A Pécsi Ítélőtábla Pf.20310/2009/5. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 163. §, 206. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. §, 318. §, 339. §, 348. §, 359. §, 474. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 5. §] Bírók: Hrubi Adrienn, Lábady Tamás, Szentpéteriné dr. Bán Erzsébet

Pécsi Ítélőtábla

Pf.I.20.310/2009/5. szám

A Magyar Köztársaság nevében!

A Pécsi Ítélőtábla a dr. Szabó Pál ügyvéd (7621 Pécs, Rákóczi út 35-37.) által képviselt I.rendű felperes neve I. rendű, II.rendű felperes neve II. rendű és kk. III.rendű felperes neve III. rendű (mindhárman I.rendű felperes címe szám alatti lakos) felpereseknek - a Csányi, Rátkai és Zala Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Zala László ügyvéd 1245 Budapest, Pf. 1051) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében - mely perbe a Csányi, Rátkai és Zala Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Zala László ügyvéd 1245 Budapest, Pf. 1051) által képviselt beavatkozó (címe) beavatkozott - a Baranya Megyei Bíróság 2009. július 1. napján kelt 11.P.20.722/2008/34. számú ítélete ellen az alperes által 35. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és az alperes marasztalásnak összegét az I. és II. rendű felperesek tekintetében személyenként 6.000.000 (hatmillió) forintra és kamataira, a III. rendű felperes tekintetében 2.000.000 (kettőmillió) forintra és kamataira leszállítja. Ezt meghaladóan a nem vagyoni kártérítés iránti kereseteket elutasítja.

A vagyoni kártérítésre és a perköltségre vonatkozó részében az ítéletet helybenhagyja azzal, hogy a perköltség összegét 25 % általános forgalmi adó terheli.

A másodfokú eljárásban felmerült költségeiket a felek maguk viselik.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a 2000. április 30-án született I.rendű felperes, az I-II. rendű felperesek gyermeke, a III. rendű felperes testvére, a Baranya Megyei Gyermekkórházban 2005. február 24-én mandulaműtéten esett át. A kórházból február 26-án panaszmentesen bocsátották a Sz, A utca 00. szám alatti otthonába. 2005. március 5-én (helyesen 3-án) reggel hat óra előtt a szülők a gyermek köhögésére ébredtek, a gyermek vért hányt és rövid időre az eszméletét is elveszítette. Mentőt nem hívtak, hanem a II. rendű alperes saját személygépkocsijukkal a gyermeket nyomban a legközelebbi egészségügyi intézménybe, az alperes kórházába szállította. A gépkocsival a mentőbejáratnál állt meg, a gyermeket ölben az ügyeleti vizsgálóba vitte, ahol L.L. ügyeletes nővérnek elmondta a történteket, majd a nővérre bízva a gyermeket kiment és a gépkocsit megfelelő helyre állította. Időközben megérkezett az ügyeletes orvos, dr. P.N. aki - még az édesanyja távollétében - a gyermeket megvizsgálta. Kiállították az ambuláns lapot, amelyben azt rögzítették, hogy "A beteget édesanyja szállította ambulanciánkra. Egy hete a Baranya Megyei Gyermekkórházban tonsillectomián esett át. Ma reggel felkeléskor köhögni kezdett, majd nagy mennyiségű friss, piros vért hányt, kis időre eszméletét is elvesztette. Jelenleg kontaktusba vonható, nyugtalan, érkezéskor nem vérzik.

St.: sápadt bőr és nyálkahártyák, sclera fehér. Szájüregben kevés alvadt vér. Halk, tachycard szívhangok, érdes légzés, mk. tüdőfél felett szörtyzörejek. Hasa puha, betap. RR: 80/50, Hgmm, P:90/min. A beteget személyi és tárgyi feltételek hiányában sürgősséggel továbbszállítatjuk a primer ellátó intézetbe." Az orvos utasítására az asszisztensnő 6:09 órakor mentőt kért, amely 6:11 órakor megérkezett. A Sz-i Mentőállomáson esetkocsi nem volt, kizárólag betegszállító jármű állt rendelkezésre. A sápadt, felsőrész nélküli, véres alsó ruházatú gyermek láttán Sz.T. mentőápoló közölte dr. P.N-nal, hogy ők csak betegszállítók. Ekkor az orvos a mentőszolgálat vezetőjével telefonon beszélt és P-ről indítandó rohamkocsit kért. A gyermeket semmiféle ellátásban nem részesítette, orvosi konzultációt nem tartott, utasította a mentőket, hogy a gyermeket azonnal szállítsák P-re, a Megyei Kórházba.

