BH 1999.3.104 A csalás bűntettében való bűnösség megállapítása törvényes, ha az elkövető a vállalkozáshoz szükséges tőkét újsághirdetésekben közzétett, irreálisan magas részesedés kilátásba helyezésével a kölcsönadókat megtévesztve tévedésbe ejti, holott a kölcsönök felvételének az időpontjában a kölcsönösszegek visszafizetésének a reális lehetősége nem állt fenn [Btk. 318. § (1) bek.].

A kerületi bíróság ítéletével a terhelt bűnösségét 4 rb. üzletszerűen, részben folytatólagosan, nagyobb kárt okozó csalás bűntettében és 39 rb., részben folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében állapította meg, ezért halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

A másodfokú bíróság az 1994. február hó 24. napján kihirdetett határozatával az elsőfokú ítéletet csupán annyiban változtatta meg, hogy a 4 rb. nagyobb kárt okozó, súlyosabban minősülő csalás bűntettét egy esetben, míg a 39 rb. csalás bűntettét kilenc esetben minősítette folytatólagosan elkövetettnek.

A megállapított ítéleti tényállás lényege a következő.

A terhelt 1988. augusztus 26-án magánkereskedői igazolványt váltott ki, és a vállalkozásaihoz szükséges összeget - saját tőke hiányában - kölcsönök útján biztosította. A vállalkozásokhoz szükséges kölcsönöket úgy szerezte meg, hogy újsághirdetéseket adott fel, melyekben magas részesedést, illetve jelentős kamatot ígért a kölcsönökért. A kölcsönmegállapodásnál a kölcsönadókat megtévesztette azzal, hogy a vállalkozásait jövedelmezőként tüntette fel, ugyanakkor elhallgatta a sértettek elől a meglevő nagy összegű adósságát, aminek visszafizetésére reális lehetősége nem volt. Megtévesztette a sértetteket azzal is, hogy ugyanazon ingóságait ajánlotta fel biztosítékként minden esetben.

A terheltnek 1990 nyaráig mintegy két és fél milliós tartozása állt fenn, amikor az ítéleti tényállásban rögzített kölcsönszerződések kapcsán további - ötmillió forintot meghaladó összegű - kölcsönöket vett fel, amelyeket nem fizetett vissza.

A nagy összegű adósság hitelezők elől történt elhallgatása alapozta meg azt a megállapítást, hogy a terheltnek már a kölcsönök felvétele idején sem állt szándékában azok visszafizetése, de arra reális lehetősége sem volt.