EH 2001.418 A gyermek nemzetközi egyezményekben deklarált, alkotmányos joga, hogy különélő szülőjével kapcsolatot tarthasson akkor is, ha más országban él [Csjt. 92. § (1) bek., 74. § (1) bek., 1979. évi 13. tvr. 2. §, 11. §, 45. §, 1991. évi LXIV. tv., 1986. évi 14. tvr., 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 27-30. §].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek 1986. február 1-jén kötött házasságát felbontotta, a felek házasságából az 1987. május 17-én született Veronika, az 1988. augusztus 31-én született Gabriele, az 1990. január 23-án született Thomas és az 1991. július 29-én született Andreas utónevű gyermekeket az alperes apa gondozásában helyezte el, egyben részletesen szabályozta a felperes anya és a gyermekek közötti kapcsolattartást. Ennek keretében feljogosította a felperest arra, hogy a gyermekeket a németországi lakóhelyükről minden nyáron július 24-től augusztus 15-ig kapcsolattartás céljából Magyarországra magával hozza.
Az elsőfokú bíróság ítéletének a kapcsolattartás szabályozására vonatkozó rendelkezése ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolása szerint a peres felek a házassági életközösséget Németországban kezdték meg, és ott születtek a gyermekeik is. A házasságuk 1995 februárjára megromlott, ezért a felperes a gyermekekkel együtt Magyarországra költözött, ahová azonban az alperes követte őt, és megkísérelték az életközösségük helyreállítását. 1996 telén a felek életközössége végleg megszakadt, és az alperes a felek közös vállalkozásának a tulajdonában lévő ingatlant - amely a felek közös lakásául szolgált - elhagyva a gyermekekkel együtt Németországba távozott. Ezt követően a felperes a gyermekeket ismét Magyarországra hozta ugyan, az alperes azonban újból magával vitte őket, és az ellátásukról, illetve gondozásukról folyamatosan a saját háztartásában gondoskodik. A felek megállapodása alapján a felperes az alperesnek gyermektartásdíjat nem fizet. A felperes kb. másfél éve élettársi kapcsolatban él F. P. vállalkozóval, aki elvált családi állapotú, és egy nagykorú gyermeke van. Az élettársával együtt 113 m2 alapterületű, háromszobás lakásban, rendezett körülmények között él, az élettársa a gyermekeket ismeri.
Az így megállapított tényállás alapján alaposnak találták a perben eljárt bíróságok a felperesnek a kapcsolattartási jog általa megjelölt módon történő szabályozására irányuló keresetét. A döntésük indokolása szerint a perbeli közös kiskorú gyermekek kettős: német és magyar állampolgárok, ezért a felek jogvitájának az elbírálására a magyar állam jogát kell alkalmazni. A kapcsolattartásra irányadó magyar jogszabályok szerint elfogadható és értékelhető a felperes anya igénye a tekintetben, hogy minél többet és huzamosabb ideig lehessen együtt gyermekeivel.
A szülőjétől külön élő gyermeknek törvényes joga, hogy a tőle külön élő szülőjével is megfelelő szoros kapcsolatot tarthasson fenn, ez azonban a földrajzi távolság miatt amúgy is nehezen valósítható meg, ezért az apának is közre kell működnie abban, hogy a felperes a gyermekekkel a kívánt kapcsolatot tarthassa. A gyermekek jelenleg 8-12 évesek, életkoruk tehát lehetővé teszi azt, hogy édesanyjukkal Magyarországra utazhassanak, és semmi nem indokolja, hogy e lehetőségtől a bíróság az anyát megfossza. A gyermekek nem vitásan Németországban nevelkednek, édesapjuk német, és nyilvánvalóan megfelelő módon beilleszkedtek a korábbi magyarországi, majd rövidebb ideig tartó ittlakás után a németországi körülményekbe, a német kultúrába. Mindazonáltal a felperes anya is alappal tarthat igényt arra, hogy a gyermekek megismerkedjenek édesanyjuk környezetével és anyanyelvi közegével, és a gyermekeknek is lehetőséget kell adni arra, hogy a szüleik eltérő kultúrájából származó adottságokkal és körülményekkel megismerkedhessenek.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének pedig a részbeni megváltoztatása és a felperes kapcsolattartási jogának az akként történő szabályozása iránt, hogy a felperes a gyermekeket csak Németországban látogathassa. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. 1. Helyesen hivatkozik az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a kettős állampolgárságú perbeli gyermekek és a felperes közötti kapcsolattartásra irányadó jog meghatározására nem kizárólag a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (Nmjt.) 45. §-ának (1) és 11. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó magyar jog az irányadó. Alaptalanul érvel viszont azzal, hogy a felek jogvitájának az érdemi elbírálására a magyar jog csak a kölcsönösség elve alapján, a német jog tartalmára figyelemmel lenne alkalmazható. Az Nmjt. 2. §-a szerint ugyanis nem alkalmazható e törvényerejű rendelet olyan kérdésben, amelyet nemzetközi szerződés szabályoz. A gyermek és a tőle külön élő szülő, illetőleg a különböző államokban élő gyermek és szülő közötti kapcsolattartás szabályait nemzetközi szerződés nem tartalmazza ugyan, annak alapvető szabályait és elveit azonban a Gyermekek Jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt és az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény szabályozza, a kapcsolattartás tárgyában hozott határozat külföldön történő végrehajtására vonatkozó alapvető szabályokat pedig a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi vonatkozásairól szóló, Hágában, 1980. október 25-én kelt és az 1986. évi 14. tvr.-rel kihirdetett Szerződés rögzíti. A hivatkozott nemzetközi Egyezmény, illetve Szerződés mind a magyar, mind pedig a német jognak egyaránt részét képezi, a különböző államokban élő gyermek és szülő közötti kapcsolattartás (láthatás) alapvető szabályai tekintetében tehát nem a magyar jog német jogra figyelemmel történő alkalmazásának, hanem az említett nemzetközi szabályok alkalmazásának van helye.
