A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20147/2016/4. számú határozata szerződés semmisségének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 130. §, 157. §, 251. §, 2014. évi XL. törvény (DH2. törvény) 39. §, 2014. évi XXXVIII. törvény (DH1. törvény) 4. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Magosi Szilvia

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.147/2016/4/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Kerekes és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Ölveczky István ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve (I. rendű felperes címe) I. rendű és II.rendű felperes neve (II. rendű felperes címe) II. rendű felperesnek - az Imre Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Imre András ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen szerződés semmisségének megállapítása iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2013. augusztus 28. napján meghozott 30.P.26.167/2011/24. számú ítélete ellen az alperes részéről 25., a II. rendű felperes részéről Pf.8. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érinti.

Az egyoldalú szerződésmódosítási jogra és az árfolyamrésre vonatkozó szerződési feltételek tárgyában a pert megszünteti és ebben a keretben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi.

Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és megállapítja, hogy az I-II. rendű felperesek és az alperes által 2007. július 27-én IZP07KT 001004 számon megkötött zárt végű pénzügyi lízingszerződés I.2. pontjában foglalt szerződéskötési díjra, valamint a II.7. pontban szabályozott közjegyzői ténytanúsítványra vonatkozó szerződési feltétel érvénytelen.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A le nem rótt 1.240.000 (egymillió-kétszáznegyvenezer) forint fellebbezési illetékből az alperes 48.000 (negyvennyolcezer) forintot köteles az államnak külön felhívásra megfizetni, míg a fennmaradó 1.192.000 (egymillió-százkilencvenkétezer) forint illetéket a II. rendű felperes részleges költségmentessége folytán az állam viseli.

A másodfokú eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk viselik.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A peres felek 2007. július 7. napján ingatlan adásvételi szerződést kötöttek, amely alapján az alperes 20 millió forint vételár fejében megvásárolta a felperesek 1/2-1/2 arányú tulajdonát képező, ... belterület, ... hrsz. alatti, természetben az I. rendű felperes címe szám alatti ingatlant abból a célból, hogy azt a felpereseknek lízingbe adja. A felek az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg zárt végű pénzügyi lízingszerződést is kötöttek, amely értelmében az alperes mint lízingbeadó a tulajdonába kerülő perbeli ingatlant a felperesek részére lízingbe adta. A szerződés értelmében az alperes által finanszírozott összeg 11 millió forint volt, a finanszírozott összeg nyilvántartási pénzneme svájci frank. A felperesek által elfogadott önerő összege 9 millió forint volt, amelyet az alperes az adásvételi szerződés alapján a vételárba beszámíthatott. Az alperes a vételárból 7.501.263 forintot az ingatlan tehermentesítése céljából a közvetlenül az R. Bank Zrt. részére fizetett meg.

A felperesek végleges kereseti kérelmükben elsődlegesen kérték annak megállapítását, hogy az önerő megfizetésével 45% tulajdoni hányadot szereztek a perbeli ingatlanon.

A felperesek kérték továbbá annak megállapítását, hogy a lízingszerződés valójában kölcsönszerződésnek minősül, amely a Hpt. 213. § (1) bekezdés a), b), c), d) és e) pontja alapján semmis.

Kérték annak megállapítását, hogy a lízingszerződés tartalmilag egyben befektetési hitelszerződésnek is minősül, amely a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) tájékoztatásra és bevizsgálásra vonatkozó rendelkezéseit megkerülte, ezért az a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmis.

Kérték a lízingszerződés érvénytelenségének megállapítását, vagylagosan a Ptk. 205. § (2) bekezdése, a Hpt. 210. § (2) bekezdése alapján azért, mert a szerződésben lízingtárgy vételára, a finanszírozott összeg, a lízingdíj tőke- és kamatrésze, továbbá a devizaárfolyam nincs meghatározva. Hivatkoztak arra is, hogy a lízingszerződés a Ptk. 209. § (1) bekezdése és 209/A. § (2) bekezdése, valamint a Hpt. 210. § (3) bekezdése alapján semmis, mert a szerződésben nincs egyértelműen meghatározva a lízingdíj-változtatás joga.

Hivatkoztak végül arra, hogy a lízingszerződés I.2., II.3., II.7., IV.1. pontja, valamint az üzletszabályzat 2.4.1. pontja tisztességtelen szerződési feltételt tartalmaz, mivel a szerződési kikötések nem világosak és nem érthetőek, ezért azok semmisek. Hivatkoztak továbbá az árfolyamkockázat telepítésének tisztességtelenségére is.

