Tippek

Pertörténet AI-összegzése

Az AI egy per teljes lefolyását, tehát az ügyben született valamennyi (első-, másodfokú, felülvizsgálati, alkotmánybírósági stb.) határozatot összefoglalja egy rövid, jól strukturált dokumentumban.
Bővebben »

AI-csevegés a jogszabállyal

Szabadszöveges kérdéseket tehetünk fel a jogszabályoknak. A válaszokat a Mesterséges Intelligencia a jogszabály normaszövegét értelmezve fogja megadni.
Bővebben »

Elgépelés kijavítása AI-jal

Ha esetleg elgépelte a keresett kifejezést, kijavítja Önnek az AI!

Bővebben »

AI-szinonimák a keresésben

Kereséskor az "AI-szinonimák kérése" gombra kattintva rokon értelmű fogalmakat kérhet a keresett kifejezésre.

Bővebben »

Döntvényláncolatok

Egymásból is nyithatók egy adott ügy első-, másodfokú, felülvizsgálati stb. határozatai. Kisfilmünkben megmutatjuk ezt a funkciót.

Bővebben »

Iratminták a Pp. szövegéből

Kisfilmünkben bemutatjuk, hogyan nyithat meg iratmintákat a Pp. szövegéből. Bővebben »

Módosult §-ok megtekintése

A „változott sorra ugrás” gomb(ok) segítségével megnézheti, hogy adott időállapotban hol vannak a módosult sorok (jogszabályhelyek). Bővebben »

Változásfigyelési funkció

Változásfigyelési funkció a Jogkódexen - KISFILM!

Bővebben »

Veszélyhelyzeti jogalkotás

Mi a lényege, és hogyan segít eligazodni benne a Jogkódex? (KISFILM)

Bővebben »

Önnek 2 Jogkódexe van!

Két Jogkódex, dupla lehetőség! KISFILMÜNKBŐL fedezze fel a telepített és a webes verzió előnyeit!

Bővebben »

Jogszabály paragrafusára ugrás

Nézze meg a KISFILMET, amelyben megmutatjuk, hogyan tud a keresőből egy jogszabály valamely §-ára ugrani. Érdemes hangot ráadni.

Bővebben »

Egy bíró ítéletei

A KISFILMBEN megmutatjuk, hogyan tudja áttekinteni egy bíró valamennyi ítéletét!

Bővebben »

BH-kban bírónévre, ügytárgyra

keresés: a BH-k címébe ezt az adatot is beleírjuk. Bővebben »

Link jogszabályhelyre

KISFILM! Hogyan tud linket kinyerni egy jogszabályhelyre, bekezdésre, pontra!

Bővebben »

Mínuszjel keresésben

A '-' jel szavak elé írásával ezeket a szavakat kizárja a találati listából. Kisfilmmel mutatjuk.

Bővebben »

Keresés "elvi tartalomban"

A döntvények bíróság által kiemelt "elvi tartalmában" közvetlenül kereshet. (KISFILMMEL)

Bővebben »

PREC, BH stb. ikonok elrejtése

A kapcsolódó dokumentumok ikonjainak megjelenítését kikapcsolhatja -> így csak a normaszöveg marad a képernyőn.

Bővebben »

Közhiteles cégkivonat

Lekérhet egyszerű és közhiteles cégkivonatot is.

Bővebben »

Bíró, ügytárgy keresése

KISFILM! Hogyan tud rákeresni egy bíró ítéleteire, és azokat hogyan tudja tovább szűkíteni ügytárgy szerint.

Bővebben »

Tartalomjegyzék nézet

Bármelyik címsorra duplán kattintva megjelenítheti a dokumentum tartalomjegyzékét.

Visszaváltás: ugyanúgy dupla kattintással.

(KISFILM!)

Bővebben »

Az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság közleménye (SZMüK 2009/1.)

a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék kiadásáról

A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. §-ának (7) bekezdése alapján az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság e közlemény mellékleteként kiadja a 2009. évre vonatkozó továbbképzési jegyzéket.

A továbbképzési jegyzék letölthető az NSZFI honlapjáról is. (www.nive.hu/skk)

A továbbképzési jegyzék megyék szerinti bontásban azokat a továbbképzéseket tartalmazza, amelyek:

- 2008. október 15-től minősítést szereztek, vagy

- érvényes minősítéssel rendelkeznek és a szervező, a Rendelet 4. §-ának (6) bekezdése alapján a továbbképzési programok indítási szándékát bejelentette.

A továbbképzési jegyzék minden továbbképzés esetén tartalmazza a minősítés érvényességi idejét. A megjelentetett továbbképzések a továbbképzési jegyzékben szereplő feltételek mellett a Rendelet 4. §-ának (8) bekezdése alapján 2009. december 31-ig szervezhetők.

