EH 2007.1610 A Magyarországon élő szülőnél elhelyezett gyermek és a külföldön élő szülő közötti kapcsolattartás - ha kivételes körülmények a gyermek érdekében nem indokolják - nem korlátozható az ország területére [Csjt. 92. §; 1991. évi LXIV. tv. 1. §; 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 27. §].
A magyar-angol állampolgárságú felperes és az amerikai állampolgárságú alperes 1999. augusztus 28-án Magyarországon kötöttek házasságot, melyből 2000. február 3-án T. utónevű gyermekük született, aki magyar-amerikai állampolgár.
A házastársak életközösségük fennállása alatt közös háztartásukban nevelték a felperes előző házasságából 1994-ben született és a felperesnél elhelyezett N. nevű gyermeket.
A felek az együttélést Magyarországon kezdték meg, ahol a felperes Budapesten saját tulajdonú lakással rendelkezik. Az alperes 1996-tól dolgozott Magyarországon, 1999 végén azonban kedvezőbb feltételek mellett Virginia államban vállalt munkát, ahová őt - megállapodásuk szerint - 2000 májusában a felperes a két gyermekkel követte.
Az alperes az Egyesült Államokban a család számára magas színvonalú életkörülményeket teremtett meg, biztosítva a gyermekek optimális fejlődésének a feltételeit is. A család minden évben két alkalommal Magyarországra utazott és több hétig itt tartózkodtak. Így történt ez 2002 karácsonya előtt is, amikor az alperes a munkájára tekintettel december 25-én visszatért Virginiába, a felperes pedig a visszautazást 2003. január 3-ára beszélte meg az alperessel.
A felperes azonban - miközben látszat - intézkedéseket tett a Virginiába való visszatérés érdekében - úgy döntött, hogy a gyermekekkel végleg Magyarországon marad. Ezt az elhatározását csak 2003. február 28-án közölte az alperessel, miután 2003. február 6-án már a házasság felbontása iránt pert indított és a gyermekek magyarországi iskolai, illetve óvodai elhelyezéséről is gondoskodott.
A házastársak közötti viszony 2003 tavaszára teljesen megromlott, ennek oka a végleges lakóhely megválasztása kérdésében kialakult ellentétes akaratuk volt, melyben semmilyen kompromisszumos megoldást nem tudtak elfogadni.
2003 tavaszáig az alperes úgy gondoskodott a család anyagi ellátásáról, hogy a folyószámlája a felperes számára is hozzáférhető volt, majd ezt a rendelkezését megvonta, és utóbb a közös gyermek tartásához sem járult hozzá.
2003. április 18-án az alperes, mint kérelmező, a T. utónevű gyermek jogellenes külföldre vitele miatt a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alapján eljárást indított a felperes, mint kérelmezett ellen. Ebben az eljárásban a felek ellentéte a végsőkig kiéleződött, a végső döntéseket jogerős határozatok elleni felülvizsgálati eljárásokban a Legfelsőbb Bíróság hozta meg. A 2004. február 3-án kelt végzésében a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye az Egyesült Államokban volt, ezért elhozatala jogellenesnek minősült, a visszatérés tárgyában azonban a jogerős végzést hatályon kívül helyezte, majd a 2004. szeptember 14-én kelt végzésével a gyermek kiadását az Egyezmény 13. cikkének (1) bekezdése b) pontja alapján megtagadta.
A házassági bontóper és a gyermek visszavitele iránti peren kívüli eljárás 2003. április 18. és 2004. szeptember 14. napjai között párhuzamosan folyt.
Az alperes és a gyermek közti kapcsolattartás 2003 októberétől úgy alakult, hogy annak tárgyában az apa a magyarországi látogatásait megelőzően a bíróságtól kérte ideiglenes intézkedés meghozatalát. A bíróság minden alkalommal ideiglenes intézkedéssel döntött úgy, hogy az alperes két-három egymás követő napon néhány órára a kisfiút a kapcsolattartás céljából elviheti, bár a felperes a kérelmekre tett észrevételeiben következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a találkozások az ő lakásán történjenek. Ennek ellenére a számos ideiglenes intézkedéssel rendezett kapcsolattartás az esetek többségében az azokban foglaltak szerint megvalósult.
A felperes a kapcsolattartás helyének korlátozása érdekében arra hivatkozott, hogy a gyermek nem tud angolul, az apa nem beszél magyarul, így a szükséges kommunikációs nehézségek a gyermeket fokozottan megterhelik, ennek igazolására logopédiai véleményt csatolt.
