BH 1980.5.166 Az örökség reményében teljesített szolgáltatások megtérítése iránti igény akkor válik esedékessé, amikor a jogviszony a felek között halállal vagy a köztük fennálló kapcsolat egyéb okból történő megszakadásával megszűnik [Ptk. 233., 324. §, 677. § (1) bek.].

Az 1977. augusztus 8-án meghalt H. F. örökhagyó több végrendeletet alkotott. Az 1976. április 2-án kelt írásbeli magánvégrendeletével hagyatékából a felperest is részesítette. Ez a végrendelet azonban alaki kellékhiányosság miatt érvénytelen.

A hagyatéki eljárás során a közjegyző az örökhagyó hagyatékát írásbeli végrendelet alapján ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át. Az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá vált.

Az örökhagyó házastársa 1969. november 8-án halt meg.

A felperes keresetlevelében előadta, hogy 1945-től kezdődően ő, valamint az anyja és az apja az örökhagyó és a korábban meghalt felesége részére ellenszolgáltatás nélkül különböző jellegű szolgáltatásokat végeztek azért, mert mind az örökhagyó, mind pedig a néhai felesége azt ígérték, hogy ő (a felperes) lesz az örökösük. Minthogy ez nem következett be és a szolgáltatások ellenértékéhez nem jutott hozzá, az alperest mint örököst 82 500 forint fizetésére kérte kötelezni. Az első tárgyaláson a keresetét 1000 forinttal felemelte. Ezt a követelését arra alapította, hogy 1970. május 27-én 2000 forint kölcsönt adott az örökhagyónak, aki azonban csak 1000 forintot fizetett vissza.

Az első fokú eljárás tartama alatt az alperes visszafizette a felperesnek az 1000 forint kölcsönt, továbbá a hagyatéki hitelezői követelésre 20 000 forintot is fizetett a felperesnek. Erre tekintettel a felperes a keresetét 62 500 forintra szállította le. Kamatot 1977. augusztus 8-tól igényelt.

Az első fokú bíróság ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek 62 500 forintot és ennek 1977. augusztus 8-tól járó évi 5% kamatát fizesse meg. Kimondta, hogy a tartozás megfizetéséért az alperes az örökhagyó hagyatékának tárgyaival és hasznaival felel.

Az első fokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes, valamint az anyja és az apja 1945-től kezdődően mindvégig ellenszolgáltatás nélkül a legkülönbözőbb szolgáltatásokat teljesítettek az örökhagyó és a néhai felesége részére, bízva a nevezetteknek abban az ígéretében, hogy az örökösük a felperes lesz. Minthogy ez nem következett be, a felperes követelése mind a jogalap, mind pedig az összegszerűség tekintetében alapos.

A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Döntését a következőkkel indokolta.

A 13 110/1948. (XII. 24.) Korm. számú rendelet 4. fának (1) bekezdése értelmében bírói úton nem lehet érvényesíteni azt a pénzkövetelést, amely magánjogi jogcímen 1946. augusztus 1. napja előtt keletkezett. Ezen időpont előtt teljesített szolgáltatások fejében tehát a felperes követelést nem érvényesíthet.