A Fővárosi Törvényszék Bf.6930/2017/4. számú határozata rágalmazás vétsége tárgyában. [2012. évi C. törvény (Btk.) 15. §, 20. §, 226. §, 229. §, 2017. évi XC. törvény (Be.) 351. §, 361. §, 371. §, 372. §, 552. §] Bírók: Bíró Emese, Csekéné dr. Szegedi Mónika, Peller László

Fővárosi Törvényszék

mint másodfokú bíróság

20.Bf.6930/2017/4.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2017. évi november hó 7. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

í t é l e t e t :

A rágalmazás vétsége miatt vádlott neve ellen indult büntető ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. évi január hó 5. napján kihirdetett 25.B.20.056/2015/32. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés napi tételszámát 200 (kétszáz) napi tételre enyhíti.

A pénzbüntetés összege 300.000 (háromszázezer) forint.

Megállapítja, hogy az eljárás során felmerült és a vádlottat terhelő bűnügyi költség összege helyesen 15.617 (tizenötezer-hatszáztizenhét) forint.

Egyebekben az elsőfokú ítélet rendelkezéseit helybenhagyja.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította vádlott neve vádlott bűnösségét a Btk. 226. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében.

Ezért őt 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetés egy napi tételének az összegét 1.500 forintban állapította meg, az így kiszabott pénzbüntetés összesen 450.000 forint.

Kötelezte a vádlottat 14.274 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a pénzbüntetés napi tételszámának és az egy napi tétel összegének felemelése, továbbá a bűnügyi költség összegének helyesbítése végett jelentett be fellebbezést.

A vádlott és védője felmentés érdekében élt jogorvoslati jogával.

A Fővárosi Főügyészség ... számú átiratában és képviselője a nyilvános ülésen tartott felszólalásában az ügyészi fellebbezést fenntartotta.

Az átiratban kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást a vádlott által hivatkozott mentességi jog kérdésében, és a vád tárgyává tett tényállás keretein belül határozta meg a valóság bizonyítása során vizsgálandó tényeket.

Ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a tényállást helytállóan állapította meg, eljárási hibát nem vétett.

Az ügyész a felszólalásában ezen túlmenően felhívta a figyelmet arra, hogy az ügy kapcsán felvetendő kérdések az ítéletben kellően megválaszolást nyertek, az is, hogy a vádlott által a kijelentések megtörténtek-e, e tekintetben a tényállás feltárt és aggálytalan, annak megalapozottságát a védelmi oldal sem vitatta.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok egyedi összefoglalásán túl, azok érdemi összefüggéseit elemezve megindokolta, hogy személy1 nyilatkozatával szemben miért személy2 tanú vallomását fogadta el és számot adott arról, hogy a személy1 elmondását hallomásból megerősítő személy3 és személy4 tanúk vallomásai miért nem ronthatják le a sértett nyilatkozatát, melyet logikai úton alátámaszt a bizonyítás anyagává tett okiratok tartalma és egy-egy mozzanatot tekintve személy5 és személy6 tanúk vallomása is. A bizonyítékokat értékelő tevékenysége logikus és meggyőző volt, azok újraértékelésére nincs lehetőség.

Annak megítélése során, hogy az elhangzott kijelentések alkalmasak-e a rágalmazás megvalósítására, a bíróság a legalapvetőbb anyagi jogi kérdésekre válaszolt. A rágalmazás szándékos bűncselekmény a bűnösség megállapításához az szükséges, hogy az elkövető tudata átfogja, hogy a tényközlés más előtt történt és objektíven alkalmas-e a sértett személy becsületének a csorbítására.

A kialakult bírói gyakorlat szerint a rágalmazás olyan tényállítással is megvalósulhat, amely valósága esetén büntető, szabálysértési vagy akár fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgálhat, a BH. 2014.16. eseti döntés is erről szól.

A jelen ügyben a vizsgált konkrét kijelentés, tényállítás ilyennek minősül. Egyébként a vádlott maga is hivatkozott arra az eljárás során, hogy közlése alapján indokolt lett volna, hogy az ügyészség személy2 ellen eljárást indítson. Tehát a tényállítás nyilvánvalóan alkalmas a rágalmazás megvalósítására. Továbbá az is nyilvánvaló, hogy itt olyan beazonosítható konkrét magatartásra és a sértett tudatállapotára vonatkozó állításról van szó, ami a sértett általi konkrét, körülírt, emberileg és szakmailag is kifogásolható, sőt elfogadhatatlan hivatali magatartás megtörténtét állította.

Az írásbeli fellebbezésben foglaltakkal összefüggésben utalt rá, hogy a rágalmazásnak nem tényállási eleme a becsület csorbítására irányuló tényállítás valósága, vagy valótlansága. Az állított tény valóságában történt ténybeli tévedés a bűnösség megállapítása szempontjából közömbös, illetve amennyiben közügyek esetéről van szó, megfogalmazást nyert egy alkotmányjogi mérce is, hogy amennyiben ezt tévedés vezette, akkor jelent a büntetőjogi felelőssége alóli mentességet, ha a foglalkozása által megkívánt körültekintés nem került elmulasztásra. A bíróság ítélete ezt kellő mértékben kifejtette.

A bűnösség megállapítása tekintetében tehát annak van releváns szerepe, hogy a vádlottnak tisztában kellett lennie azzal, hogy az általa állított tény, jelen esetben az, hogy egy ügyészségi titkár egy várandós anyukának nyomás alá helyezésével azt szorgalmazza, hogy a nő vetesse el a gyermekét, hogy a férje sok évig börtönben lesz, és e ráhatás vezetett a megszakításhoz, ez mindenképpen alkalmas a sértett becsületének a csorbítására.

A rágalmazás esetében tévedés címén, tehát a társadalomra veszélyességben vagy pedig az állított tények becsület csorbításának alkalmasságában való tévedés vezethetett volna csak büntethetőséget kizáró ok megállapítására. A vádlott esetében álláspontja szerint nem volt alap annak megállapítására, hogy a cselekmény társadalomra veszélyességében tévedett volna, hiszen csak akkor mentesül a büntetőjogi felelősség alól, ha az elkövetőnek a társadalomra veszélyesség hiányának tényleges felvetésére alapos oka volt, ezt a BH. 1999. évi 540. jogeset mondja ki. A társadalomra veszélyesség tudata a jogász végzettségű és felvállaltan a jogsértések miatti jogi védelem biztosítására hivatott alapítványhoz kötődött vádlott esetében feltétlenül fennáll.

A valótlanul tett rágalmazó kijelentések esetében pedig alaptalan a társadalomra veszélyességre való hivatkozás.

Az elsőfokú bíróság lefolytatta a valóságbizonyítást, nem bizonyultak valónak a becsület csorbítására alkalmas állított tények, e tekintetben álláspontja szerint a bíróság okfejtése hibátlan, így az ehhez fűződő büntethetőségi akadály sem merülhet fel.

A sértettnek tulajdonított mondatok elhangzásának és azok, a terhesség megszakítására gyakorolt hatásának, mint a vádlott által állított, híresztelt valóságának, a bizonyítása nem történt meg.

A valóság bizonyítása, mint a büntethetőséget kizáró anyagi jogi körülményt teremtő sajátos jogintézmény kapcsán kiemelte, hogy a bizonyítás terhét, az általa állított, híresztelt tény valóságára hivatkozó vádlott viseli. Ebből következően a valóság bizonyításának elmaradása megalapozza a vádlott büntetőjogi felelősségét.