Baranya megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
1.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0142-05
A program címe:Szociális munka fogyatékossággal élőkkel
A program témája:Szociális alapszolgáltatásban és szakosított ellátásban dolgozók ala-
pozó felkészítése a fogyatékossággal élők gondozására.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Gyönk, Kaposvár, Pécs, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:T-01-077/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
2.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0142-05
A program címe:Demens ellátottak a tartós bentlakást nyújtó szociális intézményekben
A program témája:Tartós bentlakást nyújtó szociális intézményekben élő demens ellátottak
gondozása, ápolása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Gyönk, Kaposvár, Pécs, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:T-01-078/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
3.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0142-05
A program címe:Hálózatépítés a szociális szférában
A program témája:A szociális ellátások biztosításával, menedzselésével, nyújtásával fog-
lalkozó szakemberek felkészítése arra, hogy felmérjék, fejlesszék, illetve
felhasználják a különböző szintekre jellemző hálózatokat.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Szekszárd, Kaposvár, Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:T-01-079/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
4.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0142-05
A program címe:Szociális informatika és adminisztráció
A program témája:A gyakorló szociális szakemberek ismereteinek és eszköztárának bővíté-
se az esélyteremtő infokommunikációs technológia alkalmazása és az
ágazati adminisztráció területén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, szeptember, november
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Szekszárd, Kaposvár, Pécs, Budapest, Baranya, Fejér, Somogy, Tolna
megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:T-01-080/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
5.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0142-05
A program címe:Pszichiátriai és szenvedélybetegek testi-lelki segítése professzionális
módon
A program témája:A szociális ellátó rendszerben dolgozó szakemberek ismereteinek fel-
frissítése, új ismeretek biztosítása, szakmai készségeinek fejlesztése, új
szakmai gyakorlati módszerek elsajátítása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Mohács, Kaposvár, Pécs, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:T-01-081/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
6.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0142-05
A program címe:Komplex rehabilitációs mentor
A program témája:A gyakorló szociális szakemberek a rehabilitáció témakörében megjelenő
új kihívásokra válaszokat kapjanak, munkájukban azoknak meg tudja-
nak felelni, a megszerzett ismeretek és készségek segítsék és kiegészítsék
mindennapi tevékenységüket.
A program célcsoportja:családgondozó, szociális munkás, pedagógus, pszichológus, utógondozó,
fejlesztő pedagógus, konduktor, foglalkoztatás-szervező, terápiás mun-
katárs, munkavezető, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november, illetve igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Szekszárd, Kaposvár, Pécs, Baranya, Fejér, Somogy, Tolna megye,
illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:T-01-101/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
7.A programot indító megnevezése:PMJVÖ Kisgyermek Szociális Intézmények Dél-dunántúli Regionális
Módszertani Bölcsőde
7624 Pécs, Budai Nagy Antal u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0072-05
A program címe:Egyéni bánásmódot igénylő gyermekek ellátása
A program témája:A szociális területen dolgozó szakemberek részére tervezett elméleti és
gyakorlati ismeretek bővítése, problémamegoldó képességük és problé-
maérzékenységük növelése. A másképpen viselkedő kisgyermekek ellátá-
sával, nevelésével, valamint a családdal való kapcsolattartás vonatko-
zásában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gyimesiné Szentgyörgyi Éva, 72/532-367
napsugar@modszertanibolcsode.axelero.net
A program engedélyszáma:T-01-112/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
8.A programot indító megnevezése:PMJVÖ Kisgyermek Szociális Intézmények Dél-dunántúli Regionális
Módszertani Bölcsőde
7624 Pécs, Budai Nagy Antal u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0072-05
A program címe:Roma gyermekek nevelése interkulturális környezetben - optimalizás
feltételek biztosításával
A program témája:A szociális, oktatási és egészségügyi ágazatban dolgozó, roma kisgyer-
mekekkel is foglalkozó munkatársak hatékonyabb munkavégzését bizto-
sító - intra és extrapszichés változások előhívása, az elfogadás és együtt-
működés fejlesztésével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csonka Anna, 72/532-367
napsugar@modszertanibolcsode.axelero.net
A program engedélyszáma:T-01-114/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
9.A programot indító megnevezése:Szociális Háló Egyesület
7690 Sellye, Batthyány u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-1043-04
A program címe:Hospice ismeretek alapozó képzésben már részt vettek részére
A program témája:A daganatos betegek ellátását végző szakemberek és laikusok felkészí-
tése a haldokló betegek életminőségének megőrzésére az emberhez
méltó körülmények biztosítására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, március
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Sellye, Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Rideg Lászlóné, 72/222-857, 72/210-667
szohe@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-01-128/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
10.A programot indító megnevezése:Szociális Háló Egyesület
7690 Sellye, Batthyány u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-1043-04
A program címe:Hospice alapozó tréning
A program témája:A daganatos betegek ellátását végző szakemberek és laikusok felkészí-
tése a haldokló betegek életminőségének megőrzésére az emberhez
méltó körülmények biztosítására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, március
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Sellye, Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Rideg Lászlóné, 72/222-857, 72/210-667
szohe@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-01-129/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-17617-1/2006
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
11.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0028-04
A program címe:Az ének-zene és az irodalom szerepe a kisgyermek személyiségfejődé-
sében
A program témája:A gondozó-nevelő munka különböző területeinek - beszoktatás, kötődés
kialakítása, hangulatkeltés, ünneplés - segítése, a 0-3 éves korú kis-
gyermek intézményekben használható irodalmi és zenei anyag sokrétű
személyiségfejlesztő lehetőségeinek megismertetésével és bemutatásával.
A program célcsoportja:gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő, fejlesztő pedagógus, konduk-
tor, gyógypedagógus, nevelőszülői tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, április, október, november, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
titkarsag@szoceu-pecs.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-01-037/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
12.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0028-04
A program címe:Kiút a reménytelenségből - A jelenlegi szociális ellátó rendszer holisz-
tikus szemlélete a segítségre szorulók élethelyzeteiben
A program témája:Az állam nyújtotta szociális biztonság lehetőségeinek feltárása. A szociális
terület alapszolgáltatásában és szakosított ellátásában dolgozó szakem-
berek részére olyan ismeretátadás, mely birtokában a továbbképzésben
résztvevők képessé válnak kliensük szakmailag magasabb színvonalon
való ellátására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:31 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
titkarsag@szoceu-pecs.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-01-038/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
13.A programot indító megnevezése:Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kisgyermek Szociális
Intézmények Dél-dunántúli Regionális Módszertani Bölcsőde
7624 Pécs, Budai Nagy Antal u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0072-05
A program címe:A korai tanulás folyamattervezésének pedagógiája
A program témája:A 0-3 éves gyermekek korai fejlődését segítő tudatos nevelőmunka
tervezésére való felkészítés; a bölcsődei, illetve az intézményen kívüli
gyermekszegénység elleni pedagógiai programok tervezésére való
"megtanítás".
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Komlósi Ákos, 72/532-447
napsugar@modszertanibolcsode.axelero.net
A program engedélyszáma:T-01-048/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
14.A programot indító megnevezése:Szociális Háló Egyesület
7622 Pécs, Siklósi út 18.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0143-04
A program címe:Munkaerő-piaci ismeretek
A program témája:Továbbképzésünk célja megismertetni a munkavállalókat a munkaerőpiac
összefüggéseivel, helyzetével. Bemutatjuk a foglalkoztatási formákat, mun-
kaügyi szolgáltatásokat. A résztvevők elsajátítják az alapvető munka-
ügyi ismereteket. Megismertetjük a résztvevőket azokkal az alapvető
álláskeresési technikákkal, melyek szükségesek a megfelelő életutak,
karrier kialakításához. Megismerik a sikeres interjú technikáit, a szemé-
lyi kapcsolatok sikeres építésének és kezelésének technikáit. Az elektro-
nikus portálok és eszközök megfelelő használatának elsajátítása is a
program része
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. negyedévente
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szilber Eszter, 72/210-667
szohe@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-01-108/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
15.A programot indító megnevezése:M-Studium Oktatásszervező Kft.
7370 Sásd, Nagyvárad u. 17.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0123-05
A program címe:Az emberi és ellátotti jogokról
A program témája:A szociális szolgáltatások területén dolgozó szakemberek ismereteinek
bővítése és emberi és ellátotti jogokról.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, szociális
gondozó, ápoló, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Dombóvár, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Megyeri Tiborné, 72/475-112
A program engedélyszáma:T-01-007/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
16.A programot indító megnevezése:M-Studium Oktatásszervező Kft.
7370 Sásd, Nagyvárad u. 17.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0123-05
A program címe:A szociális foglalkoztatás helye és szerepe az értelmi fogyatékos embe-
reket ellátó intézményben
A program témája:A szociális foglalkoztatással kapcsolatos általános és speciális ismere-
tek átadása, tájékoztatásnyújtás, és kapcsolatépítés lehetőségének bizto-
sítása a területen dolgozó szakemberek számára.
A program célcsoportja:szociális segítő, pedagógus, fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógype-
dagógus, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munka-
társ/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Dombóvár, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Megyeri Tiborné, 72/475-112
A program engedélyszáma:T-01-008/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
17.A programot indító megnevezése:M-Studium Oktatásszervező Kft.
7370 Sásd, Nagyvárad u. 17.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0123-05
A program címe:Pályázatkészítési ismeretek szociális szakembereknek
A program témája:Pályázatírás, lebonyolítás és elszámolás alapismeretei a szociális szol-
gáltatások területén dolgozó szakemberek számára.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Dombóvár, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Megyeri Tiborné, 72/475-112
A program engedélyszáma:T-01-009/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
18.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0028-04
A program címe:Mentálhigiéné - a lelki egészség védelme és fejlesztése - elméletben és
gyakorlatban
A program témája:Olyan ismeretekkel és stratégiákkal ellátni a továbbképzésben résztvevő
személyeket, akik képesek saját problémamegoldó, konfliktuskezelő és
megküzdési stratégiáikkal szembenézni, feltárni azok erősségeit és gyen-
geségeit. Az elsajátított ismeretek birtokában képessé válnak pszicholó-
giái kultúrájuk emelésére, környezetük fejlesztésére és ezáltal önmaguk
és kliensük életminőségének biztosítására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
A program engedélyszáma:T-01-024/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
19.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0028-04
A program címe:Belső auditorképzés a szociális ellátórendszerben
A program témája:Megismertetjük a résztvevőkkel az intézményükön belül végezhető belső
auditok elméleti és gyakorlati módszertanát.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, június, szeptember, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
A program engedélyszáma:T-01-025/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
20.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0028-04
A program címe:A demens betegek ápolása-gondozása, foglalkoztatása, rehabilitációja,
és azok specifikumai az adekvát ellátásuk érdekében
A program témája:A jogszabályi változások értelmében kötelezően megvalósítandó diffe-
renciálás érdekében olyan ismeretek átadása a demens betegek gondo-
zását végző szakemberek részére, melynek birtokában képesek lesznek
életminőséget javítani, a jövő elvárásainak megfelelni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:38 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
A program engedélyszáma:T-01-034/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
21.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0028-04
A program címe:A haldokló betegek méltóságteljes ápolása és az ápolásukat végző
szakemberek segítése a halál elfogadásában és feldolgozásában
A program témája:Az időskorúakat ellátó intézményekben a mindennapi élet része az el-
múlás, a halál. Ennek elfogadása, feldolgozása nem könnyű feladat és a
figyelem sem irányul rá. A szakdolgozókat olyan ismeretekkel kell ellátni,
melyek birtokában képessé válnak a halál emberivé szelídítésére. A halál-
lal szembe kell nézni, és fel kell készülni rá mind a betegnek, mind a
segítő személyzetnek egyaránt.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:38 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
A program engedélyszáma:T-01-035/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
22.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0028-04
A program címe:A minőségfejlesztés alapjai a szociális szektorban
A program témája:Megismertetjük a résztvevőkkel a minőségfejlesztés alapismereteit, ké-
pessé tesszük őket arra, hogy a saját intézményükön belül működtetni
tudjanak egy rendszert a szervezeti sajátosságaik figyelembe vételével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, október, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
A program engedélyszáma:T-01-036/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
23.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0028-04
A program címe:"Egyéni karrier vagy csoportmunka?" A csoportmunka jellemzői, a csoportvezetés módszertana és alkalmazásának lehetőségei a szociális intézményekben
A program témája:A továbbképzés célja rendezni a csoportvezetési ismereteket, tudatosíta­ni a csoportépítés fejlődési szakaszait, az egyes szakaszokban szükséges csoportvezetői feladatokat. Megismerkedni a csoportszerepekkel, a cso­portmunka során alkalmazható technikákkal, módszerekkel, a tapasz­talva tanulás formájában. Összegyűjteni a leghasznosabb csoportve­zetői technikákat.
A program célcsoportja:családgondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, gyermekfelügyelő, szociális gondozó, ápoló, gyermekotthoni, lakásott­honi nevelő, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, munkavezető, bölcsődei vezető, csoportvezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, április, október, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
A program engedélyszáma:T-01-038/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
24.A programot indító megnevezése:Szociális Háló Egyesület 7621 Pécs, Kazinczy u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0143-04
A program címe:"Mediátor felkészítő tréning"
A program témája:A képzésen részvevők képesek legyenek felismerni, hogy az adott konf­liktushelyzetben alkalmazható-e a mediáció és annak mely formája vezet eredményre.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pszichológus, fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógy­tornász, mozgásterapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. negyedévente
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szilber Eszter, 72/210-667
A program engedélyszáma:T-01-040/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-17615-1/2006
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
25.A programot indító megnevezése:Szociális Háló Egyesület 7621 Pécs, Kazinczy u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:02-0143-04
A program címe:"Konfliktuskezelés és rekreációs készségfejlesztő tréning"
A program témája:A továbbképzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek szervezeten belüli, munkaügyi, szervezeten kívüli, egyéb viták békés rendezésére a tanult technikák segítségével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. negyedévente
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szilber Eszter, 72/210-667
A program engedélyszáma:T-01-041/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-17616-1/2006
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
26.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem
7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0014-04
A program címe:Amit mindenkinek tudni kell - az újraélesztés korszerű elmélete és
gyakorlata
A program témája:A hirtelen rosszullét az életben mindenütt előforduló esemény. A szemé-
lyes szolgáltatást, segítséget nyújtó munkatársak sokszor tehetetlenül
állnak ilyenkor. Az idejében elkezdett segítség életmentő. Ez az újra-
élesztés.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Kelemen Judit, 72/536-476
A program engedélyszáma:T-01-142/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-3436-1/2007
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
27.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem
7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0014-04
A program címe:Amit a minőségügyről tudni kell és érdemes - minőségügy a személyes
szolgáltatást nyújtó rendszerekben
A program témája:A minőségügyi gondolkodás élményét kívánjuk elindítani, hogy a minő-
ségbiztosítást ne a szükséges rossznak, hanem a szolgáltatást nyújtók jó
segítőjének tapasztalják meg a szociális szférában dolgozók.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Kelemen Judit, 72/536-476
A program engedélyszáma:T-01-143/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
28.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem
7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0014-04
A program címe:Munkahigiénés, a nosocomiális ártalmakkal kapcsolatos továbbkép-
zés. A szociális gondozásában/ápolásában, a kliensek/gondozottak
ellátását segítő és az ellátók önegészség - védelmét szolgáló multi-
diszciplináris kurzus
A program témája:A résztvevő munkakultúrájával összefüggő ismeretének bővítése, a gondo-
zás/ápolás testközeli, komplex tevékenységének napi megvalósításában.
Kórházhigiéné - nosocomiális ártalom, önegészség, - balesetvédelem.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:I. és II. negyedév
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Kelemen Judit, 72/536-476
A program engedélyszáma:T-01-144/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
29.A programot indító megnevezése:Taurt Mentálhigiénés Oktató és Szolgáltató Bt.
7636 Pécs, Tildy Z. u. 37.
A program címe:"Kapcsolatban létezni" - team - szupervízió szociális intézmények
munkacsoportjai számára
A program témája:Szupervízió eszközeivel elősegítse a team szupervízióban résztvevő mun-
katársak szakmai kompetenciájának növelését, a hatékonyabb munka-
szervezést és kommunikációi továbbá a munkacsoporton belüli támogató
viszonyulás fenntartását.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:36 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Elblinger Csaba, 30/867-1934
csabaelblinger@gmail.com
A program engedélyszáma:S-01-045/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
30.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Kommunikációs tréning
A program témája:Önismeret, reflektálás, problémamegoldó, képessé tevő kommunikáció
és asszertivitás fejlesztése. Emellett képessé válnak konstruktív kritika
megfogalmazására és befogadására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Szekszárd, Kaposvár, Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:S-01-059/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
31.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:"A kliens, a segítő.... És még sokan mások" - rendszer-kompetencia
fókuszú esetmegbeszélő-csoport szociális segítő szakemberek számára
A program témája:Elősegítse az esetvezetéshez szükséges ún. rendszerkompetencia növe-
kedését és az ebből építkező környezeti rendszerhatásokat is integráló
esetvezetést.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Kaposvár, Szekszárd, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:S-01-069/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
32.A programot indító megnevezése:Kaukusz BT.
7621 Pécs, Perczel M. u. 4.
A program címe:Csoportos szupervízió szociális szakemberek részére
A program témája:A csoportos szupervízió szociális szakemberek számára kívánja létre-
hozni az "önmagukkal törődés" terét, melyben egy sajátos, önreflektív
tanulási helyzet keretein belül figyelmük fókuszában elsősorban szakmai
személyiségük és klienseikkel való kapcsolatuk különböző aspektusai
állhatnak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:46 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Csürke József, 30/217-0590
csurke@btk.pte.hu
A program engedélyszáma:S-01-123/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
33.A programot indító megnevezése:"LOVÁR 2002" Oktatási és Szolgáltató Bt.
7630 Pécs, Mohácsi út 103.
A program címe:Kommunikációs és konfliktuskezelési ismeretek
A program témája:Alapvető kommunikációs és konfliktuskezelési ismeretekkel kapcsolatos
elméleti és gyakorlati jellegű információk átadása szociális területen
tevékenykedő szakemberek és önkéntesek számára komplex megközelí-
tésben, egyes témakörök kapcsán vizuális megjelenítéssel.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 1.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Paks, Mohács, Kaposvár, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Labodáné Lakatos Szilvia, 30/468-6085
szilvialakatos@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-01-064/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
34.A programot indító megnevezése:Európai Üzleti Szakközépiskola
7623 Pécs, Szabadság u. 23.
A program címe:"Hogyan gyűrjük le a nehéz helyzeteket?" - megküzdési stratégiáink
A program témája:A szociális és gyermekvédelmi rendszerben dolgozó szakemberek szemé-
lyes kompetenciájának fejlesztése a copingok - megküzdési stratégiák -
ismerete, hatékony működtetése és fejlesztése révén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, augusztus, szeptember
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
nemetheszter@perfekt.hu
A program engedélyszáma:S-01-073/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
35.A programot indító megnevezése:Taurt Mentálhigiénés Oktató és Szolgáltató Bt.
7636 Pécs, Tildy Z. u. 37.
A program címe:"Mások hasznára, de ne a magunk kárára" - Kiégést megelőző tré-
ning a szociális intézményekben dolgozó segítők számára
A program témája:Segítséget nyújtani abban, hogy a személyiség, a szakmai szerep és a
munkahelyi viszonylatok közti kölcsönhatás átláthatóbbá váljon, a
kiégés folyamatában közrejátszó személyi és környezeti tényezők hatása,
a veszélyeztetettség mértéke tudatos reflexió tárgyává válhasson, és
facilitálja az önkarbantartásra irányuló aktivitást.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya, Somogy, Tolna, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:36 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Elblinger Csaba, 30/867-1934
elblinger@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-01-082/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
36.A programot indító megnevezése:Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Antidiszkriminációs tréning
A program témája:Cél az előítéletes magatartás felismertetése, az ez elleni fellépés begya-
koroltatása, egyéni és társadalmi technikák megismertetése, személyes
projektek kidolgozása, megvalósításuk elősegítése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember, október
A program időtartama:54 óra
A program indításának helyszíne:Dél-dunántúli régió: Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve igény
szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:84 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-106
szocmod@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:S-01-087/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
37.A programot indító megnevezése:Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Önismereti és kommunikációs tréning
A program témája:A szakemberek elsajátítsák azokat az önismereti és kommunikációs
ismereteket és technikákat, melyek hozzásegít(het)ik őket a klienssel
való eredményesebb napi munkához.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Dél-dunántúli régió: Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve igény
szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:31 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-106
szocmod@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:S-01-088/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
38.A programot indító megnevezése:Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Együttműködési és konfliktuskezelési tréning
A program témája:Az erőszakmentes konfliktuskezelés és hatékony együttműködés (a sze-
mélyes és szakmai területeken történő) szemléletét megerősítse és/vagy
formálja. Az ismeretek elsajátítása, a tapasztalatszerzés saját élményű
tanulással történik; a tréning úgynevezett kettősvezetéssel zajlik.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Dél-dunántúli régió: Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve igény
szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:31 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-106
szocmod@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:S-01-089/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
39.A programot indító megnevezése:Európai Üzleti Szakközépiskola
7623 Pécs, Szabadság u. 23.
A program címe:Hogyan legyünk együtt hatékonyak? Team munka - az együttműködés
módszertana
A program témája:A team szemlélet kialakítása és beillesztése a szociális gondolkodásba.
A szociális szakemberek a csoportismeretek megszerzése, kipróbálása
révén, az erőforrások és a különböző szakemberek munkájának integrá-
lása során képessé váljanak az együttműködésre.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, augusztus, szeptember
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
nemetheszter@perfekt.hu
A program engedélyszáma:S-01-092/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
40.A programot indító megnevezése:Európai Üzleti Szakközépiskola
7623 Pécs, Szabadság u. 23.
A program címe:"A szavak ereje" - akadály és erőszakmentes kommunikáció a szociális
segítő szakmában
A program témája:Olyan ismeretek, eszközök technikák átadása a résztvevők számára,
melyek képessé teszik őket saját maguk, illetve környezetük kommuniká-
ciós készségeinek fejlesztésére; a hatékony, erőszak- és akadálymentes
kommunikációra. Célunk, hogy felismerjék a kommunikáció rejtett és
nyílt üzeneteit, azok hatásait és képessé váljanak a kommunikációs
prevencióra.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, augusztus, szeptember
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
nemetheszter@perfekt.hu
A program engedélyszáma:S-01-093/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
41.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskola
7621 Pécs, Mária u. 5-7.
A program címe:"Gyermeknyelven is lehet" A hatékony kommunikáció lehetőségei
a bölcsődében és a csecsemőotthonban, gyermekjóléti intézményekben
A program témája:A hiteles kommunikáció megnyilvánulásai a gyermeki kommunikációban.
Hogyan kommunikáljunk a gyermekkel hatékonyan? A kapcsolatteremtés
kommunikációs szabályainak tudatosítása.
A program célcsoportja:gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő, gyermekotthoni lakásotthoni
nevelő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, április, május, október, december
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Csaba, 72/314-667, 30/618-7225
A program engedélyszáma:S-01-036/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
42.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Szükségletalapú szolgáltatás - tervezés módszertana és gyakorlata
A program témája:A térségek jellegzetességeihez illeszkedő, az állampolgárok szükségleteire
alapozott szociális szolgáltatások szervezése és fejlesztése: elérhető,
hozzáférhető és egységes szolgáltatási protokollokon nyugvó szolgálta-
tások biztosítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 14., illetve igény szerint
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:K-01-032/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
43.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:A 12 lépéses önsegítő csoportok kultúrája
A program témája:A  szenvedélybetegségekkel foglalkozó  szakemberek megoszthassák
egymással, illetve más területeken működő, de a szenvedélybetegség
jelenségével kapcsolatba kerülő szociális szakemberekkel a 12 lépéses
programokkal kapcsolatos kutatásaikat és gyakorlati tapasztalataikat.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:6 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 25.
A program időtartama:8 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs
A résztvevő által befizetendő összeg:6 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:K-01-033/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
44.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ -Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:II. Regionális Tanácskozás
A program témája:A regionális módszertani intézmény a konferencia alkalmával kíván
lehetőséget adni aktuális szakmapolitkai témák, szociális kutatások és
újszerű szakmai tapasztalatok átadása a szociális szakemberek számára.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 16.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Somogy megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:K-01-036/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
45.A programot indító megnevezése:Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Baranya
Megyei Módszertani Gyermekjóléti Szolgálata.
7632 Pécs, Anikó u. 5.
A program címe:"A problémákról őszintén" V. Módszertani Gyermekvédelmi Konfe­rencia
A program témája:A konferencia a kamaszkort, mint fejlődési életciklust dolgozza fel
pszichológiai, szociális nézőpontból. Hangsúlyt fektet a serdülőkori
patológiás zavarokra, a terápiás és alternatív kezelési módszerekre.
A szekciók az előadók vezetésével az elméleti ismeretek elmélyítését,
gyakorlati megközelítését célozzák.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 31.-április 1.
A program időtartama:10 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya megye
A résztvevő által befizetendő összeg:3 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gyenis Gabriella, 72/444-877
gyjsz.modszertan@freemail.hu
A program engedélyszáma:K-01-037/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
46.A programot indító megnevezése:PMVJÖ Kisgyermek Szociális Intézmények Dél-dunántúli Regionális
Módszertani Bölcsőde
7624 Pécs, Budai Nagy Antal u. 3.
A program címe:"Az egyéni bánásmódot igénylőgyermekek esélyei"
A program témája:Az együttnevelés lehetőségeinek, előnyeinek és hátrányainak, valamint
a speciális bánásmódot igénylő gyermekekről való gondoskodás bemu-
tatása. A szülő, a gyermek és a szakember nehézségeinek megvilágítása
több oldalról.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 23-24.
A program időtartama:10 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs
A résztvevő által befizetendő összeg:8 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kemény Hargita, 72/532-367
napsugar@modszertanibolcsode.axelero.net
A program engedélyszáma:K-01-058/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
47.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés
7624 Pécs, Honvéd u. 5.
A program címe:"A bűnös közöttünk bújkál": atípusos, az életminőséget rontó tünetek
felismerése, szakdolgozói teendők
A program témája:Az immunológiai megbetegedések gyakran semmitmondó, általános
tünetekkel jelentkeznek. E tüneteket sokan hajlamosak az időskor velejá-
rójának tekinteni. Továbbképzésünk célja, hogy e kellemetlen, az élet-
minőséget nagyban rontó tünetek időben felfedezésre kerüljenek és
betegeink megfelelő ellátásban részesüljenek.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. II. negyedév, illetve igény szerint
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Kelemen Judit, 30/298-8784
apolasvezetes@aok.pte.hu
A program engedélyszáma:K-01-079/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
48.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés
7624 Pécs, Honvéd u. 5.
A program címe:Szakmai Nap: Néhány gondolat az immobilizációs szindrómáról
A program témája:A szociális otthonokban gyakran találkozni magára hagyott, a család
által nem látogatott idős emberekkel. Ok azok akik egyre több időt
töltenek az ágyban, mert nem "akarnak" felkelni. Oket fenyegeti legin-
kább az immobilizációs szindróma. Továbbképzésünkkel nekik szeret-
nénk segíteni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Kelemen Judit, 30/298-8784
apolasvezetes@aok.pte.hu
A program engedélyszáma:K-01-080/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
49.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés
7624 Pécs, Honvéd u. 5.
A program címe:Aktualitások a geriátriában
A program témája:Elöregedő társadalom - a XXI. sz. nagy kihívása: lehetséges megoldások
korunk nagy problémájára. A geriátriai ellátás aktuális trendjeinek és
problémáinak megismertetése az ellátásban részvevőkkel, hasznosítható
ismeretek nyújtása, a megújuló geriátriai ellátások bemutatása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:8 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Kelemen Judit, 30/298-8784
apolasvezetes@aok.pte.hu
A program engedélyszáma:K-01-085/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-4359/2/2007
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
50.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Ápolásvezetés
7624 Pécs, Honvéd u. 5.
A program címe:Ápolók Nemzetközi Napja - A biztonság értéke az ellátásban
A program témája:Mit tehetünk betegeink, ellátottaink biztonságának javítása érdekében?
A biztonság "biztosítása" több oldalú megközelítése. Az Ápolók Nem-
zetközi  napjának megünneplésére  összeállított szakmai program.
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Emlék-oklevelek ünnepélyes átadása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:8 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Kelemen Judit, 30/298-8784
apolasvezetes@aok.pte.hu
A program engedélyszáma:K-01-086/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
51.A programot indító megnevezése:INDIT Közalapítvány
7623 Pécs, Szendrey Júlia u. 6.
A program címe:A drog-prevenció korszerű komplex egészségfejlesztésű megközelítése
A program témája:Célunk a holisztikus szemléletű drog-prevenciós módszer közvetítése
azon segítő szakemberek részére, akik munkájuk során kapcsolatba
kerülhetnek veszélyeztetett korú serdülőkkel. További célunk, hogy a
fiatalok képessé váljanak produktív életstílus elsajátítására és a drogok
visszautasítására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 5., március 5., április 9., május 5., június 11.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Szemelyácz János, 72/315-083
drogambulancia@indit.hu
A program engedélyszáma:M-01-005/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
52.A programot indító megnevezése:INDIT Közalapítvány
7623 Pécs, Szendrey Júlia u. 6.
A program címe:Szakmai műhely szenvedélybetegek alacsonyküszöbű illetve ártalom-
csökkentő ellátása tárgyköréből
A program témája:Olyan elméleti és gyakorlati ismeretek közvetítése segítő foglalkozásúak
számára, amely elősegíti a szenvedélybetegek illetve pszicho-aktív
szerhasználók ellátásában megjelenő ártalomcsökkentő tevékenység
végzését.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:18 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 1., augusztus 1.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Szemelyácz János, 72/315-083
drogambulancia@indit.hu
A program engedélyszáma:M-01-006/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
53.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Financial Education - Pénzügyi írástudatlanság felszámolása, a la-
kosság eladósodásának megelőzése és kezelése a szociális munkások
képzésével.
A program témája:A szociális munkások pénzügyi, háztartás - gazdaságtani ismereteinek
bővítése, adósságkezelési technikák és a lakosság eladósodásának
megelőzését célzó prevenciós módszerek, eszközök, technikák megismer-
tetése.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, hivatásos
vagyonkezelő, illetve eseti gondnok, szociális munkás, utógondozó,
szociális munkatárs/szakértő, adósságkezelési tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember, október
A program időtartama:8 fórum
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Pécs, Szekszárd, Baranya, Somogy, Tolna megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:M-01-030/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
54.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:A szociális munka gyakorlatában megjelenő krízisek, azok kezelésének
lehetőségei és a háttérben álló intézményrendszer
A program témája:A szociális segítségnyújtás során felmerülő krízishelyzetek kezeléséhez
olyan korszerű szakmai ismereteket nyújtani, amely növeli a szakember
kompetenciáját, biztonságérzetét és a krízisintervenció eredményes-
ségét, - mindezt a szociális és egészségügyi ellátórendszer hálózatába
ágyazottan.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Kaposvár, Szekszárd, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:M-01-031/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
55.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:A szociális munka aktuális módszerei
A program témája:A makro-, mezo- és mikro szinten megjelenő komplex munkaformák,
a különböző rendszerszinteken folyó intervenciók lehetséges összekap-
csolásának értelmezése áll a műhelymunka fókuszában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Kaposvár, Szekszárd, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:M-01-032/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
56.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Szociális munka speciális csoportokkal
A program témája:Hat különböző társadalmi csoporthoz tartozó területtel foglalkoznak
a képzés résztvevői: 1. romák, 2. idősek, 3. szenvedélybetegek, 4. fogya-
tékossággal élők, 5. fiatalok, 6. hajléktalanok.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, klubvezető, szociális segítő,
mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás,
szociális munkatárs/szakértő, falugondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Kaposvár, Szekszárd, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:M-01-033/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
57.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:"A szociális szolgáltatások és fejlesztési programok a Dél-dunántúli
Régióban" - a szociálpolitika és a területfejlesztés kapcsolódási pontjai
A program témája:Szakemberek elméleti és gyakorlati tudását bővítse a jóléti - szociális -
szolgáltatásokban megjelent területi szemlélet-, a szolgáltatásokhoz
történő egyenlő hozzáférés elvének érvényesülése, s az esélyegyenlőség
biztosítása területén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:M-01-034/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
58.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Szociális Szakemberek Kávéháza
A program témája:A Szociális Szakemberek Kávéháza (SzocKafé) havi rendszerességgel
kíván műhelyszerű formában időszerű, szociális munkát és szociálpolitikát
érintő kérdésekről továbbképzési, valamint kapcsolatépítési és -tartási
lehetőséget biztosítani a városban és megyékben dolgozó szociális mun-
kával illetve szociális igazgatással foglalkozó szakemberek számára.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:10 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:M-01-041/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
59.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Pályázati kisokos a szociális szférában
A program témája:EU-s ismeretekre építve ismerjék meg az EU támogatások főbb típusait,
ezek elérésének és felhasználásának gyakorlatát a pályázatírás tende-
rezés, ajánlattétel, pénzügyi menedzsment vetületében, az aktuális
szakirodalom, konkrét esettanulmányok, valamint a "bad and best
practices" bemutatása alapján.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:M-01-042/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
60.A programot indító megnevezése:Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Baranya
Megyei Módszertani Gyermekjóléti Szolgálata
7632 Pécs, Anikó u. 5.
A program címe:Baranya Megyei Módszertani Gyermekjóléti Műhely
A program témája:A műhelysorozat célja, hogy Baranya megyében, gyermekjóléti szolgá-
latokban dolgozó szociális szakemberek számára lehetőséget biztosítson
új ismeretekhez való hozzáférésre, továbbá lehetőséget adjon aktuális
problémahelyzetek, kompetenciahatárok tisztázására, konkrét témakörben
a társszakmák képviselőivel való szakmaközi egyeztetésre.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 11.
A program időtartama:8 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya megye
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Sikóné Bartos Edina, 72/444-877
gyjsz .modszertan@freemail.hu
A program engedélyszáma:M-01-044/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
61.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató
Központ - Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht.
7625 Pécs, Aradi Vértanúk útja 20.
A program címe:Szervezeti hatékonyságfejlesztés a szociális szférában
A program témája:Szervezetek munkájának, forrásszerzési technikáinak javítása, olyan
jártasság, technikák elsajátítása, melyekkel mind a szervezeten belüli
munka, mind más szervezetekkel való együttműködés, mind pedig a
szolgáltatás tervezésével, fejlesztésével kapcsolatos folyamatok meg-
könnyíthetők.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs, Baranya megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 72/514-100
ddrfk@ddrfk.hu
A program engedélyszáma:M-01-051/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Bács-Kiskun megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
62.A programot indító megnevezése:Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 21.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0067-05
A program címe:Segítő szakemberek felkészítése szenvedélybetegekkel és azok hozzá-
tartozóival való hatékony munkára
A program témája:Segítő szakemberek felkészítése arra, hogy együtt tudjanak működni
szenvedélybetegek és hozzátartozóik életminőségének javításában, élet-
módjukkal kapcsolatos ártalomcsökkentésben, kezelésbe vételre való
motivációjukban, delegálni tudják őket az ellátó rendszerben.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Kecskemét, Bács-Kiskun megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörszné Zelenák Katalin, 76/507-543
mnefalu@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-02-070/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
63.A programot indító megnevezése:Kecskeméti Regionális Képző Központ
6000 Kecskemét, Szolnoki út 20.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0153-05
A program címe:Munkaerő-piaci ismeretek
A program témája:A továbbképzés célja a pályaorientációban érintett alapfokú orientációs ismeretekkel rendelkezők jelzőrendszerbeli szerepének erősítése, vala­mint a pályaorientáció során a munkaerő-piaci realitások erőteljesebb érvényesülése. Ennek érdekében a résztvevők felkészítése a kliensgon­dozás során adódó munkaerő-piaci tanácsadás oly módon történő el­végzésére, amelynek keretében fel tudják használni a tanácsadás alap­jául szolgáló képzési és munkaerő-piaci ismereteket.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovátsné Vörös Ágnes, 76/502-290 krmkk@krmkk.hu
A program engedélyszáma:T-02-089/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
64.A programot indító megnevezése:Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat "Őszi Napfény" Integrált
Szociális Intézménye
6454 Bácsborsód, Dózsa György u. 9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0044-05
A program címe:Időskorúak ellátása - a geriátria aktuális kérdései
A program témája:A geriátria kérdéskörében is születnek újabb tudományos és kutatási eredmények. Szükségesnek tartjuk az ismeretek fejlesztését, a különböző gyakorlati tapasztalatok bemutatását és a konzultációt.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Bácsborsód
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bari József, Szvétek Adrienn, 79/551-260
A program engedélyszáma:T-02-012/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
65.A programot indító megnevezése:Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat "Őszi Napfény" Integrált
Szociális Intézménye
6454 Bácsborsód, Dózsa György u. 9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0044-05
A program címe:Kreativitás a szellemi - kulturális és szórakoztató foglalkozásokban
A program témája:A szociális intézményekben a foglalkozások tárgyi, anyagi feltételei az utóbbi években nem bővültek, így a foglalkoztatók kreativitása egyre nagyobb szerephez jut. E készségfejlesztését, bővítését kívánjuk elérni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:32 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Bácsborsód
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bari József, Szvétek Adrienn, 79/551-260
A program engedélyszáma:T-02-013/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
66.A programot indító megnevezése:Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat "Őszi Napfény" Integrált
Szociális Intézménye
6454 Bácsborsód, Dózsa György u. 9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0044-05
A program címe:Továbbképzés alapszolgáltatásban dolgozó szakember számára
A program témája:A szakmai továbbképzés tematikája azon problémák köré épül, amelyek-
ben az alapszolgáltatás dolgozója egyéni munkavégzés során kerülhet és
felelős döntést kell hoznia.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Bácsborsód
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bari József, Szvétek Adrienn, 79/551-260
A program engedélyszáma:T-02-014/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
67.A programot indító megnevezése:Cserni Zoltánné
6237 Kecel, Bogárzó u. 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:
A program címe:Elakadtam! Hogyan tovább?
A program témája:A továbbképzés célja, hogy a szakemberek elakadásainak, bizonytalan-
ságainak okai tudatosuljanak. Fejlődjön a beavatkozási stratégiájuk,
ezáltal nőjjön az önbizalmuk, szakmai tudásuk, önállóságuk, hatékony-
ságuk, személyes elégedettségük.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Cserni Zoltánné, 20/416-1515
kecel@tvnetwork.hu
A program engedélyszáma:S-02-010/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
68.A programot indító megnevezése:Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat "Őszi Napfény" Integrált
Szociális Intézménye
6454 Bácsborsód, Dózsa György u. 9.
A program címe:Konfliktusok kezelése szociális intézményekben
A program témája:Ellátott-ellátott, ellátó-ellátó közötti konfliktusok lehetséges forrásai, a
konfliktusok kialakulásának és folyamatának törvényszerűségeinek
áttekintése, illetve megoldási lehetőségeinek gyakorlása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Bácsborsód
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bari József, Szvétek Adrienn, 79/551-260
A program engedélyszáma:S-02-041/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
69.A programot indító megnevezése:Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 21.
A program címe:Kommunikációs készségek fejlesztése a falu- és tanyagondnoki mun-
kában
A program témája:A falu- és tanyagondnokok kommunikációs készségének fejlesztése, a
kommunikációs hatékonyság kialakítása. Felkészítés a tanyavilágban
illetve a hátrányos településeken élőkkel való hatékonyabb kapcsolat-
tartásra és segítésére, az önkormányzatokkal és intézményekkel való
kapcsolattartás eredményességének növelésére.
A program célcsoportja:falu- és tanyagondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Kecskemét, Ásotthalom
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörszné Zelenák Katalin, 30/433-2443
A program engedélyszáma:S-02-104/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
70.A programot indító megnevezése:Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 21.
A program címe:Segítség a segítőknek - falu- és tanyagondnokok szakmai tanácskozása
A program témája:A falu- és tanyagondnoki területéhez kapcsolódó újdonságok bemutatása,
a tapasztalatok megvitatása, új módszerek ismertetése, meglévő szaktudás
frissítése.
A program célcsoportja:falu- és tanyagondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:8 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Bács-Kiskun megye
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörszné Zelenák Katalin, 76/507-543
mnefalu@t-online.hu
A program engedélyszáma:K-02-034/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
71.A programot indító megnevezése:Főplébániai Karitász Alapítvány
6000 Kecskemét, Kossuth tér 2.
A program címe:Szenvedélybetegek pszichoszociális ellátásának lehetősége, intézményei
és eszközei
A program témája:Munkatársak, önkéntesek felfrissítsék a szenvedélybetegséggel kapcso-
latos ismereteiket, megismerjék az ellátási területükön működő szenve-
délybeteg-segítő intézményeket, azok szakmai programját, módszereit,
eszközeit és lehetőségeit.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Kecskemét, Bács-Kiskun megye
A résztvevő által befizetendő összeg:13 600 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Molnár Ferenc, 76/415-466
revkmet@t-online.hu
A program engedélyszáma:M-02-024/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
72.A programot indító megnevezése:Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 21.
A program címe:Munkaerő-piaci ismeretek nyújtása segítő foglalkozásúaknak
A program témája:A munkaerő-piaci ismeretek megismerése, valamint a már meglévő
szakmai ismeretek tapasztalatok kicserélése, eszmecseréje a munkanél-
külivé vált gondozottakkal való kapcsolat, bánásmód sajátosságainak
rendszerbe foglalása útján.
A program célcsoportja:családgondozó asszisztens, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, munkavezető, tanya- és falugondnokok szociális
asszisztens, önkéntes
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Kecskemét, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-
Szolnok, Pest megye, illetve országosan
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörszné Zelenák Katalin, 76/507-543
mnefalu@t-online.hu
A program engedélyszáma:M-02-037/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
73.A programot indító megnevezése:Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 21.
A program címe:Szenvedélybetegek változásra motiválásának lehetőségei és technikái a
segítő foglalkozások keretei között
A program témája:Tanuljanak meg néhány technikát a szenvedélybetegek változásra való
motiválására. A változás célja nem kizárólag a szenvedélybetegségből
való gyógyulás, hanem minden olyan változás, fejlődés, ami a szenve-
délybeteg és környezete életminőségének optimalizálásához hozzájárul.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, gyermek-
felügyelő, hivatásos nevelőszülő, szociális gondozó, ápoló, foglalkozta-
tás-szervező, terápiás munkatárs, falu- és tanyagondnokok, szociális
asszisztens
A szerezhető továbbképzési pontérték:12 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Kecskemét, Bács-Kiskun megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörszné Zelenák Katalin, 76/507-543
mnefalu@t-online.hu
A program engedélyszáma:M-02-038/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Békésmegye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
74.A programot indító megnevezése:Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Mód-
szertani Központ
5600 Békéscsaba, Degré u. 59.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:04-0029-05
A program címe:Szociális foglalkoztatás aktuális kérdései
A program témája:A szociális alapszolgáltatásban dolgozók szakmai felkészültségét bővítő,
aktualizáló segítő tanfolyam.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, pedagógus, fejlesztő pedagógus,
konduktor, gyógypedagógus, foglalkoztatás-szervező, terápiás munka-
társ, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Békéscsaba, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:32 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Pigler Judit, 66/530-220
modszer@fago.bhn.hu
A program engedélyszáma:T-03-110/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
75.A programot indító megnevezése:Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Mód-
szertani Központ
5600 Békéscsaba, Degré u. 59.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:04-0029-05
A program címe:Személyes gondoskodás a gyermekellátás területén
A program témája:A gyermekvédelmi alap- és szakellátásban dolgozó szakemberek, nevelő-
és örökbefogadó szülők ismereteinek bővítése pedagógiai, pszichológiai
és szociálpszichológiai ismeretek közvetítésével. Gyakorlat- és konkrét
esetközpontú megközelítésével módszertani segítséget kíván nyújtani
a nehéz nevelési helyzetek sikeres megoldásához.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Békéscsaba
A résztvevő által befizetendő összeg:32 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 66/530-220
modsz.int.bcsaba@fago.hu
A program engedélyszáma:T-03-097/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
76.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona
5700 Gyula, Vértanúk útja 1-5.
A program címe:A hatékony kommunikáció
A program témája:Az egyén hatékonyságának fejlesztése
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március - április
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Gyula, Békés megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szicsek Margit, 66/561-370
bagyi@mail.globonet.hu
A program engedélyszáma:S-03-014/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
77.A programot indító megnevezése:Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Mód-
szertani Központ
5600 Békéscsaba, Degré u. 59.
A program címe:Milyen a hatékony segítő?
A program témája:A segítő hatékonyságának növelése, a szociális készségek fejlesztése,
meglévő ismeretek integrálása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Békéscsaba
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szicsek Margit, 66/530-220
modsz.int.bcsaba@fago.hu
A program engedélyszáma:S-03-102/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
Szakmai tanácskozás
78.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona
5700 Gyula, Vértanúk útja 1-5.
A program címe:VIII. Orvoskonferencia a szociálpolitika területén dolgozók részére
"Kapcsolatok - egészségügyi - szociális területek"
A program témája:A hazai szociális ellátásban alkalmazott új módszerek bemutatása,
kutatási eredmények ismertetése, megismerése.
A program célcsoportja:mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, pedagógus, pszichológus,
fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász, mozgás-
terapeuta, orvos, dietetikus
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 14-15.
A program időtartama:20-22 előadás
A program indításának helyszíne:Gyula, Békés megye
A résztvevő által befizetendő összeg:6 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bagyinszki Zoltánné, 66/561-370
bagyi@mail.globonet.hu
A program engedélyszáma:K-03-016/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
79.A programot indító megnevezése:Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Mód-
szertani Központ
5600 Békéscsaba, Degré u. 59.
A program címe:A gyermekvédelem aktuális kérdései
A program témája:A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó munkatársak naprakész és
gyakorlatban jó alkalmazható tudást kapjanak a szakellátásba bekerült
gyermekek minél hatékonyabb megsegítése céljából. Ismereteket szerez-
zenek az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályozás területéről.
A program célcsoportja:gyermekvédelmi ügyintéző, gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő,
gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, örökbefogadási tanácsadó, fejlesztő
pedagógus, konduktor, nevelőszülői, gyámi, gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Békéscsaba, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erősné Földesi Ildikó, 66/530-220
modsz.int.bcsaba@fago.hu
A program engedélyszáma:M-03-060/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
80.A programot indító megnevezése:Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Mód-
szertani Központ
5600 Békéscsaba, Degré u. 59.
A program címe:Pszichiátriai betegek rehabilitációs lehetőségei
A program témája:A rehabilitációs szakmai műhely célja, hogy a pszichiátriai betegek
alap- és szakellátásában dolgozó szakemberek megismerjék, hatékonyan
alkalmazni, közvetíteni tudják a jelenlegi rehabilitációs lehetőségeket.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:12 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, március, május
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Békéscsaba, Szeged, Kecskemét, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erősné Földesi Ildikó, 66/530-220
modsz.int.bcsaba@fago.hu
A program engedélyszáma:M-03-062/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
81.A programot indító megnevezése:Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Mód-
szertani Központ
5600 Békéscsaba, Degré u. 59.
A program címe:Szocioterápia és művészetterápia gyakorlata
A program témája:A szocioterápia, a művészetterápia területéről többrétegű ismeret,
tapasztalatszerzés lehetőségének biztosítása, a szakmai műhelyen részt-
vevő szakemberek saját élményen keresztül.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:12 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, június
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Békéscsaba, Szeged, Kecskemét, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erősné Földesi Ildikó, 66/530-220
modsz.int.bcsaba@fago.hu
A program engedélyszáma:M-03-063/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
82.A programot indító megnevezése:KARRINA Szakképző Iskola
3532 Miskolc, Tátra u. 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:05-0013-05
A program címe:Idősödés - időskor mentálhigiénés szemléletű megközelítése
A program témája:Olyan ismeret nyújtása, amely segíti a résztvevőt abban, hogy értse, s
követni  tudja az  öregedés  -  öregség mentálhigiénés,   illetve  a
pszichogeriátria folyamatát. Továbbá elősegítse, az ezekhez való men-
tálhigiénés szemléletű viszonyulást.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Encs, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vályi-Nagy Ibolya, 46/533-533
titkarsag@karrina.hu
A program engedélyszáma:T-04-003/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
83.A programot indító megnevezése:Miskolci Gyermekvédelmi Központ (Fruska Regionális Hatáskörű
Módszertani Gyermekotthon)
3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00739-2008
A program címe:Bűnmegelőzési alapismeretek gyermekotthoni nevelők, gyermekvé-
delmi asszisztensek, gyermekfelügyelők részére
A program témája:A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia kiemelt feladatainak, gyermekvé-
delmet érintő kérdésének a megismertetése. A gyermekotthonban dolgo-
zó nevelők, gyermekvédelmi asszisztensek, gyermekfelügyelők részére
alapvető bűnmegelőzési ismeretekkel való megismertetése különös te-
kintettel a gyermek - fiatalkori bűnözésre. A gyakorlat során személyes
tapasztalatok, ismeretek szerzése, együttműködés erősítse a szakemberek
között.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Dobosné Vörös Eleonóra, 46/563-302
fruska.modszertan@gmail.com
A program engedélyszáma:T-04-106/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
84.A programot indító megnevezése:Miskolci Gyermekvédelmi Központ (Fruska Regionális Hatáskörű
Módszertani Gyermekotthon)
3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00739-2008
A program címe:Drogprevenció alapvető kérdései gyermekotthoni - lakásotthoni nevelők,
gyermekvédelmi asszisztensek és gyermekfelügyelők részére
A program témája:A Nemzeti Drogstratégia céljainak, feladatainak megismertetése. A gyer-
mekotthonban dolgozó pedagógusokkal, gyermekfelügyelőkkel, gyermek-
védelmi asszisztensekkel megismertetni a kábítószerek felismerhetőségét,
tüneteit, a megelőzés lehetőségét, módszereit, eszközeit. A gyakorlati hely-
színeken szerzett tapasztalatok, információk erősítik a drogprevencióban
együttműködő szakemberek munkáját.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Dobosné Vörös Eleonóra, 46/563-302
fruska.modszertan@gmail.com
A program engedélyszáma:T-04-127/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
85.A programot indító megnevezése:Miskolci Gyermekvédelmi Központ (Fruska Regionális Hatáskörű
Módszertani Gyermekotthon)
3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00739-2008
A program címe:A szülőpótló nevelés pszichológiai sajátosságai
A program témája:A családon kívüli nevelés különböző területeinek bemutatása, pszicho-
lógiai sajátosságai. A szülőpótló nevelés pszichológiai sajátosságainak,
a nevelő és a gyerek közötti kapcsolat jellegzetességeinek elméleti és
gyakorlati bemutatása, különös tekintettel a gyermekotthoni, lakásott-
honi, nevelőszülői ellátására. Az örökbefogadás és nevelőszülői ellátás
sajátosságai pszichológiai megközelítésben.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Hajdúnánás, Eger, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar,
Heves megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Dobosné Vörös Eleonóra, 46/563-302
fruska.modszertan@gmail.com
A program engedélyszáma:T-04-137/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
86.A programot indító megnevezése:Miskolci Gyermekvédelmi Központ (Fruska Regionális Hatáskörű
Módszertani Gyermekotthon)
3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00739-2008
A program címe:Mediáció a gyermekvédelemben - alapismeretek
A program témája:A résztvevők áttekintsék a legfontosabb konfliktuskezelési technikákat,
elméleti ismereteket, és gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek azokról a
konfliktuskezelési formákról, jogi kereteikről és alkalmazási lehetősé-
geikről, amelyek a gyermekvédelemben létjogosultsággal bírnak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Dobosné Vörös Eleonóra, 46/563-302
fruska.modszertan@gmail.com
A program engedélyszáma:T-04-148/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
87.A programot indító megnevezése:Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Idősek Ápoló-gon-
dozó Otthona
3860 Encs, Ady út 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21138-2007
A program címe:A szociális alapszolgáltatások dokumentációs rendszere
A program témája:A gondozási dokumentáció elmélete és gyakorlati alkalmazása a felvé-
teltől a megszüntetésig a szociális alapszolgáltatások területén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. márciustól folyamatosan
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Jónyer Lajosné, 46/587-444
idapencs@skylan.hu
A program engedélyszáma:T-04-004/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
88.A programot indító megnevezése:Idősek Ápoló-gondozó Otthona
3860 Encs, Ady út 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21138-2007
A program címe:Időskor mentális - élettani folyamatainak és pszichogeriátriai jelensé-
geinek követése; - ismeretátadás az idősellátásban dolgozók részére
A program témája:Olyan tudástartalom nyújtása, amely segíti a szociális segítőt abban,
hogy munkája során követni tudja, értse az idősödés mentálhigiénés,
élettani folyamatait, illetve annak pszichogeriátriai megközelítését.
Ezáltal a munkája során váljon hatékonyabbá, az ezekhez való mentál-
higiénés szemléletű viszonyulás.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. márciustól folyamatosan
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vályi-Nagy Ibolya, 30/958-0079
idapencs@skylan.hu
A program engedélyszáma:T-04-005/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
89.A programot indító megnevezése:Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Idősek Ápoló-gon-
dozó Otthona
3860 Encs, Ady út 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21138-2007
A program címe:Alapellátás a szociális ellátórendszer tükrében
A program témája:Olyan ismeretek elsajátítása, mellyel bővíthető a szükségletekre épülő
alapszolgáltatások köre.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. márciustól folyamatosan
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Jónyer Lajosné, 46/587-444
idapencs@skylan.hu
A program engedélyszáma:T-04-006/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
90.A programot indító megnevezése:Idősek Ápoló-gondozó Otthona
3860 Encs, Ady út 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21138-2007
A program címe:"Sajátos gondozást kívánó személyek szükségleteinek megismerése, az
arra épülő bánásmód elsajátítása, rehabilitációjuk érdekében"
A program témája:Olyan átfogó szociális, s mindkét oldalra ható, lelkiegészséget segítő
ismeret közvetítése, aminek segítségével a résztvevő rálát a sajátos
nevelést igénylő gondozottak állapotára. A megszerzett ismeretek, a
megtapasztalt empatikus viszonyulás segítse elő a sajátos szükséglet
megismerését, megértését. Mindezek adjanak segítséget a résztvevőknek
abban, hogy segítő munkájuk során megtalálják a megfelelő megközelí-
tési módot a sikeres rehabilitációhoz.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. márciustól folyamatosan
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vályi-Nagy Ibolya, 30/958-0079
idapencs@skylan.hu
A program engedélyszáma:T-04-007/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
91.A programot indító megnevezése:Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Idősek Ápoló-gon-
dozó Otthona
3860 Encs, Ady út 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21138-2007
A program címe:Demens beteg ápolása-gondozása
A program témája:A továbbképzésben résztvevők ismerjék meg a demens betegek ápolá-
sának-gondozásának elméleti és gyakorlati ismérveit.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, klubvezető, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, gyógytornász, mozgás-
terapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. márciustól folyamatosan
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Jónyer Lajosné, 46/587-444
idapencs@skylan.hu
A program engedélyszáma:T-04-077/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
92.A programot indító megnevezése:Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Idősek Ápoló-gon-
dozó Otthona
3860 Encs, Ady út 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21138-2007
A program címe:Számítástechnikai alapismeretek a szociális gondozásban
A program témája:A továbbképzésben résztvevők ismerjék meg a számítástechnikai eszkö-
zöket, azok alapvető működését olyan szinten, hogy azokat fel tudják
használni munkájuk megkönnyítése céljából.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. márciustól folyamatosan
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Jónyer Lajosné, 46/587-444
idapencs@skylan.hu
A program engedélyszáma:T-04-078/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
93.A programot indító megnevezése:Regionális Civil Központ Alapítvány
3530 Miskolc, Rákóczi u. 12.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:04-0023-03
A program címe:Integrált tánc és mozgásterápia segítő és terápiás szakterületen dolgozók
részére
A program témája:Konduktor, mozgásterapeuta, gyógytornász, terápiás munkatárs részé-
re, szaktudásuk növelése érdekében az elsajátított módszerek továbbfej-
lesztése az integrált tánc- és mozgásterápia területének és lehetősé-
geinek megismertetése a terápiás munka bővítésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Kamilla, 46/508-626
recik@recik.hu
A program engedélyszáma:T-04-082/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
94.A programot indító megnevezése:Regionális Civil Központ Alapítvány
3530 Miskolc, Rákóczi u. 12.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:04-0023-03
A program címe:Európai uniós projektmenedzsment képzés
A program témája:Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű térségeiben 60 fő
szociális területen dolgozó szakembernek komplex Európai Uniós pro-
jektmenedzsment ismeretek nyújtása az Európai uniós és a hazai forrá-
sok hatékony felhasználásának segítése és a foglakoztatás bővítése
érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Kamilla, 46/508-626
recik@recik.hu
A program engedélyszáma:T-04-099/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
95.A programot indító megnevezése:Regionális Civil Központ Alapítvány
3530 Miskolc, Rákóczi u. 12.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:04-0023-03
A program témája:A bölcsődei szakterületen dolgozók speciális igényeihez igazodva meg-
felelő emberi készségek elsajátítása (empátia, kapcsolatteremtés, ru-
galmas érvelés, helyes döntéshozatal), melyek birtokában jó kapcsolatot
tud teremteni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:27 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február-március, május-június, szeptember-október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Nyíregyháza, Tiszaújváros, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-
Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:13 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kovács Katalin, 46/505-444
mebesz@mebesz.hu
A program engedélyszáma:S-04-120/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
103.A programot indító megnevezése:Egyesített Bölcsőde és Egészségügyi Szolgálat
3527 Miskolc, Selyemrét u. 36.
A program címe:Konfliktuskezelés, mint szülői, nevelőszülői hatékonyságot növelő
módszer
A program témája:Támogatni a nevelőszülőket, a családokat a szocializációs funkciók
betöltésében, segítve ezzel az interakciók, az emberkapcsolatok fejlődé-
séhez szükséges feltételek kialakítását, magatartási- és szerepminták
közvetítését, vagyis a nevelői hatékonyságot, az eredményes működést.
Fontos, hogy ezt a képességet, mind a nevelőszülők, mind a szülők
megismerjék. Megtanulják a gyermekek érzéseit, jelzéseit, viselkedését
értő figyelemmel megérteni, elsajátítsák én-üzenetek megfogalmazá-
sának szabályait.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február-március, május-június, szeptember-október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Nyíregyháza, Tiszaújváros, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-
Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kovács Katalin, 46/505-444
mebesz@mebesz.hu
A program engedélyszáma:S-04-126/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
104.A programot indító megnevezése:Regionális Civil Központ Alapítvány
3530 Miskolc, Rákóczi u. 12.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport
A program témája:Borsod-Abaúj-Zemplén megye szociális intézményeiben dolgozó szakem-
