BH 2002.8.313 A házastársak közös tulajdonában álló, az osztott használatra objektíve alkalmas lakás használatának rendezése során a szubjektív oszthatatlanságot a házastársak korábbi magatartásának kölcsönös értékelésével kell vizsgálni [Csjt. 31/B. § (4) bek.].

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek 1977. október 8-án kötött házasságát felbontotta, és - egyéb rendelkezések mellett - a felek közös lakásának a használatát megosztotta akként, hogy az alperes jogosult az előtérből jobbra nyíló utca felőli lakószoba kizárólagos használatára, a másik két lakószobát kivéve az összes többi helyiség közös használata mellett, míg a másik két lakószobát az alperes csak olyan mértékben használhatja, amennyiben ezt az egyéb helyiségek rendeltetésszerű használata indokolja.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek a házasságkötésüket követően a közös tulajdonukban álló perbeli ingatlanba költöztek, amely három lakószoba, folyosó, ebédlő, fürdőszoba, spájz, mosogató, kazánház és nyári konyha elnevezésű helyiségekből áll. A lakószobák közül az egyik külön bejáratú, a másik két lakószoba pedig egymásból nyílik. A felek házasságából 1978. október 14-én Zsuzsanna, 1982. augusztus 2-án pedig Ágnes utónevű gyermekek születtek. Az alperes a házasság megkötésétől kezdve italozó magatartást folytatott, az utóbbi években az italozása már mindennapossá vált. Ital hatása alatt általában csendes, magába forduló magatartást tanúsított, előfordult azonban az is, hogy veszekedést kezdeményezett, amelyek hevében a felek között kisebb dulakodásokra is sor került. 1996 júniusában a felek nagyobbik lánya és a vőjelöltje feltörte az alperes által akkor már kizárólagosan használt utca felőöli lakószobát és a vőjelölt az alperest tettleg bántalmazta, ezért az alperes a volt közös lakásból elköltözött. A felperes a felek gyermekeivel együtt a lakás másik két szobáját használta, és az ingatlanban lakott, illetve lakik jelenleg is a felperes édesanyja is.

Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperesnek a lakás kizárólagos használatára való feljogosítására irányuló keresetét alaptalannak, az alperesnek a lakás használatának a megosztása iránt előterjesztett viszontkeresetét pedig alaposnak találta. A döntését azzal indokolta, hogy a felek közös tulajdonában álló lakás az alapterülete, a beosztása és a helyiségeinek száma folytán a megosztott használatra alkalmas, az alperes magatartása pedig ital hatása alatt időnként agresszív és kötekedő ugyan, ez azonban nem éri el azt a szintet, amely a közös tulajdonú lakás használatának a megosztását kizárná.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a lakáshasználatra vonatkozó részét a megosztott lakáshasználat tekintetében helybenhagyta, a megosztott használati mód tekintetében viszont annyiban változtatta meg, hogy az alperes jogosult a közös lakásból az előtérből jobbra nyíló utcai szoba kizárólagos használatára, míg a felperes az előtérből nyíló két udvari szobát használhatja kizárólagosan azzal, hogy azokon az alperes nem járhat át, az épület többi helyiségét pedig a felek közösen használhatják.

A másodfokú ítélet indokolása szerint az alperes terhére nem állapítható meg olyan magatartás vagy életvitel, amely miatt az egyébként megosztható lakás kizárólagos használatára a felperes feljogosítható volna. Az életközösség fennállása alatti viták és veszekedések a rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan kölcsönös kezdeményezésekből adódtak, és előfordult az is, hogy ebben a vitában a felperes részéről tettlegességre is sor került, és ez éppen a felperes által az alperesnek adott pofon formájában történt.

A felek közös kiskorú gyermeke az 1994-1995. tanévben 16, az 1995-1996. tanévben pedig 11 alkalommal hiányzott az iskolából, és többször elmondta, hogy az otthoni problémák miatt az iskolában ideges rosszullétek jelentkeznek nála, amelyek miatt gyakran haza is kellett küldeni őt. Az igazolásban feltüntetett hiányzások viszont az életközösség megszakadását követő időszakra vonatkoztak, és a felperes által sem vitatottan az 1996. nyarától a lakásban ritkán tartózkodó alperes magatartására nem vezethetők vissza.