62004CJ0229[1]

A Bíróság (második tanács) 2005. október 25-i ítélete. Crailsheimer Volksbank eG kontra Klaus Conrads és társai. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen - Németország. Fogyasztóvédelem - Üzlethelyiségen kívül kötött szerződések - Ingatlan megszerzésével összefüggésben házaló kereskedelemben kötött kölcsönszerződés - Elállási jog. C-229/04. sz. ügy.

C-229/04. sz. ügy

Crailsheimer Volksbank eG

kontra

Klaus Conrads és társai

(a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"Fogyasztóvédelem - Üzlethelyiségen kívül kötött szerződések - Ingatlan megszerzésével összefüggésben házaló kereskedelemben kötött kölcsönszerződés - Elállási jog"

P. Léger főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2005. június 2.

A Bíróság ítélete (második tanács), 2005. október 25.

Az ítélet összefoglalása

1. Jogszabályok közelítése - A fogyasztók védelme az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén - 85/577 irányelv - Az alkalmazás feltételei - Házaló kereskedelmi helyzetben kötött szerződés - Harmadik személy közreműködése a kereskedő helyett vagy nevében - A kereskedő tudomása azt ilyen helyzetben kötött szerződésről - Kiegészítő feltétel - Megengedhetetlenség

(85/577 tanácsi irányelv, 1. és 2. cikk)

2. Jogszabályok közelítése - A fogyasztók védelme az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén - 85/577 irányelv - Ingatlanszerzésre szolgáló kölcsönszerződés - Elállás - Joghatások - A kölcsön kamatokkal növelt összegének azonnali visszafizetésére vonatkozó kötelezettség - Megengedhetőség

(85/577 tanácsi irányelv, 4. cikk és 5. cikk (2) bekezdés)

1. Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 85/577/EGK tanácsi irányelv 1. és 2. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben egy harmadik személy működik közre a kereskedő helyett, vagy nevében bevonásra kerül a szerződés letárgyalásának vagy megkötésének folyamatába, az irányelv alkalmazása nem tehető attól függővé, hogy a kereskedő tudott vagy tudnia kellett volna arról, hogy a szerződést az irányelv 1. cikkének értelmében házaló kereskedelmi helyzetben kötötték. Az irányelv szövege nem biztosít alapot egy ilyen kiegészítő feltétel megállapításához, és egyebekben egy ilyen kiegészítő feltétel ellentétes lenne az irányelv céljával, amely abban áll, hogy megvédje a fogyasztót a házaló kereskedelemmel együtt járó meglepetéselemtől.

(vö. 42-43., 45. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 85/577 irányelv és különösen annak 5. cikke (2) bekezdése nem tiltja meg, hogy ingatlan megszerzését szolgáló kölcsönszerződés esetén:

- a hitelszerződéstől való elálláshoz fűződő, az irányelvben biztosított jogát gyakorló fogyasztó akkor is köteles a kölcsön összegét a kölcsönt nyújtója részére visszafizetni, ha a pénzügyi befektetési terv keretén belül az kizárólag az ingatlan finanszírozását szolgálja, és amelyet közvetlenül az ingatlan eladójának folyósítanak;

- a kölcsön összegének azonnali visszafizetését követeljék;

- a nemzeti szabályok előírják, hogy az elállás következményeként a kölcsön felvevője a jelzáloghitel-szerződéstől való elállás esetén a hitelező részére ne csak a szerződés alapján kapott összeget fizesse vissza, hanem a piaci kamatokat is térítse meg. Ugyanakkor abban a helyzetben, amelyben a fogyasztó - ha a bank a fogyasztó elállási jogával kapcsolatos kioktatási kötelezettségének eleget tett - elkerülhette, hogy kitegye magát az alapügyben szereplőhöz hasonló befektetésekkel járó kockázatoknak, az irányelv 4. cikke szerint azon fogyasztók esetében, akik nem tudták elkerülni e kockázatokat, a tagállamok kötelesek olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyekkel a fogyasztók elkerülhetik, hogy az említett kockázatok következményeit nekik kelljen viselniük.