berek számára integrált, elméleti és gyakorlati tudás biztosítása. Az eset-
kezelés általános folyamatának, dilemmáinak és problémáinak feltárása,
esetismertetés és feldolgozás csoportos tevékenység formájában a segítő
professzió fejlesztése céljából.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Kamilla, 46/508-626
recik@recik.hu
A program engedélyszáma:S-04-105/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
105.A programot indító megnevezése:KRIZMENT mentálhigiénés program Betéti Társaság
3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 37.
A program címe:Esetmegbeszélés - mint a szakmai személyiség karbantartásának egyik
záloga
A program témája:Szociális segítők mentálhigiénés alapismereteinek kialakítása, elmélyí-
tése. Személyes és hivatásbeli készségeik fejlesztése, személyes aktív -
részvételű, saját élményű esetmegbeszélő csoportokon.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A program címe:Munkaerő-piaci képzés a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatási
esélyeinek növelése érdekében
A program témája:Borsod-Abaúj-Zemplén megye magas munkanélküliséggel sújtott térsé-
geiben 80 fő munkanélküliekkel foglalkozó szakember képzése és fejlesz-
tése a foglalkoztathatóság javítását célzó és a foglalkoztatási esélyeket
növelő ismeretek és készségek átadásával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Kamilla, 46/508-626
recik@recik.hu
A program engedélyszáma:T-04-107/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
96.A programot indító megnevezése:KARRINA Szakképző Iskola
3532 Miskolc, Tátra út 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:04-0018-03
A program címe:Mentálhigiéne komplex segítő szerepe, a szociális ellátási ágazat te-
rületei
A program témája:Olyan mentálhigiénés ismeret nyújtása, amely segíti a résztvevőt abban,
hogy ismerje, értse, s alkalmazza annak módszereit segítő munkáját
erősítése, a gondozottak életfolyamatában kialakuló "hétköznapi"
másságokhoz való viszonyulása során.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. márciustól folyamatosan
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Encs, Miskolc, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vályi-Nagy Ibolya, 30/958-0079
A program engedélyszáma:T-04-006/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
97.A programot indító megnevezése:Krizment mentálhigiénés program Betéti Társaság
3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 37.
A program címe:Kommunikáció hatékonyságát fejlesztő tréning
A program témája:Az emberi kommunikáció, az eredményes interperszonális kapcsolatke-
zelés szabályszerűségeinek elmélyítése, továbbfejlesztése. A kommuni-
kációs készség hatékonyságának fokozása, különös tekintettel a mentál-
higiénés szemléletű kapcsolatteremtésre és önreflexióra.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vályi-Nagy Ibolya, 30/958-0079
valyi.nagyibolya@chello.hu
A program engedélyszáma:S-04-002/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
98.A programot indító megnevezése:Miskolci Gyermekvédelmi Körzet és Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat
3532 Miskolc, Károly u. 12.
A program címe:A lakásotthonban dolgozók kommunikációs stílusa és hatása a gyer-
mekek viselkedésére
A program témája:Az emberek közötti érintkezés, interakció sajátosságainak megismerése.
A program célcsoportja:gyermekfelügyelő, gyermekvédelmi asszisztens
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március-május
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A program témája:A bölcsődei szakterületen dolgozók speciális igényeihez igazodva meg-
felelő emberi készségek elsajátítása (empátia, kapcsolatteremtés, ru-
galmas érvelés, helyes döntéshozatal), melyek birtokában jó kapcsolatot
tud teremteni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:27 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február-március, május-június, szeptember-október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Nyíregyháza, Tiszaújváros, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-
Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:13 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kovács Katalin, 46/505-444
mebesz@mebesz.hu
A program engedélyszáma:S-04-120/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
103.A programot indító megnevezése:Egyesített Bölcsőde és Egészségügyi Szolgálat
3527 Miskolc, Selyemrét u. 36.
A program címe:Konfliktuskezelés, mint szülői, nevelőszülői hatékonyságot növelő
módszer
A program témája:Támogatni a nevelőszülőket, a családokat a szocializációs funkciók
betöltésében, segítve ezzel az interakciók, az emberkapcsolatok fejlődé-
séhez szükséges feltételek kialakítását, magatartási- és szerepminták
közvetítését, vagyis a nevelői hatékonyságot, az eredményes működést.
Fontos, hogy ezt a képességet, mind a nevelőszülők, mind a szülők
megismerjék. Megtanulják a gyermekek érzéseit, jelzéseit, viselkedését
értő figyelemmel megérteni, elsajátítsák én-üzenetek megfogalmazá-
sának szabályait.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február-március, május-június, szeptember-október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc, Nyíregyháza, Tiszaújváros, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-
Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kovács Katalin, 46/505-444
mebesz@mebesz.hu
A program engedélyszáma:S-04-126/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
104.A programot indító megnevezése:Regionális Civil Központ Alapítvány
3530 Miskolc, Rákóczi u. 12.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport
A program témája:Borsod-Abaúj-Zemplén megye szociális intézményeiben dolgozó szakem-
berek számára integrált, elméleti és gyakorlati tudás biztosítása. Az eset-
kezelés általános folyamatának, dilemmáinak és problémáinak feltárása,
esetismertetés és feldolgozás csoportos tevékenység formájában a segítő
professzió fejlesztése céljából.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Miskolc
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Kamilla, 46/508-626
recik@recik.hu
A program engedélyszáma:S-04-105/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
105.A programot indító megnevezése:KRIZMENT mentálhigiénés program Betéti Társaság
3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 37.
A program címe:Esetmegbeszélés - mint a szakmai személyiség karbantartásának egyik
záloga
A program témája:Szociális segítők mentálhigiénés alapismereteinek kialakítása, elmélyí-
tése. Személyes és hivatásbeli készségeik fejlesztése, személyes aktív -
részvételű, saját élményű esetmegbeszélő csoportokon.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz, illetve igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vályi-Nagy Ibolya, 30/958-0079
A program engedélyszáma:S-04-011/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
106.A programot indító megnevezése:KRIZMENT mentálhigiénés program Betéti Társaság
3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 37.
A program címe:"Én és a MÁSSÁG" szakmai személyiséget fejlesztő mentálhigiénés
továbbképzés
A program témája:A szociális segítők kompetenciájának fejlődése érdekében olyan mentál-
higiénés ismeret, saját élmény nyújtása, amely erősíti mentálhigiénés
szemléletüket, s a szociális ellátásban jelentkező mentálhigiénés prob-
lémák iránti érzékenységüket.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz, illetve igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Encs, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vályi-Nagy Ibolya, 30/958-0079
A program engedélyszáma:S-04-013/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
107.A programot indító megnevezése:DOFIA Oktatási és Tanácsadó Bt.
3533 Miskolc, Olvasztár u. 25.
A program címe:30 órás szupervízió szociális szakembereknek
A program témája:A szupervízió során, a szociális területen, személyes gondoskodást
végző emberek szakmai személyiségfejlesztése történik.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március-június
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szentkatolnay Miklós, 20/474-4568
A program engedélyszáma:S-04-022/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
108.A programot indító megnevezése:Miskolci Gyermekvédelmi Körzet és Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat
3532 Miskolc, Károly u. 12.
A program címe:"Hatékonyabb együttműködés a szakellátásban"
A program témája:A 2008-ban megrendezésre került, azonos című szakmai műhelymunkát
a -gyermekjóléti szolgálatok munkatársainak bevonásával történő-
lezáró tanácskozás. Valamint a magyar gyermekvédelem aktuális kérdé-
seiről, megyei szinten történő kezeléséről tanácskozzunk.
A program célcsoportja:családgondozó, hivatásos nevelőszülő, hivatásos vagyonkezelő, illetve
eseti gondnok, gyermekotthoni lakásotthoni nevelő, örökbefogadási
tanácsadó, pedagógus, utógondozó, nevelőszülői, gyámi, gondozói
tanácsadó, hivatásos gyám, lakásotthon vezető, szakmai vezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:1 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Szentkatolnayné Dr. Domonkosi Mária, 46/370-764
tgyszbaz@t-online.hu
A program engedélyszáma:K-04-019/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
109.A programot indító megnevezése:Iránytű Szociális Szolgálat
3533 Miskolc, Kabar u. 4.
A program címe:Szociális munka hatékonysága a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat
tevékenységében
A program témája:Lehetőséget nyújtani a családsegítés és gyermekjóléti szolgálat szociális
munka gyakorlati kapcsolódó pontjainak bemutatására, különös tekin-
tettel egy városrész mindennapjaiban. Célja a szakmai tanácskozásnak,
hogy a különböző szakterületek jeles képviselői kielemezzék a jó mód-
szerek gyakorlatát, tegyenek javaslatokat a hiányosságok kiküszöbölésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:2 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Antal Ágnes, 46/532-506
iranytu.avas@gmail.com
A program engedélyszáma:K-04-042/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
110.A programot indító megnevezése:Iránytű Szociális Szolgálat
3533 Miskolc, Kabar u. 4.
A program címe:Elkövetők vagy áldozatok - gyermek-fiatalkorú bűnözés
A program témája:A szakmai konferencián résztvevők megfelelő szintű tájékoztatást kapja-
nak a gyermek- és fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekről, az
ifjúkori devianciák kezeléséről, a rendőrségi hatósági feladatok megva-
lósításáról az ifjúságvédelem területén, továbbá az áldozattá válás
elkerülésének lehetőségéről. Javaslatok nyújtása az új Aldozatvédelmi
törvény gyakorlati alkalmazásának tapasztalatairól.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Miskolc, Salgótarján, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:2 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Antal Ágnes, 46/532-506
iranytu.avas@gmail.com
A program engedélyszáma:K-04-043/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
111.A programot indító megnevezése:Iránytű Szociális Szolgálat
3533 Miskolc, Kabar u. 4.
A program címe:A szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködésének lehetőségei,
módszerei, eszközei
A program témája:A szakmai tanácskozás lehetőséget nyújt a szociális és munkaügyi szer-
vezetek tartalmi együttműködése területeinek megismertetése, gyakor-
latban alkalmazott eredményes módszereinek, eszközeinek bemutatásá-
ra. Célja továbbá a tanácskozásnak, hogy a két szakmai terület "össze-
kapcsolásával" egyre több állampolgár jusson el a munka világába,
csökkenjen az indokolatlan segélyezettek száma.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:2 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Antal Ágnes, 46/532-506
iranytu.avas@gmail.com
A program engedélyszáma:K-04-044/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
112.A programot indító megnevezése:Őszi Napsugár Otthon
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.
A program címe:A mentálhigiéné jelentősége az idősek otthonában, problématerületek,
dilemmák, fejlődési perspektívák
A program témája:A továbbképzés célja, hogy felismerjék a mentálhigiénés tevékenység
szerepét az egészséges biológiai - pszichológiai állapot megőrzésében,
a deviáns viselkedési formák felismerésében, helyreállításában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, október
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:6 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fodor Ottó, 46/506-707
igazgato@oszinapsugar-axelero.net
A program engedélyszáma:K-04-051/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
113.A programot indító megnevezése:Őszi Napsugár Otthon
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.
A program címe:Multikulturális gondozás megvalósulása idősek otthonában
A program témája:Megismertetni a résztvevőkkel, hogy az idősek otthonában élő ellátot-
tak, és az őket ápolók szociokulturális és etnokulturális háttere hogyan
befolyásolja az egészséggel, betegséggel és a megváltozott környezetbe
való beilleszkedéssel kapcsolatos nézeteket és szokásokat.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, november
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:6 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fodor Ottó, 46/506-707
igazgato@oszinapsugar.axelero.net
A program engedélyszáma:K-04-052/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
114.A programot indító megnevezése:Őszi Napsugár Otthon
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.
A program címe:Hospice szellemiség az idősek otthonában
A program témája:Megismertetni a résztvevőkkel a hospice mozgalom szellemiségét, az
élete végéhez közeledőt megérteni az "elmenni" készülő idős embert, és
ennek megfelelően segíteni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:6 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fodor Ottó, 46/506-707
igazgato@oszinapsugar.axelero.net
A program engedélyszáma:K-04-053/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
115.A programot indító megnevezése:Miskolci Gyermekvédelmi Központ (Fruska Regionális Hatáskörű
Módszertani Gyermekotthon)
3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
A program címe:Családon belüli erőszak - gyermekbántalmazás, mint napjaink prob-
lematikája
A program témája:Bemutatásra kerül a gyermekbántalmazás jelenlegi helyzete. Az elköve-
tők és a sértettek főbb jellemzői, az elkövetővé és a sértetté válás lehet-
séges okai, a veszélyhelyzet illetve a bántalmazás felismerési lehetősé-
geim az elsődleges és másodlagos viktimizáció következményei. Beavat-
kozási és intézkedési lehetőségek köre, az alkalmazandó protokoll.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Dobosné Vörös Eleonóra, 46/563-302
fruska.modszertan@gmail.com
A program engedélyszáma:K-04-068/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
116.A programot indító megnevezése:Szépkorúak Háza Szociális Szolgáltató Közhasznú Társaság
3526 Miskolc, Eperjesi u. 5.
A program címe:"Geriátriai ismeretek az idősgondozásban."
A program témája:Idős személy életkorának, biológiai állapotának felmérése, az ápolási
gondozási tevékenység megtervezése, az ellátott - beteg - állapotának
stabilizálása, rehabilitálására, egészségének megőrzése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, klubvezető, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 3.
A program időtartama:7 fórum
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Futó Kálmán, 46/500-540
titkarsag@szepkoruakhazakht.hu
A program engedélyszáma:M-04-043/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
117.A programot indító megnevezése:Miskolci Családsegítő Szolgálat Regionális Módszertani Központ és
Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ
3530 Miskolc, Arany János u. 37.
A program címe:"Térképpel a szociális ellátó rendszerben" Hogyan igazodjon el a
szociális szakember az állandóan változó szociális intézményi struktúra
világában?
A program témája:A szakmai műhely széleskörű információt kíván nyújtani az aktuális
szociális intézményi struktúráról szakterületekre specializáltan. A részt
vevő szakemberek számára hatékony segítséget kíván adni a gyakorlati
munkában az elérhető leghatékonyabb ellátás megfelelő kihasználásában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Lasztócziné Szomoru Mónika, 46/562-276
miskolc.cssk@chello.hu
A program engedélyszáma:M-04-079/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
118.A programot indító megnevezése:Miskolci Családsegítő Szolgálat Regionális Módszertani Központ és
Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ
3530 Miskolc, Arany János u. 37.
A program címe:"Velünk kerek a világ" - Gyermekjóléti szolgáltatás a speciális prob-
lémával élő gyermek családjában
A program témája:Olyan elméleti és gyakorlati ismeretek átadása, mellyel a gyermekjóléti
alapellátás területén dolgozó szakemberek számára lehetőség nyílik a
különböző fogyatékossággal élő gyermekek és családjaik speciális
élethelyzetébe betekintést nyerni, szükségleteiket megismerni, ezáltal
hatékonyabb hozzáférést biztosítani a fogyatékos gyermek számára a
gyermekjóléti szolgáltatáshoz, és megfelelő szakmai segítséget nyújtani
a speciális ellátórendszer megismerése által.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. ősz
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Lasztócziné Szomoru Mónika, 46/562-276
miskolc.cssk@chello.hu
A program engedélyszáma:M-04-080/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
119.A programot indító megnevezése:Miskolci Családsegítő Szolgálat Regionális Módszertani Központ és
Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ
3530 Miskolc, Arany János u. 37.
A program címe:"Nagy lépések kis cipővel" - A közösségi szociális munka lehetőségei a
hátrányos helyzetű településrészeken
A program témája:A műhely hivatott bemutatni, hogy a szociális szakember hogyan vehet
részt a kistelepülésen élő közösség szervezésében, a település fejlesztésé-
ben a közösségi szociális munka eszközeinek felhasználásával. A képzés a
helyi tapasztalatok megvitatása által, és "jó gyakorlatok" bemutatásával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Lasztócziné Szomoru Mónika, 46/562-276
miskolc.cssk@chello.hu
A program engedélyszáma:M-04-082/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
120.A programot indító megnevezése:Miskolci Családsegítő Szolgálat Regionális Módszertani Központ és
Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ
3530 Miskolc, Arany János u. 37.
A program címe:"Dolgozom, tehát gazdálkodom" szakmai műhely rendszeres szociális
segélyezettekkel foglalkozó családgondozóknak, valamint adósságke-
zelési tanácsadóknak
A program témája:A szociális szakemberek, kiemelten a rendszeres szociális segélyezettek
beilleszkedési programját bonyolító családgondozók és adósságkezelési
tanácsadást nyújtó kollégák részére szervezett műhelyfoglalkozás, mely-
nek célja a már működő szolgáltatások esetkezelésének és munkafolya-
matainak hatékonyabbá tétele, illetve a két szolgáltatás beindításában
való segítés.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális munkás, szociális
munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. ősz
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vajdáné Homovics Dóra, 46/562-276
miskolc.cssk@chello.hu
A program engedélyszáma:M-04-083/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
121.A programot indító megnevezése:Miskolci Családsegítő Központ
3530 Miskolc, Arany János u. 37.
A program címe:"Kiégés helyet..." Segítő készségfejlesztés műhely
A program témája:A szociális segítő szakemberek eszköztárának bővítése, készségeinek gya-
korlatias fejlesztése, megújulási technikáinak gyarapítása a hatékonyabb
esetkezelés érdekében, a kiégés megelőzésének jegyében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szolnoki Beáta, 46/562-276
miskolc.cssk@chello.hu
A program engedélyszáma:M-04-084/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Budapest
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
122.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet
1085 Budapest, Baross út 52.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0184-05
A program címe:Tereptanárok módszertani továbbképzése
A program témája:Szociális képzések szakmai gyakorlatát tereptanárként segítő, a képzé-
sek gyakorlati terepeként szolgáló intézményekben dolgozó szakemberek
felkészítése a hallgatók gyakorlatának irányítására, értékelésére, vala-
mint a saját szakmai tudásuk minél hatékonyabb és eredményesebb
átadására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, április, május, június, július, augusztus
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Salgótarján, Sopron, Budapest, Veszprém, Szeged, Szombathely,
Csongrád, , Nógrád, Pest, Vas, Veszprém megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Homoki Péterné, 32/521-755
homoki.peterne@nive.hu
A program engedélyszáma:T-05-006/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
123.A programot indító megnevezése:Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért
1223 Budapest, Hűség u. 14.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0437-06
A program címe:Örökbefogadó családok a szociális szakemberek munkájában
A program témája:Hiteles információ átadás az örökbefogadás társadalmi és lélektani
vonatkozásairól. A szociális szakember a továbbképzésen szerzett isme-
retei birtokában legyen képes segíteni az örökbefogadott gyermeknek a
beilleszkedésben, rendelkezzen ismeretekkel az örökbefogadásból adódó
esetleges tanulási, viselkedési, érzelmi problémákról és kompetens
legyen a megfelelő szakemberhez való továbbirányításban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bogár Zsuzsa, 20/934-5895
zsuzsi@agacska.hu
A program engedélyszáma:T-05-021/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 277/1997. (XII. 22.) Korm. rend. alapján a pedagógusOKM-3/116/2007
továbbképzésben a program indítási engedélyszáma:
124.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Magyar
Máltai Szeretetszolgálat Konzorciumi Partner Fővárosi Önkor-
mányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályzásá-
nak alkalmazása a látássérült emberek számára nyújtott szolgáltatás
során
A program témája:Az FNO új osztályzási rendszerként történő bevezetése a látássérült
emberek szolgáltatásaiban, lehetővé teszi a fogyatékos emberek képes-
ségeinek, szükségleteinek és akadályozó tényezőinek adekvát felmérését.
A tanfolyam az FNO-hoz kapcsolódó ismeretek elsajátítását és intéz-
ményi hasznosítását tűzi ki célul.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:52 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bíró Adrienn, 254-0041
pestiotthon@axelero.hu
A program engedélyszáma:T-05-027/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
125.A programot indító megnevezése:Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0073-04
A program címe:A Biztos Kezdet Program gyerekfejlődés megismerésére és szülőkkel
való együttműködésre felkészítő képzése az együttműködő szakemberek
számára
A program témája:A képzés célja, hogy az együttműködő szakemberek (szociális szakembe-
rek, óvónők, védőnők, tanárok) számára a Biztos Kezdet Program meg-
ismerhető, és az együttműködések közös szemlélete kialakítható legyen.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh László, 237-6700
laszlo.nemeth@szmi.hu
A program engedélyszáma:T-05-033/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
126.A programot indító megnevezése:Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0073-04
A program címe:A Biztos Kezdet Programmal együttműködésre felkészítő képzés a
helyi szakemberek számára és a helyi közösségen belül
A program témája:A képzés célja, hogy az együttműködő szakemberek (szociális szakembe-
rek, óvónők, védőnők, tanárok) számára a Biztos Kezdet Program meg-
ismerhető, és az együttműködések közös szemlélete kialakítható legyen.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh László, 237-6700
laszlo.nemeth@szmi.hu
A program engedélyszáma:T-05-048/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
127.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Magyar
Máltai Szeretetszolgálat Konzorciumi Partner Fővárosi Önkor-
mányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Idős, beteg emberek mobilizálásának kézi erővel történő megkönnyítése
A program témája:Praktikus választ adni az ápolási tevékenységgel járó fizikai megterhe-
lés okozta problémák megelőzésére és kivédésére. Kívánatok, hogy
minden intézmény rendelkezzen megfelelő képesítésű szakemberrel.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló, gyógytornász, mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:26 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0041
pestiotthon@axelero.hu
A program engedélyszáma:T-05-051/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
128.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Magyar Máltai Szeretetszolgálat Konzorciumi Partner Fővárosi Önkor­mányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport 1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Gondozáspszichiátriai alapismeretek pszichiátriai otthoni ápolóknak
A program témája:A gondozói stáb és az otthon lakói közti kommunikáció javítása, a gondo­zás minőségének emelése, hatékony konfliktuskezelés az intézményekben.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0041
pestiotthon@axelero.hu
A program engedélyszáma:T-05-052/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
129.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:Súlyosan - halmozottan fogyatékos emberek életének kísérése
A program témája:A súlyosan - halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek gondozásá­nak, nevelésének és fejlesztésének gyógypedagógiai szemlélete és meg­közelítése a szociális intézményekben.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, gyermekfel-
ügyelő, szociális gondozó, ápoló, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász, mozgás­terapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:T-05-066/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
130.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:A "Nézd a kezem!" gesztusnyelv súlyosan - halmozottan akadályozott emberekkel való kommunikációhoz
A program témája:A kommunikációban, értelmileg, súlyosan vagy halmozottan akadályo-
zott személyekkel dolgozó pedagógusok és pedagógiai munkát segítő szakemberek felkészítése a program alapítója által kidolgozott "nézd a kezem" c. gesztusnyelv alkalmazására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:75 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:T-05-067/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
131.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:Értelmi, halmozottan fogyatékos és autista emberek foglalkoztatásának
szervezése
A program témája:Értelmileg halmozottan fogyatékos és autista emberek foglalkoztatásának gyakorlati kérdései a szociális intézményekben.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:T-05-068/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
132.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:A változó jogszabályi környezet kihívásai a fogyatékos személyeket
ellátó intézmények számára
A program témája:A résztvevők felkészítése a szociális szférát szabályozó jogszabályi
feltételrendszer változásának követésére, különös tekintettel azokra a
kihívásokra, amelyet az EU-s elvárások jelentenek a területen működő
szervezetek, szakemberek szempontjából.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:T-05-069/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
133.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgálati
Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00763-2008
A program címe:Konfliktus - konfliktuskezelés
A program témája:A képzés elsősorban az egyházi intézményekben dolgozókat szólítja
meg. Célunk a munkahelyen előforduló konfliktusok összetevőinek
elméleti, gyakorlati elemzése, lehetséges megoldások, kezelési minták
készségszintű átadása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Kecskemét, Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft + szállás+ étkezés
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:T-05-085/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
134.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-1013-04
A program címe:Hajléktalan emberek szociális jogosultságai
A program témája:A képzés résztvevői megismerhetik a hajléktalanok által igényelhető
szociális ellátásokat, juttatásokat, illetve az igénybevétel módját.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vida Judith, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:T-05-087/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
135.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Filmes gondolkodás a drogokról
A program témája:Filmes illusztrációk segítségével közös gondolkodásra késztetjük a
hallgatókat a drogkérdés megértése érdekében. A feltétel nélküli elfo-
gadás és az empátia fejlesztése a hatékonyabb munkavégzéshez.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Judit, 210-5400
wjlf-th@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-05-090/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
136.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Szociális munka speciális csoportokkal
A program témája:Reszocializációt, reintegrációt elősegítő csoportok vezetőinek tudások
és készség fejlesztése szociális szakemberek számára. A program alkal-
mat kínál különböző gyermek és felnőtt csoportokkal foglalkozók szá-
mára a tanfolyam résztvevőinek konkrét, szükségleteinek és igényeinek
megfelelő továbbképzésre.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, április, illetve igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Salgótarján, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-
Esztergom, Nógrád, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bánlaky Pál, 210-5400
banlakypal@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-05-091/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
137.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:"Segítsd az utca emberét" - továbbképzés hajléktalan ellátásban dol-
gozóknak
A program témája:A hajléktalan emberekkel, többszörösen hátrányos helyzetű csoportok-
kal foglalkozó szakemberek ismereteinek bővítése, kapcsolat kialakítási
és konfliktuskezelési képességeik javítása, kiégést megelőző tréning
szervezése, a képességek, készségek javítása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális
segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, szociális munkás,
utógondozó, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs,  szociális
munkatárs/segítő
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:24 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Ibolya, 210-5400
wjlf@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:T-05-093/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
138.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-1013-04
A program címe:Gyermekvédelmi alapismeretek
A program témája:A képzés résztvevői megismerhetik a gyermekvédelmi törvényt, az in-
tézményrendszert, a különböző gyermekvédelmi eljárásokat.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:44 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vida Judith, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:T-05-094/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
139.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-1013-04
A program címe:Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációja
A program témája:A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a hajléktalan emberek
társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítő programok módszertani
ismereteit, a szervezés és végrehajtás elméleti és gyakorlati lépéseit.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. első negyedév
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Maróthy Márta, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:T-05-095/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
140.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-1013-04
A program címe:Családdinamikai alapismeretek
A program témája:A hajléktalan ellátásban és gyermekvédelem területén dolgozó szakem-
bereknek segít abban, hogy a családi működések mélyebb megértésével
hatékonyabban tudjanak segítséget nyújtani klienseiknek.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, május
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:28 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vida Judith, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:T-05-096/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
141.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00763-2008
A program címe:A Case management (esetmenedzselés) alapjai
A program témája:Megismertetni az érintetteket az esetkezelés egyik legkorszerűbb mód-
szerével, a case management-tel.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:T-05-098/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
142.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00763-2008
A program címe:A Kanadai Portage Terápiás Közösség Kezelési Eszközei
A program témája:
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Ráckeresztúr, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:T-05-099/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
143.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00763-2008
A program címe:Öregkorban, jó karban. A Kineziológia, és a Sportkreáció jelentősége
az idős emberek életében
A program témája:A két mozgással fejlesztő, szinten tartó téma bemutatása speciális terü-
leten. A 70 éven túliak megelőző, karbantartó, harmonizáló, koordiná-
ciót fejlesztő mozgása. Az idősek testmozgása mellett azonban a lelki
karbantartással is fontos törődnünk, ezt mutatja meg a sport mentál-
higiéné.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális gondozó, ápoló, gyógytornász
mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:T-05-100/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
144.A programot indító megnevezése:Budapest Főváros Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálata
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0934-04
A program címe:"Segítő szakemberek továbbképzése a gyermekvédelmi szakellátásban
élő kamaszok munkavállalási készségének fejlesztésére"
A program témája:A résztvevő gyermekvédelmi szakemberek a gondjaikra bízott kamaszok
foglalkoztathatóságának elősegítése érdekében tudjanak pedagógiai
projektet építeni, olyan képességek és kompetenciák fejlesztésére, amelyek
lehetővé teszik az egyén számára a munkaerő-piacra való belépést.
A program célcsoportja:gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, pedagógus, pszichológus, utógon-
dozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 25., szeptember 16.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Both Éva, 323-2910
igazgatosag@tegyesz.hu
A program engedélyszáma:T-05-102/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
145.A programot indító megnevezése:ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézete
Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0350-02
A program címe:Szociokulturális animáció, közösségek és rendezvények szervezése
alapjai gyermekjóléti intézményekben
A program témája:A gyermekjóléti intézmények feladatai közé tartozik közösségek, csopor-
tok, sorozatok és alkalmi programok szervezése. Ezek tervezéséhez,
felépítéséhez, megszervezéséhez, lebonyolításához nyújt segítséget a
szociokulturális animáció tevékenységi és képzési rendszerére támasz-
kodó továbbképzés.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Győr, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szécsi Judit, 209-0555/6851
szecsijudit@vivamail.hu
A program engedélyszáma:T-05-103/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
146.A programot indító megnevezése:ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézete
Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0350-02
A program címe:Szociokulturális animáció módszerei táborokban
A program témája:A gyermekjóléti intézmények táborai tervezéséhez, felépítéséhez, lebo-
nyolításához nyújt segítséget a szociokulturális animáció tevékenységi
és képzési rendszerére támaszkodó továbbképzés.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Győr, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szécsi Judit, 209-0555/6851
szecsijudit@vivamail.hu
A program engedélyszáma:T-05-104/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
147.A programot indító megnevezése:ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézete
Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0350-02
A program címe:A halál és a gyász hospice szemléletű kezelése idős emberek tartós
elhelyezését nyújtó intézményeiben
A program témája:A halállal, haldoklóval kapcsolatos megfelelő bánásmód kialakításával
kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek, készségek fejlesztése.
A halál szocio-kulturális vonatkozásainak bemutatása és a hospice
jellegű ellátás feltételeinek megteremtése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs,  foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október, december
A program időtartama:62 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szécsi Judit, 209-0555/6851
szecsijudit@vivamail.hu
A program engedélyszáma:T-05-105/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
148.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola - Szociális Munka Szak
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:A dementálódás megelőzése és kezelése a családban és szociális in-
tézményben; korszerű gondozási ismeretek
A program témája:Az érintett kliensekkel kapcsolatban álló szakemberek számára a
dementálódással, annak megelőzésével és kezelésével kapcsolatos isme-
retek, technikák, adekvát gondozási módszerek elsajátítása, szinkronban
a törvényi változásokkal.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, május, június, október, november, illetve igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Jászladány, Budapest, Kiskunhalas, Szeged, Bács-Kiskun, Csongrád,
Jász-Nagykun-Szolnok megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Judit, 210-5400
junemes@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-05-113/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
149.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00763-2008
A program címe:Élet az élet végén - Hospice szemlélet, gyakorlat az időskori ellátásban
A program témája:A képzés elméleti és gyakorlati segítséget ad az egyházi időskori ellá-
tásban dolgozóknak a halál, szenvedés elfogadásához a haldokló ember
segítéséhez.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Kecskemét, Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:T-05-120/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
150.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00763-2008
A program címe:Közelebb az emberhez. Bevezetés az ellátottak mentális és lelki segít-
ségnyújtásához
A program témája:A szociális- és diakóniai intézetekben ellátott emberek mentális és lelki
segítségnyújtásához szükséges alapismeretek továbbadása és elmélyí-
tése az ellátottakkal foglalkozó dolgozók számára.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Kecskemét, Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:T-05-121/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
151.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:A zeneterápia lehetőségei, előnyei a személyiségfejlesztésben
A program témája:A zeneterápia egyénre szabva, valamint csoportok esetében is egyaránt
eredményesen alkalmazható. A szociális szférában dolgozók ismereteit
kiegészíti.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gurmai Éva, 210-5400
wjlf-th@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-05-133/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
152.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:A szívizominfarktuson átesett betegek ápolása, gondozása, rehabilitá-
ciója intézményi, illetve otthonápolási keretek között
A program témája:Ápoló-gondozókkal megismertetni a szívinfarktuson átesett betegek
korszerű ápolásának, utógondozásának, rehabilitációjának módszereit,
ezáltal a beteg életminőség javításának lehetőségeit.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 4., szeptember 22., illetve igény szerint
A program időtartama:43 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 369-2237
perkomagda@kanizsay.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-05-140/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
153.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:Vezetői ismeretek és készségek fejlesztése szociális intézményekben
dolgozó vezetők részére
A program témája:Szociális egészségügyi és szektorban dolgozó intézményvezetőkkel
megismertetni a korszerű vezetés, szervezetirányítás elméleti és gyakor-
lati módszereit, stratégiáit.
A program célcsoportja:intézményvezető, szakmai vezető, csoportvezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 28., szeptember 28., illetve igény szerint
A program időtartama:44 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:32 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 369-2237
perkomagda@kanizsay.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-05-141/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
154.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:Cukorbetegek akut és krónikus ellátása, ápolás-gondozása
A program témája:A cukorbetegek ápolásával, gondozásával kapcsolatos korszerű ismere-
tek elsajátítása, a modern ápolási, diagnosztikus és terápiás lehetőségek
bemutatása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló, dietetikus
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 13., szeptember 7., illetve igény szerint
A program időtartama:43 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 369-2237
perkomagda@kanizsay. sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-05-145/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
155.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:Sürgősségi kórképek felismerése és szakdolgozói kompetencia körbe
tartozó ellátása, különös tekintettel az időskorra jellemző specifku-
mokra
A program témája:A segítő szakmában dolgozó szakemberekkel megismertetni a sürgőssé-
gi kórképeket, az életveszélyre utaló riasztó tüneteket, a szakdolgozói
kompetenciakörbe tartozó elsősegélynyújtási, életmentési lehetőségeket.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 4., április 22., illetve igény szerint
A program időtartama:44 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 369-2237
perkomagda@kanizsay.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-05-146/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
156.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00763-2008
A program címe:A demenciában szenvedők foglalkoztatása
A program témája:A tanfolyam célja, hogy bemutassuk a szociális szférában dolgozóknak
a demencia kialakulásának tényezőit, annak kezelési formáit, szociális
és mentális segítési lehetőségeit.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, gyógytornász, mozgástera-
peuta, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:T-05-147/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
157.A programot indító megnevezése:Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0073-04
A program címe:A nevelőszülők segítése és a gyermek mindenek felett álló érdeke
A program témája:Nevelőszülői tanácsadók, szakmai vezetők, hivatásos gyámok és más az
ellátásban érintett gyermekvédelmi szakemberek számára szervezett
ismeretfejlesztő,   kompetenciáikban  és  szerepeikben  hatékonyságot
növelő tanfolyam.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 17.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kádas István, 237-6700
gyermekvedelem@szmi.hu
A program engedélyszáma:T-05-153/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
158.A programot indító megnevezése:Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0073-04
A program címe:A családok működésének jellegzetességei
A program témája:Ismeretek nyújtása a család működéséről, személyiségfejlődésre gyako-
rolt hatásairól, hogy a gondozónők jobban értsék a kisgyermeket nevelő
családok problémáit, tudatosabban figyeljék kommunikációjukat.
A program célcsoportja:bölcsődei gondozónő
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, november, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Rózsa Judit, 237-6700
agnes.simonyi@szmi.hu
A program engedélyszáma:T-05-154/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
159.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:A decubitus (nyomási fekély) kialakulása, megelőzésének és kezelésének
korszerű lehetőségei
A program témája:Ápolókkal, gondozókkal megismertetni a nyomási fekély megelőzésének
és kezelésének korszerű lehetőségeit, módszereit, eszközeit.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 4., május 4.
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 369-2237
perkomagda@kanizsay.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-05-155/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
160.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:Mobilizáció intézményi és otthoni körülmények között
A program témája:Ápolókkal, gondozókkal elméletben és gyakorlatban megismertetni a
korszerű mozgatási, mobilizációs technikákat, a mobilizáció helyét és
szerepét az intézményi és az otthoni ápolásban.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló, gyógytornász, mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 21., szeptember 24.
A program időtartama:43 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 369-2237
perkomagda@kanizsay.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-05-161/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
161.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:Foglalkoztatás szervezés a bentlakásos szociális intézményekben
A program témája:A foglalkoztatás szervezés mentálhigiénés fontossága, a bentlakásos
intézményekben lakó kliensek meglévő képességeinek szinten tartása,
fejlesztése.
A program célcsoportja:klubvezető, mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, pedagógus,
fejlesztő pedagógus, konduktor, foglalkoztatás-szervező, terápiás mun-
katárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. június 4., október 19.
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 369-2237
perkomagda@kanizsay.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-05-162/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
162.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:Intézményi és otthoni körülmények között végzett táplálással - mester-
séges táplálással összefüggő ápolói-gondozói ismeretek
A program témája:Ápolókkal-gondozókkal megismertetni a táplálás, mesterséges - táplálás
korszerű eszközeit, módszereit, készítményeit, valamint az ezekhez kap-
csolódó alap- és szakápolási feladatokat.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 20., szeptember 7.
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 369-2237
perkomagda@kanizsay.sulinet.hu
A program engedélyszáma:T-05-163/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
163.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:"Enyém a testem" - Tanfolyam az értelmileg sérült felnőttek részére
készült szexuális önvédelmi program oktatóinak képzésére
A program témája:Az "Enyém a testem" önvédelmi program a szexuális visszaélések
megelőzését segítő szociális készségeket alakítja ki értelmi sérült felnőt-
tek körében. A képzés a program eszközeinek alkalmazására készíti fel a
leendő trénereket.
A program célcsoportja:szociális munkás, pedagógus, pszichológus, fejlesztő pedagógus, kon-
duktor, gyógypedagógus
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:T-05-010/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
164.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:LANTEGI - Új munkaképesség - felmérő módszer a megváltozott
munkaképességű emberek foglalkoztatása érdekében.
A program témája:A tanfolyam célja, hogy szakemberek számára elméleti és gyakorlati
többletismereteket nyújtson a fogyatékos/megváltozott munkaképességű
személyek, különös tekintettel az értelmi fogyatékos és autista emberek
foglalkoztatásához. A tanfolyam bevezeti/oktatja a Lantegi módszertani
módszert, mely a személyi, (munkavállalói) és munkahelyi, munkaköri
profilok elemzésével, objektíven és hatékonyan tudja segíteni a célcso-
port foglalkoztatási esélyeinek növelését.
A program célcsoportja:szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, pedagó-
gus, pszichológus, fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógypedagógus,
foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, munkavezető, szociális
munkatárs/szakértő, gyógypedagógus asszisztens
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:44 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:T-05-011/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
165.A programot indító megnevezése:Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány
1022 Budapest, Lóczy Lajos u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0746-06
A program címe:Fogyatékossággal élő csecsemők és kisgyermekek gondozás, nevelés
integrált bölcsődéi, gyermekotthoni csoportban
A program témája:A gondozás minőségének szerepe a 6 évesnél fiatalabb, fogyatékosság-
gal élő gyerekek kommunikációs készségének és magukkal hozott képes-
ségeik kibontakozásában.
A program célcsoportja:gyermekfelügyelő, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, fejlesztő peda-
gógus, konduktor, gyógypedagógus, gondozónő, szakgondozónő
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 14-18.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kálló Éva, 326-6392
pikler-loczy@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-05-017/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
166.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzorciumi
Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Zeneterápiás elemek alkalmazása idősekkel folyó csoportfoglalkozásokon
A program témája:A képzés célja, hogy a tanfolyam résztvevői az elméleti alapokon és
módszertani ismereteken túl saját élményt szerezzenek a terápiás jellegű
komplex zenei foglalkozás alkalmazásáról.
A program célcsoportja:klubvezető, mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, foglalkozta-
tás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:31 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0101
pestiotthon@axelero.hu
A program engedélyszáma:T-05-022/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
167.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzorciumi
Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Mentálisan hanyatló idősek intézményi ellátása
A program témája:A továbbképzés célja a demensekkel folyó gondozási tevékenység mód-
szertani megalapozása.
A program célcsoportja:demensekkel foglalkozó szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0101
pestiotthon@axelero.hu
A program engedélyszáma:T-05-023/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
168.A programot indító megnevezése:ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézete
Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0350-02
A program címe:A családon belüli erőszak felismerése, kezelése
A program témája:A képzés elméleti és gyakorlati segítséget kíván nyújtani a résztvevők
számára a traumatizált, erőszakot átélt gyerekek és felnőttek reakciói-
nak megértésében, a trauma hosszú távú hatásainak, következményeinek
felismerésében, valamint a gyógyító folyamatokban való tudatos, adekvát
segítő részvételre való képességek fejlesztésében.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, gyermekvédelmi ügyintéző,
szociális segítő, gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő, szociális
munkás, pedagógus, utógondozó, nevelőszülői, gyámi, gondozói ta-
nácsadó, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves,
Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:39 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szécsi Judit, 70/282-3683
szecsijudit@vivamail.hu
A program engedélyszáma:T-05-025/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
169.A programot indító megnevezése:ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézete
Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0350-02
A program címe:Európai uniós programok menedzselése, komplex szociális és foglal-
koztatási programok tervezése és megvalósítása
A program témája:A képzési program célja, hogy a résztvevők megtalálják az igényeknek
megfelelő pályázati kiírásokat, és azokat sikeresen valósítsák meg.
A program célcsoportja:családgondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális munkás, pedagógus, pszichológus, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:56 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves,
Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:39 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szécsi Judit, 70/282-3683
szecsijudit@vivamail.hu
A program engedélyszáma:T-05-027/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
170.A programot indító megnevezése:ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézete
Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0350-02
A program címe:Pszichiátriai betegekkel végzett szociális munka
A program témája:Szociális szakemberek felkészítése a jogszabályokban nevesített pszi-
chiátriai betegeket ellátó szociális szolgáltatások megszervezésére és
működtetésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:34 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. november
A program időtartama:45 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bugarszky Zsolt, 30/445-6647
szecsijudit@vivamail.hu
A program engedélyszáma:T-05-028/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
171.A programot indító megnevezése:Budapest Főváros Újbuda Önkormányzat EBI Szemünk Fénye
Módszertani Bölcsőde és Regionális Központ
1119 Budapest, Tétényi út 46-48.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0076-06
A program címe:Bölcsőde ma, új igények, új lehetőségek, változó gondozónői szerepek
A program témája:A bölcsődei gondozónők szakmai tudásának aktualizálása, az új igé-
nyekhez való alkalmazkodásuk növelése. Személyiségük, kommunikációs
szintjük fejlesztése.
A program célcsoportja:bölcsődei gondozónő, szakgondozónő
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Acsainé Végvári Katalin, 481-0975
szemunkfenye.bolcsode@ujbuda.hu
A program engedélyszáma:T-05-031/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
172.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Előítélet ellenesség és normatartó magatartás a film eszközeivel
A program témája:A film formanyelvének használatával önismeretre, konfliktusmentes
probléma megoldásra, empátia fejlesztésre szolgál.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Moldova Ágnes, 210-5400/125
wjlf@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:T-05-043/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
173.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:A fotódokumentáció, mint az egyén megismerésének új módszere és
technikája a személyre szabott gondozási munkában
A program témája:A szociális munka eszköztárának bővítése a megismerés, a dokumentá-
lás új, digitális technikáival. Az előgondozásnak, az egyéni szükségle-
teknek megfelelő gondozásnak, az egyediségre fókuszáló látásmód
kialakításának, a képi elemzési módszer elsajátításának elősegítése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Györgyi, 210-5400/125
wjlf@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:T-05-044/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
174.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Szocializációs problémák kezelése a gyermekvédelemben
A program témája:A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek számára speciális ismere-
tek nyújtása a kisgyermekkori szocializációs zavarokról, azért, hogy
ennek segítségével jobban értsék a gondozásba kerülő gyermekeket, és
hatékonyabb segítséget tudjanak adni a szülőknek.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Morvainé Nagy Mária, 210-5400/125
langajudit@wjlf.hu
A program engedélyszáma:T-05-045/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
175.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Az alap- és szakellátásban dolgozó gyermekvédelmi szakemberek
együttműködése
A program témája:A gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek körében szemléletformá-
lást végezni a különböző munkaterületeken dolgozó szakemberek együtt-
működésének szükségessége érdekében, egyben eszközöket és techni-
kákat kínálni az együttműködés megvalósításához.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Morvainé Nagy Mária, 210-5400/125
langajudit@wjlf.hu
A program engedélyszáma:T-05-046/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
176.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzorciumi
Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Közösségi addiktológiai képzés szociális munkások, egészségügyi
asszisztensek, nővérek részére
A program témája:A közösségi addiktológia hatékony módszerei és gyakorlati alkalmazása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munka-
társ, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pszichológus, foglal-
koztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő,
közösségi pszichiátriai gondozó, és koordinátor
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, október
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bodrogi Andrea, 254-0041
pestiotthon@axelero.hu
A program engedélyszáma:T-05-058/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
177.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:"Szabályosság és szakszerűség a szociális intézményekben" - intéz-
ményvezetők feladatai a jogszabályi előírások betartásában
A program témája:Jogszabályok alkalmazását segítő elméleti és gyakorlati képzés szociális
intézményvezetőknek és középvezetőknek, az intézmények szabályszerű
működése és a dokumentációk, nyilvántartások szakszerű előkészítése
érdekében.
A program célcsoportja:szociális intézményvezetők, középvezetők
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Györgyi, 210-5400/125
wjlf@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:T-05-062/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
178.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Szociális munka pszichiátriai betegekkel
A program témája:Elméleti és gyakorlati képzés a következő témakörökben: a pszichiátriai
betegekkel való kommunikáció specifikumai, a szociális munka kompe-
tenciája, határai a pszichiátriai ellátásban, a közösségi pszichiátria.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Csorba József, 210-5400/125
wjlf@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:T-05-069/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
179.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Kreatív módszerek a háztartási hulladékok feldolgozására a terápiás,
(re)habilitációs foglalkoztatás körében
A program témája:A környezettudatos szemlélet meghonosítása a szociális intézményháló-
zatban, egyéni kreativitást fejlesztő kézműves technikák bemutatása a
háztartási hulladék, illetve környezetbarát anyagok felhasználásra a
terápiás és (re)habilitációs foglakoztatásban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Judit, 210-5400/125
wjlf@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:T-05-070/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
180.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:A kórházi szociális munka sajátosságai és fő tartalmai
A program témája:A kórházi szociális munka viszonylag új szakterület, ugyanakkor vannak
olyan intézmények, amelyekben kötelező a szociális munkás alkalmazá-
sa. A szociális munkás képzésben ez a szakterület, éppen újdonsága
miatt, kevés hangsúlyt kapott, szükséges tehát a sajátos tartalmak köz-
vetítése és megvitatása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bánlaky Pál, 210-5400/109
banlakypal@freemail.hu, langajudit@wjlf.hu
A program engedélyszáma:T-05-071/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
181.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Az iskolai szociális munka sajátosságai az iskola - család - tanuló
"háromszögben"
A program témája:Az iskolai szociális munka sajátos helyet foglal el az iskola, mint intéz-
mény keretei között. Nem szorosan vett pedagógiai tevékenység, de
szoros kapcsolata van azzal: alapfeladata a diákoknak a tanulmányi
munkát is befolyásoló szociális problémák feltárása és lehetőség szerin-
ti kezelése. Hangsúly kell helyezni a szociális munkás tanárokkal és
tanulókkal, valamint a tanulók családjaival való kapcsolatainak sajá-
tosságaira. Végső soron a gyakorlatban használható módszerek és
technikák kidolgozásához kell eljutni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bánlaky Pál, 210-5400
banlakypal@freemail.hu, langajudit@wjlf.hu
A program engedélyszáma:T-05-072/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
182.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Szociális munka szenvedélybetegekkel
A program témája:Elméleti és gyakorlati képzés a következő témakörökben: általános
alkohológiai ismeretek, kommunikációs zavarok és specifikumok az
addiktológiában, kompetencia határok, motiváció kialakítása.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, mentálhigiénés
munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, gyermekotthoni,
lakásotthoni nevelő, fejlesztő pedagógus, konduktor, utógondozó, szo-
ciális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Csorba József, 210-5400/125
wjlf@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:T-05-073/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
183.A programot indító megnevezése:Arany Alkony Szociális és Egészségügyi Felnőttképzési Intézet
1154 Budapest, Bánkút u. 67-69.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0367-05
A program címe:Szakmai továbbképzés jelzőrendszeres házi segítségnyújtást végző
szakemberek részére
A program témája:A jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban dolgozók felkészítése a gon-
dozottjaiknál előforduló leggyakoribb mentális, szociális és egészség-
ügyi problémák felismerésére és azok lehetséges megoldásaira.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 5., illetve igény szerint
A program időtartama:44 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 70/371-5608
A program engedélyszáma:T-05-001/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
184.A programot indító megnevezése:Arany Alkony Szociális és Egészségügyi Felnőttképzési Intézet
1154 Budapest, Bánkút u. 67-69.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0367-05
A program címe:A korszerű stoma ellátás elmélete és gyakorlata
A program témája:Ápoló-gondozókkal megismertetni a stomás betegek ellátásának korsze-
rű módszereit, eszközeit, ezáltal felkészíteni őket a stomával élő emberek
életminőségének javításában játszott szerepükre.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 27., illetve igény szerint
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 70/371-5608
A program engedélyszáma:T-05-031/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
185.A programot indító megnevezése:Arany Alkony Szociális és Egészségügyi Felnőttképzési Intézet
1154 Budapest, Bánkút u. 67-69.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0367-05
A program címe:Egészségnevelési, egészség-megőrzési szempontok a falu- és tanya-
gondnoki munka során
A program témája:A falu- és tanyagondnoki munkát ellátók ismerjék meg azokat az eszkö-
zöket, módszereket, melyek alkalmazásával segíteni tudják a klienseik
egészség megőrzését, fejlesztését, környezeti kultúrájuk színvonalának
emelését.
A program célcsoportja:falu- és tanyagondnok
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 21., illetve igény szerint
A program időtartama:43 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 70/371-5608
A program engedélyszáma:T-05-032/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
186.A programot indító megnevezése:Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
1043 Budapest, Kassai u. 24/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0274-04
A program címe:Az inkontinens betegek evidenciákon alapuló ápolása
A program témája:Ápolókkal és gondozókkal megismertetni az inkontinencia fajtáit, felosz-
tását, valamint a vizelet tartási nehézségekkel szenvedők ellátásának
korszerű lehetőségeit.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 25., illetve igény szerint
A program időtartama:45 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 70/371-5608
A program engedélyszáma:T-05-033/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
187.A programot indító megnevezése:Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány
1022 Budapest, Lóczy Lajos u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0746-06
A program címe:Játék, értelmes cselekvés, gondolkodás
A program témája:Új szempontok a gondolkodás fejlődésének megértéséhez a szimbólum
használat megjelenéséig.
A program célcsoportja:családgondozó asszisztens, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, gon-
dozónő, szakgondozónő
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 27-29.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kálló Éva, 326-6392
pikler-loczy@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-05-058/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
188.A programot indító megnevezése:Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány
1022 Budapest, Lóczy Lajos u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0746-06
A program címe:Mozgás és életminőség csecsemő- és kisgyermekkorban
A program témája:Az alapellátás és a szakellátás területén dolgozó orvosok és pszichológu-
sok ismereteinek bővítése a mozgásszabadság jelentőségéről csecsemő- és
kisgyermekkorban, s összefüggéséről a fejlődés egyéb területeivel.
A program célcsoportja:gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, pszichológus, gyermekorvos
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 3-4.
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:26 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kálló Éva, 326-6392
A program engedélyszáma:T-05-059/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-15 005 - 1/2006.
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
189.A programot indító megnevezése:Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0073-04
A program címe:Speciális hivatásos nevelőszülők felkészítő tanfolyama
A program témája:A speciális hivatásos nevelőszülő tapasztalt szakember, szakemberek
egyedi szakmai támogatásával képes legyen speciális szükségletű gyer-
mekek ellátására, tevékenységének foglalkozásszerű, hivatásszerű vég-
zésére.
A program célcsoportja:hivatásos nevelőszülő, nevelőszülői ellátásban érintett szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 15., illetve igény szerint
A program időtartama:100 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:98 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kádas István, 20/424-4336
A program engedélyszáma:T-05-070/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
190.A programot indító megnevezése:ELTE TáTK Szociális Tanulmányok Intézete, Szociális Munka és
Szociálpolitika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0350-02
A program címe:Közösségi munka
A program témája:A közösségi munka folyamatának és a közösségi munkás szerepkörének, tevékenységi területeinek és munkamódszereinek megismertetése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március-november
A program időtartama:45 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:32 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szécsi Judit, 209-0555/6851
A program engedélyszáma:T-05-071/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
191.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola 1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Az egyéni szükségletekre alapozott gondozás lehetőségei az idősellá­tásban
A program témája:Az előgondozás, mint a személyre szabott gondozás alapja, a megisme­rési technikák szakszerű alkalmazása, az egyéni szükségletek felmérése, egyéni gondozás tervezése teamben, a mentálhigiénés gondozás és foglalkoztatás szintentartó, fejlesztő és terápiás lehetőségei az idősgon­dozásban. A dolgozók mentálhigiénéje.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, november
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Györgyi, 210-5400
A program engedélyszáma:T-05-073/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
192.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola 1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Jóvátételi módszerek - konfliktuskezeléstől a közösségépítésig - ro­mákkalfoglalkozó szakemberek részére.
A program témája:A hátrányos helyzetű és romák lakta térségekben a kisebbségi identitás különbözőségéből adódó feszültségek kezelésére és a békés együttélés­hez egy újszerű megoldást nyújtunk a jóvátételi (resztoratív) technikák megtanításával és alkalmazásának elsajátításával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bánlaky Pál, 210-5400
A program engedélyszáma:T-05-076/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
193.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola 1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Kézműves szabadidős tevékenységek a fejlesztésben, rehabilitációban I.
A program témája:Természetes anyagokhoz kapcsolódó, hagyományos kézműves technikák és a foglalkozásvezetés módszereinek elsajátítása, elméleti ismeretek szerzése az alapanyagok beszerzésével és a foglalkozások tervezésével, levezetésével kapcsolatban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Judit, 210-5400
A program engedélyszáma:T-05-077/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
194.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola 1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Jogvédelmi ismeretek
A program témája:A szociális szolgáltatást, illetve a gyermekvédelmi ellátást igénybevevők emberi, állampolgári és alanyi jogainak, a jogvédelem intézményrend­szerének és a jogvédelmi képviselők munkájának megismerése.
A program célcsoportja:családgondozó, gyermekvédelmi ügyintéző, szociális segítő, mentálhi­giénés munkatárs, gyermekfelügyelő, szociális munkás, gyermekottho­ni, lakásotthoni nevelő, pedagógus, pszichológus, fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász, mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Ibolya, 210-5400
A program engedélyszáma:T-05-086/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
195.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola 1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Szakmai és magánéleti szerepeink - összefüggések, határok, a szerepek harmóniája, mint a kiégés megelőzésének egyik feltétele
A program témája:A szociális szakemberek körében gyakori, hogy nem válik el egymástól a szakmai - munkahelyi tevékenység és a magánélet, és ez a konfliktusok forrása. A szakmai szerepekben történő professzionalizálódás fejlődése feltétele a hatékony munkának, ugyanakkor a magánéleti szerepek lassúbb alakulása növeli a kétféle szerep közötti feszültséget. Fontos a két terület fejlesztésének összehangolása. A tanfolyamon elméleti szin­ten és csoportos együttgondolkodással vizsgáljuk meg, hogy melyek a dilemmák feloldásának lehetőségei.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember, november
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bánlaky Pál, 210-5400
A program engedélyszáma:T-05-087/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
196.A programot indító megnevezése:Budapest XI ker. Újbuda E.B.I Szemünk Fénye Bölcsőde és Regionális
Módszertani Bölcsőde
1119 Budapest, Tétényi út 46/48.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0076-06
A program címe:Lépésről lépésre - a családok megváltozott igényeihez igazított nap­közbeni kisgyermekellátásért
A program témája:A Szemünk Fénye Módszertani Bölcsőde a HEFOP 2.2. Pályázat kere-
tén belül a napközbeni kisgyermekellátás területén újonnan létrejövő
bölcsődék és egyéb szolgáltatók számára kínál komplex humánerőforrás
fejlesztési programot. A hangsúly a családokkal való együttműködési
készség javításán van annak érdekében, hogy könnyebb legyen a kis-
gyermeket nevelő nők visszailleszkedése a munka világában.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:41 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 9.
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Katona Éva, 201-1185
A program engedélyszáma:T-05-090/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
197.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Szociális munka cigányokkal