Az előbbi Egyezmény 10. cikkének második pontja szerint annak a gyermeknek, akinek szülei különböző államokban bírnak állandó lakóhellyel, joga van - kivételes körülményektől eltekintve - mindkét szülőjével rendszeresen személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést fenntartani. Ennek megvalósítására, valamint az Egyezményben részes államokra a 9. cikk (1) bekezdése értelmében háruló kötelezettségeknek megfelelően, a részes államok tiszteletben tartják a gyermeknek és szüleinek azt a jogát, hogy bármely országot, beleértve a sajátjukat is, elhagyják és visszatérjenek saját országukba. Bármely ország elhagyásának joga csak a törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak vethető alá, amelyek az állam biztonságának, a közrendnek, a közegészségügynek, a közerkölcsnek, valamint mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek, és amelyek összhangban vannak az Egyezményben elismert egyéb jogokkal. Az Egyezmény 11. cikkének 1. pontja kimondja ugyanakkor azt is, hogy az Egyezményben részes államok intézkedéseket tesznek, hogy megakadályozzák a gyermek törvényellenes külföldre utaztatását és ott-tartását. Nem merült fel a perben olyan adat, amely a Németországban élő perbeli gyermekek Magyarországon élő édesanyjukhoz való elutazásának az Egyezményben részletezett okokból való korlátozását indokolhatná, nem lett volna tehát jogi lehetőségük a perben eljárt bíróságoknak sem arra, hogy a különböző államokban élő szülőktől származó és kettős állampolgárságú perbeli gyermekeknek a Magyarországra való elutaztatását megakadályozzák, és ezáltal a gyermekek nemzetközi szerződés által deklarált jogait csorbítsák.
2. Minden alapot nélkülöz az alperes azon felülvizsgálati érvelése, hogy a jogerős ítélet a magyar alkotmányba, és ezáltal a jogrendbe ütközik, mert végrehajthatatlan rendelkezést tartalmaz.
Az utóbb hivatkozott Szerződés 1. cikkének b) pontja szerint ugyanis az Egyezmény célja - egyebek mellett - az, hogy a gyermekek feletti felügyelet, illetve a láthatás gyakorlására szolgáló - az egyik szerződő állam jogrendszeréből folyó - jogot a többi szerződő államban ténylegesen tiszteletben tartsák, az 5. cikkének b) pontja értelmében a "láthatási jog" magában foglalja a gyermeknek a szokásos tartózkodási helyéről egy másik helyre korlátozott időtartamra történő elvitelének jogát, a 21. cikke pedig kimondja azt is, hogy a láthatási jog tényleges gyakorlásának biztosítása vagy megszervezése iránt ugyanolyan módon intézhető kérelem a Szerződő Államok Központi Hatóságaihoz, mint a gyermek visszavitele iránt. Az Egyezmény 7. cikkében lefektetett együttműködési kötelezettség keretében a Központi Hatóságoknak elő kell mozdítaniuk a láthatási jog zavartalan gyakorlását, és minden olyan feltételt meg kell teremteniük, amelytől e jog gyakorlása függ. A Központi Hatóságoknak lehetőség szerint minden akadályt el kell hárítaniuk e jog gyakorlása útjából. A Központi Hatóságok közvetlenül vagy közvetítőkön keresztül kezdeményezhetik, vagy közreműködhetnek olyan eljárások megindításában, amelyek e jogok gyakorlásának megszervezését, védelmét, illetve azon feltételek tiszteletben tartását biztosítják, amelyektől e jogok gyakorlása függ. A különböző államokban élő gyermek és szülő közötti kapcsolattartás jogát tehát nemzetközi szerződés nem csupán deklarálja, hanem az annak tárgyában hozott határozat végrehajtását is biztosítja. Az említett Szerződésekben részes államoknak, illetőleg azok hatóságainak ezért nem elegendő a kapcsolattartást hatósági határozattal biztosítaniuk, hanem - mint arra az Emberi Jogok Európai Bírósága is rámutatott - adott esetben gondoskodniuk kell annak végrehajtásáról is (European Court HR, Hokkanen v. Finland judgment of 23. September 1994., Series A. no. 299-A, a Bírósági Határozatok Melléklete 1996. 37. old.).