(vö. 49. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2005. október 25.(*)

"Fogyasztóvédelem - Üzlethelyiségen kívül kötött szerződések - Ingatlan megszerzésével összefüggésben házaló kereskedelmi helyzetben kötött hitelszerződés - Elállási jog"

A C-229/04. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Hanseatisches Oberlandesgericht Bremen (Németország) a Bírósághoz 2004. június 2-án érkezett 2004. május 27-i határozatával terjesztett elő az előtte

a Crailsheimer VolksBank eG

és

Klaus Conrads,

Frank Schulzke és Petra Schulzke-Lösche,

Joachim Nitschke

között folyamatban lévő eljárásban

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, J. Makarczyk, C. Gulmann (előadó), R. Silva de Lapuerta és P. Kūris bírák,

főtanácsnok: P. Léger,

hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2005. március 17-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- a Crailsheimer VolksBank eG képviseletében M. Siegmann és N. Polt Rechtsanwälte,

- K. Conrads, a F. Schulzke és P. Schulzke-Lösche, valamint J. Nitschke képviseletében E. Ahr és K.-O. Knops Rechtsanwälte,

- a német kormány képviseletében A. Dittrich és C.-D. Quassowski, meghatalmazotti minőségben,

- a francia kormány képviseletében R. Loosli-Surrans, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében A. Aresu és H. Kreppel, valamint S. Gruenheid, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának 2005. június 2-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelv (HL L 372., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet 262. o., a továbbiakban: az irányelv) 1. és 2. cikkének, valamint 5. cikke (2) bekezdésének értelmezésére irányul.

2 A kérelmet a Crailsheimer Volksbank eG (a továbbiakban: a Bank) és K. Conrads, F. Schzulzke és a P. Schulzke-Löschke házaspár, valamint J. Nitschke (a továbbiakban: a kölcsönfelvevők) közötti három, ingatlan megszerzésének finanszírozása céljából a Bank helyiségeiben megkötött hitelszerződésnek a kölcsönfelvevők által a házaló kereskedelemre alkalmazandó nemzeti jog szerint megengedett elállás tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

Jogi háttér

A közösségi jog

3 Az irányelv a tagállamok fogyasztói számára a szerződés a kereskedő üzlethelyiségein kívüli megkötésének különleges körülményeiből fakadó veszélyei elleni védelem legalacsonyabb szintjét kívánja meghatározni. Az irányelv negyedik és ötödik preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

"mivel a kereskedő üzlethelyiségén kívül megkötött szerződések jellegzetessége, hogy rendszerint a kereskedő a szerződéskötést kezdeményező fél, és a fogyasztó erre nincs felkészülve, illetve ezt nem várja; mivel a fogyasztó gyakran nem képes összehasonlítani az ajánlatban szereplő minőséget és árat más ajánlatokkal [...]

mivel a fogyasztó[nak képesnek kell lennie felmérnie a szerződésből származó kötelezettségeit], számára biztosítani kell a legalább hét napon belüli elállás jogát."

4 Az irányelv 1. cikkének (1) bekezdése előírja:

"Az irányelv hatálya azokra a szerződésekre terjed ki, amelyek alapján a kereskedő árut szállít vagy szolgáltatást nyújt egy fogyasztó számára, és e szerződés megkötése:

[...]

- a kereskedő általi felkeresés alkalmával történik

i. a fogyasztó otthonában vagy egy másik fogyasztó otthonában;

[...]

ha a felkeresés nem a fogyasztó kifejezett kívánságára történik."

5 Az irányelv 2. cikke pontosítja, hogy:

"Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[...]

»kereskedő« az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely a szóban forgó üzletkötés során kereskedelmi vagy szakmai minőségében jár el, valamint minden egyéb olyan személy, aki a kereskedő helyett és nevében jár el."

6 Az irányelv 3. cikk (2) bekezdésének a) pontja előírja, hogy:

"Ez az irányelv nem alkalmazható az alábbiakra:

a) építési szerződésekre, ingatlan eladására és bérletére vonatkozó szerződésekre, valamint ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződésekre.

[...]"

7 Az irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

Az 1. cikk rendelkezéseinek hatálya alá tartozó ügyletek esetében a kereskedőnek az 5. cikkben meghatározott időszakon belüli elállási jogról írásbeli tájékoztatót kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátania, azon személy neve és címe megjelölésével együtt, akivel szemben ez a jog gyakorolható.

Ezt a tájékoztatót dátummal és a szerződés azonosításához szükséges adatokkal kell ellátni. A tájékoztatót a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani:

a) az 1. cikk (1) bekezdése esetén a szerződés megkötésének időpontjában;

[...]

