BH 2007.12.412 A Magyarországon élő szülőnél elhelyezett gyermek és a külföldön élő szülő közötti kapcsolattartás - ha kivételes körülmények a gyermek érdekében nem indokolják - nem korlátozható az ország területére [Csjt. 92. §; 1991. évi LXIV. tv. 1. §; 149/1997. Korm. r. 27. §].

A magyar-angol állampolgárságú felperes és az amerikai állampolgárságú alperes Magyarországon kötöttek házasságot, melyből 2000. február 3-án T. M. utónevű gyermekük született, aki magyar-amerikai állampolgár.

A házastársak életközösségük fennállása alatt közös háztartásukban nevelték a felperes előző házasságából 1994-ben született és a felperesnél elhelyezett N. nevű gyermeket.

A felek az együttélést Magyarországon kezdték meg, ahol a felperes Budapesten saját tulajdonú lakással rendelkezik. Az alperes 1996-tól dolgozott Magyarországon, 1999. végén azonban kedvezőbb feltételek mellett Virginia államban vállalt munkát, ahová őt - megállapodásuk szerint - 2000 májusában a felperes a két gyermekkel követte.

Az alperes az Egyesült Államokban a család számára magas színvonalú életkörülményeket teremtett meg, biztosítva a gyermekek optimális fejlődésének a feltételeit is. A család minden évben két alkalommal Magyarországra utazott és több hétig itt tartózkodtak. Így történt ez 2002. karácsonya előtt is, amikor az alperes a munkájára tekintettel december 25-én visszatért Virginiába, a felperes pedig a visszautazást 2003. január 3-ára beszélte meg az alperessel.

A felperes azonban - miközben látszat - intézkedéseket tett a Virginiába való visszatérés érdekében - úgy döntött, hogy a gyermekekkel végleg Magyarországon marad. Ezt az elhatározását csak 2003. február 28-án közölte az alperessel, miután 2003. február 6-án már a házasság felbontása iránt pert indított és a gyermekek magyarországi iskolai, illetve óvodai elhelyezéséről is gondoskodott.

A házastársak közötti viszony 2003 tavaszára teljesen megromlott, ennek oka a végleges lakóhely megválasztása kérdésében kialakult ellentétes akaratuk volt, melyben semmilyen kompromisszumos megoldást nem tudtak elfogadni.

2003 tavaszáig az alperes úgy gondoskodott a család anyagi ellátásáról, hogy a folyószámlája a felperes számára is hozzáférhető volt, majd ezt a rendelkezését megvonta, és utóbb a közös gyermek tartásához sem járult hozzá.

2003. április 18-án az alperes, mint kérelmező, a T. utónevű gyermek jogellenes külföldre vitele miatt a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alapján eljárást indított a felperes, mint kérelmezett ellen. Ebben az eljárásban a felek ellentéte a végsőkig kiéleződött, a végső döntéseket jogerős határozatok elleni felülvizsgálati eljárásokban a Legfelsőbb Bíróság hozta meg. A 2004. február 3-án kelt végzésében a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye az Egyesült Államokban volt, ezért elhozatala jogellenesnek minősült, a visszatérés tárgyában azonban a jogerős végzést hatályon kívül helyezte, majd a 2004. szeptember 14-én kelt végzésével a gyermek kiadását az Egyezmény 13. cikkének (1) bekezdése b) pontja alapján megtagadta.

A házassági bontóper és a gyermek visszavitele iránti peren kívüli eljárás 2003. április 18. és 2004. szeptember 14. napjai között párhuzamosan folyt.

Az alperes és a gyermek közti kapcsolattartás 2003 októberétől úgy alakult, hogy annak tárgyában az apa a magyarországi látogatásait megelőzően a bíróságtól kérte ideiglenes intézkedés meghozatalát. A bíróság minden alkalommal ideiglenes intézkedéssel döntött úgy, hogy az alperes két-három egymás követő napon néhány órára a kisfiút a kapcsolattartás céljából elviheti, bár a felperes a kérelmekre tett észrevételeiben következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a találkozások az ő lakásán történjenek. Ennek ellenére a számos ideiglenes intézkedéssel rendezett kapcsolattartás az esetek többségében az azokban foglaltak szerint megvalósult.