A másodfokú bíróság által beszerzett igazságügyi pszichológus szakértői vélemény szerint a gyermeket mindkét szülő őszintén szereti, a felperes nevelési készsége azonban kedvezőbb és a gyermekben megerősödött az anyához és féltestvéréhez való kötődés, így elhelyezése a felperesnél kedvezőbb. Az apai kapcsolattartással összefüggésben a szakértői vélemény azt tartalmazza, hogy az csupán kellemes programokat és ajándékokat jelent a gyermek számára, de nem javasolható, hogy T. az apával külföldre utazzék, az csupán érettebb, döntésre képes korában kívánatos, amikor "maga is akarja a hosszabb távollétet, és amikor legalább képes lesz az apával megértetni magát".
Peres adat egyébként, hogy T. 2003 tavaszáig angol nyelvű óvodába járt, a gyermek környezetében mindenki, így az anyja és féltestvére is jól beszéli az angol nyelvet, ennek ellenére az anya a gyermek alapszintű nyelvtudása érdekében sem tesz semmit.
A felperes keresetében a házasság felbontását, a közös kiskorú gyermek nála való elhelyezését és a kapcsolattartás rendezését kérte. Az alperes viszontkeresete a házasság felbontására, a gyermek nála történő elhelyezésére és a kapcsolattartás szabályozására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a házasságot felbontotta, a gyermeket a felperesi anyánál helyezte el, és feljogosította az alperest, hogy átlagosan kéthavonta "három folyamatos napon" napi három óra időtartamban kapcsolatot tartson a gyermekkel az anya lakóhelyén.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, elsődlegesen a kisfiú nála való elhelyezése, másodlagosan a kapcsolattartás módjának, helyének megváltoztatása érdekében.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a gyermekelhelyezésre vonatkozó részében helybenhagyta, a kapcsolattartás rendjét azonban megváltoztatta. Kimondta, hogy a folyamatos kapcsolattartás keretei között 2006. szeptember 1-jétől kezdődően az alperes minden hónapban négy egymást követő napon a kezdőnap reggelének 9 órájától a zárónap délután 18 órájáig a gyermeket az anya lakásáról elviheti, és szabályozta az ezzel összefüggő részletkérdéseket. Az időszakos kapcsolattartás körében rendelkezett a páros ünnepeken gyakorolható elvitel jogáról, továbbá 2006 nyarától biztosította az alperes részére a nyári kapcsolattartást három heti időtartamra, minden nap reggel 9 órától délután 18 óráig, 2007. január 1-jétől pedig minden évben nyáron egy hónap időtartamban folyamatosan, azzal a korlátozással, hogy az elvitelre is kiterjedő kapcsolattartás jogát az alperes Magyarország területén jogosult gyakorolni. Ezt meghaladóan a személyes érintkezés nélküli kapcsolattartást szabályozta, és megkereste az illetékes Gyermekjóléti Szolgálatot a gyermek érdekének figyelemmel kísérése végett.
A kapcsolattartásra vonatkozó döntésének indokolásában utalt a Csjt. 92. §-ának (1) bekezdésében írt szülői és gyermeki jogokra, illetve szülői kötelezettségekre. A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 27. §-ának (6) bekezdését idézve rámutatott, hogy a perbeli esetben nem kétséges, hogy az alperes semmiféle felróható magatartást nem tanúsított, így nem volt helye az apai kapcsolattartás olyan tartalmú korlátozásának, mely csak a felperes lakásán tette lehetővé a kapcsolattartási jog gyakorlását. Megállapította, hogy a másodfokú eljárásban némi előrelépés következett be, hiszen az alperes már nem a felperes lakásán látogatta a gyermeket, hanem elvitte magával, és a felperes ekkor már nem akadályozta a kapcsolattartást, jóllehet tevőlegesen ekkor sem vett részt a kommunikációs probléma megoldásában. A pszichológus szakértő megállapítása szerint a kommunikációs nehézségek ellenére is az apa és a gyermek között szeretetteljes kapcsolat alakult ki.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az apai kapcsolattartás módjának, mértékének meghatározásánál elsődleges szempontként a gyermek érdekére volt figyelemmel, de a konkrét szabályok kialakításánál értékelte az adott ügy egyedi jellegzetességeit is. Álláspontja szerint a fokozatosság és a segítő, támogató hozzáállás mellett a gyermekek igen hamar, akár már kisiskolás korukban is képesek megszerezni olyan szintű nyelvtudást, amellyel idegen nyelvi környezetben is biztonsággal tudnak mozogni, de hogy ez a perbeli gyermek esetében konkrétan mikor következik be, jelenleg nem belátható. Ezért egyenlőre a magyarországi helyszínt találta alkalmasnak a kapcsolattartások lebonyolítására.