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy saját nemzeti jogszabályaik megfelelő fogyasztóvédelmi intézkedéseket tartalmazzanak, ha az ebben a cikkben említett tájékoztató nem áll rendelkezésre."

8 Az irányelv 5. cikkének rendelkezései szerint:

"(1) A fogyasztó számára biztosítani kell a jogot, hogy a nemzeti jogban előírt eljárás szerint egy értesítés elküldésével visszavonja kötelezettségvállalásának következményeit a 4. cikk rendelkezéseiben említett tájékoztató kézhezvételének napjától számított hét napnál nem rövidebb időszakon belül. E határidő betartásához elegendő, ha az értesítést az időszak lejárta előtt kézbesítik.

(2) Az értesítés elküldése a fogyasztót a felmondott szerződés hatálya alatt vállalt minden kötelezettség alól mentesíti."

9 Az irányelv 7. cikke előírja, hogy:

"Ha a fogyasztó az elállási jogával él, az elállási jog gyakorlásának jogi következményeit a saját nemzeti jog rendelkezései szerint kell értelmezni, különösen a már leszállított áruk vagy nyújtott szolgáltatások ellenértékének visszafizetése, valamint a kézhez vett áruk visszaszolgáltatása vonatkozásában."

10 Az irányelv 8. cikke azt is kimondja, hogy:

"Ez az irányelv nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy az irányelv által érintett területeken a fogyasztók védelme szempontjából kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el vagy tartsanak fenn."

A Bíróság ítélkezési gyakorlata

11 2001. december 13-i Heininger-ítéletében (C-481/99. sz. ügy, EBHT 2001., I-9945. o.) a Bíróság három szempontból értelmezte az irányelvet.

12 Először is úgy határozott, hogy az irányelv alkalmazandó a jelzáloghitelekre, azaz olyan hitelszerződésekre, melyeket ingatlan vásárlása céljából kötöttek. A hivatkozott ítélet 32. pontjában kimondta, hogy még amikor az ilyen szerződés ingatlanra vonatkozó egyéb joghoz kapcsolódik, mivel a nyújtott kölcsönt ingatlan biztosítékkal kell biztosítani, a szerződés ezen eleme akkor sem elegendő ahhoz, hogy a szerződés az irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződésnek minősüljön.

13 E tekintetben emlékeztetett arra, hogy a fogyasztó, aki egy házaló kereskedelmi jellegű helyzetben kötött jelzálogkölcsönt, rendelkezik az irányelv 5. cikke szerinti elállási joggal. Az ítélet 35. pontjában pontosította, hogy ha egy jelzáloghitel-szerződés az irányelv hatálya alá tartozik, akkor a jelzáloghiteltől való, az irányelv szerint gyakorolt esetleges elállás jogkövetkezményeire az ingatlan-adásvételi szerződés és az ingatlanbiztosíték tekintetében a nemzeti jog rendelkezései irányadóak.

14 A Bíróság végül arra hívta fel a figyelmet, hogy az elállás gyakorlására nyitva álló hétnapos határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a kereskedő tájékoztatja a fogyasztót e jogáról. A Heininger-ítélet 48. pontjában kimondja, hogy az irányelv ellentétes a nemzeti jogalkotó által hozott olyan szabályozással, amely az irányelv 5. cikke szerinti elállási jogot arra az esetre, ha a fogyasztót az irányelv 4. cikke szerint nem értesítették, a szerződéskötéstől számított egy évre korlátozza.

A nemzeti szabályozás

15 Az irányelvet a házaló kereskedelem esetén és hasonló módon kötött szerződésektől való elállásról szóló, 1986. január 16-i törvénnyel (Gesetz über den Widerruf von Haustürgeschäften und ähnlichen Geschäften, BGBl. 1986. I., 122. o., a továbbiakban: HWiG) ültették át a német jogba.

16 A HWIG 1. §-ának (1) bekezdése az alapeljárás tényállásakor hatályos szövege a következőt írja elő:

"Egy visszterhes szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésére vonatkozó jognyilatkozat, melyre a nyilatkozattevő (vevő):

1. munkahelyén vagy egy magánlakás területén folytatott szóbeli tárgyalások révén ...

[...]

kerül sor, akkor lép hatályba, ha a vevő egy héten belül írásban nem áll el tőle."

