BH 2004.2.45 A különös visszaesés megállapíthatósága szempontjából ugyanolyan bűncselekmény elkövetését jelenti, ha az elbírálás alatt álló bűncselekmény (emberrablás) törvényi tényállása a törvényi egység körébe tartozó összefoglalt bűncselekmény folytán magában foglalja a korábbi elítélés alapjául szolgáló bűncselekmény (személyi szabadság megsértése) törvényi tényállását [Btk. 137. § 15. pont, 175. § (1) bek., 175/A. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság a 2002. február 20. napján kihirdetett ítéletével az I. r. vádlottat 2 rb. társtettesként elkövetett emberrablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt, mint különös visszaesőt 6 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat 2 rb. társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt 3 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért; az I .r. vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért, másodlagosan téves minősítés megállapítása miatt és enyhítésért; a II. r. vádlott és védője a bűnösség téves megállapítása miatt és enyhítésért fellebbezett.

A legfőbb ügyész fenntartotta a súlyosítás iránti ügyészi fellebbezést.

A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezéseket nem találta alaposnak.

Az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a tényállást helyesen állapította meg, indokolási kötelezettségének is eleget tett, megindokolta, hogy a tényállást a vádlottak részbeni tagadásával szemben miért döntően a sértettek, a tanúk vallomására és az azt alátámasztó bizonyítékokra - többek között a II. r. vádlottnak az I. r. vádlottra tett terhelő nyomozási vallomásaira - alapozta.

Az elsőfokú bíróság helyes következtetést vont le a vádlottak bűnösségére. A vádlottak és védőik felmentésre irányuló indítványai a tényállás helyességének a támadásán keresztül vitatják a bűnösséget. Az elsőfokú bíróság azonban a bizonyítékokat az értékelés körébe vonta, és meggyőző indokát adta annak, hogy a vádlottak tagadásával szemben milyen bizonyítékokra alapította a tényállást. Erre tekintettel a megalapozatlansági hibák nélküli tényállás a másodfokú eljárásban irányadó, eredménnyel nem támadható, a felmentésre irányuló fellebbezések tehát eredményre nem vezethettek.

Az elsőfokú bíróság a vádlottak cselekményét helyesen, a büntető anyagi jogi szabályoknak megfelelően is minősítette.

Helyes volt az I. r. vádlott különös visszaesői minőségének a megállapítása is.

A Btk. 137. § 15. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint ugyanis különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló bűncselekményt követ el.