kezdodoen járó évi 20%-os késedelmi kamatának a megfizetésére kötelezte.

Az elsofokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsofokú bíróság ítéletét azzal a részbeni változtatással hagyta helyben, hogy mellozte az alperesnek a kamat fizetésében való marasztalását.

A másodfokú ítélet indokolása szerint alaptalanul hivatkozik az alperes a fellebbezésében arra, hogy a felek a házassági bontóperben a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában a bíróság jogeros végzésével jóváhagyott egyezséget kötöttek. A feleknek a házassági bontóperben megkötött egyezsége ugyanis egyrészt konkrétan felsorolt házastársi közös vagyonnak minosülo vagyontárgyakra, másrészt a felperest a lakáshasználati jognak a volt közös lakás elhagyásával összefüggésben megilleto ellenértéke összegére vonatkozott, a vállalkozás vagyonának, illetve jövedelmének az elszámolására azonban nem terjedt ki. Ilyen körülmények között az alperes nem hivatkozat alappal arra, hogy a felperes a szerzodés (egyezség) megtámadásának hiányában a vállalkozás vagyonának megosztása iránt nem terjeszthetett elo keresetet.

Helyesen állapította meg az elsofokú bíróság a peres felek ellentmondó eloadásai, a pontatlan és hiányos, valóságnak nem megfelelo adatokat tartalmazó pénztárkönyv, továbbá a szakértoi vélemény, illetoleg az alperes által a vállalkozás lezárásakor készített adóbevallás adatainak az egybevetése alapján azt, hogy az életközösség megszakadásakor a vállalkozás árukészletének és berendezéseinek az összértéke 566.000 forint volt, és helyesen döntött akkor is, amikor az alperest az említett összeg fele részének a felperesnek való megfizetésére kötelezte. Alappal hivatkozik az alperes a fellebbezésében arra, hogy a marasztalás összegének a megfizetésével csak a jogeros ítéletben megállapított teljesítési határido letelte után eshet késedelembe, ezért a másodfokú bíróság az alperes kamatfizetésére való kötelezését mellozte.

Alaptalannak találta ugyanakkor az alperesnek az elsofokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezését. A peres iratok tartalmából kitunoen a felperes az elsofokú bíróságon ingó kiadása iránt indított pert az alperes ellen, e per tárgyalását azonban az elsofokú bíróság a 10. sorszámú végzésével jogerosen felfüggesztette. A jelen pernek a felfüggesztett ügyhöz történo egyesítése tehát a Pp. 149. §-ának (2) bekezdése értelmében nem lehetséges. Bár kétségtelen, hogy az általános bírói gyakorlat szerint a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben valamennyi házastársi közös vagyoni és különvagyoni igény egységes elbírálása mutatkozik célszerunek, nem sértett sem eljárási, sem anyagi jogi jogszabályt az elsofokú bíróság azáltal, hogy a peres felek vállalkozásának a vagyonát mint házastársi közös vagyont külön perben osztotta meg.

A jogeros ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, a másodfokú bíróság ítéletének az elsofokú bíróság ítéletére is kiterjedoen történo hatályon kívül helyezése és a két per együttes tárgyalásának az elrendelése végett. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a házassági bontóperben a felek között a házastársi közös vagyon teljes megosztására kiterjedo szerzodés jött létre, amelyet a felperes nem támadott meg, a házastársi közös vagyonhoz tartozó vállalkozásból eredo vagyon megosztására irányuló keresetet ezért jogszeruen nem terjeszthet elo. Okirati bizonyítékokkal igazolta a perben azt, hogy a vállalkozás megindítását megelozoen különbözo különvagyontárgyakat értékesített, a perben eljárt bíróságok ezzel összefüggésben további bizonyítást nem rendeltek el, a jogeros ítélet azonban a vállalkozásba beruházott különvagyonának a megtérítésével kapcsolatos igényét ennek ellenére is azzal az indokolással utasította el, hogy az ezzel összefüggo tényállításait nem tudta igazolni. Eljárási szabálysértéssel mellozték végül a perben eljárt bíróságok a jelen pernek a felperes által a különvagyoni ingóságainak a kiadása iránt indított perhez történo egyesítését, hiszen a házastársi közös vagyon megosztása csak egységesen bírálható el, és e perben o maga a bontóperben kötött jogeros egyezséget meg is támadta, arra való hivatkozással, hogy a felperest jogszeruen megilleto 80.000 forint összegu lakáshasználati jog ellenértéke helyett kizárólag a jogi képviselojének a téves tájékoztatása alapján vállalt kötelezettséget az említett jogcímen 250.000 forint felperesnek való megfizetésére.