BH 1996.9.460 I. Az embercsempészés vétségének tettese, aki az ellenérték fejében a határon átcsempészett személyek továbbszállítását, illetőleg célba juttatását végzi [Btk. 218. § (2) bek.].

II. Ha a bűnösség kimondása esetén a bíróság azt állapítja meg, hogy a biztosíték összege az államra száll, a pénzbüntetés esetleges átváltoztatásáról szükségtelen rendelkezni [Be. 393/B. § (1) és (2) bek.].

A városi bíróság az I. r. és a II. r. vádlottat bűnösnek mondotta ki 4 rb. társtettesként elkövetett embercsempészés vétségében, és ezért halmazati büntetésül az I. r. vádlottat 110 napi tétel, a II. r. vádlottat pedig 70 napi tétel pénzbüntetésre ítélte; a pénzbüntetés egynapi tételének az összegét bíróság mindkét vádlott esetében 1000 forintban állapította meg.

A tényállás szerint 1995. év elején a boszniai állampolgárságú D. A. a feleségével és két kisgyermekével együtt Belgrádba utazott azzal a szándékkal, hogy onnan Magyarországra mennek, és ott találkoznak a feleség testvérével, aki segít nekik abban, hogy kijussanak Németországba. D. A. és gyermekei kb. egy hónapot töltöttek Belgrádban, majd olyan személyekkel kerültek ismeretségbe, akik 7000 DM-ért vállalták a Jugoszláviából való kicsempészésüket. Ismeretlen személyek 1995. február 3. napján szállították őket Zomborba. Itt egy férfi azzal bízta meg a vádlottakat, hogy a négy boszniai személyt csempésszék Magyarországra, és ezért 800 DM-et helyezett kilátásba. A vádlottak vállalkoztak a négy személy Magyarországra való csempészésére. 1995. február 3. napján a késő éjszakai órákban a vádlottak a II. r. vádlott által vezetett gépkocsival közlekedtek, itt találkoztak a boszniai állampolgárokkal, akiket ide egy másik gépkocsival ismeretlen személyek hoztak. Az I. r. vádlott a boszniai állampolgárokat a határátkelőhelytől mintegy 800 méterre átvezette a határon, majd az előzetes megbeszélésnek megfelelően a főútnál várakoztak a II. r. vádlottra. A II. vádlott a határátkelőhelyen átjött Magyarországra, és a megbeszélt helyen felvette vádlott társát, és azt a négy személyt, akik illegálisan lépték át a jugoszláv-magyar országhatárt. Az országúti ellenőrzés során a vádlottakat és az általuk becsempészett négy személyt a határőrség járőre feltartóztatta.

A II. r. vádlott a cselekmény tényállásban leírt cselekmény elkövetését elismerte, de az volt a védekezése, hogy ő pusztán a boszniai állampolgárok fuvarozását végezte, de abból anyagi haszna nem volt.

A városi bíróság a vádlottnak ezt a védekezését nem fogadta el az alábbiak miatt.

A II. r. vádlott mint taxi-gépkocsivezető nem a szokásos foglalkozásával járó tevékenységre vállalkozott. A késő esti órákban vállalta az I. r. vádlott leszállítását Jugoszláviába, majd már annak tudatában, hogy a vádlott társa a négy személlyel megindult a határ illegális átlépésére, vállalkozott arra, hogy a határ magyar oldalán az illegális átlépőket a kocsijára felveszi és Magyarországra szállítja. A vádlottak tevékenysége a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja, mivel segítséget nyújtottak a határ meg nem engedett módon történő átlépéséhez.

Tevékenységük egymáshoz kapcsolódik, azt kiegészíti, így közös elkövetést mutat. A határnak ezen a szakaszán az embercsempészésnek az ilyen módja tipikusnak mondható, az egyik személy végzi a csempészett személyek átvezetését, egy további személy pedig az átcsempészett személyek szállítását és továbbvitelét bonyolítja le azt követően, hogy ő maga legálisan lépte át a határt.

A bűncselekmény egyik vádlott tevékenysége elmaradása esetén elkövethető ugyan (a határ átlépése), de a vállalt feladat, nevezetesen a csempészett személyek célba juttatása nem következik be.

A megállapodás, a magyarországi találkozás egyértelműen alátámasztja azt, hogy a vádlottak az embercsempészést közösen valósították meg.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. és a II. r. vádlottak védője jelentett be fellebbezést; az I. r. vádlott büntetésének az enyhítése, intézkedés alkalmazása, illetve a II. r. vádlott felmentése, másodsorban a büntetésének enyhítése végett.