17 A HWiG 3. §-a úgy rendelkezik, hogy:

"(1) Elállás esetén mindkét fél köteles a másik fél részére a kapott szolgáltatást visszatéríteni. Az elállás az állagromlás, a megsemmisülés vagy a kapott tárgy visszaszolgáltatásának egyéb lehetetlensége miatt nem kizárt. Ha az állagromlás, a megsemmisülés vagy a visszaszolgáltatás a vevőnek felróható, akkor köteles a másik szerződő félnek az értékcsökkenést vagy az ellenértéket megtéríteni.

(2) Ha a vevőt a 2. § szerint nem tájékoztatják, és más módon sem szerzett tudomást elállási jogáról, a megsemmisülés vagy a visszaszolgáltatás csak akkor róható fel neki, ha nem tanúsított olyan gondosságot, melyet a saját ügyeiben tanúsított volna.

(3) A dolog használatának vagy hasznosításának átengedéséért, valamint az egyéb szolgáltatásokért az elállás gyakorlásának időpontjáig járó értéket meg kell téríteni; a dolog rendeltetésszerű használata vagy egy szolgáltatás rendeltetésszerű igénybevétele során keletkezett értékcsökkenés figyelmen kívül marad.

(4) A vevő a dolgon végzett szükséges ráfordításai megtérítését követelheti a másik szerződő féltől."

18 A német polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch) 123. §-a, mely a tévedés vagy fenyegetés miatti megtámadásra vonatkozik, a következőképpen rendelkezik:

"(1) Akit egy jognyilatkozat megadására megtévesztéssel vagy jogtalan fenyegetéssel vettek rá, a nyilatkozatot megtámadhatja."

(2) Ha harmadik személy követi el a megtévesztést, a nyilatkozat, melyet egy másik személlyel szemben kellett tenni, csak akkor megtámadható, ha ez utóbbi a megtévesztésről tudott vagy tudnia kellett volna. [...]"

Az alapeljárások

19 Az 1990-es évek elején egy építtető társaság Stuttgart közelében építtetett egy apartmanegyüttest, amelyet elsősorban üzleti célú utazóknak adtak volna bérbe. Az apartmanegyüttest egy bérlőként tevékenykedő üzemeltető társaságnak kellett volna üzemeltetnie.

20 Az apartmanokat közös tulajdonként magánszemélyeknek adózás szempontjából előnyös befektetésként adták el. E célból az építtető egy általa irányított forgalmazó céget vett igénybe, amely többek között egy "ütemtervet" készített a tulajdonszerzés és finanszírozása megvalósításának részleteiről. Ez a forgalmazó cég maga is önálló ingatlanközvetítőket vont be az ügyletbe, többek között W. közvetítőt (a továbbiakban: a közvetítő), aki az alapjogviták tárgyát képező tulajdonszerzéseket közvetítette. Az apartmanok vásárlásának finanszírozása az esetek többségében úgy történt, hogy egy másik bank (a DSL Bank) finanszírozott egy első ranghelyen biztosított részösszeget, és a Bank, amely már magát az építtetőt is finanszírozta az ingatlanépítés megvalósítása során, finanszírozta a második ranghelyen biztosított maradék összeget.

21 A három alapeljárásban a közvetítő úgy járt el, hogy egy vagy több tárgyalást a kölcsönfelvevők magánlakásában bonyolított le, azért, hogy nekik "számítási példákat" mutasson be, és hogy a finanszírozás kérelmezéséhez szükséges személyes adatokat és fizetőképességükre vonatkozó igazolásaikat összegyűjtse. Néhány hét elteltével a ingatlanközvetítő ismét megjelent, és aláírás céljából bemutatta a kölcsönfelvevőknek az időközben a Bank által elkészített hitelszerződéseket. Ezzel párhuzamosan a mindenkori ingatlan-adásvételi szerződéseket vagy az ilyen szerződések megkötésére feljogosító meghatalmazásokat közjegyző hitelesítette.

22 1993 februárjában az épület elkészült. Öt hónappal e dátum után az üzemeltető társaság beszüntette a bérleti díj fizetését és 1994 elejére fizetésképtelenné vált. 1993 végéig az építtető társaság fizette az előírt bérleti díjat; 1995-ben csődbe ment. A tervezett kihasználtsági szintet soha nem érték el.

23 Ezt követően a létesítményből származó bevételek nem voltak elegendőek. A lakások a megosztási rendelkezésben található korlátozások miatt gyakorlatilag nem voltak külön értékesíthetőek, mivel az egyedi használatot vagy egyedi bérbeadást kizárták.