A program témája:Cigány (roma) kliensekkel dolgozó szociális munkások felkészítése az
ebben a közegben végzett munka sajátosságaira. A tanfolyam egyrészt a
magyarországi cigányok történetével, szociális és etnikai tagozódásá-
val, életkörülményeivel, kultúrájával, a velük kapcsolatos előítéletekkel
ismerteti meg a résztvevőket, másrészt - az előzőekre alapozva, és zöm-
mel a résztvevők közös munkájával - megfogalmazza a cigány kliensek-
kel végzett munka néhány sajátosságát.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bánlaky Pál, 210-5400
A program engedélyszáma:T-05-092/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
198.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0331-03
A program címe:Kézműves szabadidős tevékenységek a fejlesztésben, rehabilitációban II.
A program témája:Természetes anyagokhoz kapcsolódó, hagyományos kézműves techni-
kák, és a foglalkozásszervezés módszereinek elsajátítása, elméleti isme-
retek szerzése az alapanyagok beszerzésével és a foglalkozások tervezé-
sével, levezetésével kapcsolatban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Judit, 210-5400
A program engedélyszáma:T-05-093/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
199.A programot indító megnevezése:Budapest XI. ker. Újbuda E.B.I. Szemünk Fénye Bölcsőde és Regi-
onális Módszertani Központ
1119 Budapest, Tétényi út 46-48.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0076-06
A program címe:Társadalmi, szakmai és szülői elvárások összehangolása a napközbeni
kisgyermekellátásban.
A program témája:A bölcsődei alapellátás és szolgáltatások megszervezése a családok
igényeire építve. A gondozónők elméleti és gyakorlati ismereteinek
bővítése.
A program célcsoportja:bölcsődei gondozónő, szakgondozónő
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Takács Anna Mária, 204-6681
A program engedélyszáma:T-05-097/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
200.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:Új utak a fogyatékos emberek családjainak személyi segítésében
A program témája:Fogyatékos személy otthonában nyújtott szociális vagy gyermekjóléti szolgáltatást végző szociális és gyermekvédelmi szakemberek tovább­képzése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, gyermekfelügyelő, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, házi gyermekfelügyelő
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
A program engedélyszáma:T-05-111/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
201.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:Időskorú értelmi fogyatékos emberek kísérése, segítése
A program témája:Az időskorú értelmi fogyatékos emberek kísérésének modern szemlélete és legújabb gyakorlatai, továbbképzés a szociális szolgáltatásokban dolgozó szakemberek részére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:42 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:T-05-112/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
202.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0899-04
A program címe:Üzleti ismeretek és kommunikációs a szociális foglalkoztatásban
A program témája:Szociális vállalkozási és kommunikációs ismeretek nyújtása a szociális foglalkoztatás fejlesztése érdekében.
A program célcsoportja:foglalkoztatás-szervezői munkakörben dolgozó szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:63 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
A program engedélyszáma:T-05-113/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
203.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzor­ciumi Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Mód­szertani Csoport 1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Pszichológiai ismeretek az idősellátásban
A program témája:Ápolók-gondozók részére pszichológiai ismeretek nyújtása az idős emberek ellátásában.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, gyógytornász, mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tepericsné Jámbor Klára, 322-9432/81
A program engedélyszáma:T-05-126/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
204.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzorciumi Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport 1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Gerontológiai-gondozási alapismeretek a területi idősellátásban dol­gozó szociális gondozók számára
A program témája:A szociális gondozó-ápoló képzés során megszerzett ismeretek kibővíté­se az idősellátás területén releváns gerontológiai, gerontopszichológiai, geriátriai ismeretekkel, és az idősgondozás gyakorlati szempontjaival, különös tekintettel a területi gondozás feladataira.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0041
A program engedélyszáma:T-05-127/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
205.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzorciumi Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport 1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Gondozás menedzsment a területi idősellátásban
A program témája:Gondozás-menedzselési ismeretek nyújtása a területi idősellátásban, a gondozó team-ek munkáját szervező, irányító szakemberek számára.
A program célcsoportja:klubvezető, mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, pszichológus, szociális munkatárs/szakértő, szociális szervező-gondozó, vezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:42 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:44 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0041
A program engedélyszáma:T-05-128/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
206.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:A befolyásolás és meggyőzés pszichológiája és módszerei
A program témája:A továbbképzés célja, hogy a résztvevők megismerjék a befolyásolás lélektanát, annak elméletét és gyakorlatát, az alapvető befolyásolási módszereket. Növeljék az egyéni hatékonyságuk, a nem kívánt hatások, a nem kívánt befolyásolás csapdáinak elkerülésére és erősödjék meg­győző képességük.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, május, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441 hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-05-131/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
207.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzorciumi
Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Veszteséggel való bánásmód. Hospice szemléletű idősgondozás
A program témája:A hospice szellemiségű gondozás erősödése az idősgondozásban.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó,
ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0041
A program engedélyszáma:T-05-140/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
208.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzorciumi
Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszertani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0280-04
A program címe:Önismeret és személyügy vezetők részére az idősellátásban
A program témája:A vezetői tevékenység hatékonyságának fokozása.
A program célcsoportja:klubvezető, intézmény, szolgálatvezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0041
A program engedélyszáma:T-05-141/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
209.A programot indító megnevezése:Pszichofitness Bt. (Dr. Bagdy Emőke)
1025 Budapest, Kapy u. 38/F.
A program címe:Pszichofitness: A szakmai személyiség védelme stresszkezeléssel
A program témája:Stresszkezelő eljárások megtanulása önsegítésre, valamint multiplikációs
célkitűzéssel.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bagdy Emőke, 430-2348
Bagdy emoke@kre.hu
A program engedélyszáma:S-05-001/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-8718-1/2007
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
A 277/1997. (XII. 22.) Korm. rend. alapján a pedagógusOM 174/23/05
továbbképzésben a program indítási engedélyszáma:
210.A programot indító megnevezése:Kisebbségi Mediációs Intézet Bt.
1113 Budapest, Badacsonyi u. 17.
A program címe:Mediáció - közvetítéses konfliktuskezelés I.
A program témája:Felkészítés közvetítői tevékenységre, amelynek segítségével hatékonyan
kezelhetők a konfliktusok és tartósan javítható az egymással konfliktusban
lévők viszonya.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:55 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Barczy Magdolna, 365-8360
mbarczy@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-003/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-SE ÁOK/2006/01/00468
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
A 277/1997. (XII. 22.) Korm. rend. alapján a pedagógusOM/1222/3/2001
továbbképzésben a program indítási engedélyszáma:
211.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona
1071 Budapest, Dózsa Gy. út 82/b.
A program címe:Konfliktuskezelő tréning
A program témája:Készségfejlesztő és konfliktuskezelő tréning
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve országosan
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tepericsné Jámbor Klára, 322-6609
iodozsa@dozsa.axelero.net
A program engedélyszáma:S-05-008/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
212.A programot indító megnevezése:Pest Megyei területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei
1148 Budapest, Fogarasi út 22.
A program címe:Tanuljunk egymástól: problémák, kérdések, esetek - válaszok, mód-
szerek és megoldások a gyermek- és lakásotthoni gyakorlatban
A program témája:A gyermek és lakásotthonokban dolgozó kollégák - a tényleges haszno-
sítást elősegítendő,   külső szakember bevonásával  -  tapasztalat-
megosztásra épülő segítséget kapjanak a mindennapi feladat- és prob-
lémahelyzeteik megoldásaihoz.
A program célcsoportja:gyermek- és lakásotthonokban dolgozók
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Major Zsolt Balázs, 354-3440
titk@pmtegyeszi.hu
A program engedélyszáma:S-05-010/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
213.A programot indító megnevezése:Család, gyermek ifjúság Egyesület
1064 Budapest, Podmaniczky u. 75.
A program címe:Családi konfliktusok kezelése mediációs technikával
A program témája:Mediátor képzés, mely a családi konfliktusok megoldásában való szak-
szerű segítségnyújtásra készíti fel a résztvevőket. Közvetett formában a
családi problémahelyzetek megoldására koncentrál.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Katalin, 225-3525
csagyi@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:S-05-013/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
214.A programot indító megnevezése:Kapcsolat 2000 Pszichológiai Betéti társaság
1039 Budapest, Iszap u. 31.
A program címe:"A közvetítés technikája" mediációs készségfejlesztő tréning
A program témája:Új szemlélet és módszer nyújtása konfliktusok megoldására. A képzés
eredményeként a résztvevők legyenek képesek eldönteni, hogy az adott
konfliktus megoldható-e a közvetítés módszerével, és a mediáció mód-
szerét hatékonyan tudják alkalmazni a szükséges esetben. A képzés
bővítse a résztvevők szakmai módszertani repertoárját.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. július, augusztus, szeptember
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:dr. Kardos Ferenc, 240-9757
Kapcsolat2000@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-014/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
215.A programot indító megnevezése:Kapcsolat 2000 Pszichológiai Betéti társaság
1039 Budapest, Iszap u. 31.
A program címe:Ifjúsági és családi mediációs készségfejlesztő tréning
A program témája:A résztvevők képesek lesznek felmérni a közvetítéssel megoldható szituá-
ciókat, meg tudják választani az éppen szükséges mediációs módszert,
és a vitát kézben tartva mindkét fél számára elfogadható megoldáshoz
segítik a feleket.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, július, október, november
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:60 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:dr. Kardos Ferenc, 240-9757
Kapcsolat2000@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-015/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
216.A programot indító megnevezése:Magyar Videotréning Egyesület
1075 Budapest, Holló u. 1.
A program címe:Idősek/betegek és gondozóik közötti kommunikáció fejlesztése, különös
tekintettel a pszichiátriai betegekre
A program témája:A videotréning módszerek alkalmazása a kapcsolatok minőségének
fejlesztéséért. A szakemberek kommunikációs mintázatainak tudatosítása,
szükség szerinti módosítása. Túlgondozás jelenségének felismertetése,
konfliktusok eredményesebb kezelése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Tab, Somogy megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bartha Éva, 787-0678
office@videotraining.hu
A program engedélyszáma:S-05-023/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
217.A programot indító megnevezése:Család, gyermek ifjúság Egyesület
1064 Budapest, Podmaniczky u. 75.
A program címe:Családi csoport konferencia
A program témája:Célunk, hogy megismertessünk a résztvevőkkel egy olyan konfliktus-
megoldó, döntéshozó módszert, amelynek igénybevételével a gyermek-
és ifjúságvédelem területén dolgozó szakemberek a kliensek fokozottabb
mértékű bevonása révén hatékonyabban tudják feladataikat ellátni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, április, május
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Szeged, Kecskemét, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-
Sopron, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kőműves Ágnes, 225-3526
csagyi@csagyi.hu
A program engedélyszáma:S-05-025/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
218.A programot indító megnevezése:Partners Hungary Alapítvány
1027 Budapest, Frankel Leó út 5.
A program címe:Mediáció a szociális intézményekben 3.
A program témája:A résztvevők az eddigi két mediációs tréningre építve a mediáció spe-
ciális dinamikáival ismerkedjenek meg, illetve felkészüljenek "nehéz
szereplők" kezelésére mediáció során.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kertész Tibor, 438-5260
partners@partnershungary.hu
A program engedélyszáma:S-05-030/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
219.A programot indító megnevezése:Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány
1095 Budapest, Gát u. 25.
A program címe:Az Addikció Súlyossági Interjú (ASI) felvételének elsajátítása tréning
formában
A program témája:Az alkohol és drog problémákkal küszködők állapotfelmérését célzó
félig strukturált interjú (ASI) felvételéhez szükséges elméleti és gyakor-
lati készségek átadása abból a célból, hogy a tréningen részt vettek
alkalmassá váljanak az ASI önálló felvételére, használatára.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, pszichológus
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Rácz József, 215-7833
bluepoint@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-033/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-35756-1/2004
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
220.A programot indító megnevezése:Partners Hungary Alapítvány
1027 Budapest, Frankel Leó út 5.
A program címe:Mediáció a szociális intézményekben 2.
A program témája:A mediációs alapképzés során elsajátított ismereteinek bővítése és
elmélyítése, a munkájuk során felmerült konfliktushelyzetek megbeszé-
lése és elemzése, új mediációs módszerek megismerése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kertész Tibor, 438-5260
partners@partnershungary.hu
A program engedélyszáma:S-05-035/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
221.A programot indító megnevezése:Partners Hungary Alapítvány
1027 Budapest, Frankel Leó út 5.
A program címe:Vezetői készségfejlesztő trénig szociális intézmények vezetői számára
A program témája:Szociális intézményekben dolgozó vezetők vezetői készségeinek fejleszté-
se a szervezeti kultúra, vezetői szerepek, döntéshozás, konfliktuskezelés
stratégiai tervezés, motiválás, értékelés témakörein keresztül.
A program célcsoportja:klubvezető, munkavezető, intézményvezetők
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kertész Tibor, 438-5260
partners@partnershungary.hu
A program engedélyszáma:S-05-036/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
222.A programot indító megnevezése:Didaktikai Műhely - Lárix Stúdió Felnőtt Oktatási és Szolgáltató
Betéti Társaság
1035 Budapest, Miklós u. 13.
A program címe:Kommunikációs tréning szociális segítők számára
A program témája:A résztvevők ismerjék meg a kommunikáció szabályait, szerezzenek
jártasságot a kommunikációs magatartás javításában, a kommunikáció
helyes módszereinek alkalmazásában, és mindezek által legyenek képe-
sek célkitűzéseket megfogalmazni önmaguk számára, ezáltal javítani
emberi és munkahelyi kapcsolataikat.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Molnár Attila, 20/346-7386
postmaster@dmuhely.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-039/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
223.A programot indító megnevezése:Didaktikai Műhely - Lárix Stúdió Felnőtt Oktatási és Szolgáltató
Betéti Társaság
1035 Budapest, Miklós u. 13.
A program címe:Konfliktuskezelés a szociális intézményekben
A program témája:A konstruktív konfliktuskezelésben nélkülözhetetlen ismeretek, módsze-
rek és ezen keresztül képességek alapjainak megteremtését, jártasságok
gyakorlati elsajátítását célozza meg.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Molnár Attila, 20/346-7386
postmaster@dmuhely.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-042/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 277/1997. (XII. 22.) Korm. rend. alapján a pedagógusOKM-3/90/2008
továbbképzésben a program indítási engedélyszáma:
224.A programot indító megnevezése:Didaktikai Műhely - Lárix Stúdió Felnőtt Oktatási és Szolgáltató
Betéti Társaság
1035 Budapest, Miklós u. 13.
A program címe:Csapatmunka a szociális intézményekben
A program témája:A közös alkotó munkához szükséges, a szervezet működését meghatáro-
zó ismeretek megszerzése, valamint az együttműködés, a csapatmunka
(tea -munka) képességeinek, készségeinek fejlesztése, a tagok egymás
megismerését és megértését célzó, kreativitásukat ösztönző tevékeny-
ségek segítségével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Molnár Attila, 20/346-7386
postmaster@dmuhely.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-043/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 277/1997. (XII. 22.) Korm. rend. alapján a pedagógusOKM-3/97/2008
továbbképzésben a program indítási engedélyszáma:
225.A programot indító megnevezése:Dr. Paál Emőke
1028 Budapest, Gazda u. 54.
A program címe:A kiégés (burn-out) megelőzése, jeleinek felismerése, kezelése. A szak-
mai hatékonyság és a kiégés a művészetek tükrében
A program témája:A burn-out jelenséggel kapcsolatos ismeretek bővítése, az érzelmi kife-
jezőképesség, kreativitás, kifáradás, hatékonyság összefüggéseinek és a
szakmai gyakorlatra vonatkozó önreflektív elemző készségének az isme-
rete, előadás és sajátélményű csoport formájában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Paál Emőke, 316-0473, 20/481-9453
emokepaal@hotmail.com
A program engedélyszáma:S-05-048/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-25831-1/2004., 22025-1/2005
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
A 277/1997. (XII. 22.) Korm. rend. alapján a pedagógusOM 273/63/2004
továbbképzésben a program indítási engedélyszáma:
226.A programot indító megnevezése:Partners Hungary Alapítvány
1027 Budapest, Frankel Leó út 5.
A program címe:Mediáció a szociális intézményekben I.
A program témája:A program célja, hogy a személyes gondoskodást végző személyek elsajá-
títsák a mediáció eszközrendszerét, melyet a munkájuk során felmerült
konfliktushelyzetek megoldásához hatékonyan tudnak használni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kertész Tibor, 438-5260
partners@partnershungary.hu
A program engedélyszáma:S-05-052/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
227.A programot indító megnevezése:Közösségi Szolgáltatások Alapítványa Magyarország
1163 Budapest, Galgahévíz u. 45.
A program címe:Konfliktuskezelő facilitátori tréning - resztoratív konferenciamodell
A program témája:Facilitátori készségek kibontakoztatása és erősítése, amelyekkel fej-
leszthető a problémamegoldó verbális kommunikáció, a motiváció a
hatékony együttműködésre, a békés konfliktusfeloldásra és a támogató
kapcsolatok kiépítésére családi, iskolai, lakó-, illetve munkaközösségben.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, május, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Negrea Vidia, 401-0650
csfhungary@externet.hu
A program engedélyszáma:S-05-056/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
228.A programot indító megnevezése:Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége /FICE/ Magyarországi
Egyesülete
1021 Budapest, Hűvösvölgyi u. 165.
A program címe:A gyermekotthonokban dolgozó vezetők regionális szakmai személyi-
ségfejlesztő foglalkozás.
A program témája:A program célcsoportja elsősorban azok a gyermekotthonban dolgozó
vezetők, és szakemberek tisztában legyenek a pályázatírás követelmé-
nyeivel, mechanizmusaival, felismerje saját magán és kollégáin a kiégés
jeleit, vagy éppen megtanuljon csapatban dolgozni.
A program célcsoportja:gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, otthonvezető, igazgató
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 15-17., február 19-21., március 26-28., május 14-16.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Csillebérc, Miskolc, Zamárdi, Kecskemét
A résztvevő által befizetendő összeg:14 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Blumenfeldné Dr. Mikola Judit, 200-7961
fice@ficeme. axelero.net
A program engedélyszáma:S-05-058/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
229.A programot indító megnevezése:Másság Alapítvány
1082 Budapest, Üllői út 68.
A program címe:Tolerancia-erősítő, előítélet kezelői tréning
A program témája:Résztvevők érzékenyebbé váljanak a kisebbségi csoportok problémáival
szemben, toleranciájuk erősödjön, előítéleteik csökkenjenek.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, június, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Budapest, Esztergom, Komárom-Esztergom, Szabolcs-
Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Iványi Klára, 303-8973
info@neki.hu
A program engedélyszáma:S-05-073/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
230.A programot indító megnevezése:Másság Alapítvány
1082 Budapest, Üllői út 68.
A program címe:Konfliktusmegelőző- és kezelő tréning
A program témája:Résztvevők megismerjék saját konfliktuskezelési stratégiáikat, viszonyukat
a konfliktusokhoz, hatékony eszközöket kapjanak azok kezeléséhez.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, június, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Budapest, Esztergom, Komárom-Esztergom, Szabolcs-
Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Iványi Klára, 303-8973
info@neki.hu
A program engedélyszáma:S-05-074/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
231.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa Gy. út 152.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport hajléktalanok és veszélyeztetett lakhatású
emberek körében dolgozó szociális munkások számára
A program témája:Az esetmegbeszélő csoport célja a szociális területen dolgozók speciális
szakmai  támogatása,   egészségvédelmük,   szakmai  továbbfejlődésük
révén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:28 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vida Judith, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:S-05-078/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
232.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
A program címe:A stressz kezelés és a relaxáció technikái saját - élményű tréning
A program témája:Használható eszközöket adjon bármely szociális területen dolgozó
szakember számára a stressz hosszú távú, illetve akut kezelése, illetve
önismereti tapasztalatot biztosítson a résztvevőknek saját meglévő
stratégiáik előnyeiről, hiányosságairól, és egy megfelelő fejlődési,
tanulási koncepcióba ágyazva segítsen nekik változtatni, alkalmasabb
stratégiákat kiépíteni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. első félév, illetve igény szerint
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Berekfürdő, Bács-Kiskun, Budapest, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-
Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve igény
szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft + szállás + étkezés
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:S-05-083/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
233.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
A program címe:Szupervízió felhasználási készségek fejlesztése
A program témája:A szakmai személyiség - mint "munkaeszköz" - védelmi eszközeinek
megismerése, és a szupervíziós támogatás igényének kialakítása a
szupervízió folyamatában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Ráckeresztúr, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft + szállás + étkezés
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:S-05-084/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
234.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgálati
Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
A program címe:A személyzeti munka elméleti és gyakorlati elemei szociális szférában
dolgozó intézményvezetőknek
A program témája:A vezetői kompetenciák - mint munkaeszköz - alkalmazásainak megis-
merése és a team munka, a munkatársakkal való törődés, hivatástudatának
gondozására való igény kialakítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Ráckeresztúr, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft + szállás + étkezés
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:S-05-085/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
235.A programot indító megnevezése:Arany Évek Kft.
1136 Budapest, Hollán Ernő u. 16.
A program címe:Személyiségfejlesztő tréning
A program témája:Az emberi kapcsolatrendszerek kialakításának, illetve hatékony fenntar-
tásának elsajátítása valamint az önismeret kialakítása és fejlesztése, az
énkép megformálása, amelyek figyelembe vétele elengedhetetlen feltétele
a magasabb szintű problémamegoldásnak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 20., október 9.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:29 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Molnár Zoltán, 414-3300
zmolnar@bankut.aranyalkony.org
A program engedélyszáma:S-05-087/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
236.A programot indító megnevezése:Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
1033 Budapest, Miklós u. 32.
A program címe:Burn-Out Megelőzés
A program témája:A kiégési tünetegyüttes felismerésének és a megelőzés lehetséges mód-
szereinek elsajátítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, szeptember, illetve igény szerint
A program időtartama:31 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Ökrös Ágnes, 388-8760
modszertaniintezmeny@maltai.hu
A program engedélyszáma:S-05-091/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
237.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola - Szociális Munka Szak
1086 Budapest, Dankó u. 11.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport az Alzheimer betegek gondozását végzők
számára
A program témája:Speciális szükségletű idős személyek gondozását végzők esetelemzési és
esetvezetési készségének fejlesztése; szakmai támogatásuk és mentális
megerősítésük a jó gondozási munka érdekében saját élményű esetmeg-
beszélő csoportokban.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, június, október
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Györgyi, 210-5400
wjlf-th@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-05-095/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
238.A programot indító megnevezése:Magyar Gordon Iskola Egyesület
1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
A program címe:Gordon kommunikációs alaptréning - Dr. Thomas Gordon: Szülői
eredményességi tréning alapján
A program témája:Kommunikációs eszközök tanítása a kapcsolati készségek, a konfliktus-
kezelés és az értékbefolyásolás fejlesztése céljából. Hatékony segítő
attitűd, tudatos szülőszerep kialakítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, március, április
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Veszprém, Veszprém megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Pusztainé Berényi Katalin, 212-0926
gordoniskola@vnet.hu , gordoniskola@gmail.com
A program engedélyszáma:S-05-096/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 277/1997. Korm. rend. alapján a pedagógus tovább-A/3991/2004
képzésben a program indítási engedélyszáma:
239.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgálati
Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
A program címe:Fogyatékos személyek és családjaik szolgálatában - A segítők segítése
A program témája:A tréning jellegű képzés egyik legfontosabb célja, a fogyatékos személyek
ellátásában közreműködő szakemberek, segítők, szakdolgozók személyes
és szakmai kompetenciájának növelése a minőségi szolgáltatások fejlesz-
tése érdekében, továbbá, hogy a szakdolgozók a legfrissebb szakmai
ismeretek, módszerek birtokába jussanak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft + szállás + étkezés
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:S-05-097/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
240.A programot indító megnevezése:Budapesti Szociális Forrásközpont
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
A program címe:Kiégve vagy újratöltve? (Feltöltőtréning a kiégés elkerüléséhez)
A program témája:A segítői pályán dolgozóknál az elhasználódás, a kiégés jelenti a mun-
kában az egyik legnagyobb veszélyt. A különböző kapcsolattípusokban
- kliens-segítő; segítő-segítő; vezető-munkatárs - más és más ennek a
kockázata, de ha az erodálódás elkezdődik, akkor valószínűsíthető a
pálya elhagyása. A személyiség karbantartására, újbóli érzékenyítésre
kínál eszközöket a tréning.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Hajós Veronika, 327-1419
gosztonyi@budapest.hu
A program engedélyszáma:S-05-100/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
241.A programot indító megnevezése:Szociális Szakmai Szövetség
1094 Budapest, Liliom u. 8.
A program címe:Szociális munka csoportokkal
A program témája:A csoportok tervezéséhez és vezetéséhez szükséges alapvető szakmai
kompetenciák fejlesztése, ismeretek szerzése a csoportvezetésről, vala-
mint e tudások gyakorlatban való kipróbálásával, feladatok megoldásá-
val szerepjátékokkal. A csoport folyamatokat, a cselekvéshez, az adat-
gyűjtés és felméréshez szükséges vezetői készségek fejlesztéséhez kap-
csolódó új ismeretek és tapasztalatok feldolgozása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Balázs, 216-2866
kiss.balazs@3sz.hu
A program engedélyszáma:S-05-101/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
242.A programot indító megnevezése:Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
1088 Budapest, Szentkirályi u. 10.
A program címe:Esetmegbeszélés
A program témája:Személyiségfejlesztő foglalkozás, ahol a segítők által hozott konkrét
esetek kapcsán felmerülő élmények, problémák, konfliktusok megbeszé-
lése, pszichológiai feltárása folyik
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Eger, Győr, Debrecen, Békés, Heves megye, illetve igény
szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:dr. Szombathelyi Éva, 30/360-3326
szombeva@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-05-102/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
243.A programot indító megnevezése:Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
1088 Budapest, Szentkirályi u. 10.
A program címe:Autogén tréning
A program témája:A relaxáció segíti a lelki egészség megőrzését, növeli a gondozó empá-
tiás készségét, toleranciáját, erősíti az önismeretet, csökkenthető a
munkával kapcsolatos feszültség. A saját gyakorlások fejlesztik az ön-
szabályozást.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Eger, Győr, Debrecen, Békés, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-
Bihar, Heves megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:dr. Szombathelyi Éva, 30/360-3326
szombeva@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-05-103/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 277/1997. Korm. rend. alapján a pedagógus tovább-AI/4029/2004
képzésben a program indítási engedélyszáma:
244.A programot indító megnevezése:Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
1088 Budapest, Szentkirályi u. 10.
A program címe:Szupervízió
A program témája:A foglalkozás során a gondozó megérti személyes viszonyát saját mun-
kájához, segítséget kap önmaga lelki karbantartásához, fejlesztéséhez,
feszültségeinek megoldásához.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Eger, Győr, Debrecen, Békés, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-
Bihar, Heves megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:dr. Szombathelyi Éva, 30/360-3326
szombeva@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-05-104/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
245.A programot indító megnevezése:Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány
1143 Budapest, Tábornok u. 11/B.
A program címe:A kábítószer-problémákkal küzdő alacsonyküszöbű ellátásban dolgozó
szakemberek kapcsolatkezelését fejlesztő tréningje
A program témája:A kábítószer-problémákkal küzdők alacsonyküszöbű ellátásában dolgozó
szakemberek készségfejlesztő felkészítése az új feladatra.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Nógrád, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gondi János, 460-9670
tisztajovoert@gmail.com
A program engedélyszáma:S-05-106/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
246.A programot indító megnevezése:Másság Alapítvány
1082 Budapest, Üllői út 68.
A program címe:Az együttműködésen alapuló kommunikáció
A program témája:Együttműködésen alapuló, erőszakmentes kommunikáció elméletének és
gyakorlatának megismerése, elsajátítása. Thomas Gordon kommuniká-
ciós és kapcsolati elméletének alapvetését és fogalmát a résztvevők
megismerik és elsajátítják.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, június, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Budapest, Esztergom, Komárom-Esztergom, Szabolcs-
Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Iványi Klára, 303-8973
info@neki.hu
A program engedélyszáma:S-05-111/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
247.A programot indító megnevezése:Budapesti Szociális Forrásközpont
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
A program címe:"Van-e neme a kliensnek (I.)?" - Szexuális tabuk a szociális munka
gyakorlatában
A program témája:Szexuális vonatkoztatású kliens-problémák kezelésének megtanulása, a
segítés és a nemet is mondani tudás határmezsgyéjén. Az énhatárok
reflektorfényben.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gosztonyi Géza, 327-1419
gosztonyi@budapest.hu
A program engedélyszáma:S-05-112/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
248.A programot indító megnevezése:Dr. Hubainé Muzsnai Márta
1072 Budapest, Akácfa u. 37-39.
A program címe:Megújulás tréning
A program témája:Kiégéshez vezető tényezők csökkentése a hivatás gyakorlásával össze-
függő speciális elvárások figyelembevételével az eredményesség érde-
kében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:37 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Pest megye, illetve igény
szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hubainé Muzsnai Márta, 30/224-1932
muzsnaimarta@gmail.com
A program engedélyszáma:S-05-121/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
249.A programot indító megnevezése:Budapesti Szociális Forrásközpont
1052 Budapest, Városház u. 9-11.
A program címe:Agressziókezelés személyiségfejlesztő tréningen
A program témája:A személyes indulat, szakmai frusztráció, előítélet típusos helyzeteinek
saját élményű feldolgozása, melyek esetenként akadályozzák a kognitív
működést.  Különböző élethelyzetek szimulációja szakember-kliens;
szakember-szakember; vezető-beosztott relációban kerül feldolgozásra.
A tréningen azokat a tudásokat sajátítják el a résztvevők, ahogyan
ezeket a helyzeteket kezelni érdemes; miáltal megnő a mentális kapaci-
tásuk.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, május, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Hajós Veronika, 327-1419
gosztonyi@budapest.hu
A program engedélyszáma:S-05-127/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
250.A programot indító megnevezése:Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Szeretetszolgá-
lati Iroda
1146 Budapest, Abonyi u. 21.
A program címe:Vezetői tréning a hatékony, önazonos, hiteles vezetői stílus kialakítá-
sára vezetőnők részére
A program témája:Csoportos támogatást kínálunk, melyben helyüket kereső női vezetők
személyes kérdéseiken dolgozhatnak, és saját válaszaik keresésére
indulhatnak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. I. félév, illetve igény szerint
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Berekfürdő, Bács-Kiskun, Budapest, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-
Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve igény
szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Anna, 30/639-5373
felnottkepzes@zsinatiiroda.hu
A program engedélyszáma:S-05-128/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
251.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona
1201 Budapest, Virág Benedek u. 36.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport Dél-Pesten az idősellátásban dolgozó szakem-
berek részére
A program témája:Az eseteket fókuszba állító csoport alapvető célja, hogy közvetlenül az
idősödő ellátottakkal foglalkozó szociális szakemberek mindennapi
munkáját segítse az átélési tapasztalati helyzetek megbeszélésen keresztül.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gyulai Eszter, 283-0632
viragbig@viragb.axelero.net
A program engedélyszáma:S-05-131/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
252.A programot indító megnevezése:Zoom-Zoom Bt.
1046 Budapest, Tábor u. 1.
A program címe:Segítő kapcsolat és segítő kommunikáció a gyermekvédelemben
A program témája:Résztvevők megismerjék és elsajátítsák a személyközpontú segítő kap-
csolat és kommunikáció alapelveit. Szerezzenek tapasztalatokat mind-
ezek alkalmazhatóságáról. Napi szakmai gyakorlatukban adódó külön-
böző helyzetek kapcsán helyesen értelmezzék a segítő beszélgetés kiala-
kításának lehetőségeit.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:28 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Varga Veronika, 30/211-4614
boltresz@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-05-132/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
253.A programot indító megnevezése:Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
A program címe:Tárgyalástechnika tréning
A program témája:A résztvevők legyenek képesek a hivatali tárgyalás folyamatát tudatosan
megtervezni, irányítani, a céloknak megfelelő tárgyalási stratégiát és
taktikát használni. Ismerjék a konfliktuskezelés folyamatát, módjait.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október, november, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Szeged, Csongrád megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Rózsa Judit, 237-6700
agnes.simonyi@szmi.hu
A program engedélyszáma:S-05-133/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
254.A programot indító megnevezése:Dr. Keserű Tanácsadó és Fejlesztő Iroda
1074 Budapest, Hársfa u. 6.
A program címe:Szupervízió - csoportos szakmai személyiségfejlesztő folyamat
A program témája:A szakmai személyiség fejlesztése és a mindennapi (szakmai) tapaszta-
latból való tanulás elősegítése. Együtt dolgozó munkatársak jelentkezé-
se esetén: a szakmai személyiség fejlesztésén túl a team együttműködé-
sének (kölcsönösség, egymásra hatás stb.) fejlesztése, az esetek szerve-
zeti kontextusának intenzívebb tudatosítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Pécs, Kaposvár, Budapest, Baranya, Pest, Somogy megye
A résztvevő által befizetendő összeg:48 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Keserű Károly, 30/236-1989
k.keseru@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-134/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
255.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 19.
A program címe:Fejlesztési alternatívák segítő szakembereknek
A program témája:A fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek számára megmutatni
a kommunikáció, az együttműködés és a tanulás-tanítás új módszereit.
A szakemberek kommunikációs képességeinek és szakmai személyisé-
génekfejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:33 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:80 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:S-05-020/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
256.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 19.
A program címe:Konfliktuskezelés tréning - a fogyatékos személyeket ellátó intéz-
mények szakemberei számára
A program témája:A program a szociális és gyermekvédelmi szakemberek konfliktuskezelési
és önreflexiós képességeit fejleszti strukturált gyakorlatok segítségével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:78 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:56 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:S-05-021/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
257.A programot indító megnevezése:Lege Artis Tanácsadó és Oktató Bt.
1125 Budapest, Diós árok 32/b.
A program címe:Gyermekvédelmi/családi mediációs képzés
A program témája:A gyermekvédelmi/családi mediáció gyakorlatban való biztonságos
alkalmazása, a közvetítői eljárás használata a család- és gyermekvé-
delem területén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:75 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Virágné Lovas Zsuzsa, 212-6256
legeartis@legeartis.hu
A program engedélyszáma:S-05-023/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
A 277/1997. Korm. rend. alapján a pedagógus tovább-OM 274/131/2004
képzésben a program indítási engedélyszáma:
258.A programot indító megnevezése:Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6-8.
A program címe:A kiégés megelőzésének komplex megközelítése
A program témája:A segítő szakembereket megismertetni azokkal a módszerekkel, techni-
kákkal, tevékenységekkel melyek segítik kivédeni a kiégést, hiszen a
kiégés nem kötelező. Szükséges, hogy a szakemberek képessé váljanak
személyiségük folyamatos karbantartására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, június, augusztus
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
szepessy@perfekt.hu
A program engedélyszáma:S-05-029/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
259.A programot indító megnevezése:Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6-8.
A program címe:A lelki egészség fejlesztése, azok eszközei és technikái - az önismeret,
mint a lelki egészség alapköve
A program témája:A segítő hivatásban dolgozó szakemberek mentális egészségének fejlesz-
tése az önismeret, a társismeret a személyes- és a szakmai én tudástar-
talmának megismerése, és kipróbálása révén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
szepessy@perfekt.hu
A program engedélyszáma:S-05-030/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
260.A programot indító megnevezése:Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.
1143 Budapest, Szobránc u. 6-8.
A program címe:Konfliktuskezelés és előítélet-mentesség a szociális segítő szakmában
A program témája:A program lehetőséget biztosít a konfliktuskezelési technikák megisme-
résére, elsajátítására, tudatos használatára; az egyes attitűdök, az
egyéni viszonyok feltárására. Alkalmat ad a konfliktuskezelés és az
előítélet-mentesség készségeinek fejlesztésére, azok szociális munkában
történő alkalmazására és a másság elfogadására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, június, szeptember, október
A program időtartama:26 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
szepessy@perfekt.hu
A program engedélyszáma:S-05-032/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
261.A programot indító megnevezése:Magyarországi Szociálterápiás Szerepjáték Egyesület
1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 10.
A program címe:Személyiségfejlesztés a szociálterápiás szerepjáték módszerével - a sze-
mélyiség utóérlelésének szelíd módszere
A program témája:Segítségnyújtás a pszichoszociális területen dolgozók számára saját
attitűdjük tisztázásához, empátiás készségük- és szakmai kompetenciá-
juk növeléséhez. Hozzájárulás a résztvevők személyes érlelődéséhez.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő,
pedagógus, pszichológus, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs,
szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, október, február 23., március 5., 27., április 16.,
17., május 8., 15., szeptember 17., 25., október 2., 30., november 19.,
25.
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Szombathely, Debrecen, Szeged, Pomáz, Nagykovácsi,
Kaskantyú, Kiskunhalas
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gyurkó Pál, 30/211-5295
postmaster@msztszje.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-037/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
262.A programot indító megnevezése:Kapcsolat Alapítvány
1077 Budapest, Wesselényi u. 17.
A program címe:Családi és kapcsolatügyeleti mediációs készségfejlesztő tréning
A program témája:A gyermekvédelemben dolgozó segítő szakemberek számára új szemlélet
és módszer nyújtása a családi konfliktusok megoldására. A képzés
eredményeként a résztvevők legyenek képesek eldönteni, hogy az adott
konfliktus megoldható-e a közvetítés módszerével, és a mediáció mód-
szerét hatékonyan tudják alkalmazni a szükséges esetekben. A résztve-
vők legyenek képesek magatartásukban megkülönböztetni a segítő és
közvetítő szerepviselkedést. A képzés bővítse a résztvevők szakmai mód-
szertani repertoárját.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, március, május
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:80 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kardos Ferenc, 30/828-5040
kapcsol@kapcsolatalapitvany.hu
A program engedélyszáma:S-05-040/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
263.A programot indító megnevezése:Kapcsolat Alapítvány
1077 Budapest, Wesselényi u. 17.
A program címe:"A mediáció módszere" készségfejlesztő tréning
A program témája:Új szemlélet és módszer nyújtása konfliktusok megoldására. A képzés
eredményeként a résztvevők legyenek képesek eldönteni, hogy az adott
konfliktus megoldható-e a közvetítés módszerével, és a mediáció mód-
szerét hatékonyan tudják alkalmazni a szükséges esetekben. A képzés
bővítse a résztvevők szakmai módszertani repertoárját.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, június
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:60 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kardos Ferenc, 30/828-5040
kapcsolat2000@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-05-041/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
264.A programot indító megnevezése:Szemünk Fénye Bölcsőde és Módszertani Központ
1119 Budapest, Tétényi út 46 - 48.
A program címe:Szemléletváltás a bölcsődében
A program témája:A megváltozott igényekhez igazodni nem elég egy látszat elfogadással.
Folyamatosan értékelni kell teljesítményünket, és változtatni a rosszul
működő helyzeteken. Ehhez ad segítséget a továbbképzés.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, március, április, október, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Pusztainé Berényi Katalin, 214-6593
szemunkfenye.bolcsode@ujbuda.hu
A program engedélyszáma:S-05-048/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
265.A programot indító megnevezése:Menhely Alapítvány
1082 Budapest, Baross u. 41.
A program címe:Team szupervíziós csoport a Hajléktalan Gondozási Központ munka-
társai számára
A program témája:Szupervíziós csoport a Hajléktalan Gondozási Központ munkatársai
számára, mely lehetőséget nyújt a gondozási munkájuk során felmerülő
esetek megbeszélésére. Célja a team tagok szakmai önismereti elemeinek
gyarapítása.
A program célcsoportja:szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 27.
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kártyás Irén, 338-4186
kartyas@menhely.hu
A program engedélyszáma:S-05-059/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
266.A programot indító megnevezése:Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi
Szervezete
1051 Budapest, Október 6. u. 22.
A program címe:Kommunikációs technikák, konfliktuskezelés és a burnout szindróma
megelőzése - személyi segítők részére
A program témája:A fogyatékossággal élő személyekkel foglalkozó szakemberek szakmai
kompetenciájának erősítése olyan tréning által, amely a személyi segí-
téshez szükséges elengedhetetlen skilleket fejleszti.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Jaksa Éva, 411-1356
efoesz@efoesz.hu
A program engedélyszáma:S-05-080/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
267.A programot indító megnevezése:Menhely Alapítvány
1082 Budapest, Baross u. 41.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport a fővárosi és Pest megyei utcai gondozó szol-
gálatok munkatársai számára
A program témája:Az intézményközi esetmegbeszélő célja, a hajléktalan emberekkel fog-
lalkozó utcai szociális munkások érzelmi terheinek csökkentése, munká-
juk eredményességének javítása, az eseteken keresztüli párbeszéd erősí-
tése az egyes intézmények között.
A program célcsoportja:szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 8.
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kártyás Irén, 338-4186
diszpecser@menhely.hu
A program engedélyszáma:S-05-096/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
268.A programot indító megnevezése:Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület
1064 Budapest, Podmaniczky u. 75.
A program címe:Facilitátor képzés - a jóvátételi eljárás levezetése
A program témája:A jóvátételi eljárás elsajátítása, melynek célja a fiatalkorúak magatar-
tási vétségéből, bűnelkövetésből adódó testi, vagy lelki sérülést okozó
problémák kezelése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Gabriella, 225-3525
csagyi@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:S-05-099/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
269.A programot indító megnevezése:Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület
1064 Budapest, Podmaniczky u. 75.
A program címe:FIKSz program, a vérszerinti családjuktól távol élő gyermekek gondo-
zásának, nevelésének specialitásai a gyermekek szükségleteinek tük-
rében
A program témája:Szakmai készségek fejlesztése, melyek a gyermekjóléti/gyermekvédelmi
gondoskodásra szoruló gyermekek szükséglet szerinti ellátásához elen-
gedhetetlenek.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Gabriella, 225-3525
csagyi@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:S-05-100/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
270.A programot indító megnevezése:Magyar Gordon Iskola Egyesület
1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
A program címe:Szakmai személyiségfejlesztő,  kapcsolatépítő,  konfliktuskezelő,   a
kiégés megelőzését szolgáló tréning
A program témája:A résztvevő felvértezése olyan készségekkel, melyek biztosítják a konst-
ruktív együttműködés mellett az önvédelmet, a hosszú távú segítői
munkát.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Veszprém, Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kaló Sándorné, 212-0926, 30/510-2038
gordoniskola@vnet.hu
A program engedélyszáma:S-05-112/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
271.A programot indító megnevezése:EDU PED Oktatási és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság
2134 Sződ, Szent István u. 23.
A program címe:Konfliktuskezelő tréning
A program témája:A munkahelyi közösségek formális és informális kommunikációjának
fejlesztése által hatékonyabb konfliktuskezelési stratégiák elsajátítása és
hosszú távú működtetésük biztosítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 12., illetve igény szerint
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:29 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 70/371-5608
eduped@invitel.hu
A program engedélyszáma:S-05-115/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
272.A programot indító megnevezése:Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége /FICE/ Magyarországi
Egyesülete
1021 Budapest, Hűvösvölgyi u. 165.
A program címe:Beilleszkedési zavarok kezelése gyermek- és lakásotthonokban - eset-
megbeszélő csoport
A program témája:A beilleszkedési zavarokkal küzdő gyermekek eseteinek feldolgozása,
szakszerű esetbemutatás elsajátítása, szakmai kooperáció és tapasztalat-
csere kimunkálása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Heislerné Dobos Éva, 200-7961
fice@mail.ngo.hu
A program engedélyszáma:S-05-116/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
273.A programot indító megnevezése:Lege Artis Tanácsadó és Oktató Bt.
1125 Budapest, Diós árok 32/b.
A program címe:Haladó gyermekvédelmi/családi mediációs képzés
A program témája:A gyermekvédelmi/családi mediációs készségek továbbfejlesztése, az
alapfokú ismeretek kibővítése, új technikák elsajátítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:60 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Virágné Lovas Zsuzsa, 212-6256
legeartis@legeartis.hu
A program engedélyszáma:S-05-026/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
274.A programot indító megnevezése:Újbudai Humán Szolgáltató Központ
1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/d.
A program címe:Személyes hatékonyságot fejlesztő tréning Gyermekjóléti Szolgálatok
munkatársai számára
A program témája:A tréning célja a személyes hatékonyság fejlesztése. A képzés az alábbi
főbb témaköröket érinti: hatékony kommunikáció, konfliktus- és stressz -
kezelés, burnout jelenségek kivédése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március - április, október, november
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Tóth Katalin, Papp Krisztina, 365-1243,
209-0631
A program engedélyszáma:S-05-042/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
275.A programot indító megnevezése:Újbudai Humán Szolgáltató Központ
1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/d.
A program címe:Vezetői készséget fejlesztő tréning gyermekjóléti szolgálatokban
dolgozó vezetők számára
A program témája:A gyermekjóléti szolgálatokban dolgozó vezetők vezetői készségeinek és
hatékonyságának fejlesztése az alábbi főbb témakörök feldolgozása
révén: szervezeti kultúra, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika, vezetői
szerepek, motiválás, értékelés, stb.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember-október
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Tóth Katalin, Papp Krisztina, 209-0631,
365-1243
A program engedélyszáma:S-05-043/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
276.A programot indító megnevezése:Továbblépés Adósságkezelő és Családsegítő Alapítvány
1163 Budapest, Veres Péter út 85.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport adósságkezeléssel foglalkozók részére
A program témája:Esetmegbeszélő csoport működtetésével segíteni az adósságkezelésben
felmerülő problémák, dilemmák megoldásában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:27 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Máhr Zsuzsa, 30/350-4314
A program engedélyszáma:S-05-044/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
277.A programot indító megnevezése:Menhely Alapítvány
1082 Budapest, Baross u. 41.
A program címe:Szupervíziós csoport a "Vajda 3" Menhely munkatársai számára
A program témája:Intézményi és szervezeti kérdések elemzésére, a gondozási munkák
során felmerülő esetek megbeszélése. Célja a team-tagok szakmai önis-
mereti elemeinek, reflexióinak használata és gyarapítása.
A program célcsoportja:szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 5.
A program időtartama:72 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bazsa Tibor Zsolt, 333-5987
A program engedélyszáma:S-05-072/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
278.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola
1086 Budapest, Dankó u. 11.
A program címe:Szupervízió szociális intézményekben dolgozó munkatársak részére
A program témája:A csoportos szupervízió közben a résztvevők segítséget kapnak ahhoz,
hogy feldolgozzák mindazokat a történéseket, élményeket, konfliktuso-
kat, traumákat, amelyeket a munkavégzés közben átélnek. A feldolgozás
által a résztvevők munkavégzése tudatosabbá válik, szakmai önismerete
gyarapszik, képessé válnak a lelki egészségük hosszú távú megőrzésére.
A szupervíziót elsősorban az oltalom Egyesület intézményeiben dolgozó
munkatársak részére hirdetjük meg.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, gyógypedagógus, foglalkoztatás-
szervező, terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Donkó Erzsébet, 210-5400
A program engedélyszáma:S-05-080/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
279.A programot indító megnevezése:EDU PED Oktatási és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság 1041 Budapest, Lőrinc u. 38.
A program címe:Személyiségfejlesztés a segítő szakmában dolgozók részére
A program témája:A segítő szakmában dolgozó személy felé irányuló sokrétű és nagyfokú megterhelésnek megfelelő, magasan integrált, emocionálisan reakció­képes, szakmai kompetenciahatárait ismerő személyiség fejlődésének elősegítése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2., illetve igény szerint
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Sándor, 70/371-5608
A program engedélyszáma:S-05-083/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
280.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 19.
A program címe:Szexualitással kapcsolatos konfliktusok kezelése értelmi fogyatékos felnőttek intézményi ellátása során
A program témája:A tréning az értelmi fogyatékos felnőttek szexuális viselkedésével kap­csolatos kérdések, problémák, döntési helyzetek, konfliktusok esetén a megfelelő bánásmód kialakítását, a kommunikáció megkönnyítését szeretné elérni.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pedagógus, gyógypedagó­gus, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munka­társ/szakértő, értelmi fogyatékosok ellátásában dolgozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:38 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
A program engedélyszáma:S-05-098/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
281.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzor­ciumi Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszer­tani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
A program címe:Kiégést megelőző tréning
A program témája:Az idősgondozásban dolgozó szakembereknek kiégést kezelő-, megelőző személyiségfejlesztő csoportfoglalkozás.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhi­giénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglal­koztatás-szervező, terápiás munkatárs, munkavezető, szociális munka­társ/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0041
A program engedélyszáma:S-05-114/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
282.A programot indító megnevezése:Magyar Pszichodráma Egyesület
1078 Budapest, Murányi u. 16.
A program címe:A szociális ágazatban dolgozó segítő szakemberek szakmai tudatossá-
gánakfejlesztése dramatikus eszközökkel
A program témája:A program célja a segítői identitás erősítése, a segítő szakemberek
problémamegoldó és konfliktuskezelő készségeinek fejlesztése, a klien-
sekkel és a szakmai közeggel való kapcsolat optimalizálása érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Falvai Rita, 70/317-3796
A program engedélyszáma:S-05-116/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
283.A programot indító megnevezése:Közép-magyarországi Szociális Módszertani Intézmény Konzor-
ciumi Partner Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Módszer-
tani Csoport
1173 Budapest, Pesti út 117.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport az idősellátásban dolgozó szakemberek részére
A program témája:Az időskorúak ellátásában végzett munkatevékenységhez kapcsolódó
konkrét esetek tárgyalása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, munkavezető, szociális munkatárs/szakértő, intézmény,
szolgálatvezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskés Andrea, 254-0041
A program engedélyszáma:S-05-121/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
284.A programot indító megnevezése:Pest Megyei területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei
1148 Budapest, Fogarasi út 22.
A program címe:Kihívások és megküzdés a mindennapokban - bevált gyakorlatok a
mindig változó és újszerű napi problémahelyzetek megoldására, a
válságok megelőzésére
A program témája:A gyermekvédelmi szakellátás élő, bevált gyakorlatainak, módszereinek
bemutatása a résztvevőknek, a folyamatosan változó feltételekhez és a
mindig újszerű feladatokhoz, kihívásokhoz történő alkalmazkodás tekin-
tetében az azonnali használhatóságot, a mindenkori adaptálást támo-
gató, elősegítő elemezésen, szemléletformáláson keresztül.
A program célcsoportja:gyermekvédelmi alap- és szakellátásban dolgozók
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 3.
A program időtartama:5 előadás + 1 szekció jellegű kerekasztal
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:4 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Major Zsolt Balázs, 354-3440
titk@pmtegyeszi.hu
A program engedélyszáma:K-05-009/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
285.A programot indító megnevezése:Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége /FICE/ Magyarországi
Egyesülete
1021 Budapest, Hűvösvölgyi u. 165.
A program címe:Hogyan főzzünk egészségesen, takarékosan a gyermekotthonokban és
lakásotthonokban élő gyerekeknek?
A program témája:A gyermekvédelmi szakellátást nyújtó otthonokban dolgozók táplálko-
záselméleti és főzésgyakorlati továbbképzése, akinek feladata, munkája
során a gyermekek ellátása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, október
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve, igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Blumenfeldné Dr. Mikola Judit, 200-7961
fice@ficeme. axelero.net
A program engedélyszáma:K-05-029/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
286.A programot indító megnevezése:Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége /FICE/ Magyarországi
Egyesülete
1021 Budapest, Hűvösvölgyi u. 165.
A program címe:"20 éve a magyar gyermekvédelem szolgálatában"
A program témája:Külföldi tagországok gyermekvédelmi rendszerének legfrissebb és
legjobb gyakorlatainak megismerése és természetesen a magyar egyesü-
let 20 évi munkájának feldolgozása, a legfontosabb szakmai tapaszta-
latok összegyűjtése és továbbfejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 15-16.
A program időtartama:8 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:14 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Blumenfeldné Dr. Mikola Judit, 200-7961
fice@ficeme.axelero.net
A program engedélyszáma:K-05-031/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
287.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:A hajléktalan-ellátás egészségügyi vonatkozásai
A program témája:A tervezett szakmai tanácskozás a hajléktalan - ellátásban illetve lakha-
tásukban veszélyeztetett ügyfelek körében dolgozó szociális munkások
számára továbbképzési és konzultációs lehetőséget biztosít, egészség-
ügyi ismereteik frissítése és bővítése céljából, a BMSZKI Orvosi Krízis
Szolgálat napi munkája során észleltek alapján. Az egészségügyi és a
szociális területen dolgozó munkatársak közötti folyamatos párbeszéd
szükségességét szeretnénk ezúton is előmozdítani, támogatni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. II. negyedév
A program időtartama:10 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:dr. Pálvölgyi Gabriella, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:K-05-038/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
288.A programot indító megnevezése:Szociális Szakmai Szövetség
1094 Budapest, Liliom u. 8.
A program címe:"A szociális munka etikai dilemmái"
A program témája:A Szociális Szakmai Szövetség Etikai Kollégiuma által készített Szociá-
lis Munka Etikai Kódexének szélesebb szakmai körben történő megis-
mertetése, valamint a tapasztalat és információ csere, annak gyakorlati
alkalmazhatóságával kapcsolatban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, szeptember, november
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, Veszprém, Pécs, Békéscsaba, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Balázs, 216-2866
kiss.balazs@3sz.hu
A program engedélyszáma:K-05-039/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
289.A programot indító megnevezése:Fióka Gyermek- és Ifjúságjóléti Központ
1155 Budapest, Kolozsvár u. 4/b.
A program címe:Alfától Omegáig (Gyermekjóléti alapellátás a gyakorlat és a törvény
tükrében)
A program témája:Gyermekjóléti alapellátás, különös tekintettel annak gyakorlati jelentő-
ségére. A rendelkezésre álló erőforrások hatékony alkalmazása a gyer-
mekjóléti szolgáltatásban. Lehetőségek a hatóságokkal, társintézmé-
nyekkel való kapcsolattartásban. Önkéntesség és titoktartás a munkában,
etikai kódex a gyakorlatban, a személyiség védelme.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:9 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:32 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mészáros Domonkos, 410-0001
fiokagyjsz@fioka.axelero.net
A program engedélyszáma:K-05-041/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
290.A programot indító megnevezése:Budapest Főváros Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálata
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13.
A program címe:"Felnőttéválás és személyiségfejlesztés a gyermekvédelemben"
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 7.
A program időtartama:12 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Békés Zoltán, 323-2910
igazgatosag@tegyesz.hu
A program engedélyszáma:K-05-045/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
291.A programot indító megnevezése:Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egye-
sülete
1094 Budapest, Liliom u. 8.
A program címe:Szociális munka gyakorlata a családsegítő- és gyermekjóléti szolgála-
tokban
A program témája:A családsegítő- és gyermekjóléti szolgálatokban végzett szakmai tevé-
kenységek, a gyakorlati munkafolyamatok áttekintése aktuális szakmai
kérdések alapján. Elméleti előadások és gyakorlati tapasztalatcsere
formájában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 12.
A program időtartama:7 előadás + szekciók
A program indításának helyszíne:Siófok, Somogy megye
A résztvevő által befizetendő összeg:38 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kerekes László, 216-2866
macsoe@vnet.hu
A program engedélyszáma:K-05-054/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
292.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:"Nyitás az utcára" program - Szolgáltatások az utcán élő emberek
számának csökkentése érdekében
A program témája:Szakmai tanácskozásunk az utcán élő emberek számára kialakított
szolgáltatások bemutatásával és megvitatásával a hajléktalan ellátó
szervezetek és a szociális munkások számára kíván olyan hasznosítható
tapasztalatokat, gyakorlatot és szemléletet átadni, amelyekkel csökkent-
hető az utcán, közterületen tartózkodni kényszerülő emberek számára.
A program célcsoportja:szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Keserű Zsolt, 238-9500
pelle.jozsef@bmszki.hu
A program engedélyszáma:K-05-060/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
293.A programot indító megnevezése:Módszertani Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete
1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/d.
A program címe:A siker
A program témája:A siker fogalmának relativitása a gyermekjóléti alapellátásban - hogyan
találjuk meg az apró sikereket a kudarcokkal fenyegetett munkánkban?
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális munkás, peda-
gógus, pszichológus, helyettes szülői tanácsadó, szociális munka-
társ/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október
A program időtartama:10 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Papp Krisztina, 365-1241
pappk@hszk.ujbuda.hu
A program engedélyszáma:K-05-062/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
294.A programot indító megnevezése:Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány
1051 Budapest, Akadémia u. 3.
A program címe:"A különböző ellátotti csoportok jogainak érvényesülése, jogvédelmi
tapasztalatok"
A program témája:A szociális szolgáltatók jogvédelmének bővítése, továbbképzése az
ellátottak jogaira figyelemmel. Altalános és speciális tájékoztatás a
jogvédelmi - érdekvédelmi lehetőségekről, szervezetekről, működésük
jellemzőiről, a szociális szolgáltatók kötelezettségeiről és jogairól.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, Veszprém, Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém
megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Szabó Ferenc, 225-3294
info@jogvedok.hu
A program engedélyszáma:K-05-064/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
295.A programot indító megnevezése:Gyermekparadicsom Alapítvány
1191 Budapest, Katica u. 15.
A program címe:MindenGyerek Konferencia
A program témája:Mint a sikeres első három rendezvényen a gyerekekkel foglalkozó szak-
mák széles köre aktuális kérdéseinek, innovációinak, eredményeinek
bemutatása, megismerése, kapcsolatépítés, együttműködés kialakítása
és segítése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 19-21.
A program időtartama:150 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóbiás László, 357-5529
tovabbkepzes@mindengyerek.hu
A program engedélyszáma:K-05-067/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 277/1997. Korm. rend. alapján a pedagógus tovább-OM 274/250/2004.
képzésben a program indítási engedélyszáma:
296.A programot indító megnevezése:Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány
1051 Budapest, Akadémia u. 3.
A program címe:Gyermekjogi nap - egynapos szakmai konferencia
A program témája:A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek szemléletének formálása,
ezáltal a gyermeki jogok hatékonyabb védelmének érvényre juttatása a
gyermekvédelem működési mechanizmusaiban, a mindennapokban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vodenyák - Nagy Annamária, 225-3294
info@jogvedok.hu
A program engedélyszáma:K-05-069/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
297.A programot indító megnevezése:Ébredések Alapítvány
1089 Budapest, Kálvária tér 5.
A program címe:Közösségi pszichiátriai konferencia 2009
A program témája:A közösségi pszichiátria és addiktológia új eredményeinek és hazai
fejlődésének nyomon követésem az egészségügyi és szociális szakembe-
rek közötti párbeszéd elősegítése kutatási eredmények bemutatása,
valamint rövid képzések és workshopok a bestpractice' (legjobb gya-
korlat) elterjesztése érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. december 3.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kristóf Róbert, 334-1550
ebredesek2002@freemail.hu
A program engedélyszáma:K-05-075/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
298.A programot indító megnevezése:Jogvédők az Emberi Méltóságért Egyesület
1122 Budapest, Városmajor u. 48/b.
A program címe:Az emberi jogok ellátásához fűződő és speciális jogok érvényesülése,
az érdekvédelem és a jogvédelem szerepe és lehetőségei, a szociális
ellátásokban.
A program témája:A szociális alapszolgáltatásban és szakosított ellátásban dolgozók
jogismeretének bővítése, tájékoztatás a jogvédelmi és érdekvédelmi
lehetőségekről, a szolgáltató kötelezettségei az ellátotti jogok érvényre
jutása és a jogvédelem területén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 20.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Pálfi Éva, 299-1061
palfie@lab.hu
A program engedélyszáma:K-05-077/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
299.A programot indító megnevezése:SZOCIÁLIS KLASZTER gesztora: Pro Vitam Kft.
1094 Budapest, Liliom u. 13.
A program címe:"Egymást értő szakemberek" együttműködési szintek a szociális és
egészségügyi ellátórendszerben
A program témája:A napjainkban zajló változások, a fokozott ápolási - gondozási szükség-
