BH 1995.12.696 A felülvizsgálati indítvány elbírálása során a jogerős határozat meghozatala idején hatályban volt büntető anyagi és eljárásjogi rendelkezések az irányadók;

amennyiben e rendelkezések megsértése nem állapítható meg, a megtámadott határozatokat hatályukban fenn kell tartani [Be. 289. § (1) bek., 291. § (7) bek.].

A katonai bíróság 1965. április 22-én kelt ítéletével az I. r. terheltet - aki annak idején rendőr őrnagy volt - folytatólagosan elkövetett üzletszerű befolyással üzérkedés, lopás és devizagazdálkodást sértő bűntett miatt halmazati büntetésül 4 évi szabadságvesztésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.

Az I. r. terhelt a Belügyminisztérium állományában különböző beosztásokban teljesített rendőri szolgálatot letartóztatásáig. A terhelt szülei vidéken éltek, és ott elterjedt az a hír, hogy a terhelt segítséget tud nyújtani kivándorló útlevél megszerzéséhez. Így a terheltet többen felkeresték olyanok, akik ki akartak vándorolni. 1960 nyarán a terheltet és feleségét - aki az ügy II. r. vádlottja volt - D. P. kereste fel azzal, hogy segítsen a kivándorló útlevél megszerzésében. Ennek érdekében tőle a terhelt 1000 forintot vett át. Később a terhelt közölte feleségével, hogy D. P. további 20 000 forintot ígért arra az esetre, ha az útlevelet megkapja. A terhelt és felesége ezek után az illetékes rendőrtiszteknél érdeklődtek is D. P. kivándorló útleveléről. A későbbiek során D. P. a kivándorló útlevelet megkapta, és 1961 novemberében az országot elhagyta.

A terhelt és felesége ismeretségbe került F. M.-mel is, aki szintén kérte kivándorló útlevelének elintézését. A terhelt tőle is 1000 forintot vett át, és megígérte, hogy utánanéz az útlevélkérelmének. A későbbiek során a terhelt azt közölte feleségével, hogy F. M. is 20 000 forintot ígért a kedvező döntésért. A terhelt azonban F. M. ügyében nem működött közre, F. M. azonban 1962-ben a kivándorló útlevelet megkapta, és az országból eltávozott.

1962. év végén a terheltet és feleségét V. G. kereste fel a terheltek budapesti lakásán, aki előadta, hogy férje disszidált, és szeretne utána kivándorolni. Ez alkalommal a közreműködést a terhelt vállalta, majd előlegként 1000 forintot vett át, a későbbiekben pedig V. G. is 20 000 forintot ígért, ha az útlevelet sikerül megkapni. 1963 nyarán útlevéllel szintén elhagyta az országot.

1964 szeptemberében a terheltet és feleségét a lakásukon V. M. kereste fel, akitől a kivándorló útlevélhez nyújtandó segítség előlegeként az I. r. terhelt 1000 forintot, majd a későbbiek során a terhelt jelenlétében felesége további 13 000 forintot vett át. V. M. a kivándorló útlevelet 1964 novemberében megkapta, aki ekkor a terhelt feleségének újabb 1000 forintot adott, így összesen 15 000 forint jutott a terhelthez és feleségéhez.

1964 márciusában az I. r. terhelt az egyik budapesti szállodában, ellenőrzés során egy külföldi állampolgár táskájából 100 dollárt és 50 svájci frankot vett el, amit feleségének azzal adott át, hogy azt zugforgalomban értékesítse. A terhelt felesége a pénzt egy alkalmi ismerősének megvételre felajánlotta, amelyet az 4000 forintért megvásárolt, majd az országból kijuttatta.

A katonai bíróság ítélete ellen az ügyész által, illetőleg a terhelt és a védője által a tényállás téves megállapítása, valamint enyhítés végett és a téves jogi minősítés miatt bejelentett fellebbezések alapján a Legfelsőbb Bíróság ítéletével felülbírálta. Az I. r. terhelt cselekményét üzletszerű befolyással üzérkedésnek, hivatalos személyként elkövetett lopásnak és devizagazdálkodást sértő bűntettnek minősítette, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.