BH 1993.10.604 Egy, a rendszerváltozás folyamatát élő országban a felbomlott politikai és társadalmi struktúrához kötődő jelentős számú és nagy értékű vagyontárgy elidegenítésében érdekelt felekkel szemben a jó erkölcs követelményének szintjén megfogalmazott igény: győződjenek meg arról, hogy az ügyletük nem ellentétes-e a társadalmi közmegegyezéssel, nem sért-e a közmegegyezésen alapuló már megindult törvénykezési folyamatokat is [Ptk. 200. § (2) bek.].

A Fővárosi Főügyészség felperes a keresetében az alperesek által három ingatlan értékesítésére 1991. június 24-én megkötött és külön okiratokba foglalt szerződéseknek a Ptk. 200. §-a (2) bekezdésén alapuló semmisségét állítva a szerződéskötések előtti helyzet visszaállítását és ennek keretében a II. r. alperes ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogának törlését kérte.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a szakszervezetek XXVI. kongresszusán hozott határozatok és állásfoglalások összefüggéseiben megállapítható: az I. r. alperes MSZOSZ a SZOT jogutódjaként jött létre, és tagszervezetei a SZOT-vagyon ideiglenes megosztásáról megállapodtak. E megállapodással egyidejűleg felhatalmazták az I. r. alperest arra, hogy vagyoni hányaduk terhére pénzintézetet és biztosító társaságot, továbbá vagyonkezelő szervezetet hozzon létre, és ennek érdekében a perbeli ingatlanokkal is rendelkezzék.

A II. r. alperes védekezése szerint az ingatlan-nyilvántartás adataiban bízva, ellenérték fejében, jóhiszeműen szerzett tulajdonjogot a perbeli ingatlanokon. A szerződésben meghatározott kötelezettségeit teljesítette: az ingatlanok ellenértékének fedezetéül szolgáló kötelezvényeket az I. r. alperesnek kiadta. Vagyonszerzése nem haladta meg azt a mértéket, amelyet a külföldiek esetében a törvény megenged. A II. r. alperes azzal is érvelt, hogy pénzintézet és biztosító társaság alapítása céljából a perbeli három ingatlannal együtt összesen 16 ingatlan tulajdonjogának átruházásában állapodott meg az I. r. alperessel, ezért célszerűségi szempontok szólnak amellett, hogy valamennyi ingatlan jogi sorsát egységesen rendezzék.

A bank és biztosítótársaság létrehozására irányuló "vegyes vállalati" megállapodást az iratokhoz csatolta, amelyből kitűnik, hogy az I. r. alperes úgy csatlakozik a II. r. alpereshez, hogy megvásárolja a részvényeinek 40%-át. Az I. r. alperes a megállapodás értelmében nem pénzbeli hozzájárulást teljesít, hanem kötelezvényekkel járul a társaság részvénytőkéjéhez. E szerződés III. 2. pontja szerint a társaság az ott felsorolt 16 ingatlant (köztük a perbeli hármat is) külön szerződésekkel megvásárolja az I. r. alperestől. Az ingatlanok ellenértékének megfizetése kötelezvények kiadásával történik, amelyeket az I. r. alperes arra használhat, hogy a létesítendő társaság részére nem pénzbeli hozzájárulást teljesítsen. A szerződés IV. 4. pontja pedig kimondta, hogy ha az ingatlanokra nézve érvényes és vitathatatlan adásvételi szerződések jöttek létre, az MSZOSZ nem felel azért, ha az illetékes ingatlan-nyilvántartásnál a bejegyzést megtagadják. Ezt az esetet a felek "vis maiornak" tekintik.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperesek által mindhárom ingatlan értékesítésére megkötött adásvételi szerződés érvénytelen, továbbá hogy a budapesti és az egri ingatlanokra az I. r. alperes tulajdonjogának bejegyzése is érvénytelen volt. Ezért megkereste az érintett földhivatalokat, hogy az alperesek tulajdonjogát az eredeti állapot helyreállítása címén töröljék. Az elsőfokú bíróság az ítéletét arra alapította, hogy az I. r. alperes nem jogutódja a SZOT-nak, ezért érvényes jogcím nélkül lett bejegyezve a tulajdonjoga a budapesti és az egri ingatlanokra.