lettel bíró ellátottak növekvő száma az egészségügyi és szociális ellátó-
rendszer közötti párbeszéd és együttműködés erősítését követeli.
A szakemberek közös nyelve, a párhuzamosságok kiküszöbölése a kö-
zéppontban álló, ellátásra szoruló idős ember érdekét szolgálják.
A közös stratégia kialakítását szolgálja a tanácskozás.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 21.
A program időtartama:8 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Pest megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:13 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Egervári Ágnes, 23/530-550
igazgato@gizella.hu
A program engedélyszáma:K-05-078/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
300.A programot indító megnevezése:Magyar Ápolási Egyesület
1088 Budapest, Vas u. 17.
A program címe:Szociális Szolgáltatók VIII. Országos Konferenciája "Szociális ellátás
a mindennapokban
A program témája:Az ágazatban dolgozó szakemberek tapasztalatainak megbeszélése,
munkájuk során elért eredményeik bemutatása kiemelten a demencia,
a    szenvedélybetegségek   és   a   jelzőrendszeres    segítségnyújtás
tapasztalataira.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. június
A program időtartama:28 előadás
A program indításának helyszíne:Békéscsaba, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bugarszky Miklós, 266-5935
mae@t-online.hu
A program engedélyszáma:K-05-088/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
301.A programot indító megnevezése:Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
A program címe:A Nevelőszülői Gondoskodás 2009. évi Országos Találkozójának
Konferenciája
A program témája:A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a programot minősíttető
Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet 2009-ben országos találkozó
keretében tartandó konferenciára hívja a nevelőszülői ellátásban érin-
tetteket és az érdeklődőket, az 1997. évi XXXI. törvény nevelőszülői
ellátására gyakorolt hatásának, az ellátás fejlődésének, eredményeinek
és jövőbeni lehetséges "útjának" megmutatása céljából.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. június 4-6.
A program időtartama:15 előadás
A program indításának helyszíne:Csillebérc, Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:1 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kádas István, 237-6700
gyermekvedelem@szmi.hu
A program engedélyszáma:K-05-089/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
302.A programot indító megnevezése:Euró - Régió Szociális Szakmai Közösség közhasznú egyesület
1147 Budapest, Balázs u. 48.
A program címe:"Hogy is van ez?" - V. Országos Szociális Szakmai Konferencia
A program témája:A szociális területen tevékenykedő szakemberek országos, szakmai
konferenciája, mely minden évben - közel azonos tematika mellett - járja
végig a szociális ellátások jövőbeni útjait és lehetőségeit.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó asszisztens, klubvezető, szociális segítő,
mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, gyermekotthoni,
lakásotthoni nevelő, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális
munkatárs/szakértő, személyi segítő
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. november 18-19.
A program időtartama:10 előadás
A program indításának helyszíne:Keszthely, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:24 900 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nyitrai Imre, 30/263-4331
nyitraiimre@gmail.com
A program engedélyszáma:K-05-090/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
303.A programot indító megnevezése:Magyar Szociálpolitikai Társaság
1125 Budapest, Kútvölgyi út 4. VI. em. (Kútvölgyi klinikai tömb)
A program címe:Mozgásszegényen vagy gazdagon?
A program témája:A szociális szolgáltatásban tevékenykedők új ismeretekkel történő ellá-
tása, gyakorlati jó módszerek átadása, mozgásszervi betegségek meg-
előzése, illetve szintentartása.
A program célcsoportja:fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógytornász, mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, szeptember
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Cegléd, Gyula, Békés, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabóné Varga Valéria, 355-7802
gondvez@kszki.obuda.hu
A program engedélyszáma:M-05-002/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
304.A programot indító megnevezése:Milton Tanácsadó és Oktatásszervező Kft.
1071 Budapest, Bajza u. 6.
A program címe:Pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátásával foglalkozók szakmai
műhelye
A program témája:Naprakész elméleti és esettanulmányokon alapuló gyakorlati, haszno-
sítható tudást kínál.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:14 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:19 900 Ft + ÁFA
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tompa Irma, 343-4720
tompa.irma@milton.hu
A program engedélyszáma:M-05-015/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
305.A programot indító megnevezése:Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőséért Közalapítvány
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
A program címe:Egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása - fogyatékos emberek szociális
segítése
A program témája:Felsőfokú végzettséggel rendelkező, szociális ellátásban dolgozó szak-
emberek tapasztalatcseréje és ismereteinek bővítése: a fogyatékos em-
berek akadálymentes környezetének megteremtése érdekében tett tevé-
kenységéről és módszerekről.
A program célcsoportja:mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, fejlesztő pedagógus, kon-
duktor, gyógytornász, mozgásterapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás
munkatárs, szociális munkatárs/szakértő, támogató szolgálatvezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szauer Csilla, 450-3239
titkarsag@fszk.hu
A program engedélyszáma:M-05-017/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
306.A programot indító megnevezése:Közösségi Szolgáltatások Alapítványa Magyarország
1163 Budapest, Galgahévíz u. 45.
A program címe:Lehetséges utak a beilleszkedési zavarokkal küszködő gyermekek és
szűkebb környezetük megsegítésében a gyermekjóléti alapellátás
keretein belül
A program témája:Fokozza az antiszociális és súlyos beilleszkedési zavarokkal küszködő
gyermekekkel dolgozó gyermekvédelmi szakemberek munkájának haté-
konyságát.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Negrea Vidia, 401-0650
csfhungary@externet.hu
A program engedélyszáma:M-05-025/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
307.A programot indító megnevezése:Menhely Alapítvány
1082 Budapest, Baross u. 41.
A program címe:Interjúelemzés, interjútechnika
A program témája:Célunk, hogy a szakmai műhely résztvevői esetelemzések (mélyinterjúk
és interjúkészítés) segítségével fejlesszék ebbéli képességeiket, készségeiket,
és ezáltal mélyebb rálátást is nyerjenek a hajléktalanság problémájára.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 21.
A program időtartama:10 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Breitner Péter, 266-1901
diszpecser@menhely.hu
A program engedélyszáma:M-05-028/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
308.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 19.
A program címe:Innovációk az értelmi fogyatékos és autista emberek aktív munkaerő-
piaci részvételének elősegítésében
A program témája:Minél több szempontból, minél alaposabban tárgyalja, elemezze azokat
a tényezőket, amelyek az értelmi sérült és az autista embereket a mun-
kaerő-piaci látható és aktív szereplőivé tehetik; elősegíthetik befogadá-
sukat, konklúziójukat.
A program célcsoportja:szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, pedagó-
gus, pszichológus, utógondozó, gyógypedagógus, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, munkavezető, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február
A program időtartama:7 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:6 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:M-05-035/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
309.A programot indító megnevezése:"Kézenfogva" - Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 19.
A program címe:Szakmai műhelymunka a visszaélések kezeléséről
A program témája:A visszaélésekkel kapcsolatos protokoll bevezetését és használatát
segítse, ehhez a tapasztalatokat és igényeket összesítse, valamint a
bevezetés menetét megkönnyítő útmutató készüljön.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Murányi Beáta, 215-5213
kezenfogva@kezenfogva.hu
A program engedélyszáma:M-05-036/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
310.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:Hajléktalanügyi angol nyelvű szakszövegek feldolgozása
A program témája:Különböző angol nyelvű hajléktalanügyi írások, szakmai anyagok,
beszámolók, intézményleírások magyar nyelvű feldolgozása, az angol
szociális szaknyelv gyakorlása, elsajátítása.
A program célcsoportja:szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, utógondozó, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:8 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fehér Boróka, 238-9500
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:M-05-045/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
311.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:Szociális munka az Európai Unióban
A program témája:Európai nagyvárosok hajléktalan ellátó intézményeiben eltöltött
1-9 hetes szakmai gyakorlatról tartanak a hajléktalan-ellátás területén
dolgozó szociális munkások fényképes projektoros szakmai beszámolót,
átadván a külföldi jó gyakorlatokat és tapasztalatokat.
A program célcsoportja:szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, utógondozó, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április
A program időtartama:8 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fehér Boróka, 238-9500
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:M-05-046/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
312.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:Hajléktalanok és lakhatásukban veszélyeztetettek jogi problémái
A program témája:A hajléktalan illetve lakhatásukban veszélyeztetett egyénekkel és cso-
portokkal végzett szociális munka során felmerülő jogi problémák fő
típusainak megismerése interaktív szakmai műhely formájában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:16 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:14 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vida Judith, 238-9500
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:M-05-047/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
313.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:Révészek klub - szakmai műhely szociális munkásoknak
A program témája:A szociális munka - különösen a hajléktalan emberek körében végzett
szociális munka - során felmerülő nehézségek és dilemmák feldolgozása, új
szakmai megközelítések megismerése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vida Judith, 238-9500
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:M-05-048/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
314.A programot indító megnevezése:Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ
1012 Budapest, Attila út 89.
A program címe:Szolgáltatás és/vagy segítés - műhelymunka a családsegítő szolgáltatás
tartalmáról és módszereiről
A program témája:Szociális szolgáltatók és intézmények bemutassák egymásnak a szolgál-
tatás nyújtása során kialakított helyi jó gyakorlatokat, szabályaikat,
módszereiket, eljárásmódokat, protokollokat.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, szociális
munkás, pszichológus, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:18 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:8 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Madár Csaba, 356-8363
modszertan@budavarcssk.hu
A program engedélyszáma:M-05-052/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
315.A programot indító megnevezése:Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
A program címe:A kamaszgyerekek egyéni gondozásának, nevelésének lehetőségei a
szakellátásban
A program témája:A képzés célja, hogy nagyon konkrét, gyakorlatban használható ismere-
teket nyújtson a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók részére az
ellátásba bekerülő kamaszgyerekek gondozásának-nevelésének megter-
vezéséhez, megvalósításához, és annak az adatlapokon történő doku-
mentálásához.
A program célcsoportja:családgondozó, hivatásos nevelőszülő, gyermekotthoni, lakásotthoni
nevelő, nevelőszülői, gyámi, gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dettre Erzsébet, 237-6700
info@szmi.hu
A program engedélyszáma:M-05-053/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
316.A programot indító megnevezése:ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézete
Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.
A program címe:ELTE Tereptanári Műhely
A program témája:A gyakorlati képzésbe bekapcsolódó kollégák tereptanári ismereteinek,
módszereinek bővítése, illetve kölcsönös megosztása és ezáltal szakmai
tudatosságuk erősítése.
A program célcsoportja:családgondozó, klubvezető, mentálhigiénés munkatárs, szociális mun-
kás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, utógondozó, helyettes szülői
tanácsadó, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, nevelőszülői,
gyámi, gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szécsi Judit, 209-0555/6852
szecsijudit@vivamail.hu
A program engedélyszáma:M-05-056/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
317.A programot indító megnevezése:Hajléktalanokért Közalapítvány
1106 Budapest, Jászberényi út 47/a.
A program címe:Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának
módszertani gyakorlatai
A program témája:A hajléktalan emberek foglalkoztathatóságának, foglalkoztatásának, a
szociális intézményrendszeren kívüli lakhatásuk és önálló életvitelük
kialakítását segítő szociális munka módszertanának gyakorlata, jó
gyakorlatok megismerése, problémák és megoldási lehetőségek megvi-
tatása.
A program célcsoportja:szociális munkás, mentálhigiénés munkatárs, családgondozó, foglalkoz-
tatás-szervező, terápiás munkatárs, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:10 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Szombathely, Székesfehérvár, Pécs, Miskolc, Debrecen,
Kecskemét
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Maróthy Márta, 261-7704
hajszal@t-online.hu
A program engedélyszáma:M-05-057/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
318.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:Lakhatási Szakmai Műhely - Hajléktalan személyek reintegrálódási
lehetőségeinek javítása érdekében
A program témája:Hajléktalan emberek kilépési lehetőségeinek felmérése, a felmerülő
dilemmák megvitatása interakciós csoport megbeszélés keretében,
bevonva a 2008-ban bonyolított szakmai műhely tapasztalatait.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 5.
A program időtartama:10 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Varsányi Nóra, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:M-05-065/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
319.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:Közép-magyarországi hajléktalan Ellátó Szervezetek Regionális Fó-ruma
A program témája:Hajléktalan ellátásban résztvevő szakemberek szakmai fóruma, elsősor-
ban átmeneti szálláson, éjjeli menedékhelyen tevékenykedő szakemberek
részére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 26.
A program időtartama:10 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Preszl Éva, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:M-05-066/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
320.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:Foglalkoztatási Szakmai Műhely - Szociális munkások ismereteinek
bővítése a hajléktalan emberek foglalkoztatási helyzetének javítása
érdekében
A program témája:Hajléktalan személyek foglalkoztatási kérdéseinek vizsgálata a megfelelő
válaszok kidolgozása és a társadalmi integráció elősegítése érdekében.
A program célcsoportja:szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:10 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Keserű Zsolt, 238-9501
pelle.jozsef@bmszki.hu
A program engedélyszáma:M-05-067/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
321.A programot indító megnevezése:Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
1134 Budapest, Dózsa György út 152.
A program címe:"ADDICTUS" Szakmai műhely - szenvedély és pszichiátriai beteg
hajléktalanok megsegítésére
A program témája:Addiktológiai problémával küzdő és/vagy pszichiátriai beteg hajléktala-
nok szakszerű segítségének kidolgozása, szakmai programok és fórumok
megszervezése a BMSZKI, valamint Budapest és Pest megye egyéb
hajléktalan ellátó szervezeteinek munkatársai számára.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január
A program időtartama:11 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Preszl Éva, 238-9501
vida.judith@bmszki.hu
A program engedélyszáma:M-05-068/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
322.A programot indító megnevezése:Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
1111 Budapest, Bartók Béla út 30.
A program címe:Rév vezetők és Rév munkatársak szakmai műhelye
A program témája:A Rév szolgálatok országos hálózatába tartozó intézmények vezetőinek,
illetve a stábon belüli koordinátorok részére szakmai műhely biztosítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február
A program időtartama:8 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Márton Andrea, 372-0910
office@caritas.org.hu
A program engedélyszáma:M-05-070/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
323.A programot indító megnevezése:Bölcsődei Múzeum Alapítvány
1083 Budapest, Nagytemplom u. 3.
A program címe:Bölcsődetörténet VII.
A program témája:Bepillantást enged a magyar bölcsődék kezdeti időszakába, a Bölcsődei
Múzeum anyagának gyűjtésébe. Megismertet a babatörténettel, játék és
díszbabák készítésével, varrási technikákkal, melyeket a gondozónők
gyakorlatban jól tudnak hasznosítani.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:16 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 18.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vokony Éva, 313-1011
pitypangbolcsi@vivamail.hu
A program engedélyszáma:M-05-074/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
324.A programot indító megnevezése:Katolikus Szociális Módszertani Konzorcium
1068 Budapest, Városligeti fasor 42.
A program címe:A személyközpontú demencia programok minőségbiztosítása: DCM
A program témája:A Branford Dementia Group által kidolgozott mérési módszer bemuta-
tása, lehetséges felhasználása és magyarországi fejlesztése a műhely
célja, amellyel a munkájuk minőségét objektíven megítélhetik.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március-április
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovacsics Zsuzsanna, 479-2005
modszertan@szeretetszolgalat.hu
A program engedélyszáma:M-05-088/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
325.A programot indító megnevezése:Katolikus Szociális Módszertani Konzorcium
1068 Budapest, Városligeti fasor 42.
A program címe:Bentlakásos intézménybe költözők befogadása, kapcsolattartás a családdal
A program témája:Munkatársak felkészítése a bentlakásos intézménybe véglegesen beköl-
tözők megtámogatására.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
gyermekotthoni munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:12 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovacsics Zsuzsanna, 479-2005
modszertan@szeretetszolgalat.hu
A program engedélyszáma:M-05-089/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
326.A programot indító megnevezése:Katolikus Szociális Módszertani Konzorcium
1068 Budapest, Városligeti fasor 42.
A program címe:Minőségbiztosítás és személyközpontú szemlélet a bentlakásos szociá-
lis intézményekben
A program témája:Műhelymunka minőségbiztosítási rendszer kiépítéséről és folyamatos
fejlesztéséről olyan intézmények munkatársai számára, amelyekben
a szakmai programjuk szerint személyközpontú gondolkodás folyik.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Dabas-Gyón, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovacsics Zsuzsanna, 479-2005
modszertan@szeretetszolgalat.hu
A program engedélyszáma:M-05-090/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
327.A programot indító megnevezése:Reménység Gyermeksegély és Rehabilitációs Alapítvány
1121 Budapest, Remete út 16/1.
A program címe:A szenvedélybetegek hatékony kezelésének bio - pszicho-szociális
szemléletmódja a hétköznapi munkában
A program témája:A továbbképzés a szociális területen a szenvedélybetegekkel foglalkozó szak-
emberek szemléleti kereteit szeretné bővíteni a függőségek bio-pszicho-
szociális megközelítésének ismertetésével és ennek alkalmazási lehetősé-
geinek tapasztalatait átadva.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:12 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Pécs - Baranya megye
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benyes Rita, 391-0205
szilveszter@remenyseg.hu
A program engedélyszáma:M-05-094/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
328.A programot indító megnevezése:Wesley János Lelkészképző Főiskola - Szociális Munka Szak
1086 Budapest, Dankó u. 11.
A program címe:"Wesley Tereptanári Műhely"
A program témája:A Wesley János Lelkészképző Főiskola elméleti oktatóinak, tereptanára-
inak, terepkoordinátorainak és hallgatóinak műhelymunkája az általá-
nos szociális munkás szak elméleti és gyakorlati képzésének azonos
értékrendszeren alapuló integrációja érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Györgyi, 210-5400
wjlf-th@freemail.hu
A program engedélyszáma:M-05-097/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
329.A programot indító megnevezése:Jogvédők az Emberi Méltóságért Egyesület
1122 Budapest, Városmajor u. 48/b.
A program címe:Jogvédelmi műhely az Emberi Méltóságért
A program témája:A  bentlakásos  intézményekben  dolgozók jogismeretének bővítése,
a jogtudatos magatartás erősítése, szemléletformálás. Az alkotmányos
ellátáshoz fűződő és speciális jogok érvényre jutása tudatosodjék
a segítő munka praxisában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Györgyi, 299-1064
palfie@lab.hu
A program engedélyszáma:M-05-098/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
330.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona
1201 Budapest, Virág Benedek u. 36.
A program címe:Aktív időskor, aktív időspolitika a gyakorlatban
A program témája:A szakmai műhelysorozat célja az idősekkel foglalkozó szakemberek
felkészítése az idősek számának emelkedése és a "fiatalos" nyugdíjas
generáció közösségi igényei által meghatározott új szerepekre. A részt-
vevők ismereteket és gyakorlat-orientált módszertani segítséget kapnak
az intézményi közösségek és az izoláltan élők aktivizálásához, a civilekkel és
az önkéntesekkel a kialakítható együttműködéshez.
A program célcsoportja:idősekkel foglalkozó szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Győr, Eger, Győr-Moson-Sopron, Heves megye, illetve igény
szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:13 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Judit Ágnes, 283-0632
viragbig@viragb.axelero.hu
A program engedélyszáma:M-05-103/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
331.A programot indító megnevezése:Menhely Alapítvány
1082 Budapest, Baross u. 41.
A program címe:Pest megyei és fővárosi utcai gondozó szolgálatok szakmai fóruma
A program témája:Szakmai műhelyünk célja, hogy a Pest megyei és fővárosi utcai gondozó
szolgálatok szociális munkásai tapasztalataikat megosszák egymással,
és erősödjön a párbeszéd a különböző intézmények között.
A program célcsoportja:szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 3.
A program időtartama:16 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kártyás Irén, 266-1901
diszpecser@menhely.hu
A program engedélyszáma:M-05-107/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
332.A programot indító megnevezése:Menhely Alapítvány
1082 Budapest, Baross u. 41.
A program címe:Pest megyei és fővárosi éjjeli menedékhelyek szakmai fóruma
A program témája:Szakmai műhelyünk célja, hogy a Pest megyei és fővárosi éjjeli mene-
dékhelyek szociális munkásai tapasztalataikat megosszák egymással,
munkájuk hatékonysága javuljon és erősödjön a párbeszéd a különböző
intézmények között.
A program célcsoportja:szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 17.
A program időtartama:11 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kártyás Irén, 266-1901
diszpecser@menhely.hu
A program engedélyszáma:M-05-108/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
333.A programot indító megnevezése:Menhely Alapítvány
1082 Budapest, Baross u. 41.
A program címe:Pest megyei és fővárosi szociális intézmények szakmai fóruma
A program témája:Szakmai műhelyünk célja, hogy a Pest megyei és fővárosi szociális
intézmények munkásai szakmai tapasztalataikat megosszák egymással
és ezen keresztül kialakuljon, erősödjön a párbeszéd az egyes intézmények
között.
A program célcsoportja:szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:17 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 2.
A program időtartama:9 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kártyás Irén, 266-1901
diszpecser@menhely.hu
A program engedélyszáma:M-05-110/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Csongrád megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
334.A programot indító megnevezése:Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
Dél-alföldi Regionális Módszertani Családsegítő Szolgálat
6723 Szeged, Kereszttöltés u. 13.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0051-03
A program címe:"Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés"
A program témája:Ismeretek és módszerek elsajátítása az esélyegyenlőség, egyenlő bánás-
mód, hátrányos helyzet felismerése szempontjainak gyakorlati alkalma-
zásához.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, Dél-alföldi régió, Bács-Kiskun, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ábrahám Ferencné, 62/487-941
modszertancssk@vnet.hu
A program engedélyszáma:T-06-017/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
335.A programot indító megnevezése:Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
Dél-alföldi Regionális Módszertani Családsegítő Szolgálat
6723 Szeged, Kereszttöltés u. 13.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0051-03
A program címe:Cigányság kultúrájának hatása a szociális munkára
A program témája:A személyes gondoskodást végző szakemberek ismerjék meg az egyes
cigány csoportok kultúráját, hagyományát, életvitelét, mai helyzetét,
melyek nélkülözhetetlenek a hatékony szociális munkához (esetmun-
kához).
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, Dél-alföldi régió, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ábrahám Ferencné, 62/487-941
modszertancssk@vnet.hu
A program engedélyszáma:T-06-018/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
336.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési
Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal Fasor 39-45.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0019-03
A program címe:Szükséglet szerint differenciált, individualizált szolgáltatás biztosítá-
sának feladatai az idősek otthonaiban
A program témája:Az időseket ellátó intézményben dolgozó szakemberek azon ismereteinek
bővítése, melyek szükségesek a személyre szabott szolgáltatás biztosításá-
hoz, a szociális és egészségügyi szakemberek együttműködésének fejleszté-
séhez.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, fejlesztő pedagógus, konduktor,
gyógytornász, mozgásterapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munka-
társ, szociális munkatárs/segítő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/545-150
szocmunka@etszk.u-szeged.hu
A program engedélyszáma:T-06-025/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
337.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési
Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal Fasor 39-45.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0019-03
A program címe:Pályázatírás elméleti és gyakorlati ismeretei, valamint lehetőségek az
EU-s fejlesztési programok tükrében
A program témája:Megismerjék a hazai és az EU-s pályáztatási rendszert, magát a pályá-
zati folyamatot. A résztvevők elsajátítanak pályázatírási technikákat,
megismerik a projekt-ciklus elmélet alapjait, ezáltal olyan tudást sze-
reznek, amellyel képessé válnak a támogatási formák szélesebb körű
kihasználására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/545-150
szocmunka@etszk.u-szeged.hu
A program engedélyszáma:T-06-026/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
338.A programot indító megnevezése:Ipari és Kereskedelmi Oktatási Központ BT.
6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 83. III. emelet
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0017-02
A program címe:A tereptanár szerepe a kompetencia alapú továbbképzésben, A segítő
magatartás megjelenése a tereptanári munkában.
A program témája:A tereptanárokkal megismertetni a kompetencia alapú szakképzés jel-
lemzőit. Az elsajátítandó kompetenciák szakmai gyakorló területen
alkalmazható módszereinek köre. Feldolgozni a megváltozott tereptanári
szerep - a segítő magatartás - legfontosabb ismérveit.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, május, október, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erdei János, 62/555-595
ikokszeged@invitel.hu
A program engedélyszáma:T-06-039/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
339.A programot indító megnevezése:Ipari és Kereskedelmi Oktatási Központ BT.
6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 83. III. emelet
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0017-02
A program címe:Alapvető elsősegélynyújtási ismeretek szociális ápolók, gondozók
részére
A program témája:A szociális szakemberek elsősegélynyújtási ismereteinek szinten tartása,
illetve az új módszerek megismertetése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erdei János, 62/555-595
ikokszeged@invitel.hu
A program engedélyszáma:T-06-041/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
340.A programot indító megnevezése:Ipari és Kereskedelmi Oktatási Központ BT.
6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 83. III. emelet
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0017-02
A program címe:A terminális állapotú betegek ellátása a hospice szellemiség tükrében
A program témája:A hospice, mint gondozási és ápolási modell helyzetét Európában és
Magyarországon sajátítsák el a haldokló betegek ápolásának, és gon-
dozásának specifikumait, ismerjék meg hazánkban a haldokló betegek
ellátásának lehetőségeit, a helyes kommunikációs technikákat a beteg-
gel és családdal, ismerjék a multidiszciplináris ellátás lehetőségét.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pszichológus, gyógytor-
nász, mozgásterapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs,
szociális, munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, szeptember, október, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém,
Zala megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erdei János, 62/555-595
ikokszeged@invitel.hu
A program engedélyszáma:T-06-043/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
341.A programot indító megnevezése:Ipari és Kereskedelmi Oktatási Központ BT.
6722 Szeged, Tisza Lajos krt. III. emelet
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0017-02
A program címe:Mindenki másképp egyforma - az európai polgárrá válás (útján)
A program témája:A résztvevők megismerkednek az emberi sokféleség különböző arculataival:
etnikum, szín, nem, vallás, fogyatékosság, továbbá ezek elfogadási
lehetőségeivel.
A program célcsoportja:családgondozó, gyermekvédelmi ügyintéző, szociális segítő, gyermek-
felügyelő, hivatásos nevelőszülő, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő,
utógondozó, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, szeptember, december
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém,
Zala megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erdei János, 62/555-595
ikokszeged@invitel.hu
A program engedélyszáma:T-06-044/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
342.A programot indító megnevezése:Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthon
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0135-05
A program címe:"A bentlakásos intézményekben élő, fokozott ápolási szükségletű
időskorúak ellátásának sajátosságai"
A program témája:A jogszabályi változásokkal összefüggésben azoknak a speciális ismere-
teknek az átadása, melyek a fokozott ápolási szükségletű ellátottak ho-
lisztikus szemléletű ápolását, gondozását segítik.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fodor Irén, 63/571-025
modszertan@vnet.hu
A program engedélyszáma:T-06-144/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
343.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzés
Kar Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék
6726 Szeged, Bal fasor 39 - 45.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0019-03
A program címe:Szociális jogi, módszertani és minőségbiztosítási alapismeretek az
időskorúak új szemléletű gondozásához
A program témája:A komplex, tervszerű és az ellátottak jogainak érvényre jutását segítő
gondozás megvalósítása érdekében ismeretbővítés és szemléletformálás
az időseket ellátó intézmények szakemberei számára.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
szocmunka@etszk.u-szeged.hu
A program engedélyszáma:T-06-021/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
344.A programot indító megnevezése:Ipari és Kereskedelmi Oktatási Központ Bt.
6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 83 III. emelet
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0017-02
A program címe:Kommunikációs nehézségek megoldásai a szociális szektor partnerei
körében, avagy hogyan kommunikáljunk hatékonyan a szociális
intézményben.
A program témája:A résztvevőkkel megismertetni azokat a módszerbéli lehetőségeket,
amelynek alkalmazásával a kommunikáció hatékonyabbá tehető az
intézmények összetételének sokszínűsége ellenére is.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged
A résztvevő által befizetendő összeg:32 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erdei János, 30/269-7691
A program engedélyszáma:T-06-063/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
345.A programot indító megnevezése:Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi
6724 Szeged, Párizsi krt. 27.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0035-03
A program címe:Gondozás - Gondoskodás - Nevelés. A korai fejlődés segítése bölcső-
dében. Szakmai tanfolyam bölcsődei gondozónőknek
A program témája:A program célja olyan átfogó ismereteket nyújtani, amelyek segítenek
eligazodni a társadalmi és a szakmai elvárásokban, valamint hozzájá-
rulnak a változó igényekhez rugalmasan alkalmazkodó, szakmai érté-
keket közvetítő minőségi ellátáshoz.
A program célcsoportja:csecsemő- és kisgyermekgondozó, bölcsődei szakgondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Szeged
A résztvevő által befizetendő összeg:17 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gyuriczáné Botka Emőke, 70/708-6632
bolcsodek@titan.ritek.hu
A program engedélyszáma:T-06-098/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
346.A programot indító megnevezése:Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthona
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0135-05
A program címe:"Az időskorúak ellátásának sajátos problémái az alapszolgáltatások
esetében."
A program témája:Az ápoló személyzet munkájának segítése azokkal a speciális ismeretekkel,
amelyek nélkülözhetetlenek a szakszerű geriátriai ellátás során.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vass Mónika, 30/429-6938
A program engedélyszáma:T-06-044/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
347.A programot indító megnevezése:Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthona
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0135-05
A program címe:"Életminőség, mint a holisztikus szemléletű ápolás - gondozás fó-
kusza"
A program témája:A bentlakásos intézményekben élők ápolását - gondozását meghatározó
minőségi összetevők vizsgálata.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fodor Irén, 63/484-263
A program engedélyszáma:T-06-045/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
348.A programot indító megnevezése:Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthona
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0135-05
A program címe:"Fogyatékos személyek gondozásának lehetőségei"
A program témája:Azoknak az ismereteknek az átadása, amelyek képessé teszik a gondo-
zást végzőket a fogyatékos személyek egyénre szabott gondozásának
biztosítására.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező, terápiás
munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vass Mónika, 30/429-6938
A program engedélyszáma:T-06-046/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
349.A programot indító megnevezése:Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthona
6640 Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0135-05
A program címe:"A pszichiátriai betegek ellátásának sajátosságai"
A program témája:Olyan ismeretek átadása, amelyek garantálják a sajátos gondozási
szükségletű pszichiátriai betegek minőségi ellátását.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező, terápiás
munkatárs, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vass Mónika, 30/429-6938
A program engedélyszáma:T-06-047/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
350.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szociális
Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0019-03
A program címe:Amiről a gyermekrajzok beszélnek
A program témája:A tanfolyam elméleti és gyakorlati ismereteket ad szociális szakemberek
számára a 4-14 éves gyermekek rajzainak jellemzőiről, a család- és
szabadrajzok értékelési és értelmezési szempontjairól, felhasználásáról.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, gyermekvédelmi ügyintéző,
gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő, szociális munkás, gyermek-
otthoni, lakásotthoni nevelő, örökbefogadási tanácsadó, pedagógus,
pszichológus, helyettes szülői tanácsadó, nevelőszülői
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
A program engedélyszáma:T-06-105/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
351.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szociális
Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0019-03
A program címe:Interkulturális szempontok a szociális esetmunkában
A program témája:A tanfolyam aktuális kulturális, társadalmi és szociális munka módszer-
tani ismereteket nyújt a roma kisebbséghez tartozó kliens - többségi
segítő közötti eredményes kapcsolathoz. Emellett az interkulturális
közegben dolgozó szakemberek szemléletének formálódását célozza.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, gyermekvédelmi ügyintéző,
gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő, szociális munkás, gyermek-
otthoni, lakásotthoni nevelő, pedagógus, helyettes szülői tanácsadó,
nevelőszülői, gyámi, gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
A program engedélyszáma:T-06-106/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
352.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szociális
Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:06-0019-03
A program címe:Normalizációs és integrációs törekvések az értelmi fogyatékos emberek
ellátásában
A program témája:A fogyatékossággal élő emberek többszempontú megismerése, olyan
korszerű szemlélet kialakítása, amely hozzájárul a bánásmód normali-
zálásához, és a sérült emberek társadalmi integrációjának elősegíté-
séhez.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
A program engedélyszáma:T-06-118/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
353.A programot indító megnevezése:Petróczi és Kurucz BT
6725 Szeged, Csöndes u. 27/A.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:
A program címe:Lázadás vagy tisztelet? Resztoratív kapcsolatvezetési és szervezeti
kultúrát megváltoztató eljárások
A program témája:Olyan kommunikációs és szervezeti kultúraváltoztató eljárások és fo-
lyamatok átadása, melyek elősegítik a kihívó viselkedést tanúsító gyer-
mekek kezelését és növelik az intézmény dolgozóinak jólétét.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kecskeméti Molnár Mária, 20/669-4854
petroczi27@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-06-016/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
354.A programot indító megnevezése:Petróczi és Kurucz BT
6725 Szeged, Csöndes u. 27/A.
A program címe:A munkahelyi kiégés és megelőzése
A program témája:A munkájuk során érzelmileg kiégett vagy a kiégés felé vezető úton lévő
szakemberek ismerjék meg a jelenség hátterét, sajátítsák el azokat a
technikákat, amelyek az érzelmi feltöltődésüket biztosítja.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Petróczi Erzsébet, 20/669-4854
petroczi27@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-06-020/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
355.A programot indító megnevezése:Petróczi és Kurucz BT
6725 Szeged, Csöndes u. 27/A.
A program címe:Szupervízió
A program témája:Személyes és szakmai kompetenciafejlesztés, hatékonyság növelés,
mentális egészség-megerősítés, burnout kivédése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:24 150 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Petróczi Erzsébet, 20/669-4854
petroczi27@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-06-021/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
356.A programot indító megnevezése:Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
6723 Szeged, Sás u. 2.
A program címe:Tereptanárok szupervíziója
A program témája:A tereptanári munka nehézségeinek szupervíziós formában történő
átbeszélése, a stresszhatásoknak kitett szakemberek lelki egészségvé-
delme, szakmai személyiségének-, identitásának erősítése (a kontroll -
szupervízióra való alkalmassá tétele).
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, Dél-alföldi régió, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ábrahám Ferencné, 62/464-346
humanum@invitel.hu
A program engedélyszáma:S-06-029/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
357.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési
Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal Fasor 39-45.
A program címe:Kiégési tünetek megelőzése
A program témája:A program résztvevői megismerik a burnout - szindróma keletkezésének
szabályszerűségeit, technikákat sajátítanak el a tünetek felismerésére és
megelőzésére, illetve csökkentésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/545-150
szocmunka@etszk.u-szeged.hu
A program engedélyszáma:S-06-031/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
358.A programot indító megnevezése:ÁGOTA Alapítvány - Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyez-
tetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány
6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 29. III. em. 301-303.
A program címe:Problémamegoldó és beleérző képességet fejlesztő tréning családból
kiemelt és/vagy családi problémákkal küzdő gyermekekkel foglalkozó
szakemberek számára
A program témája:A tréning újszerű megközelítésben segíti a családból kiemelt, illetve
családi nehézségekkel küzdő gyermekek problémáinak mélyebb megér-
tését, és a gyermekekkel kapcsolatos nevelési feladatok sikeresebb
megoldását. A résztvevők sajátélmény jellegű tréningen fejleszthetik
beleérző és problémamegoldó képességüket.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kothenecz János, 62/483-446
agota.alapitvany@vnet.hu
A program engedélyszáma:S-06-038/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
359.A programot indító megnevezése:SZKTT HSZK Tabán Családsegítő Közösségi Ház és Dél-alföldi
Regionális Módszertani Családsegítő Szolgálat
6723 Szeged, Keresztöltés u. 13.
A program címe:Csoportvezetői készségek és képességek fejlesztése és erősítése -
szakmai személyiségfejlesztő tréning szociális szakemberek részére
A program témája:Szociális területen dolgozó szakemberek számára a csoportvezetés
elméleti, módszertani, technikai elemeinek megismerése, készség- és
képességfejlesztésként saját élményként való átélése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye, illetve a Dél-alföldi
régióban
A résztvevő által befizetendő összeg:17 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Zomboriné Botás Mária, 62/487-941
modszertancssk@vnet.hu
A program engedélyszáma:S-06-080/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
360.A programot indító megnevezése:SZKTT HSZK Tabán Családsegítő Közösségi Ház és Dél-alföldi
Regionális Módszertani Családsegítő Szolgálat
6723 Szeged, Keresztöltés u. 13.
A program címe:Vezetői készségfejlesztő tréning
A program témája:Az intézményvezetőknél alkalmat nyújtani vezetői gyakorlatuk áttekinté-
sére, személyiségük, készségeik fejlesztésére. Mindennapi helyzeteket
elemzünk közösen és megoldásokat dolgozunk ki.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye, illetve a Dél-alföldi
régióban
A résztvevő által befizetendő összeg:17 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Zomboriné Botás Mária, 62/487-941
modszertancssk@vnet.hu
A program engedélyszáma:S-06-081/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
361.A programot indító megnevezése:Váriné Feró Mária
6724 Szeged, Vér-tói u. 1.
A program címe:Konfliktusok hatékony megoldásának kommunikációs technikái
A program témája:A résztvevők tudatosságának és hatékonyságának növelése az interper-
szonális konfliktusok kezelésében, megoldásában, különös tekintettel
a nyílt kommunikáció szerepére, az érzelmek verbalizálásának jelentő-
ségére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 20/542-6341
varine@etszk.u-szeged.hu
A program engedélyszáma:S-06-098/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
362.A programot indító megnevezése:Váriné Feró Mária
6724 Szeged, Vér-tói u. 1.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport - a rendszerszemlélet lehetőségei a segítő
tevékenységben
A program témája:Csoportos segítségnyújtás a szociális személyes gondoskodást nyújtó
intézményekben dolgozó munkatársak számára esetkezelési, esetmene-
dzselési nehézségeik, problémáik megoldásában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 20/542-6341
varine@etszk.u-szeged.hu
A program engedélyszáma:S-06-099/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
363.A programot indító megnevezése:Nagyító Alapítvány
6722 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 29.
A program címe:Co-vezetői készségek megalapozása gyermekekkel és fiatalokkal fog-
lalkozó munkatársak részére
A program témája:A képzés célja sajátélmény nyújtásával, önismereti, készségfejlesztő
módszerekkel bemutatni a résztvevők számára a csoportvezetés és
dinamika alapjait; ezzel megalapozni a csoporttagok co-vezetői kompe-
tenciáját.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 13.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:17 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Viktor Csaba, 62/451-662
nagyito@nagyito.hu
A program engedélyszáma:S-06-124/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
364.A programot indító megnevezése:Váriné Feró Mária
6724 Szeged, Vér-tói u. 1. 4/19.
A program címe:Személyes hatékonyság és együttműködési készségek fejlesztése
teamszupervízió keretében
A program témája:A személyes gondoskodást nyújtó intézményekben együtt dolgozó munka-
társak szakmai tudatosságának növelése, kompetenciájuk, szerepbizton-
ságuk erősítése, kooperációs készségük fejlesztése a szervezeti szinten
jelentkező konfliktusok reflektív feldolgozásával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 20/542-6341
varine@etszk.u-szeged.hu
A program engedélyszáma:S-06-022/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
365.A programot indító megnevezése:Bálintné Dr. Dancsó Mária
6720 Szeged, Kiss M. u. 1.
A program címe:A tárgyvesztés feldolgozását célzó, személyközpontú segítői kapcso-
lat/segítő beszélgetés, mint szakmai kompetencianövelő lehetőség,
alkalmazása a gondozottakkal/kliensekkel való kapcsolatépítésben
A program témája:A Rogers-i személyközpontú segítői készségek, valamint a hiteles érzel-
mi kommunikáció és az érzelmi intelligencia készségeinek fejlesztése, a
szociális szférában dolgozók szakmai eszköztárának bővítése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Baranya, Békés, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-
Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád,
Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megye, Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:19 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bálintné Dr. Dancsó Mária, 70/370-5978
dancsoria@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-06-028/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
366.A programot indító megnevezése:PSZI-2003 Bt.
6724 Szeged, Ősz u. 28.
A program címe:Gyermekvédelem területén dolgozók kompetencia fejlesztése
A program témája:Erőszakmentes befolyásolás a nevelőszülői gyakorlatban - tréning a
gyermekvédelemben dolgozó szakembereknek.
A program célcsoportja:gyermekvédelmi ügyintéző, gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő,
gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, örökbefogadási tanácsadó, helyettes
szülői tanácsadó, nevelőszülői, gyámi, gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:31 600 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Polgár Éva, 70/222-1543
eszlor@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-06-086/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
367.A programot indító megnevezése:PSZI-2003 Bt.
6724 Szeged, Ősz u. 28.
A program címe:Szupervízió a szociális ellátásban dolgozó szakembereknek
A program témája:A résztvevő szakemberek saját eseteik feldolgozásával növelhetik szak-
mai hatékonyságukat, megérthetik és feldolgozhatják munkájukhoz
kapcsolódó elakadásaikat.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:32 800 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Polgár Éva, 70/222-1543
eszlor@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-06-113/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
368.A programot indító megnevezése:PSZI-2003 Bt.
6724 Szeged, Ősz u. 28.
A program címe:A kiégés folyamata és megelőzésének lehetőségei
A program témája:A résztvevők megismerik a kiégés okait, folyamatát és megelőzésének
lehetőségeit.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 700 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Polgár Éva, 70/222-1543
eszlor@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-06-117/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
369.A programot indító megnevezése:PSZI-2003 Bt.
6724 Szeged, Ősz u. 28.
A program címe:Esetmegbeszélés szociális és gyermekjóléti ellátásban foglalkoztatott
szakembereknek
A program témája:A szakemberek hatékonyabb esetkezelését segíti az esetmegbeszélés.
Célunk az esethozó érzelmi terhelésének csökkentése is.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október, illetve igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:21 400 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Polgár Éva, 70/222-1543
eszlor@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-06-118/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
370.A programot indító megnevezése:PSZI-2003 Bt.
6724 Szeged, Ősz u. 28.
A program címe:Hatékonyabb kommunikáció a munkámban - tréning segítőknek
A program témája:Egyéni kommunikációs készségek feltérképezése és fejlesztése; hatéko-
nyabb kommunikációs stílus kialakítása és gyakorlása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:24 200 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Polgár Éva, 70/222-1543
eszlor@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-06-119/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
371.A programot indító megnevezése:PSZI-2003 Bt.
6726 Szeged, Közép fasor 9.
A program címe:Egyéni és szervezeti konfliktusok, konfliktuskezelési stratégiák
A program témája:Megismertetni a résztvevőket a személyi szervezeti konfliktusok okaival.
Lehetőséget biztosítunk az egyéni konfliktuskezelés feltérképezésére,
saját stratégia tudatos fejlesztésére, kipróbálására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 600 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Polgár Éva, 70/222-1543
A program engedélyszáma:S-06-082/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
372.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szociális
Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
A program címe:A célzott beszélgetésvezetés kommunikációs technikái
A program témája:A program résztvevői megismerik a kliensekkel folytatott kommunikáció
alapvető törvényszerűségeit, a célzott beszélgetésvezetés technikáit.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
A program engedélyszáma:S-06-092/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
373.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szociális
Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
A program címe:Teamszupervízió
A program témája:A szakmai interakciókból eredő speciális problémák mély megértésén alapuló önreflektív feldolgozása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
A program engedélyszáma:S-06-107/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
374.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék 6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
A program címe:Konfliktuskezelő tréning
A program témája:A részvevők tudatosságának és hatékonyságának növelése az interper­szonális konfliktusok kezelésében, megoldásában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
A program engedélyszáma:S-06-108/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
375.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
A program címe:Csoportszupervízió
A program témája:Személyes hatékonyság fejlesztése a szakmai tevékenység mindennap­jaiban felmerülő, a segítő személyiségével összefüggésben álló prob­lémák önreflektív feldolgozásával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
A program engedélyszáma:S-06-109/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
376.A programot indító megnevezése:Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
6726 Szeged, Bal fasor 39-45.
A program címe:Viselkedéstanra épülő konfliktuskezelő tréning
A program témája:Viselkedéstani megközelítésű konfliktuskezelési készségfejlesztés, amely konkrét helyzetek viselkedés - szabályozás alapelvein alapuló feldolgo­zásával fejleszti a segítők saját konfliktus - megoldási készségeit.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Váriné Feró Mária, 62/546-401, 20/542-6341
A program engedélyszáma:S-06-110/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
377.A programot indító megnevezése:Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
6723 Szeged, Sás u. 2.
A program címe:XI. Cigány Konferencia Szociális Segítőknek
A program témája:A 2010-es évre készülve: bemutatni a magyarországi helyzetet, hogyan
lehet a kirekesztés helyett a romák befogadását biztosítani ember jogi
eszközökkel, gazdasági programokkal és az oktatás-, munkahelyte-
remtés biztosításával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:9 előadás
A program indításának helyszíne:Szeged
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ábrahám Ferencné, 62/464-346
humanum@invitel.hu
A program engedélyszáma:K-06-021/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
378.A programot indító megnevezése:Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
6723 Szeged, Sás u. 2.
A program címe:Szociális intézményrendszer struktúra változásai jogszabályi háttér
változás tükrében "15 éves a szegedi Humán Szolgáltató Központ"
A program témája:Jogszabályok változásának hatásai egy szociális intézmény szervezeti
fejlődésére és a minőségi feladat ellátás kérdéseinek megjelenítése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:8 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. november
A program időtartama:9 előadás
A program indításának helyszíne:Szeged
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ábrahám Ferencné, 62/464-346
humanum@invitel.hu
A program engedélyszáma:K-06-022/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
379.A programot indító megnevezése:Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
6723 Szeged, Sás u. 2.
A program címe:V. Tereptanári Szakmai Nap - Szeged, 2009.
A program témája:Egységes tereptanári együttműködési szemlélet kialakítása a képző-, és
terepintézmények kapcsolatában. Tereptanári team megalakítása a Dél-
alföldi Régióban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Szeged
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ábrahám Ferencné, 62/464-346
humanum@invitel.hu
A program engedélyszáma:K-06-023/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
380.A programot indító megnevezése:SZKTT HSZK Tabán Családsegítő Közösségi Ház és Dél-alföldi
Regionális Módszertani Családsegítő Szolgálat
6723 Szeged, Keresztöltés u. 13.
A program címe:Közösségi szociális munka története és gyakorlata
A program témája:A szakmai tanácskozáson résztvevők számára elméleti és gyakorlati
modellek bemutatásával a közösségi szociális munka - mint legkevésbé
ismert és elterjedt munkaforma - módszereinek népszerűsítése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október 14.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Szeged, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:8 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Zomboriné Botás Mária, 62/487-941
modszertancssk@vnet.hu
A program engedélyszáma:K-06-040/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Hazai vagy külföldi tanulmányút
381.A programot indító megnevezése:Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi
6724 Szeged, Párizsi krt. 27.
A program címe:Tiszán innen, Dunán túl... Dél-alföldi bölcsődei szakemberek tanul-
mányútja dunántúli intézményekben
A program témája:Tapasztalatcsere a bölcsődei ellátásról, a szolgáltatásokról, a szakmai
gyakorlatok tartalmáról, a tereptanárok munkájáról. A jó gyakorlatok
bemutatása, továbbadása. Az intézmények közötti szakmai kapcsolatok
ápolása.
A program célcsoportja:bölcsődei ellátásban dolgozó szakemberek, tereptanárok
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 15.
A program időtartama:3 nap
A program indításának helyszíne:Veszprém, Ajka, Tapolca, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:22 600 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gyuriczáné Botka Emőke, 62/550-042
bolcsodek@titan.ritek.hu
A program engedélyszáma:U-06-009/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
382.A programot indító megnevezése:Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi
6724 Szeged, Párizsi krt. 27.
A program címe:"A nevelés művészete" - Nevelési helyzetek a bölcsődében és a gondo-
zónők hatékonysága
A program témája:A bölcsődei gondozónők nevelői eszköztárának gazdagítása a jó gya-
korlatok bemutatásával, annak érdekében, hogy több alternatíva közül
tudjanak választani és hatékonyak legyenek a nevelési helyzetekben.
A program célcsoportja:csecsemő- és kisgyermek gondozó, bölcsődei szakgondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:18 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Szeged, Csongrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:7 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gyuriczáné Botka Emőke, 62/550-042
bolcsodek@titan.ritek.hu
A program engedélyszáma:M-06-099/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Fejér megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
383.A programot indító megnevezése:Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
8089 Vértesacsa, Kossuth u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0016-05
A program címe:Falugondnokok továbbképzése a közösségi-szociális információk
szolgáltatására
A program témája:Olyan komplett képzés szervezése, amely felkészíti a falugondnokot a
településen élők életminőségének javítása érdekében végzendő szociális
-közösségi információszolgáltatásra.
A program célcsoportja:falu- és tanyagondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Vértesacsa, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörsz Klára, 30/816-4064
mtfsz1@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-07-149/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
384.A programot indító megnevezése:Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
8089 Vértesacsa, Kossuth u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0016-05
A program címe:A segítő munka a személyszállítást végző szociális alapszolgálta-
tásokban
A program témája:Egyes szociális alapszolgáltatások ellátása érdekében személyszállítást
is végző szakemberek továbbképzése a biztonságos közlekedés és a
hatékony emberi kommunikáció megvalósítása érdekében.
A program célcsoportja:falu- és tanyagondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:45 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörsz Klára, 30/816-4064
mtfsz1@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-07-150/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
385.A programot indító megnevezése:Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
8089 Vértesacsa, Kossuth u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0016-05
A program címe:Kerüljünk közelebb! A roma kisebbség iránt érzékenyítő tanfolyam
A program témája:Kisebbségi problémák és esélyegyenlőségi ügyek iránti érzékenyítő
tanfolyam falu- és tanyagondnokok számára; a roma kisebbséggel
kapcsolatos alapvető ismeretek és pozitív élmények megszerzése az
előítéletek és a távolságtartásból adódó feszültségek oldása érdekében.
A program célcsoportja:falu- és tanyagondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörsz Klára, 30/816-4064
mtfsz1@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-07-151/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
386.A programot indító megnevezése:Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
8089 Vértesacsa, Kossuth u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0016-05
A program címe:Munkaerő-piaci alapkészségek fejlesztése a hátrányos helyzetű kiste-
lepüléseken szociális alapszolgáltatást végző tanya- és falugondnokok
számára.
A program témája:Olyan komplex képzés szervezése, amely munkaerő-piaci alapkészségeik
fejlesztésével felkészíti a falu- és tanyagondnokot a munkaerő-piaci
információk közvetítésére a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő
munkanélküliek számára.
A program célcsoportja:falu- és tanyagondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörsz Klára, 30/816-4064
mtfsz1@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-07-152/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
387.A programot indító megnevezése:Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye
8154 Polgárdi-Tekerespuszta,
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0207-05
A program címe:Emberi viselkedés csoportban, a csoportozás pszichológiai alapjai
A program témája:A szociális intézményekben csoporton belül és csoportok közötti konflik-
tushelyzetekfeldolgozásához segítségnyújtás.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munka-
társ, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, gyermekotthoni, lakás-
otthoni nevelő,  gyógypedagógus, foglalkoztatás-szervező, terápiás
munkatárs, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Székesfehérvár
A résztvevő által befizetendő összeg:18 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Botka Gáborné, 30/600-9069
fm modszertan@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-07-108/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
388.A programot indító megnevezése:Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
8089 Vértesacsa, Kossuth L. u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0016-05
A program címe:A települési szükségfelmérés és szolgálattervezés alapismeretei falu- és
tanyagondnokok számára
A program témája:A falu- és tanyagondnoki szolgáltatás megszervezéséhez, szükséglet-
orientált működéséhez szükséges helyi információk megszerzése, és a
szükségletek kielégítésének az egyéni és közösségi szintű problémák
megoldásának módozatait ötvöző szolgáltatásszervezéshez szükséges
alapvető ismereteinek elsajátítása.
A program célcsoportja:falugondnokok, tanyagondnokok, falu-, tanyasegítő, alapszolgáltatásban
dolgozó munkatársak
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörsz Klára, 30/816-4064
A program engedélyszáma:T-07-145/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
389.A programot indító megnevezése:Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
8089 Vértesacsa, Kossuth L. u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0016-05
A program címe:A falu- és tanyagondnoki tevékenység alapismeretei falu- és tanyase-
gítők, önkéntesek valamint a helyettes falu- és tanyagondnokok számára
A program témája:A falu- és tanyagondnoki szolgáltatásban helyettesként és segítőként
- az alapképzés hiányában - alkalmilag (de rendszeresen) feladatot vál-
laló közalkalmazottak, egyéb alkalmazottak, önkéntesek felkészítése a
szakmai feladatellátásra.
A program célcsoportja:szociális segítő, szociális gondozó, ápoló, falugondnok, tanyagondnok,
falu-, tanyasegítő, falugondnokokat helyettesítő munkatársak, különös
figyelemmel a már egyébként is közalkalmazotti státuszban foglalkozta-
tottakra
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:45 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörsz Klára, 30/816-4064
A program engedélyszáma:T-07-147/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
390.A programot indító megnevezése:Egyensúlyunkért Alapítvány
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u. 3.
A program címe:Új utak a közösségi pszichiátriai ellátásban
A program témája:Specifikus elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a mentális betegség-
ben szenvedő emberekkel kapcsolatba kerülő civil szervezetek számára.
Képessé válnak hatékony kommunikációra és problémamegoldásra.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:56 óra
A program indításának helyszíne:Székesfehérvár, Tolna megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó István, 22/310-944
egyensulyunkert@t-email.hu
A program engedélyszáma:S-07-066/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
391.A programot indító megnevezése:Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
8089 Vértesacsa, Kossuth u. 1.
A program címe:Szupervíziós foglalkozás-sorozat falu- és tanyagondnokok számára
A program témája:A falugondnokok számára tervezett csoport-szupervízió célja a falu-
gondnoki szerepkompetencia fejlesztése. A csoport-szupervízió elősegíti
a csoporttagok számára a szakmai és az intézményi lehetőségek, korlá-
tok és szükségletek mérlegelését, személyes lehetőségeik és határaik
együttes élményre épülő önreflektív feldolgozását, készségeik hatéko-
nyabb működését.
A program célcsoportja:falugondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Csörsz Klára, 30/816-4064
mtfsz1@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-07-129/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
392.A programot indító megnevezése:Egyesített Szociális Intézmény
8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 34.
A program címe:Kommunikációs készségek - fejlesztése
A program témája:Az idősellátásban dolgozó személyes gondoskodást végző szakdolgozók
kommunikációs alapismereteinek bővítése és szakmai kommunikációs
készségük fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Székesfehérvár, Fejér megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:6 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Eszter, 22/504-781
eszio@axelero.hu
A program engedélyszáma:S-07-130/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
393.A programot indító megnevezése:Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye
8154 Polgárdi - Tekerespuszta,
A program címe:Személyiségfejlesztőfoglalkozás
A program témája:Önismereti információ birtokában a zavartalan kommunikáció kialakí-
tása, gyakorlása a gondozók és gondozottak között.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, gyermekfelügyelő, szociális gondozó,
ápoló, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, fejlesztő pedagógus, kon-
duktor, gyógypedagógus, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Székesfehérvár
A résztvevő által befizetendő összeg:19 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Botka Gáborné, 30/600-9069
fm modszertan@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-07-121/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
Szakmai tanácskozás
394.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona
2463 Tordas, Gesztenyés út 1.
A program címe:Marketingtevékenység, üzleti tervezés a szociális intézményekben
A program témája:A szociális intézmények foglalkoztatásának középpontjában az értelmes,
értékteremtő elfoglaltság mellett az előállított termékek értékesítése és a
piacszervezés, a termékeik népszerűsítése elengedhetetlenné vált.
A program célcsoportja:szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
pszichológus, fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, foglal-
koztatás-szervező, terápiás munkatárs, munkavezető, szociális munka-
társ/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 17.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mezeiné Sánta Klára, 22/467-199
titkarsag@minosegtordas.hu, klarasanta@minosegtordas.hu
A program engedélyszáma:K-07-001/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Győr-Moson-Sopron megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
395.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0058-06
A program címe:Hospice - A haldoklás emberközpontú megközelítése
A program témája:A szociális területen dolgozó, otthonápolásban jártas, a haldokló bete-
gekkel rendszeresen kapcsolatba kerülő kollégáknak nyújt segítséget
ahhoz, hogy a szakmai tudásukat kiterjesszék, valamint új szemlélettel
legyenek képesek egy haldokló beteg ellátására.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező, terápiás
munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március-április, május-június, szeptember-október
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komá-
rom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:16 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-08-022/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
396.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0058-06
A program címe:Egy - Más szemével
A program témája:A tanfolyam során személyes interakciók által lehetőséget adni a terüle-
ten dolgozó szakembereknek új ismeretek nyújtása mellett, a munkájuk
során szerzett gyakorlati tapasztalatok cseréjére, rendszerezésére.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, pedagógus, pszichológus, fejlesztő pe-
dagógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász, mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április-május, május-június, október, november
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komá-
rom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-08-023/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
397.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0058-06
A program címe:Demens idősek ápolása-gondozása
A program témája:A szociális intézményekben élő demencia diagnózissal rendelkező lakók
speciális ellátásának bemutatása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május június, szeptember-október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:16 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-08-035/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
398.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0058-06
A program címe:Szakmaközi együttműködés lehetőségei a szolgáltatás fejlesztésében
A program témája:A szociális ellátásban dolgozó szakemberek felkészítése a szakmaközi,
intézmények és szervezetek közötti együttműködésben rejlő lehetőségek
felhasználására a minőségi szolgáltatás érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április-május, május-június, október, november
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-
Esztergom, Veszprém, Vas, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:16 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-08-036/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
