BH 2004.4.134 I. A terhelt előzetes letartóztatását óvadék ellenében megszüntető határozat ellen a terhelt terhére az ügyész és a pótmagánvádló élhet fellebbezéssel [Be. 147. § (5) bek.].

II. Az óvadék elfogadásával egyidejűleg elrendelt kényszerintézkedés (lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, az úti okmány elvétele) elrendelése ellen, valamint az óvadék összegének csökkentése érdekében a vádlott és a védő is fellebbezhet [Be. 347. § (1) bek., 382. §, 383. § (1) bek.].

III. A nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel a vádlott szökésének vagy elrejtőzésének veszélye önálló letartóztatási ok és a törvénynél fogva kizárja az óvadék elfogadását a másodfokú eljárásban és az erre irányuló indítvány elutasításáról a másodfokú bíróság tanácsülésen dönt [Be. 129. § (2) bek., 147. § (3) bek., 327. § (2) bek.].

A F.-i Ítélőtábla a 2003. augusztus 4. napján tartott ülésén meghozott végzésével a 2000. július 19. napjától előzetes fogva tartásban lévő, üzletszerűen, hivatalos személyként anyagi eszközök szolgáltatásával elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 2002. szeptember 20. napján nem jogerősen 8 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélt Sz. J. XII. r. vádlottnak és védőjének 3 millió forint óvadék felajánlására és szabadlábra helyezésre vonatkozó indítványát - a Be. 129. § (2) bekezdésének b) pontjában és a Be. 327. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállása miatt - elutasította.

Egyidejűleg a Be. 132. §-ának (2) bekezdése értelmében az előzetes letartóztatás indokoltságát is felülvizsgálta. Azt ugyancsak az előbbiekben már megjelölt törvényhelyek alapján továbbra is fenntartotta.

A végzés ellen - az óvadék elfogadása, másodlagosan az előzetes letartóztatás megszüntetése és házi őrizet elrendelése érdekében a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a sérelmezett határozat helybenhagyását indítványozta.

Ugyanekkor értelmezést igénylő kérdésnek tartotta, hogy az előzetes letartóztatásnak a Be. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontjában, illetve a Be. 327. §-ának (2) bekezdésében írt okai ugyanazon, vagy különböző letartóztatási okoknak tekintendők-e, minthogy az óvadék elfogadását a Be. 327. §­ának (2) bekezdésében meghatározott ok eleve kizárja. Azzal történő egyetértés esetére - melyet a táblabíróság végzése is képviselt, nevezetesen, hogy a Be. 327. §-ának (2) bekezdése egy külön előzetes letartóztatási okot jelent - további kérdésként vetette fel, hogy az óvadék körében ez a kizáró ok csak akkor vehető-e figyelembe, ha a bíróság erre az okra, illetve erre az okra is történő hivatkozással tartotta fenn az előzetes letartóztatást, vagy akkor is tekintettel kell rá lenni, ha a kényszerintézkedés fenntartása nem e törvényhely alapján történt, de alkalmazásának a lehetősége fennállt.

A Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsa mindenekelőtt azt a kérdést vizsgálta, hogy az óvadék felajánlását elutasító részében a végzés egyáltalán felülbírálható-e, vagy e vonatkozásban a fellebbezés kizárt, s elutasításának van helye.

A Be. 382. §-ának rendelkezései a másodfokú eljárásban hozott olyan nem ügydöntő végzés elleni jogorvoslatra, amely ellen az elsőfokú eljárásban fellebbezésnek lenne helye, főszabályként a megelőző I-III. Címben foglaltak, vagyis a másodfokú eljárás általános szabályainak (Be. 345-381. §-ainak) az alkalmazását írják elő a Be. 383. §-ában és a Be. 384. §-ában írt eltérésekkel. Ez utóbbi §­ok csak a fellebbezés elbírálására jogosult bíróságra és az eljárás formájára tartalmaznak eltérő rendelkezéseket, ekként a vizsgált jogkérdés szempontjából nem jelentősek.

A másodfokú eljárás általános szabályai (Be. 345. §) ugyanekkor a Be. XI-XIII. Fejezetében megállapított rendelkezésekre, - a bírósági eljárás általános, illetve az elsőfokú bírósági eljárás szabályaira (a Be. 234-344. §-aira) utalnak vissza.

E törvényi megoldás (és a zárójelben jelölt §-ok) tükrében vizsgálva most már az elbírálásra váró végzés elleni fellebbezés lehetőségét, a Legfelsőbb Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az ítélet elleni általános (Be. 346. §) fellebbezési jog - amely biztosítja a fellebbezésre jogosult számára bármely rendelkezés, vagy akár kizárólag csak az indokolás sérelmezését is - a nem ügydöntő végzések esetében is érvényesül.

A Be. 347. §-ának (1) bekezdése ugyanis az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen is fellebbezési jogot biztosít minden olyan esetben, ha azt a törvény nem zárja ki:

Ha tehát a fellebbezés a törvénynél fogva kizárt, a végzés értelemszerűen nem bírálható felül. Ha viszont megengedett, akkor az minden részében az általános szabályok szerint támadható és felülbírálható.

Az óvadék körében a Be. 147. §-ának (5) bekezdése "az óvadék ellenében a terhelt előzetes letartóztatásának mellőzését, illetőleg megszüntetését kimondó határozat ellen az ügyész élhet fellebbezéssel" rendelkezést tartalmazza.

A Be. 236. §-a értelmében a pótmagánvádló a bírósági eljárásban - ha e törvény másképp nem rendelkezik - az ügyész jogait gyakorolja, ideértve a vádlott személyi szabadságának elvonásával vagy korlátozásával járó kényszerintézkedés elrendelésének indítványozását.

Miután az óvadékra vonatkozó szabályok a pótmagánvádlóra eltérést nem tartalmaznak, s a pótmagánvádló az ügyész jogainak gyakorlása során a kényszerintézkedésekre indítványtételi joggal rendelkezik - a Be. 147. §-ának (5) bekezdése szerinti fellebbezési lehetőség őrá is vonatkozik.

Ekként tehát a Be. 147. §-ának (5) bekezdése megengedi a fellebbezést az ügyész és a pótmagánvádló részére a vádlott terhére szólóan az óvadék ellenében mellőzést, megszüntetést kimondó határozat ellen - de kizárja azt a vádlott és a védő részéről.

Ez a törvényi szabályozás összhangban áll a Be. 324. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal, miszerint a vádlott terhére az ügyész fellebbezhet, és megfelel a Be. 343. § (7) bekezdésében írtaknak is, ami a pótmagánvádló részére általános szabályként csak a vádlott terhére szóló fellebbezést engedi meg, a pótmagánvádló a vádlott javára nem fellebbezhet.