A jogerős ítélet ellen az időszakos kapcsolattartás helyének és módjának kijelölése miatt az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, elsődlegesen az említett döntés megváltoztatása, másodlagosan e tárgyban a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt bíróságok új eljárásra utasítása érdekében.
Álláspontja szerint a sérelmezett rendelkezés meghozatala során a bíróságok eljárási és anyagi jogszabálysértéseket követtek el.
Eljárási szabálysértésként a jelen perben, de a gyermekelviteli eljárás folyamatban léte alatt az elsőfokú bíróság által hozott ideiglenes intézkedéseket említette, hivatkozott arra is, hogy az ügyben véleménye szerint elfogult bíró járt el, továbbá sérelmezte, hogy a bíróságok a bizonyítékok okszerűtlen és kellően meg nem indokolt, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését sértő módon értékelték a bizonyítékokat, amikor a gyermek elvitelének jogát Magyarország területére korlátozták. A Pp. 206. §-a (1) bekezdésének törvénysértő alkalmazása az érdemi döntésre kihatással volt, mert a bíróság figyelmen kívül hagyta az anya negatív közrehatását abban, hogy az alperes és a gyermek között zavartalan, megfelelő kommunikáció nem alakulhatott ki, ezzel pedig a gyermek "mindenekfelett álló érdeke" sérelmet szenvedett.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult, érvei közt megismételte azt a per során mindvégig hangoztatott szempontot, hogy a gyermek nem tud angolul és számára az angol nyelv tanulása - ami a kapcsolattartások során meghatározó jelentőségű - szakértői vélemény szerint nem javasolt, továbbá azt az aggályát juttatta kifejezésre, hogy a gyermek külföldre vitele esetén a Magyarországra történő visszahozatalát az alperes megtagadná.
A felülvizsgálati kérelem a nyári időszakos kapcsolattartás helyszínének meghatározása tárgyában alapos.
A rendkívüli perorvoslat során a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett eldönteni, hogy az alperes és a gyermek közti nyári időszakos kapcsolattartásnak Magyarország területére korlátozása jogszabálysértő-e, vagy sem.
A fenti kérdésben az alperes alaptalanul hivatkozott eljárási jogi szabálysértésekre, mivel azok a fellebbezési eljárásban hozott megváltoztató határozatok folytán részben elhárultak, illetve az ügy érdemi eldöntésére nem voltak kihatással.
A gyermek és a szülő közti kapcsolattartást rendező anyagi jogi szabályozást a Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése tartalmazza a következők szerint: " a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermekétől különélő szülő joga és kötelessége, hogy a gyermekével kapcsolatot tartson fenn, vele rendszeresen érintkezzen (a kapcsolattartás joga). A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani".
A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 27. §-ának (1) bekezdése szól a kapcsolattartás céljáról, azt a gyermek és a szülő közötti családi kapcsolat fenntartásában, illetve az arra jogosult szülő részéről a gyermek nevelésének, fejlődésének folyamatos figyelemmel kísérésében és elősegítésében jelöli meg. Az R. 27. §-ának (2) bekezdése rögzíti a kapcsolattartási jog formáit folyamatos és időszakos kapcsolattartásként a gyermek elvitelének jogával és visszaadásának kötelezettségével, a gyermek tartózkodási helyén történő látogatásával és egyéb, nem közvetlen érintkezés lehetővé tételével.
Az idézett jogszabályok nem tartalmaznak tilalmat a gyermek külföldre vitelével kapcsolatban. A kapcsolattartás helyére nézve hozandó döntésnél ugyanakkor az általános szabályok, jogelvek, valamint a Magyarországra és a különélő szülő államára vonatkozó nemzetközi egyezmények is irányadók.