Az alperes kérte a felperesek keresetének elutasítását és a perköltségben való marasztalásukat. Előadta, hogy a felek között nem csupán elnevezésében, hanem tartalmában és céljában is pénzügyi lízingszerződés jött létre, amely semmilyen szempontból tekinthető kölcsönszerződésnek. Az ingatlan megvásárlására a felperesek adtak megbízást az alperesnek. A szerződés megfelel a Hpt. 2. számú mellékletének I/11. pontjának, amely meghatározza a pénzügyi lízing fogalmát. Az alperes éppen azért kötött pénzügyi lízingszerződést a felperessel, mert a felperes pénzügyi lízingszerződésre vonatkozó igénylést nyújtott be az alpereshez, aki kizárólag pénzügyi lízingszerződést köt ügyfeleivel. A lízingszerződés nem minősül pénzügyi befektetésnek sem, ezért az arra irányadó szabályok alkalmazásának nincs helye. A felperesek a perbeli ingatlanon tulajdonjogot akkor szerezhettek volna, ha a szerződés III. pontjának megfelelően az utolsó havi lízingdíjat is szerződésszerűen megfizetik, ennek hiányában a felperesi hivatkozás alaptalan. Az érvénytelen szerződési feltételekre irányuló hivatkozással összefüggésben előadta, hogy a szerződés egyértelműen tartalmazza a vételár összegét, a finanszírozott összeget, illetve a deviza alapú pénzügyi lízingszerződés elszámolásához szükséges árfolyam mértékét. A szerződés megkötésének időpontjában hatályos jogszabályok nem tiltották, hogy az alperes az általa meghatározott árfolyamon tartsa nyilván a felperesek tartozását. A szerződés IV.2. pontja szerint a szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi az Üzletszabályzat és a Hirdetmény. Az Üzletszabályzat szerint a kamatláb, a kamatfelár és a kamatbázis összege, a kamatfelár mértéke a szerződés szerint 4,2%, míg a kamatbázis mértéke a hirdetmény szerint három havi CHF LIBOR. A CHF LIBOR értéke a felektől független, objektív, naponta közzétett kamat. A havi lízingdíj tőkerészből, kamatrészből, korrekciós tételből és adóból áll össze, amelyek kiszámításának módját az Üzletszabályzat 8.1.4-8.1.6. pontjai tartalmazzák. A szerződés alapján az alperes sem a havi lízingdíjak, sem a tartozás összegét nem jogosult változtatni. Miután azonban a lízingdíj és a tartozás összege is devizában van nyilvántartva, így annak forintra átszámított összege az árfolyamváltozások következtében változik. A THM hiányára irányuló felperesi hivatkozás azért alaptalan, mert a pénzügyi lízingszerződés esetében jogszabály nem tette kötelezővé a THM alkalmazását. Az egyoldalú szerződésmódosítás jogával összefüggésben hivatkozott arra, hogy a Hpt. a szerződés megkötésekor lehetővé tette a pénzügyi intézmények számára az egyoldalú módosítás lehetőségét. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntése alapján az egyoldalú szerződésmódosítás jogi lehetőségének kikötése nem eredményez önmagában érvénytelenséget. A lízingszerződésben meghatározott okok egyértelműek és világosak abban a tekintetben, hogy mely esetekben nyílik mód a szerződés módosítására. Az egyoldalú szerződésmódosításhoz kapcsolódó felmondási jogosultságot a lízingszerződés II/4.4.d) pontja biztosítja tartalmilag. A szerződés azon rendelkezése, amely szerint a felek az alperes nyilvántartását fogadják el irányadónak a tartozás összege tekintetében, nem jelenti a felperesek igényérvényesítési jogának csorbítását, hiszen a felperesek bármikor jogosultak szerződésszegés miatt peres eljárást kezdeményezni az alperessel szemben. A lízingszerződésből eredő kötelezettségek egyoldalú kötelezettségvállaló közokiratba való foglalása közvetlen végrehajthatóságot eredményez, ez azonban nem hátrányos a felperesek számára, mivel - amennyiben a tartozását vitatják - végrehajtási pert indíthatnak az alperessel szemben.