A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21760/2006/6. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §] Bírók: Fülöp Györgyi, Lévainé dr. Szakács Mária, Sághy Mária

Fővárosi Ítélőtábla

7.Pf.21.760/2006/6.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a Szűcs Péter Ügyvédi Iroda tagjaként eljáró dr. Szűcs Péter ügyvéd által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) I. rendű és II.rendű felperes neve (u.o.) II. rendű felpereseknek - a Dr. Király Edit Ügyvédi Iroda tagjaként eljáró dr. Király Edit ügyvéd által képviselt alperes neve(alperes címe) alperes ellen kártérítés iránt indított perében - amely perbe a korábban dr. Péterfi Éva vezető jogtanácsos, majd dr. Kalmár András jogtanácsos által képviselt beavatkozó neve (beavatkozó címe) az alperes pernyertessége érdekében beavatkozott - a Fővárosi Bíróság 2006. október 17. napján kelt 6.P.27.348/2004/21. számú ítélete ellen az I-II. rendű felperesek részéről 22. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az I-II. rendű felpereseket, hogy - 15 nap alatt - együttesen fizessenek meg az alperesnek 75.000 (Hetvenötezer) forint, a beavatkozónak 40.000 (Negyvenezer) forint fellebbezési eljárási költséget, valamint az államnak - felhívásra - 316.200 (Háromszáztizenhatezer-kettőszáz) forint fellebbezési eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az 1923-ban született beteg az alperesi kórházban 2003. május 13-án megkezdett gyógykezelésének 3. napján, 2003. május 15-én, főér- és általános verőér meszesedés talaján kialakult heveny, körülírt vékonybélelhalást követő rostonyás hashártyagyulladás, majd az ennek szövődményeként kialakult heveny keringési elégtelenség következtében elhunyt. Hozzátartozói: az I-II. rendű felperesek, - a fia és a menye - a Ptk. 339. § (1) bekezdésére, a 355. § (1) bekezdésére és az 1997. évi CLIV. törvény (Eütv. 77. § (3) bekezdésére alapított keresetükben 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és 269.175 forint vagyoni kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest. A keresetlevelükhöz mellékelt, dr. ... igazságügyi szakértő által készített magánszakvéleményben feltárt dokumentációs hiányosságokra, továbbá arra hivatkoztak, hogy az alperes nem a szakma előírásainak megfelelő gyógykezelésben részesítette a beteget.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet és az I-II. rendű felpereseket egyetemlegesen arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek 150.000 forint, a beavatkozónak 80.000 forint perköltséget, és - felhívásra - az államnak 316.156 forint feljegyzett kereseti illetéket. A jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást az elsőfokú bíróság a perben igazságügyi orvosszakértők által készített szakértői vélemények alapulvételével állapította meg. Eszerint a néhai betegnél a kórházba kerülésekor még nem alakult ki a paralytikus ileus (bénulásos bélelzáródás); a boncleletet figyelembe véve az feltehetően május 14-én délután kezdődhetett. Indokolása szerint az igazságügyi szakértői véleményből kitűnően hiba volt, hogy a május 14-én elvégzett ultrahangvizsgálattal feltárt atóniás gyomor észlelésekor gyomorszondát nem vezettek le, az csak május 15-én, a tünetek súlyosbodása után történt meg. Az igazságügyi szakértői vélemény is megállapította azt, hogy a dokumentáció vezetése a szakmai előírásoknak nem volt megfelelő, az e téren észlelt hiányosságok és a beteg május 15-én bekövetkezett halála között azonban okozati összefüggés nem állt fenn. A betétlapon jegyzett május 14-ei történések és a beteg lázlapján május 14-ei dátummal feltüntetett, két alkalommal jelzett hányás közötti eltérést illetően az elsőfokú bíróság dr. ... kezelőorvos tanúvallomása alapján elfogadta az alperesnek azt a védekezését, hogy a lázlap és a betétlap egymást kiegészítő bejegyzéseket tartalmazott, a betétlapot a kezelőorvos csak a munkaidejének lejártáig vezette, a nővér által kitöltött lázlap pedig a 24 órás történést rögzítette. Annak vizsgálata körében, hogy a gyomorszonda május 14-ei levezetése esetén lehetett-e nagyobb túlélési esélye a néhai betegnek, az elsőfokú bíróság az igazságügyi szakértői véleményre alapítottan az alperes terhére mulasztást azért nem látott megállapíthatónak, mert 14-én délután még nem merült fel az ileus gyanújára utaló adat, annak május 15-én észlelt tünetei után pedig az alperes megtette a szükséges intézkedéseket. A feltárt peradatok együttes értékelése eredményeként az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a beteg halála az általános egészségi állapotának a következménye volt.

Az I-II. rendű felperesek a fellebbezésükben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és közbenső ítélettel az alperes kártérítő felelőssége fennállásának a megállapítását kérték. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság az igazságügyi szakértői vélemény megállapításaival ellentétes következtetéseket vont le. Hangsúlyozták, hogy a gyomorszonda levezetése nem a megfelelő időben történt meg, ez akadályozta az alperest a helyes diagnózis időben történő felismerésében, ami a beteg életben maradásának esélyét csökkentette. Álláspontjuk szerint a perben rendelkezésre álló okirati bizonyítékok és a beszerzett igazságügyi szakértői vélemény megállapításai igazolták, hogy az I. és II. rendű felperesek hozzátartozóját az alperes nem a legnagyobb gondossággal kezelte. Az alperes az elmulasztott, illetőleg késedelmesen elvégzett vizsgálatok miatt a bélelzáródást csak akkor ismerte fel, amikor a beteg már olyan állapotba került, hogy a szükséges sebészi beavatkozást nem lehetett elvégezni. Hangsúlyozták, hogy a polgári jogi kártérítési felelősség nem tettarányos felelősség, a megállapításához a tragikus káreseménnyel okozati összefüggésben álló egyetlen egy mulasztás vagy késedelem, vagy nem a legnagyobb gondossággal végzett beavatkozás bizonyítása elegendő. Az alperes kártérítő felelőssége megállapítására a szakértők által észlelt dokumentációs hiányosságok is alapot adnak.

Az alperes az ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint a perben beszerzett igazságügyi szakértők szakvéleménye a védekezését támasztotta alá, amikor megállapította, hogy a betegnek 2000. május 13-án még nem volt paralytikus ileusa, és még abban az esetben is kontraindikált lett volna a sebészeti beavatkozás, ha a paralytikus ileus kialakulásának folyamatát már május 14-én felismerhették volna az alperes orvosai. A paralytikus ileus ugyanis konzervatív kezelést igénylő állapot, műtéti beavatkozásra csak mechanikus ileus esetén kerülhet sor. Azt nem vitatta az alperes, hogy május 14-én is levezethették volna a gyomorszondát, hangsúlyozta azonban, hogy annak alkalmazásának kötelező szükségességét a szakértői vélemény nem állapította meg, és a helyes diagnózis felismerését a gyomorszonda május 14-ei levezetése sem segítette volna elő. Az észlelt tünetek ugyanis egybevágtak azzal a kórképpel, amelyet a vizsgáló orvos - a boncjegyzőkönyvvel alátámasztottan - alappal vélt a tüneteket kiváltó oknak, és az alapbetegség feltárása vagy kizárhatósága érdekében az alkalmazott terápiát választotta. Hangsúlyozta továbbá, hogy az igazságügyi szakértői vélemény a megállapított dokumentációs hiányosságok és a bekövetkezett káresemény közötti oksági összefüggést kizárta.