A Gyermekek Jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény - melynek az 1991. évi LXIV. törvénnyel történt kihirdetéssel Magyarország, valamint az Egyesült Államok is részese - 9. cikkének 3. pontjában rögzíti, hogy az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a mindkét szülőjétől vagy ezek egyikétől külön élő gyermeknek azt a jogát, hogy személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tarthasson fenn mindkét szülőjével, kivéve, ha ez a gyermek mindenekfelett álló érdekével ellenkezik. Az Egyezmény 10. cikkének 2. pontja megfogalmazza, hogy annak a gyermeknek, akinek szülei különböző államokban bírnak állandó lakóhellyel, joga van - kivételes körülményektől eltekintve - mindkét szülőjével rendszeresen személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést fenntartani. Ennek megvalósítására, valamint az Egyezményben a részes államokra a 9. cikk (1) bekezdése értelmében háruló kötelezettségeknek megfelelően, a részes államok tiszteletben tartják a gyermeknek és szüleinek azt a jogát, hogy bármely országot, beleértve a sajátjukat is, elhagyják és visszatérjenek saját országukba. Bármely ország elhagyásának joga csak a törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak vethető alá, amely az állam biztonságának, a közrendnek, a közegészségügynek, a közerkölcsnek, valamint mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek és amelyek összhangban vannak az Egyezményben elismert egyéb jogokkal.
A New Yorki Egyezményben foglalt elveket Magyarország fenntartás nélkül fogadta el, így az abban foglaltakat a konkrét ítélkezés során alkalmazni kell.
A Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában, 1980. október 25. napján kelt szerződés Magyarország 1986. évi csatlakozása óta a belső jog részévé vált. Virginia állam a Hágai Gyermekelviteli Szerződésnek szintén részese, ennek megfelelően a Virginia Államközösség Bírósága a 2003. november 5-én kelt határozatában a magyarországi bíróság joghatóságát elismerte azzal, hogy a felekkel kapcsolatos válás, gyermekelhelyezés, kapcsolattartás és gyermektartás ügyében a Virginiai Bíróság "hatáskörét" nem kívánja gyakorolni.
A fentiekből következik, hogy mind Magyarországra, mind Virginia államra vonatkozik a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény, melynek 1. cikke b) pontjában meghatározza azt a célt, hogy a gyermekek feletti felügyeletet, illetve a "láthatás" gyakorlására szolgáló - az egyik szerződő állam jogrendszeréből folyó - jogot a többi államban tiszteletben tartsák, az 5. cikk b) pontja szerint pedig a "láthatási jog" magában foglalja a gyermek szokásos tartózkodási helyéről egy másik helyre, korlátozott időtartama történő elvitelének jogát. Az Egyezmény 1. és 7. cikkei a részes államok együttműködését írják elő mind a visszavitel, mind a láthatási jog elősegítése tárgyában, ami a kapcsolattartással összefüggő jogerős döntés végrehajtása során felmerülő problémák megoldásának kölcsönös kötelezettségét is biztosítja.
A fenti rendelkezések egybevetésével nem kétséges, hogy a hazai jog és az említett nemzetközi egyezmények egybevetése alapján általános szabály az, hogy a külföldön élő szülő kapcsolattartási jogának gyakorlása - kivételes körülményektől eltekintve - nem korlátozható annak az országnak a területére, ahol a gyermeket jogerős bírói ítélettel elhelyezték.
Ennek a jogelvnek megfelelően döntött a Legfelsőbb Bíróság is a 418. számú Elvi Határozatában (EBH 2001/1.), melyben leszögezte, hogy a gyermeknek nemzetközi egyezményekben deklarált alkotmányos joga, hogy különélő szülőjével kapcsolatot tarthasson akkor is, ha más országban él. Ugyanezen tartalommal fogalmazta meg állásfoglalását a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gyermek- és Ifjúságpolitikai Főosztálya a gyámhatóságok irányában (2005), eszerint: amennyiben a kapcsolattartás szabályozása iránt folyik eljárás, a magyar hatóság a szülők erre irányuló egyezsége hiányában is megjelölheti az időszakos kapcsolattartás helyszíneként a szülő másik országban lévő lakóhelyét a zavartalan kapcsolattartás, a különélő szülő családjának, körülményeinek megismerése céljából.
Az alapul szolgáló ügyben eljárt bíróságok kellő indok nélkül, megalapozatlanul jutottak arra a következtetésre, hogy a gyermek angol nyelvtudásának hiánya olyan kivételes különös körülménynek tekintendő, mely kizárja, hogy az édesapja néhány hétre a külföldön lévő lakóhelyére vigye, ezért döntésük jogszabálysértő.