A II. r. alperes fellebbezése folytán (az I. r. alperes ugyanis a fellebbezését visszavonta) a másodfokú bíróság közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította: az alperesek által mindhárom ingatlan értékesítésére megkötött adásvételi szerződés érvénytelen. Egyebekben azonban az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A jogerős közbenső ítélet indokolása szerint nem eredményezi az adásvételi szerződés semmisségét önmagában az a körülmény, ha az eladó az ingatlannak nem tulajdonosa, ezért az elsőfokú bíróság tévedett, amikor az alperesek közötti szerződéseket azért tekintette jogszabályba ütközőnek és ezáltal semmisnek, mert az I. r alperes nem volt tulajdonosa azoknak az ingatlanoknak, amelyeket a II. r. alperesnek eladott.

A másodfokú bíróság ezért az I. r. alperes tulajdonosi pozícióját nem vizsgálva, az alperesek szerződéseit más okból, a nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközés miatt minősítette semmisnek. Ezt az álláspontját arra alapította, hogy a felek szerződései ellentétesek voltak a SZOT XXVI. kongresszusán a szakszervezeti (SZOT-) vagyon kérdésében hozott határozatokkal, valamint az e kérdésben létrejött társadalmi közmegegyezéssel. A rendszerváltozás átmeneti időszakában a közmegállapodással időlegesen egységessé minősített szakszervezeti vagyon feletti rendelkezési jogosultságnak ugyanis korlátot szabott - a célvagyoni jelleg mellett - a munkavállalói érdekvédelmi tömörülések esélyegyenlőségét elősegítő majdani vagyonfelosztáshoz fűződő társadalmi érdek. A szakszervezeti vagyon védelmére, kezelésére és felosztására vonatkozó törvény megalkotásának előkészületei 1991-ben a teljes nyilvánosság mellett folytak, és azokból a tömegtájékoztatási eszközök útján nyilvánvaló volt az ingatlanok tekintetében az ideiglenes elidegenítési és terhelési tilalom elrendelésének szándéka is. A törvény meghozatalát (1991. július 12.) megelőzően néhány nappal történt szerződéskötés idején pedig a II. r. alperesnek is tudnia kellett a SZOT-vagyon sorsának sajátos alakulásáról és az I. r. alperes szerződéskötési motivációiról. Ezt a következtetést engedi az a körülmény is, hogy az adásvételi szerződések megkötésére a II. r. alperes cégbejegyzésének napján került sor, és ugyanezen a napon vette át az I. r. alperes képviselője a szerződések teljesítéseként a Zürichben ugyancsak 1991. június 24-én kiállított "Elismervény"-nek nevezett okiratokat. Ezt követően pedig az alperesek kieszközölték azt is, hogy a földhivatalok soron kívüli eljárásban, a szakszervezeti vagyon elszámolására vonatkozó törvény elfogadását megelőzően két nappal, az adásvételi szerződések alapján a II. r. alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék.

A másodfokú bíróság az alperesek szerződéskötései előtti állapot helyreállítása érdekében [Ptk. 237. § (1) bekezdés] az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte.

A II. r. alperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt. Érdemben kifogásolta az anyagi jogszabályok megsértését, az alperesek szerződéseinek a Ptk. 200. §-a (2) bekezdése szerinti semmissé nyilvánítását. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy egyetlen szakszervezeti szövetség sem sérelmezte az alperesek szerződéskötéseit, ugyanis ismert volt számukra, hogy az alperesek további célja a szakszervezeti tagság érdekeit szolgáló bank és biztosítótársaság létrehozása volt, amelyre utaló adatok a peres iratokban is fellelhetők. Az alperesek szerződései tehát (ellentétben a jogerős ítéletben kifejtett állásponttal) nem sértették a szakszervezeti tagság érdekeit, nem ütköztek nyilvánvalóan a jó erkölcsbe.