A Pécsi Ítélőtábla Gf.30160/2012/6. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 177. §, 207. §, 210. §, 339. §, 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 112. §, 113. §, 115. §] Bírók: Gyöngyösiné dr. Antók Éva, Kovács Ildikó, Zóka Ferenc

Kapcsolódó határozatok:

Zalaegerszegi Törvényszék G.40162/2010/52., *Pécsi Ítélőtábla Gf.30160/2012/6.*, Kúria Pfv.20199/2013/5.

***********

Pécsi Ítélőtábla

Gf.IV.30.160/2012/6. szám

A Pécsi Ítélőtábla Zsilinszky Ügyvédi Iroda képviselte felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr. Németh Katalin jogtanácsos képviselte alperes neve. (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Zalaegerszegi Törvényszék 4.G.40.162/2010/52. számú közbenső ítélete ellen az alperes 54. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatja, és a keresetet elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 3.576.520,- (hárommillió-ötszázhetvenhatezer-ötszázhúsz) forint elsőfokú, és 68.000,- (hatvannyolcezer) forint másodfokú perköltséget, és az állami adóhatóság külön felhívására 900.000,- (kilencszázezer) forint illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperest kártérítési felelősség terheli azért, mert a N.K.H.R.I. 242/60/2007. számú határozatának 4. pontjában foglalt "keresztező külterületi mellékút az autópálya 187 + 862,76 kilométerszelvényében" megnevezésű közlekedési létesítmény építésével a létesítmény és annak védőpillére alatti területen a felperes számára a bányászati jog gyakorlását lehetetlenné tette.

A közbenső ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság tényként az alábbiakat állapította meg:

A felperes 2007. július 3-án átruházással szerezte meg a bányászati jogot a Z.II.T. védnevű bányatelken. A bányatelket átszeli az M. Autópálya 187+485,37-206+200 kilométer szelvények közötti szakasza. Az autópálya megépítése és annak védőpillére miatt a 2002. december 4. napján megkötött, majd 2003. január 16-án és 2003. szeptember 4-én módosított megállapodással az Á. Rt., a bányászati jog akkori jogosultját 321.712.224,- forint kártalanításban részesítette. A bányászati jog gyakorlása azonban nemcsak a bányatelek autópályával, és annak védőpillérével érintett részén vált lehetetlenné, mert a bányatelken keresztezi az autópályát egy "..számú keresztező külterületi mellékút" megnevezésű közlekedési létesítmény is. Ennek megépítését a Z.K.F. 2005. február 25-én engedélyezte, majd a NKH.2007. december 5-én az építési engedélytől eltérő megépítést hagyta jóvá. Az építési engedély jogosultja az alperes volt. A keresztező út forgalomba helyezésére 2008. július 2-án került sor. A 2002. december 4-én kötött megállapodás és annak módosításai e közlekedési létesítmény miatti kártalanítást nem tartalmaztak.

Az alperes a mellékút építésének megkezdése előtt ahhoz a felperes hozzájárulását nem kérte, és a felperes kártalanítási igényét is elutasította arra hivatkozással, hogy a bányatelek korábbi jogosultja már teljes körű kártalanításban részesült, egyúttal lemondott minden további kártalanításról, kártérítésről, vagy egyéb ellenértékről. Ezt követően az alperes kisajátítási eljárásokat indított, ezek eredményeképpen a bányatelek mellékúttal fedett része a M.Á.tulajdonába és az alperes kezelésébe került. A kisajátítási eljárások során az alperes nem tájékoztatta a kisajátítási hatóságot arról, hogy a felperes bányászati joggal rendelkezik, emiatt a felperes a kisajátítási eljárásban ügyfélként nem vehetett részt, kártalanítási igényét nem terjeszthette elő. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ez a mulasztás az alperes jogellenes károkozó magatartásának minősül, mert a felperes elesett attól a jogától, hogy a kisajátítási eljárásban kártalanítást kérhessen. A 2007. évi CXXIII. tv. 24. § (5) bekezdésének b) pontjából eredően az egyéb ügyfelek bejelentésének kötelezettsége a kisajátítást kérőt terheli, a bejelentés elmulasztása az alperesnek felróható, mert az alperes tudott a felperes bányászati jogosultságáról, sőt arról is, hogy a felperes a keresztező külterületi mellékút megépítése miatt szeretne kártalanítást kapni. Akkor járt volna el az adott helyzetben elvárható módon, ha a kisajátítási hatóság elé tárja a birtokában levő információkat, ebben az esetben a felperesnek lehetősége lett volna az ügyféli jogok gyakorlására, kártalanítási igénye a kisajátítási eljárásban elbírálható lett volna. Az alperesnek az építés megkezdése előtt a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. tv. 26/C. §-ának (3) bekezdése és 49. § 16. pontja alapján kivett hellyé nyilvánítási eljárást kellett volna kezdeményeznie a bányakapitányságnál, melynek során a felperes kártalanítási igénye ugyancsak vizsgálható lett volna.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes helytállási kötelezettsége másodlagosan kártalanítás jogcímén is fennáll. A kártalanítási kötelezettség alól az alperes legfeljebb akkor mentesülhetett volna, ha bizonyítja, hogy a mellékút megépítése miatt a bányászati jog korábbi jogosultját már kártalanításban részesítette. A 2002. december 4-én kelt megállapodás, és annak módosításai együttes értelmezéséből az elsőfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a 2003-ben kifizetett kártalanítás az autópálya nyomvonalára, és annak védőpillérére vonatkozott, a kártalanítás nem terjed ki a későbbi út által lefedett területre, mert magából a megállapodásból megállapíthatóan annak megépítése még nem volt biztos. Utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy e meggyőződését teljes mértékben megerősítette K. G. tanúvallomása, K.Gy.magánszakértői véleménye, K. F. szakértői véleménye és tanúvallomása, és a kirendelt Sz. P. igazságügyi szakértői véleménye is. Hangsúlyozta, hogy nem lehet helyes az alperesnek az az érvelése, amely szerint a korábbi kártalanítás a megállapodásban foglalt ingatlanok teljes területére kiterjedt, mert a kártalanítás értelemszerűen nem érinthette az ingatlanok műtárggyal nem lefedett részét, hiszen azokon a bányászati jog gyakorlása nem vált lehetetlenné. A megállapodást kötő felek jól tudták, milyen igénybe vett területek képezik a kártalanítás alapján, az érintett területek nagyságának kiszámításához és a kárösszeg meghatározásához szakértőt vettek igénybe, s a kifizetett kártalanítás kifejezetten az autópálya nyomvonala, és annak védőpillére által lefedett terület után illette meg az akkori bányászatra jogosultat. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem lehet kiterjesztően értelmezni a bányászatra jogosultnak a megállapodás második módosításának végén tett jognyilatkozatát, a bányászatra jogosult olyan kártalanításról nem mondhatott le, amely olyan közlekedési létesítmény után jár, melynek megépítése a módosítás megkötésekor még nem is volt bizonyos. Különösen nem lehet irányadó a lemondás a felperesre, aki évekkel később jóhiszeműen, és ellenérték fejében szerezte meg a bányászati jogot.