24 A kölcsönfelvevők is beszüntették fizetéseiket a Bank felé.

25 A hitelszerződések kölcsönfelvevők általi felmondását követően a Bank keresetet nyújtott be ellenük követelései és azok késedelmi kamatai kiegyenlítése iránt.

26 K. Conrads tekintetében a Landgericht Bremen 2001. december 4-i ítéletével helyt adott a Bank keresetének.

27 E kölcsönfelvevő a fenti ítélet elleni fellebbezése során a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen bizonyítási eljárást folytatott le annak megállapítása végett, hogy a hitelszerződés megkötésére házaló kereskedés során került-e sor. A bizonyításfelvétel eredménye szerint a közvetítő saját kezdeményezésére kereste meg a nevezett kölcsönfelvevőket, és házaló kereskedelmi helyzetben egyezett meg velük az építtető cég adómegtakarítási modelljében való részvételben. 2003. január 16-i ítéletével az Oberlandesgericht hatályon kívül helyezte a Landgericht ítéletét, és a keresetet elutasította.

28 A Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen a kereset elutasítását egyrészt a Banknak az eszközfelhasználás ellenőrzésére és egyéb más elemekre vonatkozó hamis információért való felelősségével, másrészt az építtetővel szemben a kölcsönvisszafizetésre vonatkozó igényre vonatkozó kifogások megtagadásával és harmadrészt a hitelszerződéstől való, a HWiG szerinti érvényes elállással indokolta.

29 E tekintetben az előterjesztő bíróság megállapította, hogy házaló kereskedelemről van szó. E helyzet felróhatóságának kérdése tekintetében a Bundesgerichtshof tizenegyedik tanácsa által felállított, az ügyre vonatkozó alapelveket idézte és alkalmazta. Ezen az alapon a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen azt a felfogást képviselte, hogy a Bank gondatlanul hagyta figyelmen kívül a házaló kereskedelem meglétét, és azzal az indokolással állapította meg e tekintetben a felróhatóságot, hogy a "ütemtervben" található igen rövid határidőknek a szerződés-előkészítés körülményeire vonatkozó közelebbi információk kérésére kellett volna ösztönözniük. A bíróság nem adott helyt a Bank HWiG 3. §-a szerinti visszafizetési követelésének, mivel a kölcsön és az adásvételi szerződés gazdasági egységet képezett.

30 A Bank által benyújtott felülvizsgálatra (Revision) a Bundesgerichtshof 2004. január 27-i határozatával hatályon kívül helyezte a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen ítéletét, és új határozat hozatala céljából az ügyet visszautalta ehhez a bírósághoz.

31 F. Schulzke és P. Schulzke-Lösche tekintetében a Landgericht Bremen 2001. november 27-i ítéletével helyt adott a Bank keresetének.

32 E kölcsönfelvevők fellebbezésére a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen egy tanú kihallgatásával folytatott le bizonyítást. A bizonyításfelvétel igazolta, hogy a hitelszerződés szintén egy közvetítőnek a kölcsönfelvevők lakásán történt látogatását követően jött létre. A jogvitát a Conrads elleni ügyben folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásra tekintettel felfüggesztették.

33 J. Nitschke kölcsönének a Bank általi visszakövetelését a Landgericht Bremen elutasította. A Bank fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremennél.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

34 A Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen legelőször azt fejti ki, hogy a Heininger-ítélet meghozatala óta Németországban elvi vita alakult ki a Bundesgerichtshof tizenegyedik tanácsa és egy sor első és másodfokú bíróság között ezen ítélet jogkövetkezményeiről.

35 A HWiG 1. §-a szerinti elállási jog feltételei maguk is vitatottak. A Bundesgerichtshof állandó ítélkezési gyakorlata szerint az elállási jog nemcsak a házaló kereskedelem meglététől, hanem annak felróhatóságától is függ. Ez az indokolás a HWiG hivatalos indokolásán alapul, ahol a HWiG 1. §-ának értelemezésekor a német polgári törvénykönyv 123. §-a (2) bekezdése szerinti megtévesztésre vonatkozó jogelvekre történik utalás; ezek szerint egy harmadik személy megtévesztő cselekedetei csak akkor róhatók fel a szerződő félnek, ha ez a harmadik személy cselekedeteiről tudott, vagy azokról tudnia kellett volna. A Bundesgerichtshof álláspontja szerint akit egy házaló kereskedelem során meglepnek, és szerződés megkötésére bírnak rá, nem kerülhet előnyösebb helyzetbe, mint a megtévesztés áldozata. A Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen ezzel szemben azon az állásponton van, hogy a 85/577 irányelv nem biztosít kiindulópontot az elállási jog ilyen korlátozásához, mivel az ezt a jogot kizárólag a házaló kereskedés meglététől teszi függővé. Az első előzetes döntéshozatalra feltett kérdés ezért azokat a feltételeket érinti, melyek megléte esetén a házaló kereskedelmi helyzet felróható a kölcsönnyújtónak.

