ÍH 2016.26 A BÜNTETŐÍTÉLET HATÁSA A POLGÁRI PERRE - BŰNCSELEKMÉNY POLGÁRI JOGI KÖVETKEZMÉNYEINEK LEVONÁSA KÖZÖS KÁROKOZÁS ESETÉN

I. A polgári perben eljáró bíróság által megállapított tényállás nem térhet el a büntetőügyben hozott ítélettől az elítélt bűnösségének kimondását és a bűncselekmény minősítését megalapozó tények tekintetében.

II. A bűncselekmény polgári jogi következményeinek levonásakor a közösen kárt okozó elkövetők cselekményei nem bonthatók részcselekményekre, és nem vizsgálható, hogy a kár bekövetkezésében milyen módon és mértékben hatottak közre; kárfelelősségük a károsulttal szemben egyetemleges [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 339. § (1) bek., 344. § (1) bek.; Pp. 4. § (1), (2) bek., 213. § (2) bek.].

Az I. rendű alperes néhai id. V. M. házastársa volt, a II., III. és a IV. rendű alperesek néhai id. V. M. gyermekei. A Városi Bíróság első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a II. rendű alperest bűnösnek mondta ki a felperes sérelmére társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében és maradandó fogyatékosságot eredményező testi sértés bűntettében. Az ítéletben megállapított tényállás szerint id. V. M., a II. rendű alperes és egy ismeretlen férfi 2008. március 29-én a perbeli telephely kapujának közelében bántalmazták a felperest. A felperes a bántalmazás következtében a jobb oldali könyökízület ficamát, valamint a felkar verőér szakadását és elzáródását szenvedte el. A felperes sérülései maradvánnyal gyógyultak, vállízületének, könyökízületének és a jobb kéz ujjainak mozgásfunkciója számottevően károsodott, az ujjak érzészavara az alkar izomzatának mérsékelt sorvadása és a végtag vérellátásának zavara alakult ki.

A felperes a keresetében 20 819 680 forint tőkének, ezen összeg után 2008. március 28. napjától a kifizetés napjáig a Ptk. 301. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatnak az egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Állította, hogy bántalmazásában az ismeretlen férfi, id. V. M. és az alperesek vettek részt. Előadta, hogy a bántalmazásával okozati összefüggésben vagyoni és nem vagyoni kára is keletkezett. A követelését elsődlegesen arra alapította, hogy a II. és a IV. rendű alperesek tettlegesen bántalmazták, az I. és III. rendű alperesek pedig jelen voltak az ellene intézett támadásnál, és jelenlétükkel támogatták a bűncselekmény elkövetését. Követelésének másodlagos jogalapjaként hivatkozott arra, hogy az alperesek néhai id. V. M. örökösei. Gyógyszerköltség, ápolási költség, orvosi és kórházi kezelés költsége címén 500 000 forintra, utazási költség címén 319 680 forintra, elmaradt jövedelem címén 14 000 000 forintra, nem vagyoni kártérítés címén 6 000 000 forintra tartott igényt.

Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezésükben hivatkoztak arra, hogy egyikük sem vett részt a felperes bántalmazásában. Hangsúlyozták, hogy a felperes maradandó sérülését az ismeretlen személy cselekménye okozta. Vitatták, hogy a felperes érsérülése okozati összefüggésben állna a bántalmazáskor elszenvedett könyökficammal. Hivatkoztak arra is, hogy a felperes nem jogszerűen tartózkodott a telephelyen. Okfejtésük szerint a felperes azzal, hogy id. V. M. után ment, és már a telephelyen kívül felé rúgott, maga is közrehatott kárainak bekövetkezésében.

Az elsőfokú bíróság korábban hozott ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla végzésével hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Végzésének indokolásában meghagyta az elsőfokú bíróságnak, hogy valamennyi alperes számára gondoskodjon a keresetlevél szabályszerű kézbesítéséről, az alperesek ellenkérelmétől függően tájékoztassa a feleket a bizonyításra szoruló tényekről és a bizonyítási teherről, és folytassa le a szükséges bizonyítást. Meghagyta továbbá, hogy ha az elsőfokú bíróság valamelyik alperes marasztalására id. V. M. örököseként lát lehetőséget, akkor tárja fel, hogy az örökös vagyonának mely részével felelős a hagyatéki tartozásért, és ítéletének rendelkező részében ezt jelölje meg.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban rész-közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy a II. rendű alperes kártérítési felelőssége teljeskörűen fennáll a 2008. március 29. napján elkövetett bántalmazásért. Az I., III. és IV. rendű alperes vonatkozásában az elsődleges keresetet elutasította.

Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy jogerős ítélet állapította meg a II. rendű alperes bűnösségét a felperes sérelmére társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében és testi sértés bűntettében. A II. rendű alperes bűnösségének jogerős megállapítására figyelemmel a perben eljáró bíróság a Pp. 4. § (2) bekezdése alapján nem állapíthatta meg, hogy a II. rendű alperes nem követte el a cselekményt, nem vett részt a felperes bántalmazásában. Álláspontja szerint a felperes sérüléséhez vezető eseménysort egységesen kell értelmezni, és abból nem emelhető ki az az elkövetői magatartás, ami a felperes sérülését közvetlenül okozta. Úgy foglalt állást, hogy a társtettesek jogellenes magatartása oksági kapcsolatban áll a felperes sérülésével, így a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján fennáll a II. rendű alperes felelőssége a felperes sérülésének bekövetkezéséért és a sérülésből eredő károkért. Nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes olyan felróható magatartást tanúsított volna, amely a Ptk. 340. § (1) bekezdésében előírt kárenyhítési kötelezettség megszegésének lenne tekinthető és kármegosztás alkalmazására adhatna alapot. Azt, hogy a felperes bántalmazása a telephelyen belül vagy kívül történt, valamint azt, hogy a felperes jogszerűen vagy jogszerűtlenül tartózkodott a telephelyen, a perbeli jogvita eldöntése szempontjából jelentéktelen körülménynek minősítette. Sem a perben kihallgatott tanúk vallomása, sem a büntetőeljárásban tett tanúvallomások, sem más bizonyíték alapján nem látta bizonyítottnak, hogy az I., III. és IV. rendű alperesek részt vettek volna a felperes bántalmazásában. Kiemelte, hogy az I., III. és IV. rendű alperesek ellen nem indult büntetőeljárás, illetve a vádirat és az ítélet sem tartalmazott olyan tényállást, amiből az I., III. és IV. rendű alperesek magatartásának jogellenességére lehetne következtetni. A felperes I., III. és IV. rendű alperesekkel szemben előterjesztett elsődleges, az I., III. és IV. rendű alperesek károkozására alapított keresetét a jogellenesség hiányában ítélte megalapozatlannak. Az alperesek károkozására alapított kereset jogalapjára vonatkozó további bizonyítást mint szükségtelent mellőzte.

A rész-közbenső ítélet ellen a felperes és az alperesek is fellebbezést terjesztettek elő.

A felperes a fellebbezésében azt kérte, hogy a másodfokú bíróság részben változtassa meg az elsőfokú bíróság rész-közbenső ítéletét, és állapítsa meg az I., III. és IV. rendű alperesek kártérítési felelősségét is a 2008. március 29-én elkövetett bántalmazásért. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást nem a büntetőeljárás során megállapított tényállással és a felek által előadottakkal összhangban állapította meg. Előadta, hogy a büntetőeljárásban megállapított tényállás szerint id. V. M., a II. rendű és a IV. rendű alperes az I. rendű alperes által vezetett gépjárművel érkezett a helyszínre. Id. V. M. és a II. rendű alperes az erőszak alkalmazásának szándékával érkeztek, ezzel az elhatározásukkal az I., III. és IV. rendű alperesek is tisztában voltak. Az I. rendű alperes nem próbálta meg megakadályozni a bántalmazást, nem hívott segítséget, a II. és a IV. rendű alperesek pedig szintén jogellenesen bementek a telephelyre, amelynek kapuját korábban erőszakkal törték be. A felperesi érvelés szerint az I., III. és IV. rendű alperesek ezzel a magatartásukkal támogatták a bántalmazókat, ez pedig megalapozza a kártérítési felelősségüket.