399.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0058-06
A program címe:Szolgálat, Hivatás, Önfeláldozás? A kiégés szindróma veszélyei az
idősgondozás és a szociális ellátás területén dolgozók körében
A program témája:A továbbképzés a szociális területen dolgozó, otthonápolásban, gondo-
zásban jártas, beteg illetve rokkant idős emberekkel rendszeresen kap-
csolatba kerülő kollégának nyújt segítséget ahhoz, hogy a kiégés (burn
out) jelenségeket felismerjék, a kórkép tudatosodjon, és lehetőség sze-
rint megelőzhetővé váljon.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező, terápiás
munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március-április, május-június,
szeptember-október
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-
Esztergom, Vas, Veszprém, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:16 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ráczné Németh Teodóra, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-08-046/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
400.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0058-06
A program címe:Az idős kor szociálpszichológiája
A program témája:A beteg, hátrányos helyzetű, idős vagy egyéb ok miatt gondozásra,
ápolásra szorulókkal foglalkozó szakemberek figyelmének felhívása a
szociológiai és pszichológiai alapok ismeretére és annak fontosságára.
Ezek ismerete, megértése alapvető fontosságú munkájuk során, és fon-
tosságuk tudatossá válása könnyíthet a munka során felmerülő lelki és
fizikai terheléseken.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező, terápiás
munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október, november, december, illetve igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-
Esztergom, Vas, Veszprém, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-08-047/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
401.A programot indító megnevezése:Sopron és Környéke Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgáltató
Központ
9400 Sopron, Vasvári P. u. 2/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0101-05
A program címe:A szabadidő-szervezés területei és új lehetőségei a szociális munkában
A program témája:A szociális, gyermekvédelmi területen dolgozó kollégák részére a sza-
badidő-szervezés új területeinek megismertetése, programszervezés
lépéseinek begyakoroltatása a pályázatírástól a lebonyolításon át az
elszámolásig.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Sopron, Győr-Moson-Sopron megye
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tengerdi Antal, 99/524-361
gyerko-sopron@gyerko.hu
A program engedélyszáma:T-08-055/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
402.A programot indító megnevezése:Sopron és Környéke Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgáltató
Központ
9400 Sopron, Vasvári P. u. 2/a
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0101-05
A program címe:Változó elvárások, változó szociális munka
A program témája:A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek napi
munkája során felmerülő problémákra válaszkeresés, a legújabb szakmai
ismeretek, módszertani ajánlások megismertetése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Sopron, Győr-Moson-Sopron megye
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tengerdi Antal, 99/524-361
gyerko-sopron@gyerko.hu
A program engedélyszáma:T-08-056/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
403.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0058-06
A program címe:Alapvető elsősegélynyújtási ismeretek
A program témája:A tanfolyam elvégzése után a résztvevő képes lesz felismerni és az illeté-
kesség határait betartva ellátni az egészségügyi "vészhelyzeteket".
Adekvát módon eljárni, a szükséges segítséget helyzetfelismerés után a
helyszínre kérni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, június, április, illetve igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-
Esztergom, Vas, Veszprém, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-08-130/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
404.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:08-0058-06
A program címe:Demens idősek foglalkoztatása
A program témája:A bentlakásos idősotthonokban élő mentálisan hanyatló állapotú lakók
innovatív foglalkoztatás technikáinak megismertetése a résztvevőkkel.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, szeptember, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:16 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-08-157/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
405.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
A program címe:Konfliktuskezelés a tranzakcióanalízis módszerével
A program témája:A konfliktus kialakulásának okai, a kezeléshez szükséges ismeretek,
konfliktusmegoldásban, megélt tapasztalatok feldolgozása, új konflik-
tuskezelő készségek kialakítása TA (transzakcióanalízis) felhasználá-
sával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Zalaegerszeg, Győr, Szombathely, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-08-053/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
406.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
A program címe:Innovatív elemek, módszerek a középvezetésben
A program témája:A szociális területen dolgozó csoportot irányító szakemberek, vezetői
készségei tovább tökéletesedjenek, ezáltal hatékonyan, tudatosan irá-
nyítsák saját és munkatársaik tevékenységét.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Szombathely, Zalaegerszeg, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:19 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-08-108/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
407.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
A program címe:Hatékony kommunikáció
A program témája:A hatékony kommunikáció fejlesztése, amely lehetővé teszi a személykö-
zi kapcsolatok emberi, szakmai színvonalának emelését, a közös együtt-
gondolkodást, az empátiaszint emelését a munkatársak, a kliensek
körében, illetve a kliensek hozzátartozóival folytatott tevékenység során.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Győr, Szombathely, Zalaegerszeg, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-08-109/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
Szakmai tanácskozás
408.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
A program címe:Mediációs és konfliktuskezelési technikák a szociális intézményekben
A program témája:A hagyományos konfliktuskezelési technikákon túl megismertetni a
résztvevőket az alternatív konfliktuskezelési mód elméletével, és gyakor-
lati alkalmazhatóságával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október 13.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Győr, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:7 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:K-08-026/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
409.A programot indító megnevezése:Családsegítő Szolgálat
9024 Győr, Lajta u. 21.
A program címe:Gyermekeink jövője - Biztos Kezdet
A program témája:A Biztos Kezdet programban résztvevő munkatársak szakmai tanácsko-
zása, továbbképzése, illetve a program megismertetése, népszerűsítése
egyéb szociális és gyermekjóléti intézményekben dolgozókkal.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:6 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 17-18.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Győr, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Komjátiné Antal Erzsébet, 96/515-737
gyorcsssz@gmail.com
A program engedélyszáma:K-08-059/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
410.A programot indító megnevezése:Idősek Európai Háza Alapítvány
9400 Sopron, Major köz. 3.
A program címe:A segítőszakmák együttműködésének színterei című 15. soproni szo-
ciálpolitikai konferencia
A program témája:Csak együttgondolkozással és cselekvéssel tudjuk a szociális szakma
tekintélyét visszaállítani és a rászorulók számára biztonságot sugározni.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:8 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október
A program időtartama:21 előadás
A program indításának helyszíne:Sopron, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:7 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Horváthné Dr. Sütő Teréz, 30/976-8327
Suto @t-online.hu
A program engedélyszáma:K-08-081/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
411.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona
9476 Zsira, Rákóczi Ferenc u. 12.
A program címe:Életminőség és értelmi fogyatékosság - élet és elmúlás
A program témája:Az értelmileg akadályozott ember életminőségének fejlesztési lehetősé-
gei, dimenziói aktív életkorban, valamint az életminőség biztosítása az
elmúlás időszakában.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 5.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Zsira
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kiss Klára, 99/543-200
fogyotthon@zsira.hu
A program engedélyszáma:M-08-014/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
412.A programot indító megnevezése:Családsegítő Szolgálat
9024 Győr, Lajta u. 21.
A program címe:Mit jelentenek napjainkban az "elsődleges (hozott) probléma
típusai"? Átgondolás és megújulás a segítő munkában
A program témája:A személyes gondoskodást végző munkatársak nagyon súlyos, összetett
családi, társadalmi problémákkal kerülnek szembe, melyek kezelése a
szakmai ismeretek megújítását, korszerűsítését nélkülözhetetlenné teszi.
A folyamatosan jelentkező új kihívások, új szakmai standardok kialakí-
tását teszik szükségessé.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, mentálhigi-
énés munkatárs, szociális munkás, pszichológus
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 18.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Győr, Győr-Moson-Sopron megye
A résztvevő által befizetendő összeg:8 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Benesné Kazó Judit, 96/517-737
gyorcsssz@gmail.com
A program engedélyszáma:M-08-054/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
413.A programot indító megnevezése:Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Nyugat-dunántúli
Regionális Szociális Módszertani Központ
9026 Győr, Kálóczy tér 9-11.
A program címe:Utcai szociális munka és interprofeszionalitás. Az utcai szolgálatok
jelene, jövője - kapcsolódási pontjai az intézményi struktúrához
A program témája:Olyan átfogó ismeretek nyújtása a szociális szolgáltatásban dolgozó
szakemberek számára, amelyek lehetőséget biztosítanak az utcán élő
hajléktalanok ellátásának minőségi javítására.
A program célcsoportja:családgondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás, szociális munkatárs/szakértő, egyéb
A szerezhető továbbképzési pontérték:14 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Győr, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas,
Veszprém, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simon Róbertné, 96/314-322
titkarsag@eeszi.t-online.hu
A program engedélyszáma:M-08-077/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
414.A programot indító megnevezése:Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon
9086 Töltéstava-Táplánypuszta,
A program címe:Pszichiátriai beteg szociális intézményi ápolása
A program témája:A pszichiátriai intézményekben élő betegek szakápolásának modern
módszerei megismertetése, bemutatása, konzultációja.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:12 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, illetve igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Töltéstava - Táplánypuszta, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-
Esztergom, Vas, Veszprém, Zala megye, illetve dunántúli megyék
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Makra Ottó, 96/548-280
titkarsag@drpirothotthon.hu
A program engedélyszáma:M-08-101/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
415.A programot indító megnevezése:Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon
9086 Töltéstava-Táplánypuszta,
A program címe:Mentálhigiénés Napok
A program témája:A szociális terület szakdolgozói a mentálhigiénés ellátás területén az
intézményrendszerre jellemző speciális mentálhigiénés kérdéskört dol-
gozzák fel műhelymunka keretében.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, munkavezető, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:12 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Töltéstava-Táplánypuszta, Győr-Moson-Sopron, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:dr. Wappel Lászlóné, 96/548-280
titkarsag@drpirothotthon.hu
A program engedélyszáma:M-08-102/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Hajdú- Bihar megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
416.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0213-05
A program címe:Integrált szociális programok - for-profit, non-profit szervezetek,
egyházak bevonása a magasabb szintű szolgáltatás érdekében
A program témája:Példák és perspektívák bemutatása az egyházi, for-profit és non-profit
szervezetek lehetséges együttműködésére a szociális szolgáltatások
közös szervezése területén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 1., május 2.
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú Bihar, Jász-
Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dió Zoltán, 52/316-289
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-09-062/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
417.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0213-05
A program címe:A jelen ifjúsági szubkultúráinak jellemző - az ifjúságsegítő munka
aktuális feladatai
A program témája:A rendszerváltás utáni időszak szubkultúráinak bemutatása, megismer-
tetése az ifjúságvédelemben dolgozó és ifjúsággal foglalkozó szakembe-
rek részére, illetve számukra a mindennapokban használható ismeretek
átadása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-
Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dió Zoltán, 52/316-289
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-09-063/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
418.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0213-05
A program címe:Az intézményi és a védett foglalkoztatás kapcsolata - megváltozott
munkaképességűek foglalkoztatása
A program témája:A képzés ismereteket nyújt a megváltozott munkaképességűek intézményi
foglalkoztatásának jogszabályi kereteiről, gyakorlatáról, a védett fog-
lalkoztatás kereteiről, a munkahelyi szociális munkáról. E mellett a
képzés célja, az érzékenyítés a másodlagos célcsoport speciális szükség-
leteire, élethelyzetére.
A program célcsoportja:családgondozó asszisztens, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés
munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, gyógypedagó-
gus, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, munkavezető, rehabi-
litációs megbízott, rehabilitációs munkatárs, mu.
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 1., május 2., szeptember 15.
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Miskolc, Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú
Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád,
Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dió Zoltán, 52/316-289
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-09-064/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
419.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0213-05
A program címe:Az alkalmazkodási, beilleszkedési zavarokkal küzdő gyermekek re-
szocializációjának módszerei
A program témája:A képzés célja, hogy a mindennapok során is alkalmazható ismereteket
nyújtson a családban élő, vagy családjukból kiemelt gyermekek szociá-
lis alkalmazkodási problémáinak felismerésére, kezelésére, megelőzé­sére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-
Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Damu Richárd, 52/316-289
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-09-065/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
420.A programot indító megnevezése:Hajdú-Bihar megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 9.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0245-04
A program címe:Otthont nyújtó ellátás keretében gondozott gyerekek érzelmi és nevelési
szükségletei. A vérszerinti családba hazagondozást elősegítő és akadá-
lyozó tényezők
A program témája:A továbbképzés célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a családju-
kat vesztett gyerekek sajátos helyzetével, az ebből fakadó problémákkal,
s az azok megoldására rendelkezésre álló eszköztárral. A tanfolyam
során hangsúlyozódnak a vér szerinti kapcsolatok, a társadalmi, közös-
ségi múlt és a hagyományok szerepem a családba visszavezetés fontos-
sága. A résztvevők ismereteinek gyarapítása mellett gyakorlati segítsé-
get is kapnak a családi kapcsolatok megőrzésére és a hazagondozás
támogatása területén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 10., illetve igény szerint
A program időtartama:45 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Molnárné Oláh Erika, 52/310-333
debrecen@hbmtgysz.axelero.net
A program engedélyszáma:T-09-092/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
421.A programot indító megnevezése:Sillabusz 2000 Humánszolgáltatásokat Szervező Közkereseti társaság
4033 Debrecen, Sámsoni út 67.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0197-05
A program címe:Az idősek jó életminőségének fenntartása a gondozási tevékenység
A program témája:során
Az egészségfejlesztés korszerű módszereivel az időskori jó életminőség
fenntartásának megtanítása, a gondozó és a gondozott együttműködésé-
vel az egész által befolyásolható életmódi kockázati tényezők csökken-
A program célcsoportja:tése.
ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
hivatásos vagyonkezelő illetve, eseti gondnok, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, utógondozó, foglalkoztatás-szervező, terápiás munka-
társ, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-25., március 9.-április 1., május 4-május 27., május 11.
-június 3., október 5-október 28., október 12.-november 4.
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Vásárosnamény, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Adél, 52/423-962
sillabusz@invitel.hu
A program engedélyszáma:T-09-122/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
422.A programot indító megnevezése:Sillabusz 2000 Humánszolgáltatásokat Szervező Közkereseti társaság
4033 Debrecen, Sámsoni út 67.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0197-05
A program címe:Házvezetés, elméleti és gyakorlati ismeretek házvezetők/lakásotthon-
vezetők és helyetteseik számára.
A program témája:A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó középvezetőknek, illetve az ő
helyetteseiknek szervezett képzés célja a már meglévő ismeretek rend-
szerezése, korrekciója (ha szükséges), és új ismeretek közvetítése.
A program célcsoportja:gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, szociális és gyermekjóléti, gyer-
mekvédelmi intézményvezetők
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-25., március 9.-április 1., május 4-május 27., május
11.-június 3., október 5-október 28., október 12.-november 4.
A program időtartama:34 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Vásárosnamény, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Adél, 52/423-962
sillabusz@invitel.hu
A program engedélyszáma:T-09-123/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
423.A programot indító megnevezése:Sillabusz 2000 Humánszolgáltatásokat Szervező Közkereseti társaság
4033 Debrecen, Sámsoni út 67.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0197-05
A program címe:Társadalmi terheket jelentő betegségek okai, kezelése és megelőzése a
települések szintjén
A program témája:Település szintű beavatkozás lehetőségeinek megszerzése, gyakorlatban
történő alkalmazása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-25., március 9.-április 1., május 4-május 27., május 11.
-június 3., október 5-október 28., október 12.-november 4.
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Vásárosnamény, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Adél, 52/423-962
sillabusz@invitel.hu
A program engedélyszáma:T-09-124/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
424.A programot indító megnevezése:Sillabusz 2000 Humánszolgáltatásokat Szervező Közkereseti társaság
4033 Debrecen, Sámsoni út 67.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0197-05
A program címe:Szocializáció és életminőség
A program témája:Képzés humán szolgáltatásokat végző vezetőknek. A nem anyagi jellegű
életmódelemek fontossága, szerepe a modern ember életében és az erre
való szocializáció segítése a szociális szektor közreműködésével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-25., március 9.-április 1., május 4.-május 27.,
május 11.-június 3., október 5.-október 28., október 12.-november 4.
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Vásárosnamény, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Adél, 52/423-962
sillabusz@invitel.hu
A program engedélyszáma:T-09-125/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
425.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0213-05
A program címe:Új szereplők, új jogszabályok, új szükségletek - változások a területi
gondozásban
A program témája:Az elmúlt 10-15 év gazdasági, társadalmi változásai által generált új
szükségletek, az ezekre reagáló intézményi válaszok és jogszabályi
változások új eljárások keresésére ösztönzik a területi gondozás szak-
embereit. A tanfolyam célja, hogy az emberi, az intézményi és a jogsza-
bályok által elérhető erőforrások feltárásával segítse a résztvevőket a
területi munka során.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Damu Richárd, 52/316-289
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-09-008/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
426.A programot indító megnevezése:Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:FI 17198
A program címe:A munka világa
A program témája:A "Munka világa" szakmai tanfolyam a munkanélküliség társadalmi
következményeivel szembe találkozó, emberi, családi problémáinak
megoldásához eszközöket kereső szakemberek számára nyújt elméleti,
szakpolitikai és gyakorlati, szociális szolgáltatások szervezéséhez szük-
séges ismereteket.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 15.
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kerekes Noémi, 70/234-3454
A program engedélyszáma:T-09-010/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
427.A programot indító megnevezése:Sillabusz 2000 Humánszolgáltatásokat szervező Közkereseti Társaság
4033 Debrecen, Sámsoni út 67.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0197-05
A program címe:A hatékony háztartás gazdálkodási, szervezésbeli és védelmi feladatai
szociális gondozók, ápolók részére
A program témája:A háztartási ismeretek, a személyi szükségletek optimális kielégítését
szolgáló programok, gyakorlati technikák, melyek alkalmazásával
elősegíthetik az ellátottak biztonságérzetét.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2., március 9., május 4., május 11., október 5., október 12.
A program időtartama:12.
40 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Vásárosnamény
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Adél, 52/423-962, 70/243-0439
A program engedélyszáma:T-09-015/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
428.A programot indító megnevezése:Sillabusz 2000 Humánszolgáltatásokat szervező Közkereseti Társaság
4033 Debrecen, Sámsoni út 67.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0197-05
A program címe:Az életminőség javítását és az egészségi egyenlőtlenség csökkentését
biztosító helyi és kistérségi stratégiák- beavatkozások tervezése, gya-
korlata
A program témája:Az egészségfejlesztés korszerű eszközeivel, helyi szinten javítani az
emberek egészségét, életminőségét. Stratégiai tudás elsajátítása, amely
szektorokat bevonó cselekvés iránt elkötelezett és lakossági szükségle-
tekre épít.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2., március 9., május 4., május 11., október 5., október 12.
A program időtartama:12.
40 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Vásárosnamény
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Adél, 52/423-962, 70/243-0439
A program engedélyszáma:T-09-016/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
429.A programot indító megnevezése:Sillabusz 2000 Humánszolgáltatásokat szervező Közkereseti Társaság
4033 Debrecen, Sámsoni út 67.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0197-05
A program címe:Speciális és különleges szükségletű gyermekek nevelése lakásotthoni
körülmények között
A program témája:Elméleti és gyakorlati módszerek átadása a lakásotthonban élő, ne-
hezen vagy "másként" kezelhető gyermekekkel dolgozók számára.
A program célcsoportja:gyermekfelügyelő, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, fejlesztő peda-
gógus, konduktor, gyermekvédelmi asszisztens
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2., március 9., május 4., május 11., október 5., október 12.
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Vásárosnamény
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nemes Adél, 52/423-962, 70/243-0439
A program engedélyszáma:T-09-039/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
430.A programot indító megnevezése:Dermák Kht. Hajdúszoboszlói Humánszolgáltató és Ápolási Otthon
4200 Hajdúszoboszló, Hőforrás u. 105/c.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:09-0084-06
A program címe:Decubitus megelőzése és gyógyítása
A program témája:Egységes szemlélet kialakítása a korszerű sebkezelési eljárások szak-
szerű alkalmazása, a nehezen gyógyuló krónikus sebek színvonalas
kezelése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március-október
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Hajdúszoboszló
A résztvevő által befizetendő összeg:20 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Rácz László, 30/957-2204
A program engedélyszáma:T-09-110/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
431.A programot indító megnevezése:AVP Hungary Közhasznú Egyesület
4029 Debrecen, Lórántffy u. 16.
A program címe:Konfliktuskezelés haladó szinten az AVP módszereivel
A program témája:Az AVP konfliktuskezelő módszereivel haladó szinten is megismertetni a
szociális ágazatban különböző munkaterületen dolgozókat. Központi
témája a saját, és ráirányuló félelem, harag, düh kezelése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Patkó Kornélia, 52/311-940
drlia@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-09-024/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-3108-1/2006
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
A 277/1997. Korm. rend. alapján a pedagógus tovább-OM 300/24/2006
képzésben a program indítási engedélyszáma:
432.A programot indító megnevezése:Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézménye
4024 Debrecen, Varga u. 23.
A program címe:"Szeressük magunkat"
A program témája:Segítség a bölcsődei szakdolgozóknak a kiégési tünetek felismeréséhez
megelőzéséhez, a személyi kompetenciák megerősítésével és az önelfo-
gadás fejlesztésével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Hajdú-Bihar megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Zahari Imréné, 52/417-193
bolcsi13@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-09-032/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
433.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
A program címe:Önérvényesítő technikák elsajátítása a hatékony kommunikáció érde-
kében a szociális ellátásban
A program témája:A képzés célja az önérvényesítés technikáinak elsajátítása. Eredménye a
feszültségmentes, eredményes munkavégzés, amely pozitív hatással van
a munkahelyi légkörre és a kliensekkel való együttműködésre, gondozási
folyamatra is.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Herczeg Zoltán, 52/316-289, 52/536-796
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-09-062/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
434.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
A program címe:Team - szupervízió
A program témája:A szociális intézmények munkatársainak együttműködését és a szervezeti
kapcsolatok megértését segítő szakmai-szervezeti tapasztalatok közös
feldolgozása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:28 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Herczeg Zoltán, 52/316-289, 52/536-796
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-09-063/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
435.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
A program címe:Csapatépítő tréning
A program témája:Együttműködés kialakítása egy szervezet, illetve team-ek számára,
amely növeli az eredményességet és az elégedettséget a mindennapi
munkavégzés során. A tanult módszerek azonnal átültethetők a gyakor-
latba.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:34 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Herczeg Zoltán, 52/316-289, 52/536-796
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-09-064/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
436.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
A program címe:Csoportszupervízió
A program témája:Szakmai tapasztalatok tanulási folyamatban történő feldolgozása,
szakmai kompetencia, önismeret fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Herczeg Zoltán, 52/316-289, 52/536-796
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-09-065/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
437.A programot indító megnevezése:Hajdú-Bihar megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 9.
A program címe:Kiégést megelőző, munkahelyi stresszkezelő tréning
A program témája:A segítő szakmában dolgozó szakemberek elsajátítják azokat a képessé-
geket, módszereket, amelyek hozzájárulnak személyiségük, készségük
további kimunkálásához,  lelki, mentális egészségük megőrzéséhez,
ezáltal a kiégés megelőzéséhez, munkahelyi stressz ártalmak kezelé-
séhez.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erdei Sándor, 52/310-333
debrecen@hbmtgysz.axelero.net
A program engedélyszáma:S-09-079/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
438.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
A program címe:Változás a környezetben, változás a szervezetben - változás a vezetésben
A program témája:A tréning segíti a vezetőket abban, hogy megértsék a változások követ-
kezményeként zajló folyamatokat, képesek legyenek azok elfogadására,
alakítására, menedzselésére. A problémák több szempontból történő
megközelítése elősegíti a rendszerben, folyamatban való gondolkozást,
a vezetői készségek (kommunikációs, döntési, elemzési, szervezési,
kooperációs, konfliktuskezelés) és kompetencia fejlesztését.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Herczeg Zoltán, 52/316-289
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-09-012/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
439.A programot indító megnevezése:Humán Fejlesztők Kollégiuma
4025 Debrecen, Török Bálint u. 4.
A program címe:Kiégés és stressz tréning
A program témája:A kiégés felismerése és megelőzése, okainak feltárása. A kiégéssel és a
stresszel kapcsolatos elméleti ismeretek átadása, saját élmények és
tapasztalatok feldolgozása tréning keretében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen
A résztvevő által befizetendő összeg:24 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Herczeg Zoltán, 52/316-289
hfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-09-013/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
440.A programot indító megnevezése:AVP Hungary Közhasznú Egyesület
4029 Debrecen, Lóránttfy u. 16.
A program címe:Konfliktuskezelő tréning a személyes gondoskodást végző személyek
számára az AVP módszereivel
A program témája:A gyermekotthonban, lakásotthonban, nevelőszülőknél, egészségügyi
gyermekotthonban élő fiatalok, idősotthoni gondozottak hajléktalanok
között dolgozóknak eszközöket adni a mindennapos konfliktusos helyzetek
kezelésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Patkó Kornélia, 70/316-0560
drlia@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-09-067/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-275/2008
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
A 277/1997. Korm. rend. alapján a pedagógus tovább-OM 300/24/2006
képzésben a program indítási engedélyszáma:
441.A programot indító megnevezése:ERGO Training Bt.
4032 Debrecen, Békéssy B. u. 10. III/27.
A program címe:Kiégés - megelőzés a team munka erősítésével és a konfliktuskezelés
új módszerével
A program témája:A team-munka eredményességét növelő új konfliktuskezelési módszer
megismertetése és gyakorlatba ültetése, ezáltal a munkahelyi légkör
kedvezőbbé alakítása, amely kiégés-megelőző hatású.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok,
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:14 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kardos Edit, 52/311-013, 20/938-8008
A program engedélyszáma:S-09-003/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
442.A programot indító megnevezése:H - Dragon - 7 Bt.
4032 Debrecen, Újrétje u. 24.
A program címe:Mediációs technikák II. - A közvetítés gyakorlata az egyes munkaterü­letek speciális egységeinek megfelelően
A program témája:A Mediáció II. technikák képzés célja a szociális területen dolgozók konfliktusmegoldó képességének, készségének fejlesztése. A mediáció módszerének elméleti és gyakorlati elsajátítása úgy, hogy területükön képesek legyenek a mediáció alkalmazására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bartháné Dr. Kmetty Éva, 30/426-0142
A program engedélyszáma:S-09-060/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
443.A programot indító megnevezése:H - Dragon - 7 Bt.
4032 Debrecen, Újrétje u. 24.
A program címe:A konfliktuskezelés lehetőségei: mediációs technikák I.
A program témája:A szociális területen dolgozó munkatársak konfliktuskezelő képességé­nekfejlesztése, a mediáció módszerének megismerése. A program részt­vevői a képzés során alkalmassá válnak a mediációra alkalmas esetek felismerésére, a mediációs módszer alkalmazására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bartháné Dr. Kmetty Éva, 30/426-0142
A program engedélyszáma:S-09-061/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
444.A programot indító megnevezése:H - Dragon - 7 Bt.
4032 Debrecen, Újrétje u. 24.
A program címe:Minőségbiztosítási alapismeretek és alkalmazásuk a szociális szférában
A program témája:A hallgatók ismerkedjenek meg a minőségirányítás bevezetésének feltét­eleivel, lehetőségeivel. Szerezzenek a szociális területen alkalmazható ismereteket a minőségbiztosításról.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bartháné Dr. Kmetty Éva, 30/426-0142
A program engedélyszáma:S-09-064/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
445.A programot indító megnevezése:Debreceni Egyetem
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
A program címe:Kommunikációfejlesztő tréning szenvedélybetegekkel foglalkozó szo­ciális szakemberek részére
A program témája:A tréning ideje alatt a résztvevők önismeretének és kommunikációjának fejlesztése, a mentálhigiénés szemléletmód, mint új prevenciós módszer megismerése a cél.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:27 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Berényi András, 30/436-4790
A program engedélyszáma:S-09-073/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
446.A programot indító megnevezése:"Lelkierő" Fiatalon a Fiatalokért Egyesület
4024 Debrecen, Piac u. 58. fszt. 8.
A program címe:Csoportszupervízió szociális területen dolgozó munkatársak számára
A program témája:A szociális segítő munka során felvetődő dilemmák feldolgozása a szu-
pervízió módszerével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:28 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. augusztus
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Béla Szilárd, 70/278-1904
A program engedélyszáma:S-09-077/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
447.A programot indító megnevezése:"Lelkierő" Fiatalon a Fiatalokért Egyesület
4024 Debrecen, Piac u. 58. fszt. 8.
A program címe:Kiégést (Burn out) megelőző tréning
A program témája:A szociális szférában dolgozó szakemberek lelki egyensúlyának fenntar-
tása, a személyiségének karbantartása, a munkahelyi táppénzes hiány-
zások és a fluktuáció csökkentése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. augusztus
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Juhász Béla Szilárd, 70/278-1904
A program engedélyszáma:S-09-078/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
448.A programot indító megnevezése:H - Dragon - 7 Bt.
4032 Debrecen, Újrétje u. 24.
A program címe:Kiégést megelőző (burn out) tréning
A program témája:A szociális területen dolgozó (különösen a kiemelten veszélyeztetett,
több éve dolgozó, különösen megterhelő munkakörű) kollégák érzelmi
kifáradásának megelőzése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bartháné Dr. Kmetty Éva, 30/426-0142
A program engedélyszáma:S-09-085/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Hazai vagy külföldi tanulmányút
449.A programot indító megnevezése:Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanya- és Falugondnokok Egyesülete
3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.
A program címe:"Segítsünk, de hogyan? Csináljuk, de hogyan?"
A program témája:A célcsoporttal (elsősorban falugondnokokkal) megismertetni a fogya-
tékosságok típusait, a speciális szakmai, érdekvédelmi szervezetek
közreműködésével a segítés speciális módjait, formáit. Megtekinteni egy
jól felszerelt akadálymentesített intézményt és tapasztalatot szerez(tet)ni
"saját élményként" az adott állapotról. (Ability park)
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:3 nap
A program indításának helyszíne:Miskolc, Budapest, Nyíregyháza
A résztvevő által befizetendő összeg:23 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagy Andrea, 46/506-324
bazfalu@chello.hu
A program engedélyszáma:U-09-008/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
450.A programot indító megnevezése:Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Megyei Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat
4274 Hosszúpályi, Petőfi köz 7.
A program címe:A gyermekjóléti alapszolgáltatások egyes kérdéseinek megbeszélése
A program témája:Szakmai műhelysorozat szervezése a gyermekjóléti szolgáltatást végzők
részére. Aktuális problémák, kérdések és a gyakorlati tapasztalatok
egymás közötti átadása az egységes gyakorlat és szemlélet kialakítása
érdekében.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március-augusztus
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Hosszúpályi, Hajdú-Bihar megye
A résztvevő által befizetendő összeg:9 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovácsné Nagy Tímea, 52/598-438
hosszupalyigyjsz@freemail.hu
A program engedélyszáma:M-09-012/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
451.A programot indító megnevezése:Forrás Lelki Segítők Egyesülete
4028 Debrecen, Ember Pál u. 19.
A program címe:Szenvedélybetegekkel foglalkozó szociális alapszolgáltatási formák
sajátosságainak megbeszélése
A program témája:A jó gyakorlatok megismerése, aktuális kérdések megvitatása, és a
gyakorlati tapasztalatok átadása a hatékonyabb működés érdekében.
A szenvedélybetegek közösségi ellátása, alacsonyküszöbű szolgáltatás,
nappali ellátás keretein belül.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:12 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Debrecen
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fehér Ottilía, 52/492-757
flse@freemail.hu
A program engedélyszáma:M-09-016/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
452.A programot indító megnevezése:Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata
4026 Debrecen, Mester u. 1.
A program címe:Módszerek és technikák a családsegítő és gyermekjóléti szolgála-
tok/központok szolgáltatásait igénybevevő szenvedélybetegek gondo-
zásifolyamatában
A program témája:Továbbképzési lehetőség nyújtása a családsegítő és gyermekjóléti szol-
gálatok/központok munkatársai számára, akik klasszikus családgondozást
végeznek.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális munkás, pszicho-
lógus
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Debrecen, Hajdú-Bihar megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Éles Csabáné Lányi Mária, 52/411-133
menta@axelero.hu
A program engedélyszáma:M-09-050/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
453.A programot indító megnevezése:Jövődért Alapítvány
4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 9.
A program címe:A rossz szülői bánásmód felismerése, hatásainak kezelése, a beavat-
kozás és a segítségadás lehetőségei
A program témája:Különböző szakterületről érkező előadók segítségével szakmaközi be-
szélgetés a gyermekbántalmazás és elhanyagolás kapcsán a felismerés,
felismerhetőség kérdéséről, a lehetséges és szükséges beavatkozásról,
teendőkről, a rossz bánásmód kialakulásában szerepet játszó tényezők-
ről és a rossz bánásmód következtében kialakult pszichés problémák
kezelésének lehetőségeiről.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Debrecen, Nyíregyháza, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ferenczi Beáta, 52/310-333
beaferenczi@gmail.com
A program engedélyszáma:M-09-069/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
454.A programot indító megnevezése:Speciális Szükségletűekért Alapítvány
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 62/a.
A program címe:A pályázatírás elméleti, gyakorlati ismeretei
A program témája:A téma iránt érdeklődők felkészítése az intézmény, a szervezet működé-
séhez szükséges tárgyi, humán erőforrás teremtésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 3., április 6., május 4., szeptember 9.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén,
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye,
illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szemán Józsefné dr., 30/303-2173
postmaster@spectamszolgálat.t-online.hu
A program engedélyszáma:M-09-078/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
455.A programot indító megnevezése:Revita Alapítvány
4024 Debrecen, Nap u. 25/A.
A program címe:"DISKURZUS" A tartósan munka nélkül lévő emberek foglalkoztat-
hatóságának fejlesztését célzó komplex szolgáltatástervezés és -
fejlesztés a mikro- és kistérségekben
A program témája:A "DISKURZUS" műhelysorozat kiemelt célkitűzése, hogy a résztvevő
szociális szakemberek pontosan lássák lehetőségeiket, feladataikat és
szerepüket a helyi - a tartósan munka nélkül lévő emberek foglalkoztat-
hatóságának fejlesztését célzó komplex megközelítésű, integratív szem-
léletű (a szociális és a Munkaerő-piaci szolgáltatások integrációjára
törekvő) - szolgáltatástervezés és - fejlesztés folyamatában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Kis- és mikro-térségi központok az Észak-alföldi régióban, Hajdú-
Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Erdős Judit, 52/533-133
info@revitaalapitvany.hu
A program engedélyszáma:M-09-091/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
456.A programot indító megnevezése:Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanya- és Falugondnokok Egyesülete
3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.
A program címe:"Hogyan építsem fel saját közösségemet?" - Közösség a közösségben"
- A helyi összefogás jelentősége, egy falugondnok lehetőségei és eszközei
A program témája:A képzésben résztvevők sajátítsák el a helyi emberek bevonásának és
aktivizálásának technikáit. Rámutasson arra, hogy önkéntesek bevoná-
sával hogyan erősítheti meg önmagát a településen.
A program célcsoportja:falugondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:7 fórum
A program indításának helyszíne:Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:16 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagy Andrea, 46/506-324
bazfalu@chello.hu
A program engedélyszáma:M-09-092/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
457.A programot indító megnevezése:Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Debreceni és Nyírségi Lakás-
otthonai
4024 Debrecen, Piac u. 54.
A program címe:Családgondozói Szakmai műhely
A program témája:Az alapellátás és szakellátás keretén belül tevékenykedő szakemberek
hatékonyabb együttműködése - a gyermek hazagondozása érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:13 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 11.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Debrecen, Hajdú-Bihar megye
A résztvevő által befizetendő összeg:10 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Lászlóné, 52/507-412
dnylo@hbmo.hu
A program engedélyszáma:M-09-105/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
458.A programot indító megnevezése:Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Debreceni és Nyírségi Lakás-
otthonai
4024 Debrecen, Piac u. 54.
A program címe:A gyermekvédelmi gondolkodásba került gyermekek pszichológiai és
pedagógiai ellátásával foglalkozó szakterületek kompetencia határai,
az együttműködés lehetőségei
A program témája:A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó pszichológusok és fejlesztő-
pedagógusok valamint a meghívott szakemberek közös gondolkodásá-
nak elérése, a szakterületek egymásra épülésének, azonosságainak és
különbségeinek hangsúlyozása, a kompetencia határok megismertetése.
A program célcsoportja:pszichológus, fejlesztő pedagógus, konduktor
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 11.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Debrecen, Veszprém megye
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kotánné Kádár Éva, 52/507-412
dnylo@hbmo.hu
A program engedélyszáma:M-09-106/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Heves megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
459.A programot indító megnevezése:Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
3300 Eger, Bem tábornok u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:10-0205-05
A program címe:Speciális szakmai továbbképző tanfolyam színjátszás művészeti ágban
A program témája:Értelmi fogyatékos személyek művészeti felkészítését végző szociális
szakemberek szakmai továbbképzése színjátszás művészeti ágban.
A program célcsoportja:értelmi fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-6.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Eger
A résztvevő által befizetendő összeg:54 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Asztalos Zsolt, 36/313-765
kossuthzs@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-10-010/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
460.A programot indító megnevezése:Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
3300 Eger, Bem tábornok u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:10-0205-05
A program címe:Speciális szakmai továbbképző tanfolyam kézművesség művészeti
ágban
A program témája:Értelmi fogyatékos személyek művészeti felkészítését végző szociális
szakemberek szakmai továbbképzése kézművesség művészeti ágban.
A program célcsoportja:értelmi fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-6.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Eger
A résztvevő által befizetendő összeg:60 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Asztalos Zsolt, 36/313-765
kossuthzs@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-10-011/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
461.A programot indító megnevezése:Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
3300 Eger, Bem tábornok u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:10-0205-05
A program címe:Speciális szakmai továbbképző tanfolyam hangszeres zene művészeti
ágban
A program témája:Értelmi fogyatékos személyek művészeti felkészítését végző szociális
szakemberek szakmai továbbképzése hangszeres zene művészeti ágban.
A program célcsoportja:értelmi fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-6.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Eger
A résztvevő által befizetendő összeg:54 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Asztalos Zsolt, 36/313-765
kossuthzs@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-10-012/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
462.A programot indító megnevezése:Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
3300 Eger, Bem tábornok u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:10-0205-05
A program címe:Speciális szakmai továbbképző tanfolyam néptánc művészeti ágban
A program témája:Értelmi fogyatékos személyek művészeti felkészítését végző szociális
szakemberek szakmai továbbképzése néptánc művészeti ágban.
A program célcsoportja:értelmi fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-6.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Eger
A résztvevő által befizetendő összeg:54 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Asztalos Zsolt, 36/313-765
kossuthzs@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-10-013/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
463.A programot indító megnevezése:Heves Megyei Önkormányzat Idősek, Fogyatékosok Otthona és
Módszertani Intézete
3346 Bélapátfalva, Petőfi út 25.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:10-0123-05
A program címe:A Hospice szellemű ellátás és a szociális gondozás - szolgáltatás talál-
kozási pontjai
A program témája:A haldokló betegek hospice szellemű palliatív ellátásának elméleti és
gyakorlati ismereteinek közvetítése a szociális területen, elsősorban a
tartós bentlakást nyújtó intézményekben dolgozók felé. Ismerjék meg a
hospice mozgalom történetét, a kapcsolódó szakmai kompetenciák
szükségességét, a hospice ellátást nyújtó szakmai team összetételét,
valamint a működő gyakorlatból (kórházi hospice osztályok látogatása
miskolci és egri helyszínnel) is kapjanak betekintést a tanfolyami részt-
vevők.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, családgondozó asszisztens, klubvezető,
szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Bélapátfalva
A résztvevő által befizetendő összeg:32 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Emese, 36/554-310
modsz.int.belapatfalva@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-10-090/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
464.A programot indító megnevezése:Heves Megyei Önkormányzat Idősek, Fogyatékosok Otthona és
Módszertani Intézete
3346 Bélapátfalva, Petőfi út 25.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:10-0123-05
A program címe:Naprakész korszerű ismeretek nyújtása a súlyosan halmozottan fogya-
tékos gyermekek, felnőttek ellátásában
A program témája:Megfelelő tudás és kompetencia határok ismeretének birtokában az
ápoló-gondozó magabiztosan látja el feladatát, a munkaköréből adódó
frusztrációt mindez jelentős mértékben csökkenti: az új fejlesztési mód-
szer bevezetése az ellátottak fejlesztését teszi hatékonyabbá; helyes
ápolási -gondozási gyakorlat - empátiás készségfejlesztés.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:56 óra
A program indításának helyszíne:Bélapátfalva, Eger, Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Emese, 36/554-310
modsz.int.belapatfalva@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-10-091/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
465.A programot indító megnevezése:Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
3300 Eger, Bem tábornok u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:10-0205-05
A program címe:Speciális szakmai továbbképző tanfolyam társastánc művészeti ágban
A program témája:Értelmi fogyatékosok művészeti felkészítését végző szociális szakem-
berek speciális szakmai továbbképzése társastánc művészeti ágban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-6.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Eger, Heves megye
A résztvevő által befizetendő összeg:54 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Asztalos Zsolt, 36/430-598
A program engedélyszáma:T-10-003/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
466.A programot indító megnevezése:Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
3300 Eger, Bem tábornok u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:10-0205-05
A program címe:Speciális szakmai továbbképző tanfolyam bábozás művészeti ágban
A program témája:Értelmi fogyatékosok művészeti felkészítését végző szociális szakem-
berek speciális szakmai továbbképzése bábozás művészeti ágban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-6.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Eger, Heves megye
A résztvevő által befizetendő összeg:54 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Asztalos Zsolt, 36/430-598
A program engedélyszáma:T-10-004/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
467.A programot indító megnevezése:HMÖ Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézet
3346 Bélapátfalva, Petőfi út 25.
A program címe:Önismeret orientált gyakorlatok a segítés hétköznapjaiban
A program témája:Konfliktusok, kommunikációs technikák és értékalapok, mint szakmai
erőforrások csoportos élményalapú feltárása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, családgondozó asszisztens, klubvezető,
szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, munka-
vezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Bélapátfalva, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Emese, 36/554-310
modsz.int.belapatfalva@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-10-086/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
468.A programot indító megnevezése:Agria - Ker -Szolg. 2003 BT
3300 Eger, Szénáskert 1.
A program címe:Kiégés tréning a segítő szakmákban dolgozó szakemberek mentális
egészségéért
A program témája:A segítő munkában hosszú ideje dolgozó szakemberek mentális megsegí-
tése. A kiégés tüneteinek felismerése, prevenciós szemlélet és gyakorlat
átadása. A helyes munkahelyi attitűd kialakítása, a pszichés egészség
megőrzése érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Eger, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád
megye, Észak-Kelet Magyarország
A résztvevő által befizetendő összeg:31 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Éva, 30/239-0879
Art44@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-10-117/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
469.A programot indító megnevezése:Konszenzus Alapítvány
3300 Eger, Deák Ferenc út 36.
A program címe:Csoport szupervízió
A program témája:Szakmai tapasztalatok tanulási folyamatban történő feldolgozása,
szakmai kompetencia és szakmai önismeret fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ferencz Éva, 36/323-511
feva.intezet@chello.hu
A program engedélyszáma:S-10-090/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
470.A programot indító megnevezése:Konszenzus Alapítvány
3300 Eger, Deák Ferenc út 36.
A program címe:Team - szupervízió
A program témája:Szervezeti tapasztalatok folyamatban történő feldolgozása, a szervezeti
kapcsolatok megértését és fejlesztését segítő tanulási folyamat.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január, szeptember
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Ferencz Éva, 36/323-511
feva.intezet@chello.hu
A program engedélyszáma:S-10-091/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
471.A programot indító megnevezése:Psziché-Tréning BT Oktató, Tanácsadó és Szolgáltató Bt.
3232 Mátrafüred, Abasári u. 9.
A program címe:Szupervízió (coaching) szociális intézmények vezetőinek
A program témája:A vezetői szupervízió (coaching) szociális intézmények vezetői részére a
hatékonyság fokozását tekinti céljának a szakmán belüli és külső kihívá-
sok és változások közepette: a magasabb szakmai követelmények, a
szervezetekre ható társadalmi, törvényi és finanszírozási változások
közepette az új személyes és közösségi erőforrások felismerése, valamint
a minőség-fejlesztő attitűd, a menedzseri szemlélet kialakulásának
előmozdítása.
A program célcsoportja:intézményvezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Győző, Török Iván, 30/565-8325
varkgy@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-10-101/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
472.A programot indító megnevezése:Psziché-Tréning BT. Oktató, Tanácsadó és Szolgáltató Bt.
3232 Mátrafüred, Abasári u. 9.
A program címe:A segítők segítése, szupervízió
A program témája:A saját tapasztalatra épülő tanulási folyamatban a szakmai elakadások,
problémák reflektív feldolgozása és a kiégés megelőzése. A rejtett erő-
források feltárása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:33 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovács Győző, 30/565-8325
varkgy@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-10-103/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
473.A programot indító megnevezése:Kolinda BT
3324 Felsőtárkány, Hegyalja u. 22.
A program címe:Szerepek és maszkok
A program témája:A szakmai személyiség és a szakmai szerepek kölcsönhatásának elemzé-
se és megértése annak érdekében, hogy a személyiség autonómiája
fejlődjön és a tevékenység hatékonysága növekedjen.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Godó János, 30/903-9600
A program engedélyszáma:S-10-021/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
474.A programot indító megnevezése:Heves Megyei Önkormányzat Pszichiátriai- és Szenvedélybetegek
Otthona
3390 Füzesabony, Tábor u. 52.
A program címe:"Az álomtól a valóságig" Szakmai Nap Füzesabony
A program témája:A bentlakásos idős- és fogyatékkal élők otthonában dolgozó munkatár-
sak, és az egészségügyi szakellátásban dolgozó munkatársak számára, a
jelen tudományos kutatásainak eredményeiről és a helyi gyakorlatban
megvalósuló módszerekről a leghivatottabb forrásból információhoz
jussanak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 26.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Füzesabony, Heves megye
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Takácsné Szigeti Ilona, 36/344-555
pszofu@hmopszf.t-online.hu
A program engedélyszáma:K-10-007/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
475.A programot indító megnevezése:Szivárvány Szociális Gyermekjóléti és Egészségügyi Intézmény
Módszertani Gyermekjóléti Szolgálata
3000 Hatvan, Balassi B. út 14.
A program címe:Peremhelyzetben - kihívások és válaszok a kistérségi szociális mun-
kában
A program témája:A kistérségi szervezet keretében dolgozó családgondozók elméleti isme-
reteinek bővítése a kistelepüléseken élők szociokulturális jellemzőiről,
továbbá a problémákra adható lehetséges válaszok bemutatása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október 1.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Hatvan, Heves megye
A résztvevő által befizetendő összeg:3 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tóth Zoltán, 37/342-599, 37/341-535
gyermekjoleti60@hdsnet.hu
A program engedélyszáma:K-10-011/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
476.A programot indító megnevezése:Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület
3300 Eger, Széchenyi u. 16.
A program címe:Művészeti foglalkoztatás az esélyegyenlőség szolgálatában - a művé-
szeti nevelés gyakorlata
A program témája:A tanácskozás a művészeti foglalkoztatás fontosságára kívánja felhívni
a figyelmet, hangsúlyozva az alkotófolyamatnak a művészi önkifejezésen
keresztül megvalósuló személyiségfejlesztő hatását.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pedagógus, fejlesztő peda-
gógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász, mozgásterapeuta,
foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:8 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 6-8.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Pécs
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Asztalos Zsolt, 36/430-598
msmme@t-online.hu
A program engedélyszáma:K-10-030/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
477.A programot indító megnevezése:Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat Egészségügyi és Böl-
csődei Igazgatósága
5000 Szolnok, Jósika út 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:16-0257-05
A program címe:Láss engem más szemmel!
A program témája:Mit jelent az egyéni szükséglet, egyéni bánásmód mint fogalom, mint
szemlélet, és hogyan valósul meg a napközbeni kisgyermekellátásban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, november
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Szolnok
A résztvevő által befizetendő összeg:28 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Keskenyné Péntek Ágnes, 56/422-301
szolnokbig@chello.hu
A program engedélyszáma:T-11-031/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
478.A programot indító megnevezése:Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat Egészségügyi és Böl-
csődei Igazgatósága
5000 Szolnok, Jósika út 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:16-0257-05
A program címe:Sajátos nevelési igényű gyermekek a bölcsődében
A program témája:Olyan átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek átadása, melyek felkészí-
tik a bölcsődei szakembereket a sajátos nevelési igényű gyermekek
gondozására-nevelésére, a korai fejlesztésben történő közreműkö-
désben.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:42 óra
A program indításának helyszíne:Debrecen, Hajdú-Bihar megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Zahari Imréné, 56/422-301
szolnokbig@chello.hu
A program engedélyszáma:T-11-032/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
479.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítvány Regio-
nális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:16-0138-04
A program címe:Családsegítők munkatársainak felkészítése a beilleszkedést segítő
szolgáltatások biztosítására
A program témája:Olyan gyakorlatorientált képzés nyújtása a családsegítőkben dolgozó,
rendszeres szociális segélyezettek beilleszkedését segítő munkatársak-
nak, mely a mindennapi munkához, a szolgáltatásfejlesztéshez nyújt
aktuális ismereteket, továbbá a segítés eszköztárát bővítő képesség- és
kompetenciafejlesztést biztosít.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:52 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali - Kiss Mária, 56/410-030, 56/515-250
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-11-082/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
480.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítvány Regio-
nális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:16-0138-04
A program címe:Újszerű gyakorlat a szociális szolgáltatások szakmai ellenőrzése terü-
letén
A program témája:A képzési program során a Fokozott Ellenőrzési Program keretében
kidolgozásra került standardok, szakmai és hatósági ellenőrzési szem-
pontsorok, az ellenőrzési tevékenység eljárásrendje, dokumentációs
rendszere és etikai szabályzata kerülne átadásra a képzésen résztvevő
kollégák számára.
A program célcsoportja:szociális alapszolgáltatások szakmai ellenőrzésében kompetens szak-
emberek, elsősorban módszertani osztályok dolgozói
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 1., szeptember 1.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Salgótarján, Budapest, Hodász, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali - Kiss Mária, 56/410-030, 56/515-250
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-11-083/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
481.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítvány Regio-
nális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:16-0138-04
A program címe:Önértékelés és minőségfejlesztés a szociális szolgáltatások biztosítása
területén
A program témája:Megismerjék az ellenőrzési standardokat és gyakorlati ismereteket
szerezzenek az önértékelés módszereinek és technikáinak alkalmazásá-
ról, az egységes szakértői ellenőrzéshez való kapcsolódásról. A résztve-
vők megismerjék és feltárják a minőségfejlesztés és az önértékelés sze-
repét és lehetőségeit a szervezetfejlesztésben.
A program célcsoportja:szociális intézmény/szolgáltató vezetője, szakmai vezetője, módszertani
osztályvezető, módszertani munkatárs, módszertani asszisztens
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok,
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Cserbán Józsefné, 56/410-030, 56/515-250
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-11-084/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
482.A programot indító megnevezése:Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
5001 Szolnok, Városmajor u. 67/a.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:16-0017-05
A program címe:A kommunikáció szerepe a szociális munkában
A program témája:A gyermekjóléti alapellátásban, gyermekvédelmi szakellátásban, vala-
mint a családvédelemben dolgozók kommunikációs eszköztárának bőví-
tése, különös tekintettel a sérült emberekkel való bánásmód területére.
Elméleti és gyakorlati ismeretek nyújtása a kommunikáció területéről.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:36 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok megye
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Jánosné, 56/522-033
humanszolnok@hszk.axelero.net
A program engedélyszáma:T-11-040/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
483.A programot indító megnevezése:Szolnoki Szolgáltatási Szakközépiskola Egészségügyi és Szociális
Tagintézmény
5000 Szolnok, Abonyi u. 36.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:05-0062-02
A program címe:A korszerű sürgősségi ellátás
A program témája:A szociális ellátás területén dolgozók körében a korszerű sürgősségi
ellátás alapismereteinek megismertetése, készség szintjén való elsajátí-
tatása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Pusztai János, 30/437-1088
A program engedélyszáma:T-11-005/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
484.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítvány Regio-
nális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:16-0138-04
A program címe:Lelki önvédelem a szociális gondozó és ápolók munkájában
A program témája:A szociális szak- és alapellátásban dolgozó szakemberek személyiség-
lélektani ismereteinek bővítése, önismeret, emberismeret mélyítése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:33 óra
A program indításának helyszíne:Szolnok, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali-Kiss Mária, 56/514-946
A program engedélyszáma:T-11-049/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
485.A programot indító megnevezése:Életesély Kiemelten Közhasznú Mentálhigiénés Alapítvány
5008 Szolnok, Füst Milán út 15.
A program címe:Mentálhigiénés - segítői kompetenciákat fejlesztő tréning szociális és
gyermekvédelmi munkatársak számára
A program témája:A szakemberek képessé váljanak lelki egészségvédő beavatkozásokat
kezdeményezni és kivitelezni a gondjaikra bízott egyének és csoportok
körében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok megye
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Mészárosné Parádi Tünde, 30/363-1383
eletesely@gmail.com
A program engedélyszáma:S-11-004/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
486.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítvány Regio-
nális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
A program címe:Kiégést megelőző tréning
A program témája:A kiégés megelőzéséhez a szükséges ismeretek megújításán túl a napi
érzelmi, pszichoszomatikus, kompetencia problémák átélésén és feldol-
gozásán kívül olyan szemlélet kialakítása, mely lehetővé teszi a kiégés
folyamatának érzékeltetését és az ellene való tenni tudás kialakítását.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest
megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali-Kiss Mária, 56/410-030, 56/515-250
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-11-070/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
487.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítvány Regio-
nális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
A program címe:Stresszkontroll a szociális munkában
A program témája:A segítő szakemberek számára a stresszhelyzetek pozitív kimenetelét
garantáló személyiségtényezők fejlesztése a hatékonyabb megküzdés
elősegítése a lelki egyensúly elérése céljából.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Szolnok, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali-Kiss Mária, 56/410-030, 56/515-250
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-11-071/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
488.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítvány Regio-
nális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
A program címe:Csoportos szupervízió a szociális alap- és szakellátásban dolgozók
részére
A program témája:A szociális alap- és szakellátásban dolgozó szakemberek szakmai haté-
konyságának fejlesztése, segítségnyújtás a személyes szakmai problémák
megoldásához, a hatékonyabb, eredményesebb munkavégzéshez.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megye,
illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali-Kiss Mária, 56/410-030, 56/515-250
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-11-072/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
489.A programot indító megnevezése:SZKTT Humán Szolgáltató Központ
5000 Szolnok, Városmajor út 67/a
A program címe:Esetmegbeszélő csoport
A program témája:Célja, hogy a résztvevők segítséget, támogatást kapjanak esetviteli
nehézségeik megoldásához oly módon, hogy az általuk hozott eseteket a
szociális munka értékeire, a problémamegoldó modell lépéseire vala-
mint a szakmai kompetenciákra alapozva feldolgozzuk, melynek során
az esetvitelhez szükséges készségeik fejlődnek.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:29 óra
A program indításának helyszíne:Jász-Nagykun-Szolnok megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Lakatos Ferencné, 56/420-614
humanszolnok@hszk.axelero.net
A program engedélyszáma:S-11-076/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
490.A programot indító megnevezése:SZKTT Humán Szolgáltató Központ
5000 Szolnok, Városmajor út 67/a
A program címe:Konfliktuskezelő tréning
A program témája:A szociális területen dolgozó szakemberek közös tanulása, a munkájuk
során tapasztalt diszfunkciók csökkentése érdekében, pszichodramatikus
elemekkel, hozott élmények alapján. Célja a készségfejlesztés, melynek
középpontjában a társas együttműködést is erősítő, eredményes konflik-
tuskezelés áll.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Jász-Nagykun-Szolnok megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Lakatos Ferencné, 56/420-614
humanszolnok@hszk.axelero.net
A program engedélyszáma:S-11-077/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
491.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítvány Re-
gionális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
A program címe:Mediáció I.
A program témája:A konfliktuskezeléshez szükséges ismeretek,  konfliktusmegoldásban
megélt tapasztalatok feldolgozása, új konfliktuskezelő készségek kialakí­tása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali-Kiss Márta, 56/514-946
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-11-050/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
492.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítvány Re-
gionális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
A program címe:Mediáció II.
A program témája:A mediációhoz szükséges ismeretek felújítása, a mediáció folyamatának
bemutatása, a konfliktusmegoldásban megélt tapasztalatok feldolgozása
mediáció segítségével, új konfliktuskezelő készségek kialakítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali-Kiss Márta, 56/514-946
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-11-051/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
493.A programot indító megnevezése:Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítvány Re-
gionális Szellemi Forrásközpont
5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport
A program témája:A kliensekkel való esetvitel során keletkező nehézségek feltárása, elem-
zése és a klienst és környezetét érintő problémák kezelési alternatí-
váinak vizsgálata. A résztvevők szakmai kompetenciájának fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bali-Kiss Márta, 56/514-946
eselyfk@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-11-052/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
494.A programot indító megnevezése:Humán Szolgáltató Egyesület