36 A Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen ezt meghaladóan azt a kérdést teszi fel, hogy a házaló kereskedelem során az elállás kötelezően együtt jár-e a visszafizetési kötelezettséggel. Második, harmadik és negyedik kérdése ezért az elállás jogkövetkezményeire vonatkozik.

37 E tekintetben az előterjesztő bíróság rámutat, hogy a Bundesgerichtshof abból indul ki, hogy a kölcsönfelvevőnek egy, az alapeljárás szerinti helyzetben a kölcsönösszeget akkor is vissza kell fizetnie, ha azt közvetlenül egy harmadik személynek, jelen esetben egy építtetőnek utalták át. A Bundesgerichtshof úgy értelmezte a HWiG 3. cikke (1) bekezdésének 1. pontját, hogy a kölcsönfelvevő a kölcsön felmondását követően a kölcsön összegét nem a szerződésben előírt részletekben, hanem egy összegben, azonnal köteles visszafizetni.

38 A Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen a Landgericht Bochum a Schulte ügyben, melyben a Bíróság a mai napon hozott ítéletet (C-350/03. sz., az EBHT-ban még nem tették közzé) előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmére hivatkozik, amely a Bíróságot szintén egy házaló kereskedelmi helyzetben kötött jelzálogszerződéstől való elállás jogkövetkezményeiről kérdezte.

39 A második kérdés tekintetében, amely csakúgy, mint Landgericht Bochum fent nevezett ügyben előterjesztett harmadik kérdése, a visszafizetési kötelezettséget érinti, az előterjesztő bíróság kifejti, hogy az irányelvnek és különösen annak 5. cikke (2) bekezdésének gyakorlati hatása megőrzése végett a kölcsönfelvevőt nem lehet a kölcsönösszeg visszafizetésére kötelezni, ha a házaló kereskedelem során nemcsak egy hitelszerződés megkötésére, hanem egyúttal visszavonhatatlanul annak elfogadására is rábeszélték, hogy a kölcsön összegét egy harmadik személynek fizesse, saját rendelkezési jogának feladásával. A rábeszélt fogyasztó ilyen utasításából nem származhat visszafizetési kötelezettség. Harmadik és negyedik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével kapcsolatban a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen kifejti, hogy azok azonosak a Landgericht Bochum által a fenti hivatkozott Schulte-ügyben előterjesztett negyedik kérdéssel.

40 E körülmények között a Hanseatisches Oberlandesgericht in Bremen felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

1) A 85/577/EGK irányelv 1. cikkének (1) bekezdésével összeegyeztethető-e az, hogy a fogyasztók jogainak, különösen elállási joguknak a gyakorlását függővé teszik nemcsak az irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerinti házaló kereskedelem meglététől, hanem a felelősség további feltételeitől, például hogy a kereskedő tudatosan egy harmadik személyt von be a szerződés megkötésébe, vagy a kereskedő gondatlanul jár el a harmadik személy házaló kereskedelem során tanúsított magatartásával kapcsolatban?

2) A 85/577/EGK irányelv 5. cikkének (2) bekezdésével összeegyeztethető-e az, hogy a jelzálogkölcsön felvevője, aki a házaló kereskedelem útján kötötte meg a hitelszerződést, és aki ugyanekkor intézkedett arról is, hogy a kölcsön összegét egy olyan számlára fizessék, amely felett ő már gyakorlatilag nem rendelkezik, köteles legyen elállás esetén visszafizetni a kölcsönt a kölcsönnyújtónak?

3) A 85/577/EGK irányelv 5. cikkének (2) bekezdésével összeegyeztethető-e az, hogy ha az elállást követően a jelzáloghitel felvevője köteles visszafizetni a kölcsönt, azt nem a szerződés által a részletfizetésre előírt időpontokban, hanem azonnal egy összegben kell kifizetnie?