A Csjt. 1. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy e törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekeire figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni. Ezt a rendelkezést a New York-i Gyermekjogi Egyezmény 18. cikkének 1. pontjában foglalt azon elvárással összevetve kell alkalmazni, hogy a szülőknek közös a felelősségük a gyermek neveléséért és fejlődésének biztosításáért ..., őket cselekedeteikben mindenekelőtt a gyermek "mindenekfelett álló érdekének" (best interest) kell vezetni.
A gyermek érdekét azonban távlatilag, a jövőre nézve is értékelni kell, a gyermek érdeke nem szűkíthető le egy adott, rövidebb időszakra, melyben a gyermeknek esetleg átmeneti nehézségeket kell leküzdenie. Ezért a döntésnél nem lehet meghatározó a perbeli logopédiai vélemény, mely a gyermek rendkívül jó értelmi képessége és magas szintű kreativitása ellenére az iskolarendszerű angol tanítást nem tartja időszerűnek, hiszen az apai kapcsolattartás során a gyermek nem kötelességszerűen, nem iskolai rendszerben, hanem természetes körülmények között, fokozatosan sajátíthatja el az amerikai állampolgárságának megfelelő angol nyelv alapjait.
A pszichológus szakértői vélemény rögzíti, hogy a gyermek az apát szereti, de a kommunikáció hiánya a gyermek felnövekvésével arányosan egyre lazább és felszínesebb kapcsolatot eredményez, majd megfelelő indok nélkül, részben ezzel ellentmondásosan jut a szakértő arra a következtetésre, hogy egyenlőre nem javasolható, hogy T. az apával külföldre utazzék, erre csak a gyermek döntésre érett korában kerülhet sor, amikor ezt már maga is kívánja. Az alperesnek a jelenlegi és korábbi magatartásából nem vonható le olyan következtetés, hogy a külföldön gyakorolható időszakos kapcsolattartás során fokozott szülői felelősségét nem ismerné fel, így kellő megalapozottsággal várható el tőle, hogy a néhány hetes külföldi tartózkodást gyermeke számára megkönnyítse, és a lehetséges eszközökkel a kapcsolattartás céljának megfelelően alakítsa. A gyermek-szülő közti kapcsolat pszichológus szakértő által jelzett, várható lazulása és a felperesnek a probléma megoldásával való szembenállása éppen azt teszi szükségessé, hogy az alperes és a gyermek közti szorosabb, az apai környezet megismerését is lehetővé tevő kapcsolattartás mielőbb megkezdődjék, ennek halogatása ugyanis - éppen a pszichológus-szakértői véleményt alapul véve - a kapcsolat elszegényedéséhez, kiüresedéséhez vezethet, melynek következtében a gyermek már nyilvánvalóan nem fogja igényelni az apával való kapcsolatot.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta a felperesnek a felülvizsgálati eljárásban hangoztatott azt az aggályát, hogy a külföldön gyakorolt kapcsolattartás esetén a gyermek véglegesen külföldön maradhat. Az ismertetett nemzetközi egyezmények garanciáit erősíti meg az igazságügyi miniszter 1986. február 28-án közzétett "viszonossági nyilatkozata", (IK 1986/2.) mely Virginia állam vonatkozásában is deklarálja a gyermekelhelyezési és láthatási igények érvényesítésében és határozatok végrehajtásában az államok együttműködését.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság azon intézkedésével, mellyel megkereste a XII. Kerületi Gyermekjóléti Szolgálatot a gyermek sorsának figyelemmel kísérése végett, mert ez lehetőséget teremt arra is, hogy a gyermekben a külföldi utazással kapcsolatban környezeti hatásra kialakult ellenérzést szükség esetén szakértő bevonásával oldja fel.
A Legfelsőbb Bíróság az utazásra való kellő felkészítés érdekében határozta meg az alperes 30 napos, előzetes értesítési kötelezettségét, és a felek egymás közti viszonyában kötelezte a felperest a gyermek szükséges ingóságai mellett az érvényes úti okmányainak - amelyek felett egyébként a külföldre utazásáról szóló 1998. évi XII. törvény 19. § (3) bekezdése és a 101/1998. (V. 22.) Korm. rendelet 17. §-ának (3) bekezdése értelmében a felügyeletet gyakorló szülő rendelkezik - az átadására.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint megváltoztatta és a nyári időszakos kapcsolattartás helyének Magyarország területére történő korlátozását megszüntette.