BH 2010.4.87 Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvény rendelkezéseinek megsértése miatt büntető anyagi jogi, illetve eljárási szabálysértésre hivatkozással nincs helye felülvizsgálatnak [Be. 416. § (1) bek., 2003. évi CXXX. tv. (továbbiakban: EUbe)].
A Gy.-i Városi Bíróság a 2007. évi február hó 22. napján kihirdetett ítéletével a holland állampolgár terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 282. §-a (3) bekezdésének b) pontjába ütköző kábítószer előállításához szükséges anyag készítésével elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében. Ezért őt 1 év 3 hónap börtönbüntetésre, a Magyar Köztársaság területéről 5 évi kiutasításra és 5 millió forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
A másodfokon eljárt bíróság a 2007. november hó 22. napján kihirdetett és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A terhelt cselekményét a Btk. 282. § (3) bekezdésének b) pontjába ütköző, a (4) bekezdés szerint büntetendő anyagi eszközök szolgáltatásával elkövetett kábítószer-
rel visszaélés bűntettének minősítette. A kiutasítás mellékbüntetést mellőzte, a pénzmellékbüntetés összegét 2 000 000 forintra mérsékelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az ítéletében rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság megszegte az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: EUbe.) 31. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést, az ún. specialitás szabályát. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat állapította meg.
"A védő hivatkozik a 2003. évi CXXX. törvény 31. §-ának (1) bekezdésére, amely tényszerű, így helyes, azonban elmulasztott utalni a 31. § (2) bekezdésének e) pontjára, amely szerint az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha a személy beleegyezett az átadásába - mint ahogy az jelen ügyben megtörtént - és ezzel egyidejűleg lemondott a specialitás szabályának alkalmazásáról. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar hatóság egyéb vád tárgyává tett bűncselekmény-fajta miatt is felelősségre vonhatta volna a vádlottat, s az ítéleti tényállásban szereplő ,kijuttatta' kategória ehhez képest már nem csak az okból vált irrelevánssá, hogy a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét nem ezen elkövetési magatartásban ítélte megvalósultnak, hanem a keretjogszabály ezen pontja alapján sem tekinthető lényegesnek."
A bíróság jogerős határozata ellen a terhelt a védője útján felülvizsgálati indítványt nyújtott be.
Az indítvány szerint a terhelt holland állampolgár, aki a Holland Királyság területén európai elfogatóparancs alapján került őrizetbe, majd a magyar hatóságok részére átadásra.
Az európai elfogatóparancsot a B.-i Városi Bíróság bocsátotta ki. Az európai elfogatóparancs az átadáshoz szükséges bűncselekmények között a "kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott kereskedelme bűncselekmény-kategóriát jelölte meg. Az alapul szolgáló tényállásban pedig rögzítésre került, hogy "az esetenként elkészített anyagot a terhelt vitte ki az országból ismeretlen módon, úti célja Hollandia volt".
Az európai elfogatóparancsban az eljárás tárgyát képező bűncselekményként a Btk. 282. § (3) bekezdés b) pontja került meghatározásra, a 282. § (4) bekezdését nem jelölték meg. E vonatkozásban a holland hatóságok az átadás iránti kérelmet nem vizsgálták és vizsgálhatták.
Az európai elfogatóparancsra vonatkozó szabályokat az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. tv. (EUbe.) határozza meg. Az EUbe. 31. §-ának (1) bekezdése szerint az átadott személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható büntetőeljárás, nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától.
A Btk. 22. §-a i) pontjának, valamint az EUbe. rendelkezéseinek az egybevetésével megállapítható, hogy a terhelt csak olyan cselekményért lett volna felelősségre vonható, amelyért a büntetőjogi felelősségét a jogerős ítélet nem állapította meg, egyéb tényállások vonatkozásban pedig a felelőssége nem vizsgálható.
Az adott esetben az EUbe. 31. §-ának (1) bekezdése a Btk. 22. §-ának i) pontjában meghatározott büntethetőséget kizáró okot teremtett.
Tévesen hivatkozott a jogi indokolás körében a másodfokú bíróság az EUbe. 31. § (2) bekezdésének e) pontjára, mert a terhelt nem fogadta el az amszterdami bíróság előtti eljárásban a egyszerűsített kiadatási eljárást. Nem a beleegyezésével adták át Magyarországnak és a specialitás szabályainak alkalmazásáról nem mondott le. Ennek igazolására mellékelte a holland eljárás során eljárt védő és az amszterdami ügyészség átiratát.
Mindezekre figyelemmel a védő azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot változtassa meg és terheltet az ellene anyagi eszközök szolgáltatásával elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól a Btk. 22. §-ának i) pontja alapján, büntethetőséget kizáró okból, mentse fel. Indítványozta egyúttal, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálásáig a megtámadott határozat végrehajtását függessze fel.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta. Álláspontja szerint a Btk. a 22. §-ának i) pontjában az Általános, illetve a Különös Részében meghatározott ún. egyéb büntethetőséget kizáró okokra utal. Ezeknek az okoknak eljárásjogi okokkal való kiegészítésére - ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság határozatában is rámutatott - nincs törvényes lehetőség. Ennek megfelelően az egyértelműen eljárásjogi természetű specialitás szabályának állítólagos megsértése nem tekinthető olyan anyagi jogi szabályszegésnek, amely a jogerős határozat felülvizsgálatát megalapozná.
Mivel a felülvizsgálatot megalapozó ún. abszolút eljárási szabálysértést sem észlelt, azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt és a megtámadott határozatot - a Be. 426. §-a alapján - a hatályában tartsa fenn. Rögzítette egyúttal, hogy a megtámadott határozat végrehajtásának a felfüggesztését nem tartja indokoltnak.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a törvényben kizártnak, a Legfőbb Ügyészség indítványát - az alább kifejtendők szerint - alaposnak találta.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!