BH 2002.1.12 I. Nem az eljáró szerv minősége, hanem az adott kártérítési igény alapját képező tevékenysége dönti el: közhatalmi feladata ellátása körében okozta-e a kárt [Ptk. 339. § (1) bek., 349. § (1) bek., 1990. évi XCI. tv. 1. § (5) bek., 1/1989. (I. 1.) MT. r. 2. § (2) bek.].

II. Államigazgatási szerv felelősségének megállapítása az utaló magatartás szabálya alapján [Ptk. 6. §].

A jogerős ítélet indokolása szerint a felperesek keresetükben elsődlegesen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére kérték az alperes kötelezését. A kár összegét az I. r. felperes 894 000 forintban, a II. r. felperes 832 658 forintban, a III. r. felperes 1 157 510 forintban, a IV. r. felperes 560 912 forintban jelölte meg. Hivatkozásuk szerint az alperesi adóhatóság téves tájékoztatásával okozati összefüggésben károsodtak, mert utóbb az alperes adóhiány, bírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte őket. Kárigényüket másodlagosan a Ptk. 6. §-ára alapították. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte jogellenes magatartás hiányában.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetének részben helyt adva kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. r. felperesnek 444 523 forintot, a II. r. felperesnek 400 658 forintot, a III. r. felperesnek 252 640 forintot, a IV. r. felperesnek 278 490 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. felperes 1991-ben 990 000 forint, a II. r. felperes 1992-ben 1 080 000 forint, a III. r. felperes 1991-ben 1 470 000 forint, a IV. r. felperes 1991-ben 697 500 forint alapítványi juttatásban részesült, hogy a kétütemű, korszerűtlennek minősített, a közúti forgalomból véglegesen kivont járműveik helyett négyütemű gépjárművet vásárolhassanak. Az alperes megyei igazgatóságának igazgatóhelyettese 1991. november 20-án kiadott írásbeli tájékoztatása szerint a Gy. E. elnevezésű alapítvány célja egészségügyi, illetve betegségmegelőzési tevékenység. "Ennek alapján nem vitatható, hogy az alapító okiratban meghatározott pénzbeli támogatás a kedvezményezettnél a 75/1990. (VI. 25.) MT rendelettel módosított 1/1989. (I. 1.) MT rendelet 2. §-ának (2) bekezdése értelmében személyi jövedelemadó-mentes bevételnek minősül". E tájékoztató kézhezvétele után kezdte meg az alapítvány a támogatások kifizetését. A felperesek az aktuális adóévben adóbevallásukban nem szerepeltették a pénzbeli támogatás összegét.

Az elsőfokú adóhatóság utólag hozott határozatával a felpereseket személyi jövedelemadó-hiány, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte, mert az alapítványi juttatást adóköteles jövedelemnek minősítette. Álláspontja szerint a felperesek nem egészségügyi, hanem környezetvédelmi célok megvalósítása érdekében részesültek támogatásban. Ezt a célt pedig az idézett rendelet nem részesítette kedvezményben, nem sorolta az adómentes bevételek közé. A határozat ellen a felperesek fellebbeztek, az alperes az elsőfokú adóhatóság határozatait helybenhagyta. Közigazgatási per keretében ezt a döntést a bíróságok is jogszerűnek tartották. (Helyesen: ilyen pereket a felperesek nem indítottak.)