A mentőben a gyermeket stabil oldalfekvésben fektették, s 6:20 órakor az édesanyával együtt a mentő elindult P felé. K község után a gyermek pulzusa gyengülni kezdett, légzése, keringése leállt. Ezt a központ felé jelezték, s a mentőautó Sz-nél a benzinkútnál megállt, a gépjárművezető, valamint a mentőápoló újraélesztést kísérelt meg. Hátára fektették a gyermeket és kb. 0,5 dl véres nyák leszívását követően mellkas kompressziót végeztek, levegőbefújást alkalmazva. P-ről a rohammentővel 6:31 órakor odaérkező dr. S.F. mentőorvos tovább próbálkozott az újraélesztéssel, azonban az sikertelen maradt, a halál 7:14 órakor beállt. Dr. S.F. mentőorvos a halál okaként egyrészt hypovolémiás (kivérzéses) shockot, másrészt aspiratiot, azaz idegen anyag légútba kerülését jelölte meg.

A Sz-i Kórház ügyeletes orvosa az infúzió bekötésének elmulasztásával és a szakfelügyelet nélküli továbbszállítás elrendelésével a már súlyos állapotban lévő gyermek közvetlen veszélyeztetettségét növelte. A dr. P.N. ügyeletes orvossal szemben indított büntető eljárásban a Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.473/2008/5. számú felülvizsgálati eljárásban hozott ítélete szerint a súlyos állapotban lévő gyermek halála, mint a folyamat végső következménye, nem róható fel a vádlottnak, ám tényként volt megállapítható, hogy a keringés támogatása és a szakellátás biztosításának elmulasztása növelte azt a veszélyhelyzetet, amely végül - számos más, főként a sértett állapotából adódó tényezővel együtt - a gyermek halálához vezetett. A vádlottnak felróható veszélyfokozás és a gyermek halála közt bizonyítható oki kapcsolat nincs. Orvosilag biztonsággal nem volt igazolható, hogy a terhelt foglalkozási szabályszegéseinek elmaradása esetén a gyermek életben maradt volna.

Az I. és II. rendű felperesek gyermeküket illően eltemettették, ehhez gyászruhákat vásároltak és halotti tort is tartottak, melyek összköltsége 200.000 forint volt.

Az I. rendű felperesnél patológiás gyászreakció alakult ki, pszichés állapotában alkalmazkodási zavar, érzelmi és hangulati labilitás, szorongásos és depressziós zavar mutatkozik, amely 40 %-os össz-szervezeti egészségkárosodást okoz.

A II. rendű felperesnél ugyancsak lezáratlan elhúzódó gyászmunka, patológiás gyászreakció jelei állapíthatóak meg, melyek 40 %-os össz-szervezeti egészségkárosodást alapoznak meg.

A III. rendű felperes - aki a testvére halálakor egy éves volt - kóros lelkiállapotot nem mutat, ő azonban testvérét elveszítette, s testvérének misztikus szerepet tulajdonít.

Az I-II. rendű felperesek keresetükben 200.000 forint vagyoni, valamint 8.000.000-8.000.000 forint nem vagyoni, míg a III. rendű felperes 3.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest.

Az alperes és a beavatkozó a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a kereseteknek helyt adott és az alperest az I-II. rendű felperesek javára személyenként 8.000.000 forint, míg a III. rendű felperes javára 3.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és annak 2005. március 5-től a kifizetés napjáig járó kamatainak a megfizetésére, továbbá az I-II. rendű felperes javára 200.000 forint és annak 2005. március 3-tól járó kamatai megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a felpereseknek sérült a teljes családban éléshez való alkotmányos joga, továbbá az I-II. rendű felperesnek az egészséghez fűződő joga is sérelmet szenvedett, mégpedig a Sz-i Kórház orvosának mulasztásban megnyilvánuló károkozó magatartásával okozati összefüggésben. A büntető eljárás során beszerzett orvos-szakértői vélemények ugyanis egységesek voltak abban, hogy a gyermek tüneteiből, valamint a közeli műtét tényéből következtetni kellett volna arra, hogy a gyermek shock közeli állapotban volt. A szállítás előtt biztonságba, nyugalomba kellett volna helyezni és keringés biztosítása érdekében elengedhetetlen lett volna infúzió bekötése. A keringés támogatása és a szakellátás biztosításának elmulasztása növelte azt a veszélyhelyzetet, amely a gyermek halálához vezetett. E magatartásával az ügyeletes orvos a gyermeket a túlélés esélyétől megfosztotta. Összegszerűségében pedig alaposnak találta a kereseti kérelmeket, ezért ennek megfelelően marasztalta az alperest.