A Kecskeméti Törvényszék Bf.373/2013/3. számú határozata önbíráskodás bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 47. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 351. §, 354. §, 371. §, 372. §, 386. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 6. §, 10. §, 13. §, 34. §, 35. §, 37. §, 38. §, 79. §, 80. §, 81. §, 85. §, 87. §, 368. §, 459. §] Bírók: Gál Erika, Surányiné dr. Pólik Edina, Szuromi Mária

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK,

mint másodfokú bíróság a Kecskeméten, 2014. év március hó 31. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő

Í T É L E T E T :

A másodfokú bíróság az önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt vádlott ellen indult büntető ügyben

a Kecskeméti Járásbíróság 2013. év június hó 27. napján 10.B.919/2011/26. szám alatt hozott ítéletét m e g v á l t o z t a t j a.

Megállapítja, hogy a vádlott cselekményei

2 rb. folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntette kísérletének [a 2012. évi C. törvény (Btk.) 368.§.(1) bekezdés] minősülnek.

A vádlottal szemben kiszabott börtön büntetés kapcsán a próbaidő tartamát 1 (egy) évre leszállítja.

Megállapítja, hogy a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés kapcsán - annak végrehajtása esetén - a feltételes szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontja a büntetés 2/3-ad részének a kitöltését követő nap.

Egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A másodfokú ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

Az első fokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést enyhítés végett.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Bfel.B.3413/2013/1. szám alatt az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt azzal, hogy a vádlott esetében a másodfokú bíróság az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvényt alkalmazza.

A másodfokú bíróság a vádlott terhére szóló fellebbezés hiányában a Be.354.§.(1) bekezdése szerinti súlyosítási tilalom korlátai között bírálta felül az elsőfokú ítéletet az azt megelőzően lefolytatott bírósági eljárással együtt a Be.348.§.(1) bekezdésében írtaknak megfelelően.

Az első fokú bíróság a bizonyítást teljes körben felvette, a bizonyítékokat kellően mérlegelte, indokolási kötelezettségének eleget tett, eljárási szabályt nem sértett. Ennek során valamennyi bizonyítékot mérlegelési körébe vont, azokat megvizsgálta külön- külön és egymással való összefüggéseiben és számot adott arról, hogy milyen bizonyítékokat milyen indokokra figyelemmel fogadott vagy vetett el, és ehhez képest mire alapította a tényállását, illetve a terhelő bizonyítékok miként kapcsolódnak egymáshoz. Indokaival a másodfokú bíróság is egyetértett.

Az így megállapított tényállás megalapozott és a Be.351.§.(1) bekezdése alapján irányadó volt a felülbírálatnál.

Az első fokú bíróság indokát adta, hogy a vádlott beismerő vallomása mellett mely személyi és tárgyi bizonyítékokra alapította a tényállást.

Az irányadó tényállás alapján helyesen vont le következtetést az első fokú bíróság a vádlott bűnösségére a terhére rótt bűncselekményben, amelyet maga a vádlott sem vitatott.

Megállapítható volt, hogy az első fokú bíróság az ítéletének meghozatalakor helyesen alkalmazta a Btk.2.§. I. fordulatát, és ez alapján a cselekmények elkövetésekor hatályban lévő törvény szerint bírálta el a cselekményeket.

Időközben azonban, a másodfokú elbírálás idejére, 2013. július 1. napjával hatályba lépett a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről, és a 2012. évi CCXXIII. törvény a Btk. hatályba lépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezések és egyes törvények módosításáról.

Jelen ügyben így el kellett döntetni, hogy az elkövetéskori vagy az elbíráláskori, jelenleg hatályos törvényt kell alkalmazni,(Btk.2.§.) amely esetleg enyhébb elbírálást tesz lehetővé a vádlott számára.

A Btk.2.§.(1) bekezdése szerint a bűncselekményt - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivételekkel - az elkövetése idején hatályban lévő büntető törvény szerint kell elbírálni.

Fő szabályként tehát a cselekményeket mindig az elkövetéskor hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni, ugyanakkor a Btk.2.§.(2) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új büntető törvényt kell alkalmazni.

Ennek során a jelen ügyben az volt megállapítható, hogy a bűncselekmény tartalmilag nem változott, mindkét törvény szerint bűncselekménynek minősül a vádlott magatartása (eltérő jogszabály mellett), csupán annyi változás van, hogy ezen bűncselekmény a 2012. évi C. törvény szerint az erőszakos, vagyon elleni cselekmények közé került elhelyezésre.

Ugyancsak nem változott a cselekmény büntetési tétele, és változatlanok a büntetés kiszabás szempontjai (pl. a középmérték már irányadó volt), és változatlan a kötelezően alkalmazandó középmérték tartama is.

Jelentős változás azonban, hogy az új Btk.38.§.(2) bekezdés a.) pontja szerint a feltételes szabadságra bocsáthatóság általános szabálya lényegesen enyhébb lett, mivel kimondja, hogy ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő nap, szemben azzal, hogy eddig börtön fokozat esetén a büntetés legalább 3/4 részét kellett letöltenie az elkövetőnek (1978. évi IV. törvény 47.§.(2) bekezdés II. fordulata).

A fentiek tükrében tehát megállapítható, hogy összességében nézve - figyelembe véve a fentebb írt büntetés kiszabási szabályokat is - mindenképpen enyhébb elbírálást tesz lehetővé az új törvény a vádlott számára.

Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a cselekmények elbírálásakor a 2012. évi C. törvényt alkalmazta. (Btk.2.§ II. fordulat)