A Kúria Bfv.1233/2019/6. számú precedensképes határozata embercsempészet bűntette tárgyában. [2012. évi C. törvény (Btk.) 353. §, 459. §, 2017. évi XC. törvény (Be.) 648. §, 649. §, 650. §, 659. §, 660. §, 662. §] Bírók: Katona Sándor, Krecsik Eldoróda, Scholtz Hilda
A határozat elvi tartalma:
I. A Be. 649. § (1) és (2) bekezdésén alapuló felülvizsgálati indítványt a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. A jogerős ítélet meghozatalát követően hatályba lépett jogszabálynak - így a bűnszervezetben elkövetést módosító jogszabályi rendelkezésnek - a felülvizsgálati eljárásban jelentősége nincs.
II. A terheltek tisztában voltak azzal, hogy harmadik országból Magyarország területére engedély nélkül érkező személyek szállításában vesznek részt, amit egyébként anyagi haszonszerzés végett intéztek, valamint tudatuk átfogta, hogy ezen személyek utaztatását, szállítását csak több ember összehangolt tevékenysége eredményezi és a koordinációban - távbeszélő útján - részt is vettek. Ekként az irányadó tényállás alapján kétségtelen a bűnszervezet léte.
***********
Kúria
végzés
Az ügy száma: Bfv.II.1233/2019/6.
A határozat szintje: felülvizsgálat
A tanács tagjai: Dr. Katona Sándor, a tanács elnöke
Dr. Krecsik Eldoróda, előadó bíró
Dr. Scholtz Hilda, bíró
Az eljárás helye: Budapest
Az eljárás formája: tanácsülés
Az ülés napja: 2020. május 14.
Az ügy tárgya: embercsempészés bűntette és más bűncselekmények
Terhelt(ek): ... és társai
Elsőfok: Győri Törvényszék, nyilvános folytatólagos tárgyalás, 2019. február 19., B.37/2018/53. számú ítélet
Másodfok: Győri Ítélőtábla, nyilvános ülés, 2019. június 26., Bf.III.29/2019/18. számú ítélet
Harmadfok: -
Az indítvány előterjesztője: ... I. rendű terhelt meghatalmazott védője,
... II. rendű terhelt meghatalmazott védője,
Az indítvány iránya: az I. rendű és a II. rendű terheltek javára
Rendelkező rész
A Kúria az embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt ... és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben ... I. rendű terhelt meghatalmazott védője, és ... II. rendű terhelt meghatalmazott védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Győri Törvényszék B.37/2018/53. számú ítéletét, illetőleg a Győri Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Bf.III.29/2019/18. számú ítéletét ... I. rendű terhelt és ... II. rendű terhelt tekintetében hatályában fenntartja.
A Kúria végzése ellen fellebbezésnek vagy felülvizsgálatnak nincs helye, s ebben az ügyben az indítvány előterjesztője, valamint azonos tartalommal más jogosult újabb felülvizsgálati indítványt nem nyújthat be.
Indokolás
[1] I. Az embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt ... és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben a Győri Törvényszék a 2019. február 19. napján meghozott és kihirdetett B.37/2018/53. számú ítéletében ... I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki üzletszerűen, szervezőként, irányítóként elkövetett embercsempészés bűntettében [Btk. 353.§ (1) bekezdés, (3) bekezdés d) pont, (5) bekezdés].
[2] Ezért őt a bíróság - mint bűnszervezet tagját - 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben az I. rendű terhelttel szemben 2.800.000 forint vagyonelkobzást rendelt el.
[3] A kiszabott szabadságvesztés tartamába az előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította.
[4] Megállapította, hogy az I. rendű terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
[5] ... II. rendű terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettében [Btk. 353. § (1) bekezdés, (3) bekezdés d) pont].
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!