5000 Szolnok, Kassai út 54. II/8.
A program címe:Kiégést megelőző tréning szociális és gyermekvédelmi intézmények
vezetői számára
A program témája:Énerőt és személyes kompetenciát fejlesztő intenzív csoportmunka,
kreatív - rekreációs programokkal (vizuál-regulatív- és receptív zene-,
szimbólumterápiás és pszichodramatikus technikai elemekkel).
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Fügi Sarolta, 56/230-470
A program engedélyszáma:S-11-039/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
495.A programot indító megnevezése:Humán Szolgáltató Egyesület
5000 Szolnok, Kassai út 54. II/8.
A program címe:Szervezetfejlesztés és változásmenedzsment
A program témája:Szervezeti hatékonyság és teljesítményjavítás, struktúra és kultúra
összhangja, együttműködés, a változás motívumai és folyamata. Ellen-
állás- és stresszkezelés, erőforrásfeltárás, kockázatmenedzselés.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mohácsi Andrea, 56/230-470
A program engedélyszáma:S-11-045/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
496.A programot indító megnevezése:Humán Szolgáltató Egyesület
5000 Szolnok, Kassai út 54. II/8.
A program címe:"A cigányság integrációjának támogatása, az európai integritás je-
gyében" - Roma/cigány kliensekkel foglalkozó szakemberek ismerete-
inek és készségeinek fejlesztése, a gyakorlati munka hatékonyságának
javítása
A program témája:A cigány/roma kisebbség kulturális másságának megismerése, az
etnicizált problémák megoldásának támogatása, az előítélet- és feszült-
ségmentes   szociális   támogató   tevékenység feltételeinek javítása.
A segítők készségeinek fejlesztése a kliensekkel való kapcsolat megérté-
se, feldolgozása, valamint az etnikai különbségekből adódó konfliktusok
kezelése céljából.
A program célcsoportja:cigány/roma kliensekkel foglalkozók
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok megye
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mohácsi Andrea, 56/230-470
A program engedélyszáma:S-11-050/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
497.A programot indító megnevezése:Humán Szolgáltató Egyesület
5000 Szolnok, Kassai út 54. II/8.
A program címe:Vezetési helyzetek a vezető és a csapat közötti munkában
A program témája:Szociális és gyermekvédelmi intézmények vezetői számára szervezett
csoportos készségfejlesztő foglalkozás, mely elősegíti a feszültséggócok
kialakulásának megakadályozását, segítséget nyújt a hatékony csapat-
fejlesztéshez, illetve különböző vezetői technikák készségszintű elsajátí-
tásához.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:34 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:23 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mohácsi Andrea, 56/230-470
A program engedélyszáma:S-11-053/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
498.A programot indító megnevezése:Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
5001 Szolnok, Városmajor út 67/a.
A program címe:"A szociális munkás konfliktusai a drogproblémák kezelése terén"
A program témája:A továbbképzés célja a szociális szférában dolgozó munkatársak számá-
ra olyan ismeretek átadása, melyek kompetenciájuk szintjén segítik a
szenvedélybetegekkel és családjukkal való foglalkozást, illetve elősegítik
az elengedhetetlen attitűdváltozást.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 7-11.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Szolnok
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szappanos József, 56/420-614, 70/455-5314
A program engedélyszáma:S-11-054/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
499.A programot indító megnevezése:Humán Szolgáltató Egyesület
5000 Szolnok, Kassai út 54. II/8.
A program címe:Kommunikációs készségfejlesztő tréning szociális és gyermekjóléti
szolgáltatásokban dolgozók számára
A program témája:A tréningen a személyközi kapcsolatokban és a segítő munkában nélkü-
lözhetetlen interperszonális készségek, cselekvési kompetenciák fejlesz-
tése történik személyközpontú és TA módszerekkel.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:13 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mohácsi Andrea, 56/230-470
A program engedélyszáma:S-11-057/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
500.A programot indító megnevezése:Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
5001 Szolnok, Városmajor út 67/a.
A program címe:"A rogersi személyközpontú megközelítés gyakorlati alkalmazása"
A program témája:A továbbképzés célja a rogersi segítő beszélgetés elméletének és gya-
korlatának elsajátítása. Egy olyan kommunikációs technika megismeré-
se, mely a kliensek önsegítését, a meglévő belső erőforrásainak, prob-
lémamegoldó eszközkészletének aktivizálását segíti elő.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 14-18.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szolnok
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szappanos József, 56/420-614, 70/455-5314
A program engedélyszáma:S-11-088/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
501.A programot indító megnevezése:Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat Egészségügyi és Böl-
csődei Igazgatósága
5000 Szolnok, Jósika út 4.
A program címe:Hivatás és mesterség
A program témája:A bölcsődei szakemberek módszertani jártasságának fejlesztése a neve-
lési gyakorlatok más oldalú megközelítése révén.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május - június
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Szolnok
A résztvevő által befizetendő összeg:12 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Keskenyné Péntek Ágnes, 56/422-301
szolnokbig@chello.hu
A program engedélyszáma:M-11-013/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Komárom-Esztergom megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
502.A programot indító megnevezése:Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar
2500 Esztergom, Majer I. u. 1-3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0587-02
A program címe:Resztoratív szociálpedagógia
A program témája:Helyreállító technikák és gyakorlatok (restoratív practices) alkalmazá-
sára különböző kliens, illetve csoportkörnyezetben. Fejlődik a résztve-
vők kapcsolatteremtési és kommunikációs képessége, asszertivitása, és
megerősödnek azon kompetenciáik, amelyek segítségével a közösség
belső konfliktusait kezelni tudják.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Esztergom, Budapest, Komárom-Esztergom megye
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Lakner Zoltán, 33/413-699
info@vjk.ppke.hu
A program engedélyszáma:T-12-034/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
503.A programot indító megnevezése:TMJV Módszertani Bölcsőde Közép-dunántúli Regionális Módszer-
tani Bölcsőde
2800 Tatabánya, Mártírok u. 27.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:11-0197-05
A program címe:A gyermek és családjog érvényesülésének lehetőségei az Európai
Unióban, a Biztos Kezdet Program jelentősége a napközbeni gyermek-
ellátás területén
A program témája:A továbbképzés megfelelő ismereteket és információkat nyújt a kisgyer-
mekek napközbeni ellátásában résztvevő szakdolgozók számára, mely a
kisgyermekes családokat érintő programok kidolgozásáról szól, amelyek
nagymértékben hozzájárulnak az egyéni és társadalmi hátrányokból
fakadó kockázatok csökkentéséhez, elkerüléséhez.
A program célcsoportja:napközbeni kisgyermekellátásban dolgozók
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október 12-16.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Tatabánya, Komárom-Esztergom megye
A résztvevő által befizetendő összeg:12 710 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Balogh Lászlóné, 34/311-462
mszti@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-12-037/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
504.A programot indító megnevezése:TMJV Módszertani Bölcsőde Közép-dunántúli Regionális Módszer-
tani Bölcsőde
2800 Tatabánya, Mártírok u. 27.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:11-0197-05
A program címe:Bölcsődei gondozónők szolgáltatás szemléletű továbbképzése
A program témája:A bölcsődében illetve egyéb napközbeni kisgyermekellátást végző szol-
gáltatás körében dolgozó szakgondozók csecsemő- és kisgyermekgondo-
zó felkészítése - a megváltozott társadalmi igények, az uniós lehetősé-
gek, a felélénkült politikai és gazdasági figyelem középpontjába került -
"új típusú" gondozónői feladatok minőségi végzésére.
A program célcsoportja:bölcsődei gondozónők, szakgondozónők
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 2-10., április 6-14., május 4.
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:Tatabánya, Székesfehérvár, Pápa, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszp-
rém megye
A résztvevő által befizetendő összeg:18 210 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Balogh Lászlóné, 34/311-462
mszti@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-12-038/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
505.A programot indító megnevezése:Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar
2500 Esztergom, Majer I u. 1-3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0587-02
A program címe:Krízis és válságkezelés
A program témája:Közvetlen szociális munka területén dolgozók számára a segítő kapcso-
latról, a válság és kríziskezelésről szerzett ismeretek bővítése a segítő
kapcsolat gyakorlati hatékonyságának növelése céljából.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, október
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Esztergom, Budapest, Komárom-Esztergom megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tordainé Vida Katalin, 33/413-699
info@vjk.ppke.hu
A program engedélyszáma:T-12-115/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
506.A programot indító megnevezése:Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar
2500 Esztergom, Majer I. u. 1-3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0587-02
A program címe:A szenvedélybetegségek megelőzése iskoláskorban
A program témája:A személyes gondoskodást végző személyek szenvedélybetegségekkel
kapcsolatos ismereteinek bővítése, a drogfüggőség pszichológiai hátte-
rének elemzése, az egészségfejlesztés- és drogprevenció tartalmi és
módszertani kérdéseinek megbeszélése.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, gyermekvédelmi ügyintéző,
szociális segítő, szociális munkás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Esztergom, Budapest, Komárom-Esztergom megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Benis Mária, 33/413-699
info@vjk.ppke.hu
A program engedélyszáma:T-12-117/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
507.A programot indító megnevezése:Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar
2500 Esztergom, Majer I. u. 1-3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0587-02
A program címe:Elhanyagolás, bántalmazás, erőszak
A program témája:A gyerekek és a fiatalok elhanyagolásának, bántalmazásának, a sérel-
mükre elkövetett erőszak különböző formáinak interdiszciplináris meg-
közelítése a prevenció és a beavatkozási lehetőségek elemzésével.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, pedagógus
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Esztergom, Komárom-Esztergom megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tordainé Vida Katalin, 33/413-699
info@vjk.ppke.hu
A program engedélyszáma:T-12-118/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
508.A programot indító megnevezése:Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar
2500 Esztergom, Majer I. u. 1-3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0587-02
A program címe:Pszichiátriai problémák a gyermekvédelmi szakellátásban
A program témája:A gyakrabban előforduló pszichés zavarok felismerése, együttműködés
az egészségügyi szakellátással, a gyermek- és ifjúságpszichiátriai pá-
ciensek komplex kezelésében, korrekciójában való részvétel elősegítése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Esztergom, Komárom-Esztergom megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:dr. Semsey András, 33/413-699
info@vjk.ppke.hu
A program engedélyszáma:T-12-119/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
509.A programot indító megnevezése:Tatai Kistérségi Időskorúak Otthona
2890 Tata, Fényes fasor 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:11-0129-05
A program címe:Szakmai kommunikációs és gondozásetikai ismeretek
A program témája:A szakmai kommunikáció igényessé tételével, a kommunikációs eszkö-
zök használatának tudatosításával hatékonyabbá tegye a szakemberek
egymás közötti, a gondozottakkal, illetve hozzátartozóikkal való érintke-
zését - a gondozás "személyre szabottságát" javítva ezáltal. Az általá-
nos kommunikációs ismereteken túl - a kommunikációhoz kapcsolódva a
gondozás - etikai ismeretek átadása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, május
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Tata
A résztvevő által befizetendő összeg:24 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Laubné Bratis Éva, 34/586-660
kemoio@kemidosekotthona.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-12-047/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
510.A programot indító megnevezése:TMJV Módszertani Bölcsőde Közép-dunántúli Regionális Módszer-
tani Bölcsőde
2800 Tatabánya, Mártírok u. 27.
A program címe:"Mozgásos, mentálhigiénés foglalkozás (integrált kifejezés és táncte-
rápia módszerével)"
A program témája:A test, a mozgás természetes erőinek felhasználása az önismeret fejlesz-
tésében; a személyiség integrációjának elősegítése, a pszichés egyen-
súly megőrzése a gyermekjólét területén dolgozó szakemberek számára.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Tatabánya, Székesfehérvár, Fejér, Komárom-Esztergom megye
A résztvevő által befizetendő összeg:35 510 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Módné dr. Hollós Mária, 34/311-462
mszti@t-online.hu
A program engedélyszáma:S-12-055/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
511.A programot indító megnevezése:Tatai Kistérségi Időskorúak Otthona
2890 Tata, Fényes fasor 2.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport Tata - Esztergon "Együtt működni, Együtt-
működni"
A program témája:Az intézményben a gondozottakkal közvetlenül foglalkozó munkatársi cso-
portok között kiépülhessen a hatékony együttműködés és kommunikáció
hídja, a gondozott érdekében végzett tevékenység egységes szervezése,
hatékonysága, "testre szabása" érdekében. Az esetmegbeszélő csoport fő
módszere a konszenzus helyzetig - jutás, illetve ezen túl a közös: út-cél
rendszer meghatározása és célhoz jutás tervezésében való együttműködés.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Tata
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Laubné Bratis Éva, 34/586-660
kemoio@kemidosekotthona.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-12-069/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
Szakmai tanácskozás
512.A programot indító megnevezése:Fóka - Med Bt.
2890 Tata, Gábor Áron u. 13.
A program címe:A krónikus sebbel és inkontinenciával élő időskorúak ellátásának
sajátos problémái és a nemzetközi irányelveknek megfelelő megoldási
lehetőségei
A program témája:A szociális terület alapszolgáltatásában és szakosított ellátásában
dolgozó szakemberek részére olyan ismeretátadás, mely birtokában
képessé válnak a krónikus sebbel és/vagy inkontinenciával élő klienseik
nemzetközi ajánlásoknak megfelelő, szakmailag magasabb színvonalon
történő ellátására.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, szociális segítő, szociális gondozó,
ápoló, szociális munkás, gyógytornász, mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fokiné Karap Zsuzsanna, 30/957-9053
fokizs@t-online.hu
A program engedélyszáma:K-12-050/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
513.A programot indító megnevezése:TTKT ESZI Családsegítő Szolgálat és Megyei Módszertani Gyer-
mekjóléti Központ
2800 Tatabánya, Cseri u. 34.
A program címe:XIV. Segítők Szakmai Napja
A program témája:A Közép-dunántúli Régióban dolgozó segítő szakemberek számára új
információk nyújtása, valamint a napi szakmai tevékenységhez kapcso-
lódó gyakorlati kérdések megvitatása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember 8.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Tatabánya, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mecsei Ilona, 34/512-890
mecseiica@mgya,t-online.hu
A program engedélyszáma:K-12-055/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Hazaivagy külföldi tanulmányút
514.A programot indító megnevezése:Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Mentálhygiénés és
Rehabilitációs Intézménye (KEMÖ MERI)
2801 Tatabánya - Síkvölgypuszta, Pf.: 1245
A program címe:Az integrált munkaerő-piaci foglalkoztatás németországi modellje
értelmi akadályozottak és pszichiátriai betegségekkel élők ellátását
végzők részére
A program témája:Piaci viszonyok között, piacképes áruk, szolgáltatások előállítása értel-
mi  fogyatékkal   és  pszichiátriai   betegséggel   élő,   megváltozott
munkaképességű személyek aktív részvételével.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május-június
A program időtartama:4 nap
A program indításának helyszíne:Németország (Thüringia - Pössneck)
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szabó Attila, 34/514-750
psyche@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:U-12-006/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
515.A programot indító megnevezése:TTKT ESZI Családsegítő Szolgálat és Megyei Módszertani Gyer-
mekjóléti Központ
2800 Tatabánya, Cseri u. 34.
A program címe:GYIK - Gyakran ismétlődő kérdések
A program témája:Tapasztalatcsere és ismeretbővítés a gyermekjóléti szolgálatok munka-
társai számára. A műhelymunkán lehetőséget és segítséget kívánunk
adni a kollégáknak az esetkezelés során felmerülő problémák és dilemmák
megbeszéléséhez, megoldásához.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, pszichológus
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 19.
A program időtartama:7 fórum
A program indításának helyszíne:Tatabánya, Komárom-Esztergom megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Zombai Ágnes, 34/512-890
mecseiica@mgya,t-online.hu
A program engedélyszáma:M-12-100/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Nógrád megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
516.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0184-05
A program címe:Mentálhigiénés tanfolyam idősekkel foglalkozó szakembereknek -
filmalkotások felhasználásával
A program témája:A résztvevők saját helyzetük reális és tudatos felismerésével, identitá-
sukban megerősödve képesek lesznek szembenézni környezetük, lehető-
ségeik és személyiségük korlátaival.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, családgondozó asszisztens, klubvezető,
szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április - május, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-740
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:T-13-134/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
517.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0184-05
A program címe:Szociális munka katasztrófahelyzetben
A program témája:A szociális tevékenységet végzők felkészítése a katasztrófahelyzetek
okozta problémák eredményesebb megoldására.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, családgondozó asszisztens, klubvezető,
szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:22 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-740
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:T-13-135/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
518.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0184-05
A program címe:Szociális intézményekben végzett HOSPICE szemléletű ellátás
A program témája:A továbbképzés az időskorúakat ellátó szociális intézmények szakembe-
reivel kívánja a HOSPICE szemléletét megismertetni és aktív közremű-
ködésükkel helyet találni az aktuális ellátási gyakorlatban.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pszichológus, gyógytor-
nász, mozgásterapeuta, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-740 20/358-0180
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:T-13-013/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
519.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. út 54.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:01-0184-05
A program címe:Korszerű gerontológiai ismeretek
A program témája:Az idősellátás korszerű szemléletét, az általános gerontológia területét
érintő elméleti és gyakorlati ismeretek feldolgozása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhi-
giénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglal-
koztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:28 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-740 20/358-0180
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:T-13-030/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
520.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
A program címe:Problémaorientált tréning roma kliensekkel foglalkozóknak
A program témája:A roma kliensekkel foglalkozók attitűdjeinek, érzéseinek, előítéleteinek
felszínre hozása, a kultúrák találkozásának és ütközésének kérdése, a
tolerancia, a más értékek és magatartásformák elfogadása.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, mentálhigi-
énés munkatárs, gyermekfelügyelő, szociális gondozó, ápoló, szociális
munkás,   gyermekotthoni,   lakásotthoni  nevelő,   szociális  munka-
társ/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:24 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-730
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:S-13-113/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
521.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
A program címe:Személyközpontú megközelítés az idősgondozásban
A program témája:Az idős emberekkel foglalkozó szakemberek kommunikatív érzékenysé-
gének fokozása, a kongruens kommunikációra való képessé tétel.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, családgondozó asszisztens, klubvezető,
szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, munkavezető, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, május, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Sajószentpéter, Kazincbarcika, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:17 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-730
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:S-13-114/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
522.A programot indító megnevezése:Reménysugár Otthon
2660 Balassagyarmat, Szontágh Pál út 44.
A program címe:Konfliktuskezelő tréning
A program témája:Segítségével a résztvevők sajátítsák el a legkorszerűbb metodikai ele-
meket, valamint eredményesebben alkalmazzák a konstruktív konfliktus-
kezelési technikákat, munkájuk hatékonyabbá tétele érdekében.
A program célcsoportja:gyermekvédelmi ügyintéző, mentálhigiénés munkatárs, pedagógus,
fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornás, moz-
gásterapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Balassagyarmat
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Fehér Edit, 35/300-844
remenysugar@xmail.profinter.hu
A program engedélyszáma:S-13-007/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
523.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
A program címe:Személyiségfejlesztő tréning szociális intézmények vezetői számára
A program témája:A mélyebb önismeret elérése, valamint a kommunikációs ismeretek,
készségek, érzékenységek aktív, tudatos fejlesztése, s mindezek integrá-
lása a vezetői munka gyakorlatába.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-740 20/358-0180
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:S-13-024/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
524.A programot indító megnevezése:Magyar Szupervízorok és Szupervízor-Coachok Társasága
3100 Salgótarján, Kossuth út 8.
A program címe:A Segítők segítése. A személyes gondoskodást végző szakemberek
személyiségének fejlesztése a szupervízióban.
A program témája:Szociális területen dolgozó szakemberek szakmai személyiségének fej-
lesztése a szupervízió eszközeivel. Prevenció és minőségbiztosítás a
szociális szakmai munkában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyné Bejczy Emőke, 32/521-740
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:S-13-063/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 277/1997. Korm. rend. alapján a pedagógus tovább-OM 241/65/2003
képzésben a program indítási engedélyszáma:
Szakmai tanácskozás
525.A programot indító megnevezése:Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesülete Nógrád megyei Ta-
gozat
2660 Balassagyarmat, Szontágh Pál út 44.
A program címe:Biztonság a bizonytalanságban
A program témája:A rövid múltra visszatekintő kistérségek dilemmái a szociális szolgál-
tatás - szervezési koncepció elkészítésében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 20.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Bátonyterenye, Nógrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Fehér Edit, 35/300-844
remenysugar@xmail.profinter.hu
A program engedélyszáma:K-13-005/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
526.A programot indító megnevezése:Magyar Szupervízorok és Szupervízor-Coachok Társasága
3100 Salgótarján, Kossuth u. 8.
A program címe:Szupervízió és coaching a terápiás folyamatban és szociális munkában
A program témája:A szupervíziót közelebb vinni a lehetséges felhasználókhoz, segíteni az
eligazodást egyes módszerekben, a szupervízióban átélni a szakmai
gyakorlatuk elemzését, megtapasztalni és gyakorolni önmagukat mint
segítőt.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 27-28.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Szeged, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:16 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Szabó Sándor, 32/521-730
szupervizio@yahoo.com
A program engedélyszáma:K-13-013/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
527.A programot indító megnevezése:Magyar Szupervízorok és Szupervízor-Coachok Társasága
3100 Salgótarján, Kossuth u. 8.
A program címe:Szupervíziós Konferencia
A program témája:A munkahelyi stressz megelőzési lehetőségeinek megismertetése és saját
élményű gyakorlati tapasztalatszerzés. A segítő szakember segítése,
vezető edzés, kontrolszupervízió biztosítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 24-25.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Zalaegerszeg, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Borbélyné dr. Török Mária, 32/521-730
mariaborb@freemail.hu
A program engedélyszáma:K-13-014/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
528.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
A program címe:A demencia tünetcsoportban (Alzheimer kórban) szenvedő idős em-
berek ellátásának problémája
A program témája:A demencia (Alzheimer kór) tünetcsoportban szenvedő idősek korszerű
ellátásának, gondozásának formái, módszerei a szociális ellátó rend-
szerben.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, családgondozó asszisztens, klubvezető,
szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, pszichológus, szociális munkatárs/szakértő, orvos
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, május
A program időtartama:11 előadás
A program indításának helyszíne:Salgótarján, Nógrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:8 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-730
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:K-13-072/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
529.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
A program címe:Nemzetközi konferencia: a burn out veszélyei a segítő foglalkozást
végző szakemberek körében
A program témája:A kiégés - szindróma veszélyeinek felismerése a végzett munka minősé-
gére illetve a hatékony prevenciós eljárások alkalmazása a szociális
területen dolgozók körében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:7 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember, október
A program időtartama:13 előadás
A program indításának helyszíne:Salgótarján, Nógrád megye
A résztvevő által befizetendő összeg:8 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-730
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:K-13-073/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Hazai vagy külföldi tanulmányút
530.A programot indító megnevezése:Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Salgótarjáni Képzés-
szervezési Központ
3100 Salgótarján, Május 1. u. 54.
A program címe:Francia tanulmányút
A program témája:A francia idősellátás rendszerének tanulmányozása strassbourgi szociá-
lis intézményekben illetve szervezeteknél. A jó gyakorlatok megismerte-
tése, adaptálása a hazai viszonyokra.
A program célcsoportja:EURODIR szociális menedzser végzettségű (vagy képzésre járó)
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május - június
A program időtartama:5 nap
A program indításának helyszíne:Strasbourg
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Nagyfalusi Edit, 32/521-730
nagyfalusi.edit@nive.hu
A program engedélyszáma:U-13-007/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Pestmegye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
531.A programot indító megnevezése:FÉNY-ESE Szociális Központ Alapítvány
2119 Pécel, Pihenő u. 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0785-04
A program címe:Haldokló betegek testi - lelki ápolása, gondozása szociális intézményben
A program témája:A képzés célja megismertetni a résztvevőkkel a hospice szellemiségét,
hogy segíteni tudjanak az életminőség megőrzésében az utolsó percig.
A hallgató képes lesz segítséget nyújtani az intézményben lakó gyógyít-
hatatlan betegeknek és az elhunyt társainak a gyászukban.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
gondozó, ápoló, szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Pécel, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Cserepes Tímea, 28/454-076, 28/454-077
ese@vnet.hu
A program engedélyszáma:T-14-001/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
532.A programot indító megnevezése:Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar
Szociális Munka és Diakónia Intézet
2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:00853-2008
A program címe:A cigányság reintegrációs lehetőségei
A program témája:A Magyarországon élő cigányság szegregációja két területen érhető
kézzel foghatóan tetten (munka világából való kizáródás és az oktatási
szegregáció), amelyek különböző szociálpolitikai intézkedéseket kíván-
nak. Tanfolyamunk célja ezen intézkedések bemutatása, elemzése és a
gyakorlati segítő tevékenységre gyakorolt hatását elemezzük.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit, 53/350-885
diakonia@fls.reftkn.hu
A program engedélyszáma:T-14-049/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
533.A programot indító megnevezése:LABORA Szociális Szolgáltató, Tanácsadó és Oktatási Betéti Tár-
saság
1027 Budapest, Margit krt. 50-52.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0878-04
A program címe:Az időskorúak helye a szociális ellátó rendszerben
A program témája:Elsősorban az idősgondozás területén dolgozóknak ajánljuk, de mind-
azon szakemberek számára hasznos lehet, akiket érdekel az időskorúak
védelme, gondozásuk színvonalának emelése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 16., június 15., illetve igény szerint
A program időtartama:45 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szente Noémi, 375-5001
A program engedélyszáma:T-14-001/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
534.A programot indító megnevezése:LABORA Szociális Szolgáltató, Tanácsadó és Oktatási Betéti Társaság
1027 Budapest, Margit krt. 50-52.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0878-04
A program címe:A gyermek- és ifjúságvédelem aktuális kérdései
A program témája:Elsősorban hivatásos nevelőszülőknek és a gyermek- és családvédelem-
ben dolgozóknak, de mindazon szakemberek számára javasoljuk, akiket
érdekel a gyermek- és családvédelem színvonalának emelése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 1., június 1., illetve igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szente Noémi, 375-5001
A program engedélyszáma:T-14-002/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
535.A programot indító megnevezése:LABORA Szociális Szolgáltató, Tanácsadó és Oktatási Betéti Tár-
saság
1027 Budapest, Margit krt. 50-52.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0878-04
A program címe:Beszéljünk az előítéletről - elfogadjuk-e a másságot
A program témája:Napjainkban élő sok problémát okozó kérdéskört felölelő tanfolyam,
mely igyekszik elgondolkodtatni és véleményt formálni a másság elfo-
gadására, az előítéletek kezelése témakörében is.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:34 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 2., július 1., illetve igény szerint
A program időtartama:53 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szente Noémi, 375-5001
zuiko@freestart.hu
A program engedélyszáma:T-14-003/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
536.A programot indító megnevezése:Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar,
Pályatervezés docentúra
2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0335-04
A program címe:Módszertani felkészítés munkanélküliekkel foglalkozó szakemberek
számára
A program témája:A képzés célja kettős: egyrészt a szociális munka és a munkavállalási
tanácsadás közötti (interprofesszionális) párbeszéd megteremtése a
szakmák közötti együttműködés könnyítése érdekében, másrészt a szo-
ciális munkások és a munkavállalási tanácsadók szakmai kompetenciá-
jának fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Gödöllő, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kenderfi Miklós, 28/522-000/3650
kenderfi.miklós@gtk.szie.hu, pszichologia.tanszek@gtk.szie.hu
A program engedélyszáma:T-14-009/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
537.A programot indító megnevezése:Károli Gáspár Református Egyetem - Tanítóképző Főiskolai Kar
Szociális Munka és Diakónia Intézet
2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0279-02
A program címe:Fogyatékkal élők támogatásának aktuális kérdései
A program témája:A továbbképzés célja segíteni a résztvevők ismereteinek frissítését, új
ismeretek szerzését és szakmai kompetenciák fejlesztését.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:41 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nagykőrös, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megye illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Medgyesi Anikó, 53/350-885
diakonia@fls.reftkn.hu
A program engedélyszáma:T-14-094/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
538.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Fogyasztani és/vagy gazdálkodni. A háztartások hétköznapi konf-
liktusai
A program témája:Prevenciós megközelítésű adósságkezelési tanácsadásra való felkészí-
tése a szociális területen dolgozó szakembereknek.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, gyermekvédelmi ügyintéző,
szociális segítő, szociális munkás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő,
adósságkezelési tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-111/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
539.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Mit kell tudni az autizmusról?
A program témája:A személyes gondoskodás területén dolgozók részére a továbbképzés
szemléletformáló áttekintést kíván nyújtani erről a kevéssé ismert
gyakran félreismert kórképről.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-112/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
540.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Beszéd és kommunikáció a fogyatékossággal élő emberek és családja-
ik életében
A program témája:A beszéd és kommunikáció döntő jelentőségű mind a sérült emberek
életvitele, döntési szabadsága, társadalmi beilleszkedése, mind közérze-
te, mind állampolgári jogainak gyakorlása szempontjából. A kommuni-
káció lényegéről, a problémákról, orvoslásukról, a velük való együtt-
élésről, támogatásról, eszközökről szóló tanfolyam.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-114/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
541.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Minőség és fejlesztése az egészségkárosodással (fogyatékkal, pszi-
chiátriai és egyéb krónikus betegséggel élő emberek életében és ellátá-
sukban
A program témája:A fogyatékossággal élő emberek életminősége, ellátásuk minősítése, a
legjobb gyakorlatok és minőségfejlesztési technikák ismertetése, tapasz-
talatcsere.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-117/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
542.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Gyógypedagógiai problémák felismerése és kezelése a személyes gon-
doskodást végzők munkájában.
A program témája:A sikeres integráció érdekében elkerülhetetlen a különféle fogyatékos-
ságok korai felismerése, és megfelelő kezelésük ismerete. A személyes
gondoskodást végző személyek szerepe tanácsadó, támogató, és segítő a
speciális igényű személyek kezeléséhez. Ehhez szükséges ismereteket ad
ez a továbbképzés.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-119/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
543.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:"A logoterápiai segítő munka elméleti és gyakorlati alapjai"
A program témája:A továbbképzés célja, hogy a résztvevők megismerjék a humanisztikus
pszichológiai törekvésekhez sorolható logoterápiai és egzisztencianalítis
személyiség- és értékelmélet dimenzióit és az erre épülő érték- és érzelem-
központú szociális tanácsadás elméleti és módszertani alapjait. Növeked-
jék egyéni hatékonyságuk a konkrét esetkezelésben felmerülő érték- és
értelemproblémákban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-120/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
544.A programot indító megnevezése:Fény - Ese Szociális Központ Alapítvány
2119 Pécel, Pihenő u. 2.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0785-04
A program címe:Mozgásrehabilitáció, sebkezelés és személyi higiéne az idősek ápoló-
otthonában
A program témája:A képzés célja az idősgondozásban dolgozók mindennapi munkájának
segítése mozgásrehabilitációval, sebkezeléssel, elsősegélynyújtással és
az idősek személyi higiénéjével kapcsolatos korszerű ismeretek átadásával.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális
munkás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, gyógytornász, mozgáste-
rapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Pécel
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Cserepes Tímea, 28/454-076
A program engedélyszáma:T-14-002/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
545.A programot indító megnevezése:Károli Gáspár Református Egyetem - Tanítóképző Főiskolai Kar
Szociális Munka és Diakónia Intézet
2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:07-0279-02
A program címe:A harmadlagos prevenció lehetőségei és jelentősége a személyes gon-
doskodást nyújtó intézményekben, különös tekintettel a mozgásszervi
rehabilitáció módszereire
A program témája:Szociális szakellátás intézményeiben dolgozó szociális és egészségügyi
végzettségű szakemberek ismereteinek bővítése, rendszerezése. A reha-
bilitáció folyamatában felhasználható módszerek és eszközök bemuta-
tása és a résztvevők felkészítése ezek alkalmazására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nagykőrös, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megye illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Medgyesi Anikó, 53/350-885
diakonia@reftkn.hu
A program engedélyszáma:T-14-084/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-7785-1/2006
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:
546.A programot indító megnevezése:Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar,
Pályatervezés docentúra
2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0335-04
A program címe:Pályaorientációs konzulens képzés
A program témája:Szociális területen tevékenykedő szakemberek felkészítése, képzése
pálya-, iskola- és munkaválasztási konzultációk vezetésére a célcsoport
körében és a megszerzett ismeretekkel és az interdiszciplináris szemlé-
letmód alkalmazásával hozzásegíteni, felkészíteni a klienseket a tudatos
választásra, a döntések ismétlődésére, a döntéshelyzetekben az aktív
tájékozódásuk szükségességének a felismerésére, a tájékozódás techni-
káira, az életpálya megtervezésére.
A program célcsoportja:családgondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális munkás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, pedagógus,
pszichológus, fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, foglal-
koztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Gödöllő, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Garabás Zita, 28/522-000/3650
A program engedélyszáma:T-14-085/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
A 277/1997. Korm. rend. alapján a pedagógus tovább-OM/274/142/2004.
képzésben a program indítási engedélyszáma:
547.A programot indító megnevezése:Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar,
Pályatervezés Docentúra
2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0335-04
A program címe:Közösségfejlesztő továbbképzési program
A program témája:A szociális szakemberek felkészítése a közösség együttműködésének
generálására, módszerek és szervezeti keretek bevezetésére és működte-
tésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Gödöllő, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kenderfi Miklós, 28/522-000/3650
A program engedélyszáma:T-14-091/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
548.A programot indító megnevezése:Mentál - A - A Bt.
2750 Nagykőrös, Arany János u. 25.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0652-06
A program címe:Rehabilitáció stroke után
A program témája:Az agyi érkatasztrófa okai, tüneteinek, rehabilitációs ismereteinek
elsajátítása, gyakorlatba ültetése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bíró Tibor, 30/363-2852
A program engedélyszáma:T-14-100/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
549.A programot indító megnevezése:Mentál - A - A Bt.
2750 Nagykőrös, Arany János u. 25.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0652-06
A program címe:Degeneratív mozgásszervi betegségek rehabilitációja
A program témája:A degeneratív mozgásszervi betegségek okai, tüneteinek, rehabilitációs
ismereteinek elsajátítása, megelőzése, a folyamat lassításának lehető-
ségei, életviteli tanácsok.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Bíró Tibor, 30/363-2852
A program engedélyszáma:T-14-101/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
550.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Egészségvédelem - egészségfejlesztés
A program témája:A hallgatók ismerjék meg az egészségvédelem kiemelt kérdéseit, az
életkorral járó biológiai - pszichohygiénés - életmódi tennivalókat, a
társas kapcsolatok egészségi - etikai kérdéseit, az egészségre káros
szokásokat (alkoholfogyasztás, dohányzás, inaktív életmód, helytelen
táplálkozás, drogfogyasztás stb.) és ezek megelőzési lehetőségeit, azokat
a módszereket, amelyek az egészséges életvitel kialakításához szükséges
képességek megtanulását, megerősítését szolgálják.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-120/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
551.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Mentálhigiénés ismeretek személyes gondoskodást végzők számára
A program témája:A szociális gondoskodást végző személyek mentálhigiénés szemléletének
megalapozása, gondozása, személyes hivatásbeli készségeik fejlesztése,
különös tekintettel elméleti ismereteiknek gyarapítására, különböző
mentálhigiénés problémák iránti érzékenységük erősödésére, önreflek-
ciójuk elmélyítésére, hivatás - személyiségük gondozására, jellemző
szakmai problémáik és segítő szerepük reflektálására későbbi hálózat-
szerű szakmai együttműködésük ösztönzésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:33 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, június, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-121/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
552.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Addiktológiai ismeretek - addiktív problémák családsegítőben és a
gyermekjóléti szolgálatokban
A program témája:Korszerű ismeretek átadása a szenvedélybetegségek (alkohol, kábító-
szer, kóros játékszenvedély stb.) kialakulásának okairól, az addikciók
kialakulásának általános mechanizmusáról. A képzésen megismerik a
résztvevők a függőség kritériumait, az alapfogalmakat, a fiziológiai és
pszichológiai függőséget. A biológiai érzékenység szerepe mellett fontos
említést tenni a szenvedélybetegségekhez társult pszichiátriai betegsé-
gekről is. Tájékoztatást kapnak a hatékony kezelés módszereiről, illetve
a prevenció szerepéről, lehetőségeiről.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, június, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-122/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
553.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Megoldásközpontú menedzsment a szociális szférában
A program témája:A modern megoldásközpontú menedzsment, illetve a menedzsment tevé-
kenységéhez nélkülözhetetlen gyakorlati ismeretek bővítése és a sikeres
problémamegoldáshoz szükséges alapvető készségek fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:46 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, május, október
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:59 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-129/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
554.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Hivatásos nevelőszülők továbbképzése
A program témája:A képzési program célja, hogy a hivatásos nevelőszülők munkáját olyan
ismeretek bővítésével támogassa a képzés, amelyek a mindennapok
gyakorlatában felhasználhatók, új szabályozások alkalmazásának be-
építését segítik a hétköznapi munkába. Nem elméleti kérdések, hanem
gyakorlati életből vett valós problémák megoldásával, megbeszélésével
történik a résztvevők problémamegoldó készségének fejlesztése.
A program célcsoportja:hivatásos nevelőszülő, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, nevelő-
szülői, gyámi, gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-132/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
555.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Pályázatírás és projektmenedzselés a szociális szférában
A program témája:A képzés célja, a szociális területen dolgozók projekt szemléletének
fejlesztése, projektfejlesztési, menedzselési és pályázatírási ismereteinek
bővítése. A sikeres pályázatírás segíti a szükséges anyagi forrásokhoz
való hozzáférést.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:44 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, június, október
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-133/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
556.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Nevelőszülői tanácsadók képzése
A program témája:Olyan problémák során adható segítség kérdéseit ölelik fel, amelyek a
nevelt gyermekek és a befogadó család speciális kapcsolatából, élet-
helyzetéből, egymástól eltérő társadalmi helyzetéből, kultúrájából, er-
kölcsi értékrendjéből adódnak. A tanácsadás készségfejlesztésére for-
dítjuk a fő hangsúlyt.
A program célcsoportja:nevelőszülői, gyámi, gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, június, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-134/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
557.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:13-0653-04
A program címe:Gyámi tanácsadók továbbképzése
A program témája:A résztvevők ismerjék meg a gyámság, a gyámi feladatok, a gyámügyi
eljárások változásait, valamint a tanácsadó munka gyakorlati kérdéseit,
a gyámi munka támogatásának lehetőségeit, módszereit. A tanácsadás
készségfejlesztését is célul tűztük ki.
A program célcsoportja:nevelőszülői, gyámi, gondozói tanácsadó, gyermekvédelmi ügyintéző
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:T-14-135/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
558.A programot indító megnevezése:Muzsay Márta
2113 Erdőkertes, Zrínyi u. 1.
A program címe:Team szupervízió - "támasz a segítésben"
A program témája:A hatékony team működés elérése, mely minőségileg jobb szakmai
munkát eredményez, ezáltal hat a kliens - segítő kapcsolatára. Az idősek
szociális ellátásában dolgozó szakemberek elakadásait, klienseikkel
kapcsolatos problémahelyzeteket  vizsgálva,  feldolgozva,   újabb
megoldási módokat kidolgozva támogatja a segítőt a szakmai mun-
kavégzésben.
A program célcsoportja:klubvezető, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, idősek szociális
ellátásának szakdolgozói
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. január 2.
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft/team/hónap
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Muzsay Márta, 30/464-0555
muzsaym@dunaweb.hu
A program engedélyszáma:S-14-047/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
559.A programot indító megnevezése:Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar
Szociális Munka és Diakónia Intézet
2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
A program címe:A stressz felismerése, kezelése a hatékonyabb munkavégzés érdekében
A program témája:A szociális területen dolgozók tudják azonosítani a stressz megnyilvánu-
lásait, felismerjék azt, és ki tudják dolgozni a megfelelő cselekvésmó-
dokat a stressz oldására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:28 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fazekasné Dr. Fenyvesi Margit, 53/350-885
diakonia@fls.reftkn.hu
A program engedélyszáma:S-14-057/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
560.A programot indító megnevezése:EDU PED Oktatási és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság
2134 Sződ, Szent István u. 23.
A program címe:Vezetői tréning
A program témája:Vezetői tréningünk célja a vezetői karrier támogatása és vezetői haté-
konyság növelése.
A program célcsoportja:vezető, középvezető, csoportvezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 20., szeptember 9.
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:32 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Karoliny Anna, 27/388-905
eduped@invitel.hu
A program engedélyszáma:S-14-089/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
561.A programot indító megnevezése:Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar,
Pályatervezés Docentúra
2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
A program címe:"Időgazdálkodás" - szakmai személyiségfejlesztő tréning
A program témája:A hatékony időgazdálkodás elveinek megértése és módszereinek elsajá-
títása, ezáltal a segítő foglalkozásúak munkaidejének, és erőforrásainak
hatékony felhasználása, a helyes egyensúly megtalálása a munkavégzés
és a magánélet között.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Gödöllő, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Kenderfi Miklós, 28/522-000/3650
kenderfi.miklós@gtk.szie.hu, pszichologia.tanszek@gtk.szie.hu
A program engedélyszáma:S-14-016/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
562.A programot indító megnevezése:OKTATRÉN BT
2600 Vác, Köztársaság u. 26.
A program címe:Kiégés megelőzése, stressz kezelése
A program témája:A hallgatók megismerik a stressz "természetét" és saját kapcsolatukat a
stresszel. Megtanulják kezelni a stresszhelyzeteket és nagyobb eséllyel
tudják elkerülni a munka okozta kifáradást, fásultságot, kiégést. Külön-
böző módszerekkel, képességfejlesztéssel meg tudják védeni magukat a
pszichés terhelés okozta egészségromlástól, elősegítve a hatékonyabb
munkát, a nagyobb terhelhetőséget, javítva a résztvevők egészségromlá-
sának megőrzését.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:32 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bencze Éva, 30/253-8625
oktatren@invitel.hu
A program engedélyszáma:S-14-049/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
563.A programot indító megnevezése:Homo Regius Tanácsadó Iroda Kft.
2095 Pilisszántó, Béke u. 16/a.
A program címe:Személyközpontú kapcsolattartás, szolgáltatás a romákkal foglalkozó
szociális és közigazgatási szférában dolgozók számára
A program témája:Szociális és hatósági feladatokat ellátó munkatársak számára roma
specifikus kommunikációs és konfliktuskezelési technikák bemutatása,
begyakoroltatása annak érdekében, hogy a létrejövő interperszonális
kapcsolat támogassa a kapcsolatot szükségessé tévő ügy eredményes
kezelését.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, gyermekvédelmi ügyintéző,
szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szo-
ciális munkás, pedagógus, pszichológus, szociális munkatárs/szakértő,
polgármesteri hivataloknál dolgozó azon munkatársak
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:60 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Venczel Orsolya, 30/221-6324
A program engedélyszáma:S-14-057/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
564.A programot indító megnevezése:Károli Gáspár Református Egyetem - Tanítóképző Főiskolai Kar
Szociális Munka és Diakónia Intézet
2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
A program címe:Kommunikáció a konfliktusokban
A program témája:A segítő - kliens kapcsolati üzenetek téves értelmezésből, illetve a kom-
munikációs   nehézségekből fakadóan   kialakulhatnak   konfliktusok.
A képzés célja elmélyíteni azon kompetenciákat, melyek révén a konflik-
tusok kezelhetők, megelőzhetők.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nagykőrös, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megye illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Medgyesi Anikó, 53/350-885
diakonia@fls.reftkn.hu
A program engedélyszáma:S-14-097/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
A 28/1998. (VI. 17.) NM rend. alapján az egészség-
ügyi továbbképzésben a program engedélyszáma:7785-2/2006
565.A programot indító megnevezése:Károli Gáspár Református Egyetem - Tanítóképző Főiskolai Kar
Szociális Munka és Diakónia Intézet
2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport a fogyatékkal élők ápoló-gondozó otthonainak
szakemberei számára
A program témája:Csoportos segítségnyújtás a fogyatékkal élő embereket ápoló-gondozó
intézményekben dolgozó szakemberek számára a munkatevékenységük
során felmerülő nehézségeik, problémáik megoldásában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nagykőrös, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megye illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Medgyesi Anikó, 53/350-885
diakonia@fls.reftkn.hu
A program engedélyszáma:S-14-098/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
566.A programot indító megnevezése:Wichern Alapítvány a Magyarországi Szociális Munkáért és Ifjú-
ságvédelemért
2049 Diósd, Tó u. 27.
A program címe:Kiégés (burn out) megelőzése, felismerése, hatékony kezelése, kom-
munikációs készségfejlesztés
A program témája:Hatékony kommunikációs stratégiák, konfliktuskezelés. A szociális
szférában végzett munka veszélyeinek tudatosítása, kezelése, megelő-
zése. Esetmegbeszélések (önismereti fejlődés - hatékonyabb munka-
végzés).
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Szentes
A résztvevő által fizetett részvételi díj:42 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fodor Mónika, 30/247-5006
A program engedélyszáma:S-14-023/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
567.A programot indító megnevezése:Wichern Alapítvány a Magyarországi Szociális Munkáért és Ifjú-
ságvédelemért
2049 Diósd, Tó u. 27.
A program címe:Csoportos szupervízió segítő szakmákban dolgozók részére
A program témája:A szupervíziónk célja, hogy a segítő a saját személyiségét rugalmasan
és hatékonyan tudja "használni" munkájában, a burn-out veszélye
nélkül. Mindez a szakmai interakciók elemzésén keresztül történik.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, Szentes
A résztvevő által fizetett részvételi díj:41 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fodor Mónika, 30/247-5006
A program engedélyszáma:S-14-024/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
568.A programot indító megnevezése:Wichern Alapítvány a Magyarországi Szociális Munkáért és Ifjú-
ságvédelemért
2049 Diósd, Tó u. 27.
A program címe:Agresszió-, konfliktuskezelési tréning
A program témája:Agresszió, düh kezelése (a kliens, illetve a saját agresszió). Asszertív,
agresszív, szubmisszív viselkedésmódok elkülönítése, konfliktuskezelés
folyamata. Ezek demonstrálása helyzetgyakorlatokon keresztül.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által fizetett részvételi díj:42 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fodor Mónika, 30/247-5006
A program engedélyszáma:S-14-025/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
569.A programot indító megnevezése:Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Zárdakert Idősek Ott-
hona
2373 Dabas - Gyón, Zárda köz 6.
A program címe:Kommunikációs készségfejlesztő tréning az időskori demenciában
szenvedők életminőségének javítására
A program témája:Az időskori demenciában szenvedők ápolása, gondozása különleges
odafigyelést igényel az őket segítő munkatársaktól. A program célja,
hogy az ezen a területen dolgozó szakemberek jó hozzáállást sajátítsa-
nak el, amelyet munkájuk során alkalmazhatnak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Dabas - Gyón
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kovacsics Zsuzsanna, 479-2005
A program engedélyszáma:S-14-040/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
570.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
A program címe:Önismeret és családi integritás, tematikus személyiségfejlesztő csoport
A program témája:A családdal, szülőkkel foglalkozó szakemberek képzésében még nem vált
általánossá a rendszerszemléletű megközelítés. A csoportfoglalkozások
célja, hogy a szociális szakemberek saját családi identitásuk, a család-
ról kapott értékfelfogásuk, családi életmódjuk feldolgozásával is segít-
sék szakmai identitásuk kimunkálását és családvédelmi munkájukat a
mindennapi gyakorlati munkában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:27 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:S-14-112/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
571.A programot indító megnevezése:Apor Vilmos Katolikus Főiskola
2600 Vác, Konstantin tér 1-5.
A program címe:Érzelmi intelligencia fejlesztése, stressz leküzdő stratégiák
A program témája:A résztvevők megismerkednek a stressz élettani mechanizmusaival, a
munkájuk során őket érő káros stresszt keltő tényezőkkel. A program
célja, hogy a tréning során olyan sajátélményű tapasztalatokat szerez-
zenek, melyeknek segítségével hatékonyabban megbirkózhatnak a mun-
kájuk során előforduló kritikus helyzetekkel.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Budapest, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Hajós Tamásné, 201-2441
hajos@avkf.hu
A program engedélyszáma:S-14-113/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
572.A programot indító megnevezése:Boldog Gizella Alapítvány
2051 Biatorbágy, Boldog Gizella u.
A program címe:Kapcsolattartási szintek és módszerek az idősellátásban
A program témája:Az idősellátás különböző szakmai szintjei és színterei (alap- és szakellá-
tás, szociális és egészségügyi szféra) a szakemberei közötti kommuniká-
ció technikái, a párbeszéd formái, az együttműködés módjai - az ellá-
tottak érdekében.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pszichológus, gyógytor-
nász, mozgásterapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs,
szociális, munkatárs/szakértő, egyéb
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 7.
A program időtartama:8 előadás
A program indításának helyszíne:Biatorbágy, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:10 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Egervári Ágnes, 23/530-550
igazgato@gizella.hu
A program engedélyszáma:K-14-027/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
573.A programot indító megnevezése:Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ
2700 Cegléd, Bajcsy-Zs. u. 1.
A program címe:Kiszolgáltatottság az ellátottak és ellátók szemszögéből a lelki egészség
tükrében
A program témája:A konferencián résztvevőknek bemutatni a kiszolgáltatottság aspektusait
különböző diszciplínák szemszögéből, valamint megérteni a szociális
terület célcsoportjait.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 25.
A program időtartama:10 előadás
A program indításának helyszíne:Cegléd, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megye,
illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:2 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mikulásiné Oláh Ágnes, 53/311-180
szocotth@enternet.hu
A program engedélyszáma:K-14-061/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
574.A programot indító megnevezése:ÁG Egyesület
2100 Gödöllő, Faiskola u. 1.
A program címe:Különleges ellátású gyermekek nevelése a szakellátásban
A program témája:Szakellátásban dolgozó hivatásos nevelőszülők, nevelőszülői és gyámi
gondozói tanácsadók számára szervezem a műhely fórumait, hogy
ismereteket és jártasságot szerezzenek a különleges ellátású gyermekek
neveléséhez.
A program célcsoportja:hivatásos nevelőszülő, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, nevelő-
szülői, gyámi, gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:17 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kis Ildikó, 28/420-210
kis.gyermekek@mail.datanet.hu
A program engedélyszáma:M-14-059/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
575.A programot indító megnevezése:Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humán Szolgáltató Központja
2740 Abony, Szilágyi Erzsébet u. 3.
A program címe:A világ változik és vele együtt mi is. Aktuális kérdések, kihívások a
családsegítés gyakorlatában
A program témája:A gyorsuló társadalmi és jogszabályi változások jelentős hatást gyako-
rolnak a családsegítés gyakorlatára. E folyamatok által előtérbe kerülő
gyakorlati kérdésekre kíván reagálni a műhely, tematikus felosztásban.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, mentálhigi-
énés munkatárs, szociális munkás, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Abony, Pest megye
A résztvevő által befizetendő összeg:9 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Deákné Orosz Zsuzsanna, 53/360-056
hszk.abony@pr.hu
A program engedélyszáma:M-14-073/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Somogy megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
576.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete
7400 Kaposvár, Szent Imre u. 8.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:14-0013-05
A program címe:Amíg a mentő megérkezik. A sürgősségi ellátás legfontosabb elméleti
és gyakorlati ismeretei
A program témája:A továbbképzés célja, hogy a képzésen résztvevő humán szakmában dol-
gozók olyan elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtási ismeretekhez jus-
sanak, melyek birtokában szükség esetén szakszerűen és eredményesen
tudnak elsősegélyt nyújtani.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Pécs, Eger, Dombóvár, Baranya, Heves, Somogy, Tolna
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Boldizsár Szilvia, 82/310-133
somogymegye@voroskereszt.hu
A program engedélyszáma:T-15-004/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
577.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete
7400 Kaposvár, Szent Imre u. 8.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:14-0013-05
A program címe:A családon belüli erőszak felismerése, kezelése, megelőzése
A program témája:A szociális és gyermekvédelmi alapellátásban dolgozó szakemberek szá-
mára átfogó ismeretek átadása a családon belüli erőszakról, a segítés
speciális módszereiről, a beavatkozás és prevenció lehetőségeiről.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, gyermekvédelmi ügyintéző,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Heves, Somogy megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:29 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Boldizsár Szilvia, 82/310-133
somogymegye@voroskereszt.hu
A program engedélyszáma:T-15-005/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
578.A programot indító megnevezése:Lakásotthonok Országos Szakmai Egyesülete a Gyermekekért
7400 Kaposvár, Kanizsai u. 79.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:14-0049-05
A program címe:A másság elfogadása, kisebbségi identitás a gyermekvédelemben
A program témája:A szakellátásban dolgozók szerezzenek alapvető ismereteket a magyar-
országi cigányság társadalmi helyzetéről és kultúrájáról.
A program célcsoportja:családgondozó, gyermekvédelmi ügyintéző, gyermekfelügyelő, hivatá-
sos nevelőszülő, szociális munkás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő
pszichológus, utógondozó, fejlesztő pedagógus, konduktor, nevelőszülői,
gyámi gondozói tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, május, szeptember, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Veszprém, Pécs, Székesfehérvár, Szekszárd, Baranya, Fejér,
Somogy, Tolna, Veszprém megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simor Péter, 82/527-550/116
losze@freemail.hu
A program engedélyszáma:T-15-008/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
579.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete
7400 Kaposvár, Szent Imre u. 8.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:14-0013-05
A program címe:"Emberi méltósággal" Támogató Szolgálatok dolgozóinak továbbkép-
A program témája:zése
A támogató szolgálatoknál dolgozók ismereteinek és motivációjának
megerősítése a szakszerűbb és hatékonyabb ellátás érdekében. A jog-
szabályi keretek változásainak aktualizálása és a korszerű és újszerű
módszerek átadása. A kommunikáció és konfliktuskezelés valamint a
kompetenciák ismeretének és készségének erősítése. A személyiségje-
gyekből fakadó eltérő viselkedésformák felismerése, megértése, tolerá-
lása és kezelése.
A program célcsoportja:klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gon-
dozó, ápoló, szociális munkás, pedagógus, pszichológus, fejlesztő peda-
gógus, konduktor, gyógypedagógus, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Somogy megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:26 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Boldizsár Szilvia, 82/310-133
boldizsar szilvia@mvksomogy.hu
A program engedélyszáma:T-15-012/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
580.A programot indító megnevezése:Dr. József István
7400 Kaposvár, Füredi u. 85.
A program címe:A szociális területen dolgozó, segítő hivatású szakemberek szakmai
személyiségének fejlesztése szupervízióban
A program témája:A személyes gondoskodás területén dolgozó szociális szakemberek
személyiségének megóvása, a munka során felmerülő problémák,
stresszhelyzetek hatékony, sikeres feldolgozása szupervíziós tanulás
folyamatában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 9., április 20. szeptember 7.
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Bonyhád, Darvas-tó, Somogy, Tolna, Veszprém megye,
illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. József István, 70/606-3674
dr.jozsefistvan@gmail.com
A program engedélyszáma:S-15-009/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
Szakmai tanácskozás
581.A programot indító megnevezése:Lakásotthonok Országos Szakmai Egyesülete a Gyermekekért
7400 Kaposvár, Kanizsai u. 79.
A program címe:Lakásotthonok Országos Tanácskozása 2009
A program témája:Lakásotthonokban dolgozó szakemberek továbbképzése. A lakásottho-
nokban folyó nevelő munka aktuális kérdései, gazdálkodás, család és
utógondozás.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, gyermekvédelmi ügyintéző, gyermek-
felügyelő, szociális munkás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő,
pedagógus, pszichológus, utógondozó, fejlesztő pedagógus, konduktor,
gyógypedagógus
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 25-27.
A program időtartama:7 előadás
A program indításának helyszíne:Balatonvilágos, illetve országosan
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simor Péter, 82/527-550/116
losze@freemail.hu
A program engedélyszáma:K-15-003/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
582.A programot indító megnevezése:A Szeretet Temploma Alapítvány
7516 Berzence, Szabadság tér 17.
A program címe:Szockalauz
A program témája:A tanácskozás célja elméleti és gyakorlati segítséget nyújtani az alap-
és szakellátásban, valamint a családsegítésben dolgozó szakemberek-
nek, az önkéntes segítőknek és az érintett családoknak a pszichiátriai
betegség felismeréséhez, az ellátások igénybevételéhez és az ellátáshoz,
gondozáshoz.
A program célcsoportja:érintett családok, önkéntesek, szociális szakemberek
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 21.
A program időtartama:7 előadás
A program indításának helyszíne:Berzence, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:2 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szőke József, 30/326-7277
szoci@enternet.hu
A program engedélyszáma:K-15-017/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
583.A programot indító megnevezése:Park Szociális Otthon Somogy Megyei Önkormányzat Módszertani
Intézménye
7463 Patalom, Bucsi Ignác u. 1.
A program címe:A betegségekhez kapcsolódó alultápláltság szűrése, felmérése és terá-
piája - a mesterséges táplálás, tápszerek
A program témája:A szakmai nap célja az alultápláltság időbeni felismerésének tudatosítá-
sa és a korszerű terápiák megismertetése, a mesterséges táplálási for-
mák bemutatása. A táplálék-felvételi zavarok okai, tünetei, a különböző
betegségekhez kapcsolódó alultápláltság szűrése, felismerése és terápi-
ája a szociális otthonokban.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 18.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Patalom, Somogy megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Lukácsné Sebestyén Katalin, 82/520-404
modszertan@parkotthon.hu
A program engedélyszáma:K-15-047/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
584.A programot indító megnevezése:Park Szociális Otthon Somogy Megyei Önkormányzat Módszertani
Intézménye
7463 Patalom, Bucsi Ignác u. 1.
A program címe:Együttélés problémái az idősotthonokban
A program témája:A képzés során érintett területek pszichés zavarokból, betegségekből, az
együttélésből fakadóan a lakók között felmerülő problémák, lakók és
gondozók közötti konfliktusok, valamint az öregedés kezelése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális  munkás,  gyógytornász,  mozgásterapeuta,  foglalkoztatás-
szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 4.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Patalom, Somogy megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mátyásné Dóra Tünde, 82/520-404
modszertan@parkotthon.hu
A program engedélyszáma:K-15-049/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
585.A programot indító megnevezése:Egy Csepp Emberség Alapítvány
8660 Tab, Kossuth Lajos u. 107.
A program címe:A szociális munka módszereinek ismertetése és megvalósításának
lehetőségei a szakosított ellátást nyújtó intézményekben
A program témája:A szociális otthonokban dolgozó munkatársak ismereteinek bővítése, a
szociális munka elveinek megismerése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, gyógypedagógus
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 20.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Tab, Somogy megye
A résztvevő által befizetendő összeg:2 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Gárdonyi László, 84/525-199
gardonyi@szocitab.axelero.net
A program engedélyszáma:K-15-065/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Hazai vagy külföldi tanulmányút
586.A programot indító megnevezése:Lakásotthonok Országos Szakmai Egyesülete a Gyermekekért
7400 Kaposvár, Kanizsai u. 79.
A program címe:Tapasztalatszerzés az erdélyi lakásotthonokban
A program témája:Erdélyi lakásotthonok megismerése a gyakorlat oldaláról: gazdálkodás,
munkamegosztás, szabadidős tevékenység.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, gyermekvédelmi ügyintéző, gyermek-
felügyelő, szociális munkás, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, peda-
gógus, pszichológus, utógondozó, fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógy-