4) A 85/577/EGK irányelv 5. cikkének (2) bekezdésével összeegyeztethető-e az, hogy ha az elállást követően a jelzáloghitel felvevője köteles visszafizetni a kölcsönt, akkor a piaci kamatot is kelljen utána fizetnie?

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

41 E kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné tudni, hogy az irányelv 1. és 2. cikke úgy értelmezendő-e, hogy amennyiben egy harmadik személy működik közre a kereskedő helyett vagy nevében a szerződés letárgyalásában vagy megkötésében, az irányelv alkalmazása nemcsak attól tehető függővé, hogy a szerződést az irányelv 1. cikkének értelmében házaló kereskedelmi helyzetben kötötték, hanem attól is, hogy a kereskedő tudott, vagy tudnia kellett arról, hogy a szerződést ilyen helyzetben kötötték.

42 E tekintetben elegendő annak megállapítása, hogy az irányelv szövege nem biztosít alapot egy ilyen kiegészítő feltétel megállapításához. Az 1. cikke szerint az irányelv azokra a szerződésekre alkalmazandó, melyeket a fogyasztó és a kereskedő házaló kereskedelem során kötnek, és 2. cikke szerint "kereskedő" fogalom alá tartoznak azok a személyek is, akik a kereskedő nevében vagy helyett járnak el.

43 Egyebekben egy ilyen kiegészítő feltétel ellentétes lenne az irányelv céljával, amely abban áll, hogy megvédje a fogyasztót a házaló kereskedelemmel együtt járó meglepetéselemtől.

44 Ezt az értelmezést megerősíti a C-423/97. sz. Travel Vac ügyben 1999. április 22-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-2195. o.) 43. pontja is, amely szerint a fogyasztó már akkor jogosult elállási jogát gyakorolni, ha az irányelv 1. cikkében cikkében leírt valamelyik objektív helyzetben található, anélkül hogy bizonyítani kellene azt, hogy a kereskedő befolyásolásolta vagy félrevezette.

45 Az első kérdésre adandó válasz ezért tehát az, hogy az irányelv 1. és 2. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben egy harmadik személy a kereskedő helyett vagy nevében bevonásra kerül a szerződés letárgyalásának vagy megkötésének folyamatába, az irányelv alkalmazása nem tehető attól függővé, hogy a kereskedő tudott, vagy tudnia kellett volna arról, hogy a szerződést az irányelv 1. cikkének értelmében házaló kereskedelmi helyzetben kötötték.

A második, a harmadik és a negyedik kérdésről

46 E kérdéseivel az előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné tudni, hogy összeegyeztethető-e az irányelvvel és különösen annak 5. cikke (2) bekezdésével, hogy a jelzálogkölcsön felvevője, aki házaló kereskedelem útján kötötte meg a hitelszerződést, és aki ugyanekkor intézkedett arról is, hogy a kölcsön összegét egy olyan számlára fizessék, amely felett ő már gyakorlatilag nem rendelkezik, köteles legyen elállás esetén visszafizetni a kölcsönt a kölcsönnyújtónak, és ha igen, akkor összeegyeztethető-e az irányelvvel az, hogy a jelzálogkölcsön felvevőjének a kölcsönt nem a szerződés által a részletfizetésre előírt időpontokban, hanem azonnal egy összegben, a szokásos piaci kamatokkal terhelten kell kifizetnie.

47 A Bankkal, a kölcsönvevőkkel, a német és a francia kormánnyal, valamint a Bizottsággal egyetértésben meg kell állapítani, hogy - mint azt az előterjesztő bíróság is megerősítette - a második, a harmadik és a negyedik előzetes döntéshozatalra feltett kérdés lényegében azonos abban az ügyben feltett harmadik és negyedik kérdéssel, mely a fent hivatkozott Schulte-ítélet meghozatalához vezetett.

48 E kérdésekre adott válaszában a Bíróság ebben az ítéletben úgy határozott, hogy az irányelv és különösen annak 5. cikke (2) bekezdése nem tiltja meg, hogy

- a hitelszerződéstől való elálláshoz fűződő, az irányelvben biztosított jogát gyakorló fogyasztó akkor is köteles a kölcsön összegét a kölcsönt nyújtója részére visszafizetni, ha a pénzügyi befektetési terv keretén belül az kizárólag az ingatlan finanszírozását szolgálja, és amelyet közvetlenül az ingatlan eladójának folyósítanak;

- a kölcsön összegének azonnali visszafizetését követeljék;

- a nemzeti szabályok előírják, hogy az elállás következményeként a kölcsön felvevője a jelzáloghitel-szerződéstől való elállás esetén a hitelező részére ne csak a szerződés alapján kapott összeget fizesse vissza, hanem a piaci kamatokat is térítse meg.

