A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20984/2009/15. számú határozata végrendelet érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 270. §, 275. §] Bírók: Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes, Orosz Árpád, Szabó Julia

Kapcsolódó határozatok:

Egri Törvényszék P.20337/2006/47., Fővárosi Ítélőtábla Pf.20803/2008/3., *Kúria Pfv.20984/2009/15.*

***********

Fv.I.20.984/2009/15.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága dr. Kovácsné dr. Henter Ágnes meghatalmazott pártfogó ügyvéd által képviselt I. rendű, dr. Hugai Emese ügyvéd által képviselt II. rendű és III. rendű felpereseknek dr. Bóta Csaba ügyvéd által képviselt alperes ellen végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt a Heves Megyei Bíróságon 5.P.20.337/2006. számon folyamatban volt, majd a Fővárosi Ítélőtábla 2009. január 22-én meghozott 1.Pf.20.803/2008/3. számú ítéletével befejezett perében az I. rendű felperes 68-II. sorszámú felülvizsgálati kérelme folytán megtartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.803/2008/3. számú jogerős ítéletének az I. rendű felperesre vonatkozó rendelkezéseit hatályában fenntartja;

kötelezi az I. rendű felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 80.000 (Nyolcvanezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket és az I. rendű felperes pártfogó ügyvédjének teljes munkadíját az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s :

A 2003. február 8-án elhunyt B. M-né örökhagyónak a felperesek a törvényes öröklésre jogosult unokatestvérei, az alperes a 2002. november 19-én kelt "Meghatalmazás" elnevezésű okiratban nevezett végrendeleti örököse.

Az örökhagyó utáni hagyatéki eljárás eredményeként a Heves Megyei Bíróság az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal - végrendeleti öröklés jogcímén - az alperes részére adta át.

A felperesek a másodfokú bíróság által végrendeletnek minősített okirat érvénytelenségének megállapítását a jelen perben több okra alapítottan, így egyebek mellett a Ptk. 649. § (1) bekezdés a) pontjában írtakra hivatkozással - ,mely szerint az örökhagyó tévedett nyilatkozata tartalmában, ilyen tartalmú nyilatkozatot egyáltalán nem akart tenni - kérték.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárást követően hozott ítéletében - egyebek mellett - megállapította, hogy néhai B. M-né 2002. november 19-én E-ben kelt írásbeli magánvégrendelete érvénytelen. Kötelezte az alperest 600.000 forint perköltségnek a felperesek mint egyetemleges jogosultak részére, az államnak 768.820 forint le nem rótt illetéknek és 74.333 forint előlegezett költségnek a gazdasági hivatal részére való megfizetésére.

A megállapított tényállás szerint az örökhagyó és az alperes az örökhagyóval azonos társasházban lakó közös ismerősön, valamint a családsegítő szolgálaton keresztül kerültek kapcsolatba. Az örökhagyó a rokonaival nem tartott kapcsolatot. Édesanyja 2002. áprilisi halálát követően magábaroskadt, alkoholba menekült, egyre nagyobb szükségét érezte annak, hogy valaki meghallgassa. Így egyre szorosabb lett az alperessel való kapcsolata, akit lelki barátnőjének tartott és aki amellett, hogy rendszeresen beszélgetett vele, kisebb ügyei intézésében is segítségére volt.

2002. júniusától az örökhagyó mozgásában korlátozottá vált. Az örökhagyó és az alperes között 2002. szeptemberétől több okirat is készült, amelyek rendelkezéseket tartalmaztak az örökhagyó takarékbetét könyveivel kapcsolatban. Ezek egyike 2002. október 14-én kelt. Ebben az örökhagyó eseti megbízást adott az alperesnek, hogy fenntartásos betétkönyvéből 150.000 forintot kivegyen, utalva arra, hogy 2002. júliusától mozgásában korlátozott. A meghatalmazást tanúként B. Gy-né és K. I. írták alá.

2002. október 22-én az örökhagyó takarékbetétjeit kezelő bank dolgozói az örökhagyó lakásán megjelentek. Ekkor az erre rendszeresített nyomtatvány kitöltésével és aláírásával általános meghatalmazást adott arra, hogy az alperes két fenntartásos betétkönyvében levő követelése felett rendelkezzen.

Az örökhagyó 2002. november 19-i keltezéssel egy "Meghatalmazás" elnevezésű okiratot írt alá, amely egyebek mellett azt tartalmazza: "Meghatalmazom, hogy lakásomba kórházba kerülésem, illetve halálom esetén csakis Sz-né Sz. E. járhat be. Minden ügyintézéssel őt bízom meg, továbbá halálom esetén is ingatlanom és ingóságaim, betétkönyvem és az OTP-nél vezetett 3. számú számlát mint örökös legyen jogosult használni. Hozzátartozóm, közeli rokonom nincs, egyedülálló vagyok, kérem az illetékes hatóságot, hogy végakaratomat tiszteletben tartva intézkedjenek." Tanúként ezt az okiratot is B. Gy-né és K. I. írták alá.

A perben a felperesek vitatták az előzőekben ismertetett tartalmú okirat keletkezési időpontját is.

Az alperes perbeli előadásának, S-né F. E. tanúvallomásának és a pénzintézeti iratoknak az egybevetése alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy 2002. nyarát megelőzően az örökhagyó részére nem állt rendelkezésre olyan okirat, amely az alperes személyi adatait tartalmazta volna. Csak 2002. október 14-én és 22-én keletkezett két olyan okirat, amely az alperes személyi adatait tartalmazta. A 2002. november 19-i, meghatalmazásnak nevezett perbeli okirat tehát ezeknél az időpontoknál korábban, 2002. szeptemberében keletkezhetett, mert erre lehet következtetni abból, hogy az aláíró tanúk a keletkezés időpontját E. város szeptemberi ünnepéhez kötötték és ezt alátámasztja az a tény, hogy K. I. új típusú személyi igazolványának száma szerepel az október 14-i meghatalmazáson, míg a perbeli, november 19-i keltezésű okiraton régi típusú személyi igazolványszám van feltüntetve.

Az ítélet indokolása részletesen tartalmazza az okirati tanúk vallomása közötti ellentmondásokat, az alperes előadásának életszerűtlenségét, V. Gy-né tanúvallomását. A bizonyítékok mérlegelésének eredményeként az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes az örökhagyó mozgáskorlátozottsága folytán felmerült meghatalmazás szükségességét kihasználva több okiratot készített. Az örökhagyó az alperesben bízva, az okiratok tartalmát nem ismerve írta azokat alá, ami formailag legkevésbé utalt a végrendelkezési tartalomra. Ezzel magyarázható, hogy a kórházba-vonulás előtt az örökhagyó azt mondta: Nem végrendeletet, csupán meghatalmazást írt és ezért nem említette végrendelkezésének tényét B. B-nak sem. Az alperes a 2002. szeptemberében készített, de 2002. november 19-ére dátumozott okiratot esetleg október 14-én írathatta alá a tanúkkal. Az elsőfokú bíróság ezért azt állapította meg, hogy a 2002. november 19-i keltezéssel ellátott - tartalma szerint végrendeletet tartalmazó okirat - az örökhagyó végrendelkezési akarata hiányában érvénytelen.

Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. Kötelezte a felpereseket, hogy személyenként fizessenek meg az alperesnek 220.000 forint együttes első- és másodfokú perköltséget, míg a le nem rótt kereseti és fellebbezési illetéket az állam viseli.