II. I. A kapcsolattartás szabályozásának a módjára vonatkozó részletesebb nemzetközi jogi előírás hiányában arra - a jogerős ítélet helyes okfejtése szerint - az Nmjt. 45. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó 11. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a gyermek személyes joga, tehát annak az államnak a joga az irányadó, amelynek a gyermek állampolgára, ha pedig valakinek több állampolgársága van, és az egyik állampolgársága magyar, a személyes joga a magyar jog. A Németországban élő gyermekek és a Magyarországon élő felperes közötti kapcsolattartás módját, annak gyakoriságát és időtartamát, valamint a gyermekek átadásának helyét és idejét a perben eljárt bíróságok a Csjt. 92. §-ának (1)-(5) bekezdéseiben, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 27-30. §-aiban foglaltak helyes alkalmazásával - a kapcsolattartás céljának megfelelően - a külön élő szülő, a gondozó szülő és a perbeli gyermekek érdekeit összeegyeztetve, akként szabályozták, hogy az a kiskorúak érdekeit szolgálja, nevelésüket, erkölcsi, érzelmi fejlődésüket és a gyermekek tanulmányi előmenetelét ne veszélyeztesse. A kapcsolattartás ilyen szabályozása biztosítja a Németországban élő gyermekek azon nemzetközi szerződés által deklarált jogának az érvényesülését, hogy a magyar állampolgárságú édesanyjukkal annak hazájában, a saját anyanyelvi és kulturális közegében is közvetlenül érintkezhessenek, saját identitásukat és anyai ági rokonaikat megismerhessék. A kapcsolattartásnak a Németország területére való korlátozása ugyanakkor már nem a gyermekek, hanem kizárólag az alperes érdekeit szolgálná, a családjogi szabályok ilyen alkalmazására viszont a Csjt. 1. §-ának (2) bekezdése módot nem ad.
2. A New York-i Egyezmény 12. cikke és ezzel összhangban a Csjt. 74. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik ugyan, hogy az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érintő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét és a gyermek véleményét - figyelemmel korára és érettségi fokára - kellően tekintetbe kell venni; az Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése ezzel szemben a gyermek jogaként fogalmazza meg a tőle külön élő szülővel való személyes kapcsolattartást és közvetlen érintkezést, és kivételt csak akkor fogad el, ha ez a gyermek mindenekfelett álló érdekével ellenkezik azért, mert a gyermek fejlődésére károsan hat a szülő magatartása. A Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése - ezzel szemben - a kapcsolattartást egyrészt a gyermek jogaként, másrészt a különélő szülő jogaként és kötelezettségeként fogalmazza meg, a gyermeket nevelő szülő vagy más személy számára pedig kötelezően írja elő a zavartalan kapcsolattartás biztosítását. Az alperes nem csupán nem bizonyította, de nem is állította a perben azt, hogy a felperes magatartása a gyermekek fejlődését veszélyeztetné, a jogerős ítélet meghozatalakor 8-12 éves, de már évek óta az alperes gondozásában élő és a felperessel kapcsolatot sem tartó gyermekek pedig - a helyzetüknél fogva - nyilvánvalóan nem tekinthetők ítélőképesnek abban, hogy a Magyarországon élő édesanyjukkal való kapcsolattartás jogát milyen formában kívánják gyakorolni. Önmagában a gyermekek véleménynyilvánításának a biztosítása és a gyermekeknek a kapcsolattartás korlátozására irányuló puszta kívánsága sem eredményezhette volna tehát azt, hogy a perben eljárt bíróságok a jogaikat az alperes kérelmének megfelelően korlátozzák.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. 11. 21. 616/1999. sz.)