A Fővárosi Ítélőtábla Bf.419/2012/26. számú határozata kábítószerrel visszaélés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 87. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 75. §, 339. §, 348. §, 351. §, 352. §, 361. §, 370. §, 371. §, 372. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 37. §, 61. §, 79. §, 80. §, 92. §, 176. §] Bírók: Nehrer Péter, Sárecz Szabina Martina, Sebe Mária

Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság

3.Bf.419/2012/26. szám

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2013. december hó 18. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

í t é l e t e t:

A kábítószerrel visszaélés bűntette miatt a vádlott ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék 2012. október 2. napján kelt 5.B.1204/2012/14. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlott cselekményét a 2012. évi C. törvény 176. § (1) bekezdés IV. fordulatába ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő kábítószer-kereskedelem bűntettének minősíti.

A közügyektől eltiltás mellékbüntetését mellőzi.

A vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A vádlott által az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítja a szabadságvesztésbe.

A másodfokú eljárásban felmerült 209.411 (kétszázkilencezer-négyszáztizenegy) forint bűnügyi költséget az állam viseli.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S

Az elsőfokú bíróság ítéletében a vádlottat kábítószerrel visszaélés bűntette [1978. évi IV. tv. 282/A. § (1) bekezdés IV. fordulat és (3) bekezdés] miatt 4 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a lefoglalt bűnjelekről, az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról és a bűnügyi költség viseléséről.

Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, a büntetés súlyosítása érdekében.

A Fővárosi Főügyészség Bf.19044/2011. számon a fellebbezés írásbeli indokolásában arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság eltúlzott nyomatékkal értékelte a büntetés kiszabása során feltárt enyhítő körülményeket és nem volt figyelemmel a vádlott személyében és cselekményében rejlő társadalomra veszélyességre. A kiszabott büntetés túlzottan enyhe, nincs olyan körülmény, amely a Btk. 87. § (1) és (2) bekezdés alkalmazását indokolttá tenné. A hasonló jellegű bűncselekmények rendkívüli módon elszaporodtak, a vádlott két másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el a kiemelkedő tárgyi súlyú cselekményét. Ez utóbbi körülmény miatt büntetlen előélete javára csupán elenyésző súllyal vehető figyelembe. Bár bűnösnek vallotta magát, büntetőjogi felelősségét észrevételeiben és személyi körülményei feltárásakor hárítani igyekezett. Ilyen bűnösségi körülményekre tekintettel, a büntetési célokat szem előtt tartva, a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés mértékét lényegesen súlyosabban, a büntetési tételkeret alsó határát jóval meghaladóan szükséges meghatározni és a mellékbüntetés tartamának növelése is indokolt.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Bf.1040/2012/3-I. számú átiratában a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést fenntartotta.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával folytatta le a bizonyítási eljárást, a megállapított tényállás mentes a megalapozatlansági hibáktól és irányadó a másodfokú eljárásban is.

Az elsőfokú bíróság mérlegelő tevékenységéről kellően számot adott, a bizonyítékok értékelésével kapcsolatos indokolási kötelezettségét a szükséges körben teljesítette.

A megállapított tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a cselekmény minősítése is törvényes, megfelel az anyagi jogszabálynak és a jogegységi határozatnak.

Tévedett azonban a főbüntetés kiszabásakor, mert a bűnösségi körülményeket részben hiányosan tárta fel, illetve nem a tényleges súlyuk szerint értékelte. Figyelmen kívül hagyta azt a jelentős súlyosító körülményt, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények rendkívül elszaporodottak, továbbá hogy a vádlott vádhalasztás kedvezményben részesült. Vele szemben a büntetlen előélet szinte súlytalannak tekinthető, mert egy másik ugyanilyen bűncselekmény hatálya alatt állt az elkövetéskor. A beismerés szintén csekély mértékben enyhít, mert a büntetőjogi felelősségét megnyilatkozásaiban hárítani igyekezett. Az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben nincs olyan körülmény, amely a büntetési tétel alsó határa alatti szabadságvesztés kiszabását indokolná. A speciális prevenció érvényesülése, illetve a büntetési célok csak súlyosabb főbüntetés kiszabásával érhetők el.

Ugyancsak tévedett az elsőfokú bíróság a mellékbüntetés kiszabásakor, mert a BÁH tájékoztatása szerint a vádlott sem menekültként, sem bevándoroltként, sem letelepedettként nem elismert nagykorú személy, aki a közügyekben nem vehet részt, ennélfogva értelmetlen őt a közügyek gyakorlásától eltiltani. E tekintetben az ügyészi fellebbezés sem helytálló. Megállapítható viszont a BÁH átiratából az is, hogy a határozott ideig tartó kiutasításnak az 1978. évi IV. tv. 61. § (2), (6) és (7) bekezdésében írt megszorító feltételei nem állnak fenn, ezért őt a Magyar Köztársaság területéről indokolt kiutasítani.

Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a főbüntetés tartamának súlyosítását, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés mellőzését és határozott ideig tartó kiutasítás elrendelését, egyebekben a határozat helybenhagyását indítványozta.

A nyilvános ülésen az ügyész az írásbeli átiratában foglaltakat annyiban módosította, hogy indítványozta az elbíráláskor hatályos anyagi jogszabály alkalmazását, egyebekben az írásbeli indítványát fenntartotta.

A vádlott védője az ügyész - súlyosításra irányuló - fellebbezését nem tartotta megalapozottnak. Álláspontja szerint a kiutasításnak törvényi akadálya van, mivel a vádlott több, mint 10 éve él Magyarországon, ráadásul magyar állampolgár gyermeke van. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

A súlyosításra irányuló fellebbezés eredményre nem vezetett.

A másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet a Be. 348. § (1) bekezdés alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül.

A felülbírálat eredményeként az ítélőtábla azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a részletes, minden körülményre kiterjedő bizonyítási eljárást a perrendi szabályok szerint, az eljárási szabályokat betartva folytatta le.

A Be. 75. § (1) bekezdésben megfogalmazott ügyfelderítési kötelezettségnek eleget tett, a tényállás alapos és hiánytalan felderítése érdekében a bizonyítási eljárás során valamennyi, az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez elengedhetetlen bizonyítékot beszerzett. Kihallgatta tanúként a taxit vezetőt, illetve tárgyalás anyagává tette az okirati bizonyítékokat, amelyek az ügy eldöntése körében releváns adatokat tartalmaznak.

Az ügy érdemi elbírálásának eljárásjogi akadálya nem merült fel. Ennek során a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az ítélet a Be. 351. § (2) bekezdés b.) pont II. fordulata alapján részben megalapozatlan, mert a tényállás kisebb mértékben hiányos. A megalapozatlanságot az ítélőtábla a Be. 352. § (1) bekezdés a.) pont értelmében az iratok tartalma alapján történt kiegészítéssel orvosolta.