pedagógus
A szerezhető továbbképzési pontérték:14 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 1.
A program időtartama:6 nap
A program indításának helyszíne:Székelykeresztúr
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Simor Péter, 82/527-550/116
losze@freemail.hu
A program engedélyszáma:U-15-001/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
587.A programot indító megnevezése:Borostyánvirág Alapítvány
7400 Kaposvár, Jutai út 24.
A program címe:A családon belüli erőszak problémájának komplex kezelése
A program témája:A családon belüli erőszak problémájával találkozó, különböző végzett-
ségű és foglalkozású segítők adekvát ismereteket kapjanak a témával
kapcsolatban. A résztvevők hatékony és speciális módszereket sajátít-
sanak el, melyekek gyakorlati munkájukban kamatoztatni tudnak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:18 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 5.
A program időtartama:7 fórum
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Baranya, Somogy, Tolna megye
A résztvevő által befizetendő összeg:14 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mózes Ernőné, 82/410-035
anyaotthon@freemail.hu
A program engedélyszáma:M-15-010/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
588.A programot indító megnevezése:Szocionet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgál-
tató Központ
7400 Kaposvár, Füredi u. 65-67.
A program címe:A gyermekjóléti alapellátásból a gyermekvédelmi szakellátás rendsze-
rébe került gyermekek útja és lehetőségei, a gyermeki jogok tükrében
A program témája:A gyermekjóléti alapellátásban dolgozók ismerjék meg a gyermekvé-
delmi szakellátás múltbeli és jelenlegi feladatait, lássák szerepüket a
megelőzéssel, illetve a szakellátásba bekerült, és az utógondozott gyer-
mekekkel kapcsolatos feladatok tükrében.
A program célcsoportja:családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, mentálhi-
giénés munkatárs, szociális munkás
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Kaposvár, Csurgó, Marcali, Siófok, Somogy megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tarsoly Edéné, 82/529-180
kaposvar@cssk.hu
A program engedélyszáma:M-15-021/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szabolcs-Szatmár -Bereg megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
589.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
4400 Nyíregyháza, Malom u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0313-05
A program címe:Erőszak a családban, feleség és gyermekbántalmazás
A program témája:A hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő személyekkel foglalkozó, szociális
területen dolgozó szakemberek sokoldalú fejlesztése, képzése, készség-
fejlesztése. A segítő munkával járó káros tényezők megjelenésének meg-
előzése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:56 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tári Attila, 42/504-640, 42/310-320
titkarsag@mvkszabolcs.hu
A program engedélyszáma:T-16-028/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
590.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
4400 Nyíregyháza, Malom u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0313-05
A program címe:Motiváció és megerősítés képzés a fogyatékos személyeket ellátó in-
tézmények szakemberei számára
A program témája:A hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő személyekkel foglalkozó, szociális
területen dolgozó szakemberek sokoldalú fejlesztése, képzése, készség-
fejlesztése. A segítő munkával járó káros tényezők megjelenésének meg-
előzése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munka-
társ, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pszichológus, fejlesztő
pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász, mozgásterapeuta,
foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:55 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tári Attila, 42/504-640, 42/310-320
titkarsag@mvkszabolcs.hu
A program engedélyszáma:T-16-045/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
591.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
4400 Nyíregyháza, Malom u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0313-05
A program címe:Új lehetőségek az idősgondozásban
A program témája:Új lehetőségek az idősek ellátásában, a terület betegségcsoportjainak
ellátásában, a szociálpolitikában, szociális munkában és a rehabilitá-
cióban. A dolgozók személyes hatékonyságának fejlesztése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, szociális gondozó, ápoló, szociális
munkás, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munka-
társ/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, illetve igény szerint
A program időtartama:58 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tári Attila, 42/504-640, 42/310-320
titkarsag@mvkszabolcs.hu
A program engedélyszáma:T-16-050/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
592.A programot indító megnevezése:Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar
4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0103-04
A program címe:Gyámok képzése
A program témája:Az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermekek gyámságát ellátó
személyek, így elsősorban a gyermekotthonok igazgatói, a hivatásos
gyámok és a területi szakszolgálat vagyonkezelési jogkörrel rendelkező
munkatársai a feladatok ellátásához részint elméleti megalapozást,
részint a gyakorlatban felmerülő jogesetek, értelmezési problémák is-
mertetésével gyakorlati segítséget kapjanak.
A program célcsoportja:hivatásos nevelőszülő, hivatásos vagyonkezelő, illetve eseti gondnok,
gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, örökbefogadási tanácsadó, nevelő-
szülői, gyámi, gondozói tanácsadó, egyéb
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Salgótarján, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém
megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:60 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Pornói Imre, 42/599-400
pornoi@nyf.hu
A program engedélyszáma:T-16-053/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
593.A programot indító megnevezése:Sóstói Szivárvány Idősek Otthona
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21401-2007
A program címe:Az érzékelés rendellenességei, károsodások, funkciókiesések idős-
korban
A program témája:A szociális területen dolgozó szakembereket felruházni azzal a tudással,
mellyel a szolgáltatásokban megjelenő felnőtt és időskorú kliensek meg-
változott érzékelőképességére, funkciókieséseire megfelelő szakmai-
sággal reagálni tudnak.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 18.
A program időtartama:45 óra
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:T-16-131/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
594.A programot indító megnevezése:Sóstói Szivárvány Idősek Otthona
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21401-2007
A program címe:Új szabályok, új szükségletek - gondozási, geriátriai alapismeretek
bővítése az idősellátásban dolgozók számára
A program témája:A jogszabályi változások miatt az idősek otthonaiban megnövekedett a
speciális  ellátást igénylő betegek száma,   szükséges az ápolási-
gondozási alapismeretek kibővítése az idősellátás területén, gerontoló-
giai, geronto-pszichológiai, geriátriai ismeretekkel.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, szociális gondozó, ápoló,
gyógytornász mozgásterapeuta, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. szeptember
A program időtartama:46 óra
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:T-16-132/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
595.A programot indító megnevezése:Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Területi Gyermek-
védelmi Központja
4400 Nyíregyháza, Vasvári P. u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0090-05
A program címe:Gyermekfelügyelők továbbképzése
A program témája:A gyermekfelügyelők problémamegoldó készségeinek fejlesztése, konf-
liktuskezelési technikák megismertetése a gyermekek humánus befoga-
dása, illetve beilleszkedésük elősegítése érdekében.
A program célcsoportja:gyermekfelügyelő, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, gyer-
mekotthoni, lakásotthoni nevelő
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február - március, szeptember - október
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-
Szatmár-Bereg megye, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:9 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Miklósi Erzsébet, 42/404-406
tgyk@t-online.hu
A program engedélyszáma:T-16-143/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
596.A programot indító megnevezése:Medivox Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
4700 Mátészalka, József A. u. 28.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0279-04
A program címe:Az idősek egészségügyi ellátásának fejlesztése a megváltozott szociális
feladatellátás tükrében
A program témája:A szociális ellátó területen dolgozó szakemberek egészségügyi ismere-
teinek fejlesztése. Felkészíteni őket a megváltozott feladatok ellátására,
a rugalmas és gyors alkalmazkodásra, az önálló feladatvégzésre és a
komplex feladatellátásra.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, munkavezető, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, május, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:19 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
medivox@enternet.hu
A program engedélyszáma:T-16-056/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
597.A programot indító megnevezése:Medivox Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
4700 Mátészalka, József A. u. 28.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0279-04
A program címe:A demens betegek életvitelének segítése
A program témája:Az idősellátásban dolgozó személyek segítése abból a célból, hogy
képessé váljanak a szellemi hanyatlásban szenvedő lakók, kliensek
életminőségének javítására. A szociális szakemberek alkalmassá válja-
nak arra, hogy a demens betegek életét élhetővé tegyék a foglalkoztatás,
az aktivitás kiélése és a társadalmi részvétel elősegítése révén.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs,
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pedagógus, pszichológus,
foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, munkavezető, szociális
munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, június, augusztus, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:19 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
medivox@enternet.hu
A program engedélyszáma:T-16-076/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
598.A programot indító megnevezése:Medivox Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
4700 Mátészalka, József A. u. 28.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0279-04
A program címe:Alapvető elsősegély-nyújtási ismeretek, mint a szociális szakember
egyik alapvető szakmai kompetenciája
A program témája:A személyes gondoskodásban dolgozó szakembereknek olyan elsőse-
gély-nyújtási ismeretek átadása, melynek birtokában képessé válnak az
azonnali segítségnyújtásra, döntéshozásra, kompetenciájuknak megfele-
lő szakmai beavatkozásra. A hatékony és gyors segítség révén egész-
séget megtartó tevékenységre tesznek szert.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, április, június, augusztus, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:19 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Németh Eszter, 72/522-889
medivox@enternet.hu
A program engedélyszáma:T-16-079/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
599.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
4400 Nyíregyháza, Malom u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0313-05
A program címe:A halál és a gyász kezelése a hospice szemlélet alkalmazásával
A program témája:A gyász megélése egyesek számára a veszteség életre szóló törés (de-
presszió, önsors - rontás, autoagresszió) kezdete, míg mások a szakkép-
zett segítő szakember támogatásával, a gyász feldolgozásával, olyan
tapasztalatokra is szert tesznek, amelyek elősegítik további kapcsola-
toknak és az élet értékeinek mélyebb megélését. A tanfolyam célja, hogy
a gyásszal kapcsolatos szélesebb körű szemléletváltást és a támogatá-
sukra szorulók önálló továbblépésének segítését szolgálja.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:55 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tári Attila, 42/310-320
titkarsag@mvkszabolcs.hu
A program engedélyszáma:T-16-115/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
600.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
4400 Nyíregyháza, Malom u. 3.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:15-0313-05
A program címe:Amíg az orvos és a mentő megérkezik, elsősegély-nyújtás és komplex
újraélesztés
A program témája:A tanfolyam célja olyan elsősegély-nyújtási ismeretek nyújtása szociális
és gyermekjóléti intézményekben dolgozó szakemberek számára, amelynek
elvégzése lehetőséget teremt arra, hogy amíg az orvos és a mentő meg-
érkezik, szakszerűen tudjanak életveszélyes állapotokban elsősegélyt
nyújtani.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:16 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tári Attila, 42/310-320
titkarsag@mvkszabolcs.hu
A program engedélyszáma:T-16-116/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
601.A programot indító megnevezése:Szocio East Egyesület
4400 Nyíregyháza, Madách u. 5.
A program címe:Kiégést megelőző tréning
A program témája:A szociális és gyermekvédelmi szférában dolgozó szakemberek mentális,
mentálhigiénés egészségének megőrzése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:33 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, május, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-
Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:40 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Varga Éva, 42/400-378, 42/401-075
forraskozpont@szocioeast.hu
A program engedélyszáma:S-16-006/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
602.A programot indító megnevezése:Szocio East Egyesület
4400 Nyíregyháza, Madách u. 5.
A program címe:Csoportos szupervízió biztosítása a szociális és gyermekvédelmi alap-
és szakellátásban dolgozók részére
A program témája:A szakmai személyiség fejlesztése. A szociális és gyermekvédelmi alap-
és szakellátásban dolgozók szakmai kompetenciájának növelése szak-
képzett szupervízorok bevonásával.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, június, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-
Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:45 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Varga Éva, 42/400-378, 42/401-075
forraskozpont@szocioeast.hu
A program engedélyszáma:S-16-007/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
603.A programot indító megnevezése:Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
4400 Nyíregyháza, Malom u. 3.
A program címe:Csoportos, egyéni és team szupervízió
A program témája:Szociális és gyermekvédelmi területeken a szakemberek szakmai szemé-
lyiségének fejlesztése, a munkavégzés során felmerülő nehézségek, elaka-
dások tisztázása egy tanulási folyamatban.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza
A résztvevő által befizetendő összeg:16 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Tári Attila, 42/504-640, 42/310-320
titkarsag@mvkszabolcs.hu
A program engedélyszáma:S-16-037/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
604.A programot indító megnevezése:Szocio East Egyesület
4400 Nyíregyháza, Madách u. 5.
A program címe:Csapatépítő tréning
A program témája:A szociális szférában egy munkahelyen dolgozók team munkájának,
együttműködésének és kommunikációjának hatékonyabbá tétele.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, november
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves,
Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:37 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Varga Éva, 42/400-378, 42/401-075
forraskozpont@szicioeast.hu
A program engedélyszáma:S-16-043/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
605.A programot indító megnevezése:Szocio East Egyesület
4400 Nyíregyháza, Madách u. 5.
A program címe:A konfliktuskezelés alternatív módszerei
A program témája:A résztvevők megismerjék a konfliktusok kialakulásának okait, termé-
szetét, képesek legyenek elkülöníteni a különböző típusú konfliktusokat,
megismerjék és alkalmazni tudják a különböző alternatív konfliktuskeze-
lési eszközöket, fejlődjenek konfliktuskezelési készségeik.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves,
Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:36 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Varga Éva, 42/400-378, 42/401-075
forraskozpont@szicioeast.hu
A program engedélyszáma:S-16-044/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
606.A programot indító megnevezése:Szocio East Egyesület
4400 Nyíregyháza, Madách u. 5.
A program címe:Hatékony kommunikáció
A program témája:A segítő szakmában dolgozók kommunikációs készségeinek fejlesztése, a
kommunikáció folyamatának megértése, a segítő folyamatban alkal-
mazható különböző kommunikációs eszközök bővítése. A kommunikáció
szerepének megértése a konfliktusok kialakulásában és kezelésében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves,
Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:36 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Varga Éva, 42/400-378, 42/401-075
forraskozpont@szicioeast.hu
A program engedélyszáma:S-16-045/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
607.A programot indító megnevezése:Szocio East Egyesület
4400 Nyíregyháza, Madách u. 5.
A program címe:Tolerancia - erősítő, antidiszkriminációs tréning
A program témája:A tréning célja, hogy a résztvevők toleranciája a kisebbségi csoportok-
kal szemben erősödjön, a résztvevők előítéletei csökkenjenek, megismer-
jék a hazai antidiszkriminációs jogi szabályozást, felismerjék a diszkri-
minatív helyzeteket, eszközöket kapjanak a kisebbségi csoportokkal
kapcsolatos munkájukhoz.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Nyíregyháza, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:36 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Varga Éva, 42/400-378, 42/401-075
forraskozpont@szicioeast.hu
A program engedélyszáma:S-16-046/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
Szakmai tanácskozás
608.A programot indító megnevezése:Sóstói Szivárvány Idősek Otthona
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
A program címe:Szociális szolgáltatások - a jogszabályok tükrében
A program témája:A konferencia célja, hogy komplex ismereteket adjon át a szociális
szolgáltatásokban dolgozó szakemberek számára, a munkájuk végzésé-
hez szükséges jogszabályi háttérről, előtérbe helyezve az igénybevevők
jogait.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:K-16-057/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
609.A programot indító megnevezése:Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szociális Intézmények Szakmai
Egyesülete
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
A program címe:Változások a szociális szolgáltatások körül
A program témája:A szociális szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos változások, a
változásokkal kapcsolatos dilemmák, az intézmények tapasztalatai.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. június
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:K-16-066/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
610.A programot indító megnevezése:Sóstói Szivárvány Idősek Otthona
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
A program címe:"Betegeket gondozni, haldoklókat elkísérni, gyászolókat vigasztalni",
palliatív és hospice szemlélet
A program témája:A halállal, haldoklóval kapcsolatos bánásmód, elméleti és gyakorlati is-
meretek átadása, a halál szocio-kulturális vonatkozásainak bemutatása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:K-16-083/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
611.A programot indító megnevezése:Sóstói Szivárvány Idősek Otthona
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
A program címe:"És Te hogy vagy?" szociális szolgáltatások területén dolgozók egész-
ségvédelme
A program témája:A konferencia célja, hogy felhívja a szociális szolgáltatások területén
dolgozó szakemberek figyelmét saját egészségük karbantartására.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. november
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:K-16-084/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
612.A programot indító megnevezése:Sóstói Szivárvány Idősek Otthona
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
A program címe:Demens betegek életminőségének javítása bentlakásos intézményekben
A program témája:A demens ellátással foglalkozó szakemberek számára lehetőséget bizto-
sítunk, hogy komplex ismereteket szerezzenek műhelymunka keretében, az
ellátás specialitásairól, illetve megismerjék az új gondozási módszereket.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 2.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:M-16-061/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
613.A programot indító megnevezése:Sóstói Szivárvány Idősek Otthona
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
A program címe:Kurzus a szociális szolgáltatásokban folyó ápolás - gondozás sajátos-
ságairól
A program témája:A szociális szolgáltatásokban dolgozó ápoló-gondozó személyzettel
szemben felállított elvárások, szükséges speciális ismeretek feldolgo-
zása, figyelembe véve a szociális szolgáltatásokban megjelenő kliensek
sajátosságait.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, szociális gondozó, ápoló,
gyógytornász mozgásterapeuta, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október 1.
A program időtartama:7 fórum
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:M-16-085/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
614.A programot indító megnevezése:Sóstói Szivárvány Idősek Otthona
4431 Sóstófürdő, Tölgyes u. 11.
A program címe:Higiéniai szempontok szociális szolgáltatásokban
A program témája:Szociális szolgáltatásokban a higiéniai szempontok megbeszélése, gya-
korlati érvényesülésének kritikus területeire fókuszálva.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, klubvezető, gyermekvédelmi ügyintéző,
szociális segítő, gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő, szociális
gondozó, ápoló, gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, munkavezető
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május 6.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Sóstófürdő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kissné Szabó Zsuzsanna, 42/479-777
gerontosz@gmail.com
A program engedélyszáma:M-16-086/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Tolna megye
Szakmai személyiségfejlesztés
615.A programot indító megnevezése:Egyesített Szociális Intézmény
7200 Dombóvár, Arany J. tér 2.
A program címe:Mediáció a szociális ellátórendszerben
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, június, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Dombóvár, Sásd, Nagykanizsa, Baranya, Tolna, Zala megye, illetve
igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:12 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Fehér Jánosné, 74/466-225
aranysziget@fraktal.hu
A program engedélyszáma:S-17-090/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
Vas megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
616.A programot indító megnevezése:Regionális Szociális Forrásközpont Kht.
9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:18-0171-04
A program címe:A hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek foglalkoztatásának
segítése (kognitív viselkedésterápia elméleti ismereteire és gyakorlati
tapasztalatára építve)
A program témája:A résztvevők megszerezzék a tartós munkanélküliek problémáinak keze-
lésére készült, a kognitív viselkedésterápia elméleti ismereteire és gya-
korlati tapasztalatára építő tréningek vezetéséhez szükséges elméleti
ismereteket. Csoportvezetői képességeik fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:36 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Magyar Mariann, 94/508-770
rszfk@rszfk.hu
A program engedélyszáma:T-18-057/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
617.A programot indító megnevezése:Regionális Szociális Forrásközpont Kht.
9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:18-0171-04
A program címe:Idősellátás napjainkban
A program témája:Az idősellátás területén szakképesítéssel rendelkező szakemberek meg-
lévő ismereteinek bővítése, a területet érintő változások és információk
átadása, az innovatív szolgáltatások bemutatása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Magyar Mariann, 94/508-770
rszfk@rszfk.hu
A program engedélyszáma:T-18-058/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
618.A programot indító megnevezése:Regionális Szociális Forrásközpont Kht.
9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:18-0171-04
A program címe:Projektszemlélet bevezetése
A program témája:Alapszinten megismertetni a hallgatókkal a projekt előkészítésének
lépéseit, a projektkészítési technikákat, a projektterv készítésének lépé-
seit, a pályázatírást és a projektmenedzsmentet.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:48 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Magyar Mariann, 94/508-770
rszfk@rszfk.hu
A program engedélyszáma:T-18-059/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
619.A programot indító megnevezése:Regionális Szociális Forrásközpont Kht.
9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:18-0171-04
A program címe:Szociális munka eltérő élethelyzetű csoportokkal
A program témája:Az eltérő élethelyzetben lévők körében szociális munkát végző szakem-
berek ismereteinek fejlesztése, (általános és speciális) módszerek alkal-
mazásának lehetősége a gyakorlatban, megoldási stratégiák ütemezé-
sének, kivitelezésének módja.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Magyar Mariann, 94/508-770
rszfk@rszfk.hu
A program engedélyszáma:T-18-060/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
620.A programot indító megnevezése:Regionális Szociális Forrásközpont Kht.
9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:18-0171-04
A program címe:Projektmenedzsment képzés
A program témája:Megismertesse a résztvevőket a projektek menedzselésével. A résztvevők
gyakorlati jártasságot szerezzenek a projekt megvalósítása során elvég-
zendő feladatok szakszerű megoldásában, és elsajátítsák a monitoring-
ellenőrzés- és értékelés feladatait. A képzés során nagy hangsúlyt kap az
elméletben elsajátított ismeretek kiegészítése esettanulmányokkal.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:48 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Magyar Mariann, 94/508-770
rszfk@rszfk.hu
A program engedélyszáma:T-18-061/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
621.A programot indító megnevezése:Szombathely Megyei Jogú Város Regionális Módszertani Bölcsőde
9700 Szombathely, Bem J. u. 33.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:18-0137-05
A program címe:Művészeti nevelés - manuális tevékenységek, alkotó játékok
A program témája:A továbbképzés kiemelten foglalkozna a 3 éves korosztály manuális
tevékenységének fejlődésével, lehetőségével, fajtáival. A korosztályra
vonatkoztatva adna útmutatást, módszereket a gondozónők számára a
gyermekekkel való alkotó foglalkozáshoz.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely, Győr-Moson-Sopron, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Sebestyén Bianka, 94/501-551
sebestyen.bianka@int.szombathely.hu
A program engedélyszáma:T-18-064/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
622.A programot indító megnevezése:Szombathely Megyei Jogú Város Regionális Módszertani Bölcsőde
9700 Szombathely, Bem J. u. 33.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:18-0137-05
A program címe:Gyermekvédelem a bölcsődei munkában
A program témája:Gondozónők, bölcsődei szakemberek ismereteinek bővítése a hátrányos
helyzetű, veszélyeztetett gyermekek ellátásában.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely, Győr-Moson-Sopron, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Sebestyén Bianka, 94/501-551
sebestyen.bianka@int.szombathely.hu
A program engedélyszáma:T-18-065/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
623.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Szociális Munka
Tanszék
9700 Szombathely, Jókai Mór u. 14.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0014-04
A program címe:Etikai kérdések, dilemmák a professzionális segítő munkában
A program témája:A segítő tevékenység különböző színterein dolgozó szakemberek körében
a feladatellátás etikai vonatkozásait feldolgozni, szélesíteni az etikai
kódex jelentőségét, modellálni az etikai kérdések, etikai dilemmák fel-
dolgozásának menetét.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Takács Magdolna, 94/311-170
magdolna.takacs@etk.pte.hu
A program engedélyszáma:T-18-081/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
624.A programot indító megnevezése:Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Szociális Munka
Tanszék
9700 Szombathely, Jókai Mór u. 14.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:03-0014-04
A program címe:Kihívások a szenvedélybetegek körében végzett szociális munkában
A program témája:A szenvedélybetegekkel - különböző intézményekben - foglalkozó szak-
emberek körében megerősíteni, továbbfejleszteni identitásukat; e körben
a szociális munka eszköztárát (módszer, technika, megoldási lehetősé-
gek). Tisztázni a kompetenciakérdést, a szakmaközi kapcsolat, team
munka jelentőségét, megvalósíthatóságát.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, október
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Takács Magdolna, 94/311-170
magdolna.takacs@etk.pte.hu
A program engedélyszáma:T-18-087/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
625.A programot indító megnevezése:Regionális Szociális Forrásközpont Kht.
9700 Szombathely, 11-es Huszár út 116.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:18-0171-04
A program címe:Fogyatékos/megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását
segítő "Egyénközpontú segítés, fejlesztés" modellje
A program témája:A résztvevők az egyénközpontú tervezés, fejlesztés módszerével a fogya-
tékos/megváltozott munkaképességű embereknek speciális segítséget
nyújtanak céljaik, munkavállalással kapcsolatos elképzeléseik elérése
érdekében.
A program célcsoportja:családgondozó, mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, pedagógus,
fejlesztő pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, munkavezető, szociális munkatárs/szakértő, foglakozta-
tási rehabilitációval foglalkozó szakember
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. tavasz, ősz, illetve igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Szombathely
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Magyar Mariann, 94/508-770
A program engedélyszáma:T-18-123/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
626.A programot indító megnevezése:IMEPA Oktatási és Tanácsadó Bt.
9700 Szombathely, Mátyás király u. 22/B.
A program címe:Személyiségfejlesztés
A program témája:A résztvevő képes legyen reális önismeretének kialakítására, személyes
Én - határainak felismerésére, belső erőforrásainak feltárására, segítő
attitűdjének tisztázására, a szindrómás segítő vonások leépítésére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:35 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Rettegi Zsolt, 70/368-2841
imepa@chello.hu
A program engedélyszáma:S-18-107/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
627.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona
9919 Csákánydoroszló, Fő u. 11.
A program címe:Kiégés elleni tréning szakmai személyiségfejlesztő foglalkozások kere-
tében (értelmileg akadályozottak bentlakásos intézményében dolgozók
számára)
A program témája:A fogyatékkal élő emberekkel foglalkozók kiégésének megelőzése, a
kiégés "kezelése ", megküzdési technikák elsajátítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október 1.
A program időtartama:28 óra
A program indításának helyszíne:Csákány doroszló
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Hegyi István, 94/542-201
csakdor@kx.hu
A program engedélyszáma:S-18-003/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
628.A programot indító megnevezése:Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona
9919 Csákánydoroszló, Fő u. 11.
A program címe:Stressz- és konfliktuskezelő tréning szakmai személyiségfejlesztő
foglalkozások keretében (értelmileg akadályozottak bentlakásos in-
tézményében dolgozók számára)
A program témája:A segítő munkában dolgozók mentális egészségének védelme. Stressz és
feszültségkezelési, valamint konfliktuskezelési technikák elsajátítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 1.
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Csákány doroszló
A résztvevő által befizetendő összeg:0 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Hegyi István, 94/542-201
csakdor@kx.hu
A program engedélyszáma:S-18-004/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
629.A programot indító megnevezése:Népjóléti Szolgálat
9500 Celldömölk, Szalóky Sándor u. 3.
A program címe:Kiégést megelőző tréning
A program témája:A segítő foglalkozású szakemberek részére saját élmény megélésén alapuló
csoportfoglalkozás, melynek célja a régi értékek megőrzése mellett, új
lehetőségek keresése, a szakmai, lelki egészség megteremtése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február, május, szeptember, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Celldömölk, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Mórotzné Kiss Györgyi, 95/525-910, 70/382-9189
nepjoleti@cellkabel.hu
A program engedélyszáma:S-18-017/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
Szakmai tanácskozás
630.A programot indító megnevezése:Nyugat-dunántúli Regionális Módszertani Bölcsőde
9700 Szombathely, Bem József u. 33.
A program címe:Művészi élmények kisgyermekkorban - Bábjáték Konferencia
A program témája:Norvégiai Glittenbird program keretében létrehozott csecsemőszínház
szakmai hátterébe, az új színházi formák megszületésébe, módszereinek
ismertetésébe avat be minden érdeklődőt a 3 napos szakmai tanácsko-
zás. Négy bábszínház mutatja be a célközönségnek a 0-3 éves korosztály
számára készített előadásokat.
A program célcsoportja:gyermekotthoni, lakásotthoni nevelő, pedagógus, pszichológus, fejlesztő
pedagógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász, mozgástera-
peuta, szociális munkatárs/szakértő, csecsemő- és kisgyermeknevelő,
gondozó, szakgondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:10 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 30. - április 1.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:4 200 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Sebestyén Bianka, 94/501-551
sebestyen.bianka@int.szombathely.hu
A program engedélyszáma:K-18-015/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
631.A programot indító megnevezése:Szociális Szolgáltató Központ
9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 4.
A program címe:A szociális gondozás humán feltételeinek minőségi biztosítása az
idősek klubjaiban
A program témája:A személyes gondoskodásban részesülők igényeinek figyelembevétele az
idősek klubjaiban. Az idősellátás területén dolgozók aktuális szakmai
ismeretekhez, módszerekhez juttatása.
A program célcsoportja:klubvezető, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 30.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Szalai Orsolya, 94/505-281
josue@szszkp.axelero.net
A program engedélyszáma:K-18-018/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
632.A programot indító megnevezése:Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
9700 Szombathely, Domonkos u. 5.
A program címe:A közösségi ellátások lehetőségei a szenvedélybetegek és a pszichiátriai
betegek körében
A program témája:A szenvedélybetegek és a pszichiátriai betegek közösségi alapellátás-
ban, valamint a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátásában dolgo-
zó szakemberekkel új ismereteket és gyakorlati módszereket ismertessen
meg, valamint lehetőséget biztosítson a felmerülő problémák megbeszé-
lésére, szakmai konzultációkra, ötlet- és információcserére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 22.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:6 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Sátori Margit, 94/512-790
palos.csaladsegito@int.szombathely.hu
A program engedélyszáma:K-18-024/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
633.A programot indító megnevezése:Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
9700 Szombathely, Domonkos u. 5.
A program címe:Szakmai műhelysorozat a gyermekvédelem területén dolgozó szakem-
berek számára
A program témája:A gyermekvédelem területén a gyakorlatban tevékenykedő szakemberek
valamint a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer tagjai számára
hasznos, a szakmai munkájuk során alkalmazható elméleti ismeretek
átadása, a gyakorlati szakmai munkával kapcsolatos tapasztalatcsere.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:14 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 11.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kránitzné Réthy Anna, 94/512-790
palos.csaladsegito @int.szombathely .hu
A program engedélyszáma:M-18-019/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
634.A programot indító megnevezése:Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
9700 Szombathely, Domonkos u. 5.
A program címe:Szakmai műhelysorozat a családvédelem területén dolgozó szakem-
berekszámára
A program témája:A családvédelemben dolgozó szakemberekkel új ismereteket és gyakor-
lati módszereket ismertessen meg, valamint lehetőséget biztosítson a
felmerülő problémák megbeszélésére, szakmai konzultációkra, ötlet- és
információcserére.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:14 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október 1.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Szombathely, Vas megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Sátori Margit, 94/512-790
palos.csaladsegito@int.szombathely .hu
A program engedélyszáma:M-18-029/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Veszprém megye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
635.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődéje
8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:19-0211-04
A program címe:"Testi - lelki - szociális jólét" a 3 év alatti gyermekeknél
A program témája:A szakszerű gondozás-nevelést végző szakemberek ismereteinek felfris-
sítése, az új kutatási eredmények megismertetése a WHO egészség defi-
níciójának összefüggéseiben. A kompetencia alapú gondozás-nevelés
pedagógiai tartalma.
A program célcsoportja:bölcsődei szakgondozó, -gondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. október 5-9.
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Veszprém, Veszprém megye
A résztvevő által befizetendő összeg:18 700 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Barbainé Bérci Klára, 88/328-661
veszpremi.bolcsode@vnet.hu
A program engedélyszáma:T-19-009/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
636.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani
Intézménye
9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:19-0168-05
A program címe:Értelmileg akadályozott emberekkel való bánásmód az intézmény-
rendszer változásában
A program témája:Az értelmileg akadályozott emberekkel foglalkozó szakdolgozók szakmai
ismereteinek elmélyítése, eszközrendszerének bővítése. Szemléletváltozás
az intézményrendszerben dolgozók gyakorlati munkájában a változó
jogszabályok alapján.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, szociális segítő, mentálhigiénés munka-
társ, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pszichológus, foglal-
koztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő,
közösségi pszichiátriai gondozó, és koordinátor
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:46 óra
A program indításának helyszíne:Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom megye
A résztvevő által befizetendő összeg:17 600 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Elek Józsefné, 89/342-150
otthon@iokvat.hu
A program engedélyszáma:T-19-061/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
637.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődéje
8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:19-0211-04
A program címe:A kisgyermekkor pedagógiai kérdései
A program témája:Szakmai segítségnyújtás a bölcsődei gondozás - nevelés során előforduló
nevelési kérdésekhez, a gondozónők pedagógiai és pszichológiai isme-
reteinek felfrissítése.
A program célcsoportja:csecsemő- és gyermekgondozónő, szakgondozónő
A szerezhető továbbképzési pontérték:38 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 20. - 24.
A program időtartama:38 óra
A program indításának helyszíne:Veszprém
A résztvevő által befizetendő összeg:18 700 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Barbainé Bérci Klára, 88/428-869, 20/226-2221
A program engedélyszáma:T-19-069/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
638.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye
9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:19-0168-05
A program címe:Hospice tanfolyam: A halál, a haldoklás és a gyász
A program témája:Az ápolásban-gondozásban résztvevő szakemberek felkészítése a hal­doklók ellátására, a hozzátartozók gyászreakcióinak kezelésére, vala­mint a segítő szakmában dolgozók pszichés terheinek oldására.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pedagógus, fejlesztő peda­gógus, konduktor, gyógypedagógus, gyógytornász, mozgásterapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs
A szerezhető továbbképzési pontérték:50 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 900 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Elek Józsefné, 89/342-150
A program engedélyszáma:T-19-124/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
639.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye
9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:19-0168-05
A program címe:A klinikai pszichológia alapjai - emberismeret szociális segítő foglal­kozásúak számára
A program témája:A hallgatók ismerjék meg a normalitás kritériumait, igazodjanak el a kóros­nak tűnő szokatlan viselkedésformák között. Ismerjék fel a hatékony, szak­szerű segítség szükségességét, valamint saját kompetencia-határaikat.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:32 óra
A program indításának helyszíne:Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 900 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Elek Józsefné, 89/342-150
A program engedélyszáma:T-19-125/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
640.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye
9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:19-0168-05
A program címe:A demencia társadalmi, egészségügyi és szociális problémáinak hatása a szociális alap- és szakosított intézmények vonatkozásában.
A program témája:Olyan átfogó ismeretek nyújtása a szociális szolgáltatásban dolgozó szakemberek számára, amely lehetőséget biztosít a demenciában szen­vedő betegek ellátásának minőségi javítására.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, pedagógus, gyógypedagó­gus, gyógytornász, mozgásterapeuta, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:45 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:48 óra
A program indításának helyszíne:Külsővat
A résztvevő által befizetendő összeg:19 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Elek Józsefné, 89/342-150
A program engedélyszáma:T-19-137/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
641.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani
Intézménye
9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:19-0168-05
A program címe:Sürgősségi betegellátást nyújtó ismeretek a szociális területen dolgozó
szakemberek számára
A program témája:A szociális területen dolgozó szakemberek ismeretanyagának felújítása,
illetve új módszerek, technikák elsajátítása a sürgősségi betegellátás
vonatkozásában.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, klubvezető, szociális segítő, szociális gondozó, ápoló,
szociális munkás, gyógytornász, mozgásterapeuta
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom megye
A résztvevő által befizetendő összeg:15 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Elek Józsefné, 89/342-150
A program engedélyszáma:T-19-138/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
642.A programot indító megnevezése:HUMÁNUM Humán Szolgáltató KKT
8200 Veszprém, Baláca u. 49.
A program címe:"Fotel vagy karfa": Gyakorlat-, és eszköz központú szervezetfejlesztés
gyermek-, és lakásotthonok, otthont nyújtó ellátást biztosító gondozási
helyek számára
A program témája:Az otthonok és az otthont nyújtó ellátást biztosító gondozási helyek
hatékonyabb működését támogató, a gondozott gyermekek személyisé-
gének és viselkedésének sajátosságaira épülő, konkrét eszközök és
módszerek átadása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:33 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Major Zsolt Balázs, 20/916-9900, 88/423-345
prevics@gmail.com
A program engedélyszáma:S-19-011/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
643.A programot indító megnevezése:HUMÁNUM Humán Szolgáltató KKT
8200 Veszprém, Baláca u. 49.
A program címe:"Változtatni lehetetlen, változni lehetséges" - Változásmenedzsment a
gyermekvédelemben
A program témája:A résztvevők szemléletének formálása a változásmenedzsment irányába
a folyamatos változás sajátosságának tudatosításán keresztül, ebből
kiindulva egyben az ahhoz való alkalmazkodáshoz szükséges egyéni és
csapat készségeik fejlesztése a gyermekvédelmi specifikumokra fóku-
szálva, azokhoz illeszkedve.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:33 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Major Zsolt Balázs, 20/916-9900, 88/423-345
prevics@gmail.com
A program engedélyszáma:S-19-012/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
644.A programot indító megnevezése:HUMÁNUM Humán Szolgáltató KKT
8200 Veszprém, Baláca u. 49.
A program címe:"Másság és én" című tréning speciális gyermekeket nevelők részére
A program témája:A speciális gyermekeket nevelők hatékonyabb működését támogató, a
gondozott gyermekek személyiségének és viselkedésének sajátosságait
figyelembe vevő szemlélet, készségek alakítása, fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:33 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Prevics Erzsébet, 20/916-9900, 88/423-345
prevics@gmail.com
A program engedélyszáma:S-19-018/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
645.A programot indító megnevezése:HUMÁNUM Humán Szolgáltató KKT
8200 Veszprém, Baláca u. 49.
A program címe:"Esélyegyenlőséget" című tréning az értelmileg sérült gyermekeket
nevelők számára
A program témája:A speciális gyermekeket nevelők hatékonyabb működését támogató, a
gondozott gyermekek személyiségének és viselkedésének sajátosságait
figyelembe vevő szemlélet, készségek alakítása, fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:33 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Dr. Prevics Erzsébet, 20/916-9900, 88/423-345
prevics@gmail.com
A program engedélyszáma:S-19-019/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
646.A programot indító megnevezése:"Mi is vagyunk" Alapítvány
8200 Veszprém, Kossuth u. 10.
A program címe:Kommunikációs és konfliktuskezelő tréning szociális és gyermekvé-
delmi intézményekben dolgozók számára
A program témája:A segítő foglalkozású szakemberek megismertetése a különböző kom-
munikációs és konfliktuskezelő technikákkal, hatékony kommunikációs
és konfliktuskezelési készségek kialakítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna,
Vas, Veszprém, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Holl Magdolna, 70/459-9552
miisvagyunk@citromail.hu
A program engedélyszáma:S-19-022/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
647.A programot indító megnevezése:HUMÁNUM Humán Szolgáltató KKT
8200 Veszprém, Baláca u. 49.
A program címe:"Nehezített terepen..." - Vezetői készségfejlesztő tréning speciálisan
gyermekvédelemben, gyerek- és lakásotthonokban dolgozók számára
A program témája:A gyermekvédelmi munka - környezet jellegzetességeire, a speciális veze-
tői szerep sajátos követelményeire épülő kommunikációs, konfliktus-
kezelő technikák, munka- és csapatszervező módszerek átadása a gyer-
mekvédelmi vezetői tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:33 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Major Zsolt Balázs, 30/408-1237
prevics@freemail.hu
A program engedélyszáma:S-19-009/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
648.A programot indító megnevezése:Útkereső Alapítvány a Gyermekekért
8200 Veszprém, Tüzér u. 44.
A program címe:A szociális ágazatban dolgozók önismeretének, ezen belül önreflexió-
jának fejlesztése saját élményen keresztül
A program témája:Az önreflexió erősítése a tanulási folyamatban, melynek segítségével
tudnak bánni saját személyiségükkel, különös tekintettel a saját érzelmek
felismerésére, hogy munkájuk hatékonyabbá, konfliktus mentesebbé váljon.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:28 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Urbanics Júlia, 88/561-375
gyermekotthon@vnet.hu
A program engedélyszáma:S-19-015/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
649.A programot indító megnevezése:Útkereső Alapítvány a Gyermekekért
8200 Veszprém, Tüzér u. 44.
A program címe:Kommunikáció és konfliktuskezelő tréning a szociális ágazatban
dolgozó szakdolgozók részére
A program témája:A saját konfliktus-kezelési technikák alkalmazása tudatossá és adekvá-
tabbá váljon. A legmegfelelőbb kommunikáció és konfliktus-megoldási
stratégiák elsajátítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:26 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Urbanics Júlia, 88/561-375
gyermekotthon@vnet.hu
A program engedélyszáma:S-19-019/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
650.A programot indító megnevezése:"Mi is vagyunk" Alapítvány
8200 Veszprém, Kossuth u. 10
A program címe:Kiégést megelőző tréning szociális és gyermekvédelmi intézményekben
dolgozó szakemberek részére.
A program témája:A szociális és gyermekvédelmi intézmények szakembereinek lelki egész-
ségvédelme, önismeretének fejlesztése annak érdekében, hogy az őket
érő nagymértékű pszichés megterhelés és frusztráció ne okozzon kiégést.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Holl Magdolna, 70/459-9552
miisvagyunk@citromail.hu
A program engedélyszáma:S-19-068/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
651.A programot indító megnevezése:Főnix - Füred Tanácsadó és Szolgáltató Bt.
8230 Balatonfüred, Köztársaság u. 11. "I" lp. Fszt. 2.
A program címe:Kiégés elleni tréning segítőfoglalkozásúak számára
A program témája:Segítsen felismerni a kiégés jellegzetes tüneteit a hallgatónak saját
magán, illetve munkatársain. Adjon pszichológiai ismereteket a tünetek
szakszerű azonosításához és megfelelő módszereket a kiégés megelőzé-
séhez, illetve a kezdődő zavarok korrigálásához.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Andok Róbert, 20/931-6676
A program engedélyszáma:S-19-015/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
652.A programot indító megnevezése:Humánum Humán Szolgáltató KKT
8200 Veszprém, Baláca u. 49.
A program címe:"Mérni a mérhetetlent" - Pedagógiai folyamatok hatékonysága foko-
zásának és dokumentálásának módszerei és lehetőségei gyermek- és
lakásotthonokban
A program témája:Olyan szervezetfejlesztő, csapatmunkát támogató technikák átadása,
melyek alkalmazásával a pedagógiai folyamatok utánkövetése objektí-
vebbé tehető, és hatékonyságuk a mindenkori aktualitásokhoz illeszke-
dően fokozható.
A program célcsoportja:gyermekotthonban és lakásotthonokban dolgozók
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:33 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Major Zsolt Balázs, 30/408-1237
prevics@gmail.com
A program engedélyszáma:S-19-016/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
653.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani
Intézménye
9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám u. 1.
A program címe:Stressz- és konfliktuskezelés a segítő szakmában dolgozók számára
A program témája:A segítő szakmában dolgozók mentális egészségének védelme. Stressz-
és feszültségkezelési, valamint konfliktuskezelési technikák elsajátítása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom megye
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Elek Józsefné, 89/342-150
A program engedélyszáma:S-19-120/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
654.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődéje
8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13.
A program címe:Múlt és jövő a módszertani munkában
A program témája:A veszprémi módszertani bölcsőde 30 éves, a módszertani feladatokat
kisebb megszakításokkal 25 éve végzi. A kettős ünnep alkalmából az
eddig végzett feladatok mellett a jövőre vonatkozó - regionális munkát
segítő feladatokat is áttekintjük konferenciánkon.
A program célcsoportja:bölcsődei szakgondozó, -gondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. július 3.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Veszprém, Veszprém megye
A résztvevő által befizetendő összeg:4 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Barbainé Bérci Klára, 88/328-661
veszpremi.bolcsode@vnet.hu
A program engedélyszáma:K-19-010/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
655.A programot indító megnevezése:Falugondnokok Vas és Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete
9900 Körmend, Somogyi Béla u. 22.
A program címe:"10 év a Falugondnoki Hálózatban"
A program témája:Országos szakmai konferencia a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei
falugondnoki hálózat 10, illetve 15 éves működése alkalmából, szakmai
ismeretek fejlesztése, új információk átadása a hálózatban dolgozók
számára.
A program célcsoportja:szociális segítő, szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, szociális
alapszolgáltatásban dolgozó segítő szakemberek: falugondnokok, tanya-
gondnokok
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 24-26.
A program időtartama:5 előadás
A program indításának helyszíne:Sarród, Győr-Moson-Sopron megye
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Kozma Judit, 84/411-601
vasifalu@t-online.hu
A program engedélyszáma:K-19-076/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai műhely
656.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődéje
8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13.
A program címe:Játékvarázs - Népi technikák
A program témája:A természetes anyagokhoz kapcsolódó magyar kézműves technikák
módszereinek elsajátítása, elméletének megismerése. Szakmai segítség-
nyújtás bölcsődei gondozónőknek e technikák felhasználásához a 3 év
alatti gyermekek nevelésében.
A program célcsoportja:bölcsődei szakgondozó, -gondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. november 9-16.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Veszprém, Veszprém megye
A résztvevő által befizetendő összeg:13 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Barbainé Bérci Klára, 88/328-661
veszpremi.bolcsode@vnet.hu
A program engedélyszáma:M-19-008/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
657.A programot indító megnevezése:Veszprém Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődéje
8200 Veszprém, Cserhát ltp. 13.
A program címe:Integráció és korai fejlesztés bölcsődei csoportokban
A program témája:Szakmai segítségnyújtás a bölcsődei, bölcsőde-óvodai csoportokba in-
tegrált sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásához, a felvételtől az
ellátás megszűnéséig felmerülő kérdésekhez.
A program célcsoportja:bölcsődei szakgondozó, -gondozó
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március 23-30.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Veszprém, Veszprém megye
A résztvevő által befizetendő összeg:10 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Barbainé Bérci Klára, 88/328-661
veszpremi.bolcsode@vnet.hu
A program engedélyszáma:M-19-009/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
658.A programot indító megnevezése:Dermák KHt. Pszichiátriai Betegek és Értelmi Fogyatékosok Otthona
4161 Báránd, Hangás dűlő 1.
A program címe:Foglalkoztatás a szenvedélybetegeket ellátó nappali és bentlakásos
intézményekben
A program témája:Kézműves technikák alkalmazásának továbbadása, megtanítása, a szen-
vedélybeteg emberek meglévő képességeinek megtartására, fejleszté-
A program célcsoportja:sére.
szociális gondozó, ápoló, szociális munkás, foglalkoztatás-szervező,
terápiás munkatárs, munkavezető, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:15 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március
A program időtartama:8 fórum
A program indításának helyszíne:Báránd, Hajdú-Bihar megye
A résztvevő által befizetendő összeg:20 500 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Bodnárné Rácz Erika, 54/466-250
pszichbarand@t-online.hu
A program engedélyszáma:M-19-018/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
659.A programot indító megnevezése:"Mi is vagyunk" Alapítvány
8200 Veszprém, Kossuth u. 10.
A program címe:Szakmai műhely területi gyermekvédelmi szakszolgálatok örökbefoga-
dási tanácsadóinak
A program témája:A rendszeres találkozás, tapasztalatcsere, szakmai konzultáció, és új
ismeretek megszerzésének lehetőségét biztosítani a megyében - egymástól
elszigetelten - dolgozó örökbefogadási tanácsadók számára.
A program célcsoportja:örökbefogadási tanácsadó
A szerezhető továbbképzési pontérték:20 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. február 17.
A program időtartama:6 fórum
A program indításának helyszíne:Budapest
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Holl Magdolna, 70/459-9552
miisvagyunk@citromail.hu
A program engedélyszáma:M-19-075/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Zalamegye
Továbbképzés céljából szervezett tanfolyam
660.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye
8784 Kehidakustány, Kúria út 7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21362-2007
A program címe:Korszerű mentálhigiénés szemlélet alkalmazása a segítő munkában
A program témája:A bentlakásos intézményekben dolgozó mentálhigiénés dolgozók által
vezetett prevenciós munkához, valamint a konfliktushelyzetek, krízisálla-
potok felismeréséhez, feltárásához, ezek kezeléséhez szükséges ismeretek,
módszerek megismertetése, korszerű mentálhigiénés szemlélet kialakítása.
A program célcsoportja:szociális segítő, mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, foglalkoz-
tatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munkatárs/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:33 óra
A program indításának helyszíne:Kehidakustány
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Faragó Judit, 83/534-026
szori@enternet.hu
A program engedélyszáma:T-20-052/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
661.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye
8784 Kehidakustány, Kúria út 7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21362-2007
A program címe:Az időskorúak szociális alapellátásának változásai
A program témája:A szociális alapszolgáltatások biztosításának megváltozott jogszabályi,
társadalmi, szakmai keretei.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:Kehidakustány
A résztvevő által befizetendő összeg:13 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Radics Andrea, 92/596-123
szori@enternet.hu
A program engedélyszáma:T-20-053/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
662.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye
8784 Kehidakustány, Kúria út 7.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:21362-2007
A program címe:Ápolói kihívások bentlakásos szociális intézményekben
A program témája:A bentlakásos intézményekben dolgozó ápoló-gondozó szakemberek
szakmai ismereteinek bővítése, a szakápolásban megjelenő új protokollok,
eljárásmódok megismerése és azok gyakorlatban való alkalmazása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Kehidakustány
A résztvevő által befizetendő összeg:13 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Horváthné Fekete Katalin, 83/534-026
szori@enternet.hu
A program engedélyszáma:T-20-054/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
663.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona és Re-
habilitációs Intézete
8887 Bázakerettye, Virág u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:20-0106-05
A program címe:Agresszió és antiszociális magatartás - szabadságjogok a kliens és az
ellátó intézmények oldaláról.
A program témája:Agresszív viselkedési, magatartási formákkal rendelkező kliensekkel
foglalkozó munkatársak eszköztárának a fejlesztése a hatékony szolgál-
tatásnyújtás érdekében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:42 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Bázakerettye, Szentgotthárd, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:25 900 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Marketti Judit, 93/548-059
pszibo@pszibo.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-20-067/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
664.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona és Re-
habilitációs Intézete
8887 Bázakerettye, Virág u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:20-0106-05
A program címe:Innovatív felkészítő képzés a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoz-
tathatóságának elősegítése érdekében a szociális szolgáltatást végző
szakemberek számára.
A program témája:A foglalkoztathatóság elősegítésének támogatási technikái beillesztése a
szociális szolgáltatóknál dolgozó munkatársak eszköztárába. Munkaügyi és
foglalkoztathatósági eszközök ismeretének átadása, új rendszerbe illesz-
A program célcsoportja:tése.
munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május, szeptember
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Bázakerettye, Szentgotthárd, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:19 900 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Marketti Judit, 93/548-059
pszibo@pszibo.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-20-068/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
665.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona és Re-
habilitációs Intézete
8887 Bázakerettye, Virág u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:20-0106-05
A program címe:Az ellátási szinteknek megfelelő ápolási - gondozási ismeretek bővítése,
az ismeretek gyakorlatban történő alkalmazása
A program témája:A betegek személyiségszintjéhez igazodó, illetve az ellátási szinteknek
(az intézmény gondozási egységei) megfelelő ápolási-gondozási isme-
retek, beavatkozási lehetőségek, ezek gyakorlati alkalmazása.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, szociális segítő, szociális gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember, október
A program időtartama:50 óra
A program indításának helyszíne:Bázakerettye, Szentgotthárd, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Marketti Judit, 93/548-059
pszibo@pszibo.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-20-072/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
666.A programot indító megnevezése:Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ
8900 Zalaegerszeg, Kis u. 8.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:20-0072-06
A program címe:Szociokulturális esélyek és Munkaerő-piaci reintegráció - képzés
szociális munkásoknak
A program témája:A munkaerőpiacról tartósan kiszorultakkal, a rendszeres szociális
segélyezettekkel foglalkozó szakemberek képzése. A résztvevők felismer-
jék és kezelni tudják a tartós munkanélküliség miatt kialakult érzelmi
állapotokat, segíteni tudják az álláskeresést.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Zalaegerszeg
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Salamon Györgyi, 92/312-034, 92/348-551, 92/598-222
A program engedélyszáma:T-20-078/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
667.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona és Re-
habilitációs Intézete
8887 Bázakerettye, Virág u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:20-0106-05
A program címe:A terápiás közösség kiépítésének elmélete és gyakorlati problémái
A program témája:A tanfolyam az intézmények terápiás közösségének központi fórumaként
működő nagycsoportok vezetéséhez nyújt elméleti és gyakorlati ismere-
teket. Kiemelten kezeli a szakemberek közösségi szemléletének, attitűd-
jének alakítását, valamint saját élményeket biztosító szituációs és hely-
zetgyakorlatokon, önálló feladatokon keresztül a különböző eszközök,
módszerek készségszinten történő alkalmazását.
A program célcsoportja:mentálhigiénés munkatárs, szociális munkás, pedagógus, gyógypeda-
gógus, foglalkoztatás-szervező, terápiás munkatárs, szociális munka-
társ/szakértő
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember, október
A program időtartama:35 óra
A program indításának helyszíne:Bázakerettye, Szentgotthárd, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:15 900 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Marketti Judit, 93/548-059
pszibo@pszibo.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-20-088/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
668.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona és Re-
habilitációs Intézete
8887 Bázakerettye, Virág u. 4.
Felnőttképzési nyilvántartási száma:20-0106-05
A program címe:Kiégési szindróma megelőzése a szociális szolgáltatást végző szakem-
bereknél
A program témája:A szociális szakemberek mentálhigiénéjének fejlesztése, a kiégési szind-
róma kialakulásának, tüneteinek és megküzdési stratégiáinak elsajátí­tása.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:40 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, április, május, szeptember, október
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Bázakerettye, Szentgotthárd, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:18 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Marketti Judit, 93/548-059
pszibo@pszibo.t-online.hu
A program engedélyszáma:T-20-104/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai személyiségfejlesztés
669.A programot indító megnevezése:VARABILÍTÁS Kulturális és Gazdasági Szolgáltató Betéti Társaság
8900 Zalaegerszeg, Jókai Mór u. 26.
A program címe:Coaching: a vezető edzése. Továbbképzés a szociális szféra vezetői
számára
A program témája:A vezető munkájának cél-, megoldás és eredményorientált kísérése,
személyes edzés.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:25 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. március, április, szeptember
A program időtartama:30 óra
A program indításának helyszíne:Zalaegerszeg, Szombathely, Kaposvár, Somogy, Vas, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:50 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Borbélyné dr. Török Mária, 92/316-418
variabilitas@gmail.com
A program engedélyszáma:S-20-046/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
670.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye
8784 Kehidakustány, Kúria u. 7.
A program címe:Szupervízió szociális szakemberek számára
A program témája:A szociális szférában dolgozó munkatársak napi munkája során felme-
rülő szakmai elakadásuk feldolgozásának segítése. A szociális intézmények
dolgozóinak segítése szakmai személyiségük fejlődésében.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Kehidakustány, Zalaegerszeg, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Zala
megye
A résztvevő által befizetendő összeg:20 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Vaski Ferenc, 83/534-026
szori@enternet.hu
A program engedélyszáma:S-20-067/2008
A minősítés érvényes:2011. december 31.
671.A programot indító megnevezése:Gondozási Központ
8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 58-60.
A program címe:Esetmegbeszélő csoport a szociális munkatársak részére
A program témája:Elméleti és gyakorlati ismeretek, illetve készségfejlesztés révén a min-
dennapi tapasztalatokból való tanulás elősegítése.
A program célcsoportja:ápoló-gondozó, családgondozó, klubvezető, szociális segítő, szociális
gondozó, ápoló
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április, szeptember, illetve igény szerint
A program időtartama:25 óra
A program indításának helyszíne:Zalaegerszeg, Győr, Szombathely, illetve igény szerint
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Radics Andrea, 92/596-123
vezeto@gkzeg.t-online.hu
A program engedélyszáma:S-20-114/2007
A minősítés érvényes:2010. december 31.
672.A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye
8784 Kehidakustány, Kúria u. 7.
A program címe:"Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt..." - Szakmai személyi-
ségfejlesztés a szociális szférában tevékenykedő szakemberek részére
A program témája:A szakmai személyiségfejlesztés célja az önismeret fejlesztése, a mentá-
lis egészség megőrzési módjainak megismerése, a konfliktuskezelési
technikák megismerése, a segítő szerepre való felkészítés, továbbá a
személyes és a szakmai kommunikáció tudatos használata és tökéletesí-
tése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:35 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:60 óra
A program indításának helyszíne:Kehidakustány
A résztvevő által befizetendő összeg:24 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Koller Csilla, 83/534-026
A program engedélyszáma:S-20-034/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
673.A programot indító megnevezése:Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ
8900 Zalaegerszeg, Kis u. 8.
A program címe:Asszertivitás - kommunikáció, konfliktuskezelés
A program témája:A szociális területen dolgozó szakembereknek segítséget adni önmaguk
mélyebb megismeréséhez, érzéseik, gondolataik hatékonyabb kifejezésé-
hez. A segítő kommunikációs és konfliktuskezelési készségeinek és sze-
mélyes hatékonyságának fejlesztése.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:30 pont
Az indítás tervezett időpontja:igény szerint
A program időtartama:40 óra
A program indításának helyszíne:Zalaegerszeg
A résztvevő által befizetendő összeg:30 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Salamon Györgyi, 92/312-034, 92/348-551, 92/598-222
A program engedélyszáma:S-20-065/2006
A minősítés érvényes:2009. december 31.
Szakmai tanácskozás
674.A programot indító megnevezése:Egyesített Bölcsődék
8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 21-25.
A program címe:Minőségi ellátás - gyermeki jogok
A program témája:A szakmai nap célja: Közelebb hozni a minőségbiztosítást az ellátásban
közvetlenül résztvevőkhöz, valamint bemutatni az elkészült szakmai
standardok kapcsolatát a lehetséges minőségirányítási rendszerekkel.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. április 21.
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Zalaegerszeg
A résztvevő által befizetendő összeg:3 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Járfás Terézia, 92/598-874
egyesitettbolcsode@zalaszam.hu
A program engedélyszáma:K-20-006/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.
675.   A programot indító megnevezése:Zala Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye
8784 Kehidakustány, Kúria u. 7.
A program címe:A komplex rehabilitáció megvalósulása a szociális szférában
A program témája:A szakmai tanácskozás során integratív szemlélettel kívánjuk megjelení-
teni a komplex rehabilitáció egyes területeinek feladatait és összefüggé-
seit, interdiszciplináris kontextusban tárgyalni a rehabilitációs kíván-
ságok összetettségét, és képviselni a rehabilitációs ellátást végző szak-
emberek összetartásának fontosságát.
A program célcsoportja:munkakör megkülönböztetése nem szükséges
A szerezhető továbbképzési pontérték:5 pont
Az indítás tervezett időpontja:2009. május
A program időtartama:6 előadás
A program indításának helyszíne:Kehidakustány, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Zala megye
A résztvevő által befizetendő összeg:5 000 Ft
A szervező neve, telefonszáma, e-mail címe:Básti Zoltán, 83/534-026
szori@enternet.hu
A program engedélyszáma:K-20-035/2008
A minősítés érvényes:2009. december 31.