EH 1999.148 Ha a munkavállaló további munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít, mindaddig, amíg ennek bejelentésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a rendkívüli felmondás közlésére megállapított szubjektív és objektív határidő nem kezdődik el [Mt. 96. §, 108. §].

A felperesek határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes 1995. június 22-én rendkívüli felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy a felperesek az alperessel azonos tevékenységi körű kft. tagjai, ez sérti az alperes gazdasági érdekeit, és felperesek az előzetes bejelentési kötelezettségüknek sem tettek eleget.

A felperesek kereseti kérelme a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, elmaradt munkabérük és kétszeres végkielégítés megfizetésére irányult.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetének helyt adott, a rendkívüli felmondásokat hatálytalanította és az alperest meghatározott összegek megfizetésére kötelezte.

A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperesek 1994. november 1-jén megalakították a kft.-t, amelynek tulajdonosai a felperesek és az ügyvezető R. J. fia, tevékenységi köre pedig azonos az alperesével. A bizonyítékok mérlegelése alapján a bíróság arra következtetett, hogy az alperes magyarországi pénzügyi vezetője 1995. június 3-án, a sz.-i C. szerviz és szalon avatásán R. J.-től szerzett tudomást a kft.-ről, illetve felperesek kft.-tagságáról. A pénzügyi vezető ezt követően - csak amikor a raktárvezető a szerszámfelhasználást összefüggésbe hozta a felperesek kft. tagságával - 1995. június 20-án vizsgálta meg a kft. cégbírósági bejegyzését, majd 1995. június 21-én értesítette az alperes ügyvezetőjét és 1995. június 22-én, illetve 23-án adták át - illetve postára - felpereseknek német és magyar nyelven a felmondó intézkedést. Tényként állapította meg továbbá a bíróság a tanúvallomások alapján azt is, hogy a kft.-ben a felperesek jövedelemszerző munkát nem végeztek.

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondásokat jogellenesnek találta. Álláspontja szerint az alperes elmulasztotta a három napos szubjektív határidőt, gazdasági érdekeinek veszélyeztetése sem volt megállapítható. A bíróság a bejelentési kötelezettség elmulasztására vonatkozó felmondási okot sem találta alaposnak, mert megítélése szerint a kft. alapításával felperesek nem létesítettek munkavégzésre irányuló jogviszonyt.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította.

A másodfokú bíróság a tényállás kiegészítéseként megállapította, hogy a kft. társasági szerződése szerint a felperesek társasági tagokként (villanyszerelőként) személyes közreműködésre vállaltak kötelezettséget havi 10 000 forint díjazásért, és ténylegesen végeztek is ilyen jellegű munkát.

A kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság érdemi döntésével. Megállapította, hogy felpereseket a személyes közreműködésükre tekintettel bejelentési kötelezettség terhelte társasági tagságukról (Mt. 108. §), és megszegték az Mt. 3. § (3) bekezdéséből eredő kötelezettségüket is. A bejelentés elmulasztása "állapotcselekménynek" minősül, ezért az objektív határidő elmulasztása nem jöhet szóba. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tudomásszerzés tényére a bizonyítékok téves és okszerűtlen mérlegeléssel következtetett. A tanúvallomások alapján egyértelműen nem nyert bizonyítást, hogy 1995. június 3-án komolyan értékelhető adat jutott volna a pénzügyi vezető tudomására. A meghallgatott tanúk erre vonatkozóan csupán véleményüket mondták el. Ezért a másodfokú bíróság megállapította, hogy 1995. június 19-20-a körül - az anyagfelhasználással kapcsolatos szóbeszéd alapján - merült fel felperesekkel szemben a gyanú, ezt követően pedig nem vitásan a szükséges intézkedéseket az ügy kivizsgálására és a munkáltatói jogkör gyakorlójának értesítésére haladéktalanul megtette. Ennélfogva az 1995. június 22-én közölt, illetve 23-án postára adott rendkívüli felmondásokat határidőn belül kiadott intézkedésnek fogadta el.

A felperesek felülvizsgálati kérelmükben lényegében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú ítélet helybenhagyását kérték.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A másodfokú bíróság a tudomásszerzéssel kapcsolatban a gyanú felmerülésének időpontjára vonatkozóan a felülvizsgálati kérelemben említett tanúvallomásokat egybevetve és értékelve, és azokat meggyőződése szerint elbírálva vonta le következtetését. E következtetés - a per adatai szerint - nem kirívóan okszerűtlen, a bíróság mérlegelése a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megfelel. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben kifejtett helytálló indokoláson túlmenően utal arra, hogy az alperes által sem vitatott tényállás szerint a tudomásszerzés alapjául szolgáló kijelentést R. J. tette. A tanú által megjelölt egyetlen kijelentése pedig nem tartalmaz olyan állítást, hogy a felperesek a kft. tagjai. Továbbá a bíróság következtetését alátámasztja az a körülmény is, hogy a fenti kijelentés nem egy megbeszélésen, hanem kötetlen fogadáson, "csevegés" közben hangzott el.

Mindezek figyelembevételével a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésére vonatkozó felülvizsgálati támadást a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.

A rendkívüli felmondási jog gyakorlására előírt szubjektív és objektív határidő elmulasztására vonatkozó felülvizsgálati álláspont téves. A felperesek terhére rótt kötelezettségszegés, a versenytevékenység tekintetében a bejelentési kötelezettség elmulasztása folyamatosan fennállt mindaddig, amíg e kötelezettségüknek nem tettek eleget. Minthogy a rendkívüli felmondás időpontjáig ennek nem tettek eleget, tehát folyamatosan fennállt ez a felmondási ok, sem a szubjektív, sem az objektív határidő elmulasztása nem következett be.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság jogszabálysértés hiányában a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. I. 10. 900/1998/3. sz.)