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes tájékoztatója - annak ellenére, hogy az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségét az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. §-ának (5) bekezdése írja elő -, nem tekinthető olyan közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységnek, amely az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének alapjául szolgálhatna. Utalt arra, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint a jogszabály tartalmára, értelmezésére nézve adott téves tájékoztatás egyébként is kívül esik a felróhatóság körén.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette ugyanakkor, hogy a felperesek követelése a Ptk. 6. §-a alapján részben alapos. Az adóhatóság nem adhat ki minden következmény nélkül téves tájékoztatást, mert az adózó szükséges bizalma nem marad fenn, továbbá a felpereseket hátrány sem érheti. A Ptk. 6. §-a szerint a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. Az adott esetben a jogszabály e rendelkezésének valamennyi eleme megvalósult. Az adóhatóság az alapítvány okiratának ismeretében adott ki tájékoztatást az alapítványnak azzal, hogy annak tartalmát hozza az érdekeltek tudomására; ezzel részéről a szándékosság megvalósult. A felpereseket a tájékoztatás tartalma indította arra, hogy az adóbevallásaikban a támogatásokat az adott években nem tüntették fel, annak ellenére, hogy a hatályos jogszabály szerint csak a valóban adómentes bevételeket nem kellett azokban szerepeltetni. A jóhiszeműségük megállapítható, miután nem tételezhették fel azt, hogy az állásfoglalás kiadásakor az alperes alkalmazottja tévedett, és az adózóktól sem a tájékoztatás felülvizsgálata, sem egyéb további vizsgálódás nem volt elvárható. Az pedig nem lehet kétséges, hogy károsodásuk az utólagos adókivetés folytán keletkezett, de csak annyiban, amennyiben a felpereseket olyan fizetési kötelezettség is terheli, amely meghaladja annak az adónak az összegét, amelyet befizettek. Megállapítható, hogy az alapítványtól átvett összegek nem adómentesek, így azok után adót kell fizetni, a jogszerűen fizetett adó pedig nem lehet kár, mert ezt a felpereseknek akkor is meg kellett volna fizetniük, ha az alperes nem adja ki a perbeli állásfoglalását. Ezért az elsőfokú bíróság a felperesek által befizetett adóbírság és késedelmi pótlék összegének megfelelő kártalanítás megfizetésére kötelezte az alperest, az ezt meghaladó keresetet pedig elutasította.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperesek és az alperes között közigazgatási jogviszony keletkezett, ezért a Ptk. 6. §-ának alkalmazására nincs lehetőség. Hivatkozott arra, hogy a más adózók részére adott és a jogszabályoknak, valamint az alapító okiratnak megfelelő tájékoztatásából a per felperesei téves következtetést vontak le, és ezt a tévedésüket nem az alperes okozta. Azzal is érvelt, hogy a felpereseket nem érte kár, illetve. hogy a felperesek közrehatottak a kár bekövetkezésében, késedelmesen teljesítettek, ezért a késedelmi pótlék az alperesre nem hárítható át.

A fellebbezést a másodfokú bíróság eltérő okokból nem tartotta alaposnak.

A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges körben az irányadó jogszabályok alkalmazásával a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján helyesen állapította meg a tényállást, és érdemben helyes az arra alapított ítéleti döntése is, az indokolása azonban téves.

Az alperes és az adózók nem polgári jogi mellérendeltségben, hanem államigazgatási jogviszonyban állnak egymással. Polgári jogi jogviszony hiányában a Ptk. 6. §-a alkalmazására nincs jogi lehetőség. A jogviszony tartalmát a jogalanyok jogai és kötelezettségei határozzák meg. Az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségét az Art. 1. §-ának (5) bekezdése írja elő. E szerint az adóhatóság az adózónak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. E rendelkezésekből következően az adóhatóság tájékoztatási kötelezettsége mindazokban az esetekben kiterjed az adókedvezményre jogosító jogszabályok tartalmának ismertetésére is, amikor az adózó e tárgyban felvilágosításért az adóhatósághoz fordul, vagy eljárásából az adóhatóság a jogszabály ismeretének hiányára, vagy téves értelmezésére következtethet. Az adott esetben a perbeli alapítvány alapító okiratában az alapítvány céljai egyértelműen kerültek meghatározásra. Az alperes az alapítvány célját tekintve adott tájékoztatást, amely szerint: az egészségügyi, illetve betegségmegelőzési tevékenység. E körben nincs jelentősége annak, hogy a tájékoztatást nem közvetlenül a felpereseknek adta. A téves tájékoztatásban bízva adóbevallásukban a felperesek nem szerepeltették a pénzbeli támogatás összegét, s ez után adót sem fizettek.