49 Ugyanakkor abban a helyzetben, amelyben a fogyasztó - ha a Bank a fogyasztó elállási jogával kapcsolatos kioktatási kötelezettségének eleget tett - elkerülhette, hogy kitegye magát az alapügyben szereplőhöz hasonló befektetésekkel járó kockázatoknak, az irányelv 4. cikke szerint azon fogyasztók esetében, akik nem tudták elkerülni e kockázatokat, a tagállamok kötelesek olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyekkel a fogyasztók elkerülhetik, hogy az említett kockázatok következményeit nekik kelljen viselniük.

50 A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésekre a Schulte-ítélettel egyezően úgy kell válaszolni, hogy az irányelv és különösen annak 5. cikke (2) bekezdése nem tiltja meg, hogy

- a hitelszerződéstől való elálláshoz fűződő, az irányelvben biztosított jogát gyakorló fogyasztó akkor is köteles a kölcsön összegét a kölcsönt nyújtója részére visszafizetni, ha a pénzügyi befektetési terv keretén belül az kizárólag az ingatlan finanszírozását szolgálja, és amelyet közvetlenül az ingatlan eladójának folyósítanak;

- a kölcsön összegének azonnali visszafizetését követeljék;

- a nemzeti szabályok előírják, hogy az elállás következményeként a kölcsön felvevője a jelzáloghitel-szerződéstől való elállás esetén a hitelező részére ne csak a szerződés alapján kapott összeget fizesse vissza, hanem a piaci kamatokat is térítse meg.

51 Ugyanakkor abban a helyzetben, amelyben a fogyasztó - ha a Bank a fogyasztó elállási jogával kapcsolatos kioktatási kötelezettségének eleget tett - elkerülhette, hogy kitegye magát az alapügyben szereplőhöz hasonló befektetésekkel járó kockázatoknak, az irányelv 4. cikke szerint azon fogyasztók esetében, akik nem tudták elkerülni e kockázatokat, a tagállamok kötelesek olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyekkel a fogyasztók elkerülhetik, hogy az említett kockázatok következményeit nekik kelljen viselniük.

A költségekről

52 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelv 1. és 2. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben egy harmadik személy a kereskedő helyett vagy nevében bevonásra kerül a szerződés letárgyalásának vagy megkötésének folyamatába, az irányelv alkalmazása nem tehető attól függővé, hogy a kereskedő tudott vagy tudnia kellett volna arról, hogy a szerződést az irányelv 1. cikkének értelmében házaló kereskedelmi helyzetben kötötték.

2) A 85/577 irányelv és különösen annak 5. cikke (2) bekezdése nem tiltja meg, hogy:

3) - a hitelszerződéstől való elálláshoz fűződő, az irányelvben biztosított jogát gyakorló fogyasztó akkor is köteles a kölcsön összegét a kölcsönt nyújtója részére visszafizetni, ha a pénzügyi befektetési terv keretén belül az kizárólag az ingatlan finanszírozását szolgálja, és amelyet közvetlenül az ingatlan eladójának folyósítanak;

- a kölcsön összegének azonnali visszafizetését követeljék;

- a nemzeti szabályok előírják, hogy az elállás következményeként a kölcsön felvevője a jelzáloghitel-szerződéstől való elállás esetén a hitelező részére ne csak a szerződés alapján kapott összeget fizesse vissza, hanem a piaci kamatokat is térítse meg.

4) Ugyanakkor abban a helyzetben, amelyben a fogyasztó - ha a Bank a fogyasztó elállási jogával kapcsolatos kioktatási kötelezettségének eleget tett - elkerülhette, hogy kitegye magát az alapügyben szereplőhöz hasonló befektetésekkel járó kockázatoknak, az irányelv 4. cikke szerint azon fogyasztók esetében, akik nem tudták elkerülni e kockázatokat, a tagállamok kötelesek olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyekkel a fogyasztók elkerülhetik, hogy az említett kockázatok következményeit nekik kelljen viselniük.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.