A felperes a kapcsolattartás helyének korlátozása érdekében arra hivatkozott, hogy a gyermek nem tud angolul, az apa nem beszél magyarul, így a szükséges kommunikációs nehézségek a gyermeket fokozottan megterhelik, ennek igazolására logopédiai véleményt csatolt.

A másodfokú bíróság által beszerzett igazságügyi pszichológus-szakértői vélemény szerint a gyermeket mindkét szülő őszintén szereti, a felperes nevelési készsége azonban kedvezőbb és a gyermekben megerősödött az anyához és féltestvéréhez való kötődés, így elhelyezése a felperesnél kedvezőbb. Az apai kapcsolattartással összefüggésben a szakértői vélemény azt tartalmazza, hogy az csupán kellemes programokat és ajándékokat jelent a gyermek számára, de nem javasolható, hogy T. az apával külföldre utazzék, az csupán érettebb, döntésre képes korában kívánatos, amikor "maga is akarja a hosszabb távollétet, és amikor legalább képes lesz az apával megértetni magát".

Peres adat egyébként, hogy T. 2003 tavaszáig angol nyelvű óvodába járt, a gyermek környezetében mindenki, így az anyja és féltestvére is jól beszéli az angol nyelvet, ennek ellenére az anya a gyermek alapszintű nyelvtudása érdekében sem tesz semmit.

A felperes keresetében a házasság felbontását, a közös kiskorú gyermek nála való elhelyezését és a kapcsolattartás rendezését kérte. Az alperes viszontkeresete a házasság felbontására, a gyermek nála történő elhelyezésére és a kapcsolattartás szabályozására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a házasságot felbontotta, a gyermeket a felperesi anyánál helyezte el, és feljogosította az alperest, hogy átlagosan kéthavonta "három folyamatos napon" napi három óra időtartamban kapcsolatot tartson a gyermekkel az anya lakóhelyén.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, elsődlegesen a kisfiú nála való elhelyezése, másodlagosan a kapcsolattartás módjának, helyének megváltoztatása érdekében.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a gyermekelhelyezésre vonatkozó részében helybenhagyta, a kapcsolattartás rendjét azonban megváltoztatta. Kimondta, hogy a folyamatos kapcsolattartás keretei között 2006. szeptember 1-jétől kezdődően az alperes minden hónapban négy egymást követő napon a kezdő nap reggelének 9 órájától a zárónap délután 18 órájáig a gyermeket az anya lakásáról elviheti, és szabályozta az ezzel összefüggő részletkérdéseket. Az időszakos kapcsolattartás körében rendelkezett a páros ünnepeken gyakorolható elvitel jogáról, továbbá 2006 nyarától biztosította az alperes részére a nyári kapcsolattartást három heti időtartamra, minden nap reggel 9 órától délután 18 óráig, 2007. január 1-jétől pedig minden évben nyáron egy hónap időtartamban folyamatosan, azzal a korlátozással, hogy az elvitelre is kiterjedő kapcsolattartás jogát az alperes Magyarország területén jogosult gyakorolni. Ezt meghaladóan a személyes érintkezés nélküli kapcsolattartást szabályozta, és megkereste a Budapesti Gyermekjóléti Szolgálatot a gyermek érdekének figyelemmel kísérése végett.

A kapcsolattartásra vonatkozó döntésének indokolásában utalt a Csjt. 92. §-ának (1) bekezdésében írt szülői és gyermeki jogokra, illetve szülői kötelezettségekre. A 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 27. §-ának (6) bekezdését idézve rámutatott, hogy a perbeli esetben nem kétséges, hogy az alperes semmiféle felróható magatartást nem tanúsított, így nem volt helye az apai kapcsolattartás olyan tartalmú korlátozásának, mely csak a felperes lakásán tette lehetővé a kapcsolattartási jog gyakorlását. Megállapította, hogy a másodfokú eljárásban némi előrelépés következett be, hiszen az alperes már nem a felperes lakásán látogatta a gyermeket, hanem elvitte magával, és a felperes ekkor már nem akadályozta a kapcsolattartást, jóllehet tevőlegesen ekkor sem vett részt a kommunikációs probléma megoldásában. A pszichológus szakértő megállapítása szerint a kommunikációs nehézségek ellenére is az apa és a gyermek között szeretetteljes kapcsolat alakult ki.