A Kúria Mfv.10851/2012/4. számú precedensképes határozata munkabér (ELMARADT munkabér) tárgyában. [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 13. §, 117. §, 129. §, 148. §] Bírók: Stark Marianna, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina, Tálné dr. Molnár Erika

A határozat elvi tartalma:

Az eljárt bíróságok helyesen minősítették a perbeli kiállási időket olyan munkaidőnek nem minősülő rendelkezésre állási időknek, melyre az ügyelet esetén járó, a munkabér 40 %-ának megfelelő díjazás jár. 820/85/EGK rendelet 561/2006/EK rendelet 2003/88/EK irányelv 1992. XXII. Tv. 117. § (1) a), 1992. XXII. Tv. 129. §, 1992. XXII. Tv. 148. §, 1988. I. Tv. 18/A. §, 1988. I. Tv. 18/B. §, 1988. I. Tv. 18/C. §, 1988. I. Tv. 18/D. §, 1988. I. Tv. 18/E. §, 1988. I. Tv. 18/F. §, 1988. I. Tv. 18/G. §, 1988. I. Tv. 18/H. §, 1988. I. Tv. 18/I. §, 1988. I. Tv. 18/J. §

***********

Mfv.II.10.851/2012/4.szám

A Kúria a dr. Tóth Edina ügyvéd által képviselt I. rendű és CXLVII. rendű felpereseknek - a dr. Németh Tamás ügyvéd által képviselt ... Zrt. alperes ellen elmaradt munkabér megfizetése iránt a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróságon 3.M.558/2009. szám alatt megindított és a Zala Megyei Bíróság 4.Mf.20.359/2011/5. számú részítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen az I. rendű és a CXLVII. rendű felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Kúria a Zala Megyei Bíróság 4.Mf.20.359/2011/5. számú részítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi az I. és a CXLVII. rendű felpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg egyenként az alperesnek 10.000,- Ft (Tízezer forint) és 2.700,- Ft (Kettőezer-hétszáz forint) áfa felülvizsgálati eljárási költséget.

A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.

I n d o k o l á s

A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság 3.M.558/2009/54. számú ítéletével az I., XVI., CXLVII., valamint CLXXVIII. rendű felperesek keresetét elutasította.

A felülvizsgálati eljárásban érintett I. rendű felperes 1995. augusztus 15-től 2007. november 28-ig, a CXLVII. rendű felperes 1997. november 17-től 2008. augusztus 28-ig állt az alperessel munkaviszonyban, autóbuszvezető munkakörben. A felülvizsgálati eljárás tárgyát képező körben az I. rendű felperes 1.983.030,- Ft elmaradt munkabér és 75.698,- Ft pótlékkülönbözet, míg a CXLVII. rendű felperes 1.418.007,- Ft elmaradt munkabér és 113.095,- Ft pótlékkülönbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetüket arra alapították, hogy az alperes a munkára való jelentkezésük időpontjától a munkahelyről való távozásuk időpontjáig terjedő időszakra nem számolta el a teljes munkabérüket.

A megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes a munkavégzése során 50 km alatti, míg a CXLVII. rendű felperes 50 km feletti járathosszúságú fordákat teljesített. Az alperes munkaidőként ismerte el és a munkaszerződés szerinti munkabért fizette ki a vezetéssel töltött időre, a vezetéshez kapcsolódó egyéb kiegészítő tevékenységek ellátásának idejére, a Kollektív Szerződés által meghatározott átalány-időkre, a 20 percet meg nem haladó egyéb munkahelyen töltött munkaközi szünetekre. Az egyes járatok közötti, átalány-munkaidővel le nem fedett, 20 percet meghaladó időtartamok tekintetében a felperesek részére a besorolási alapbérük 40 %-a került elszámolásra és megfizetésre.

Ezen úgynevezett rendelkezésre állási idők tartama alatt a felpereseknek lehetőségük volt az általuk vezetett autóbusz elhagyására, munkavégzési kötelezettségük nem volt, idejükkel gyakorlatilag szabadon rendelkeztek, csupán annyi kötelezettségük volt, hogy munkára képes állapotban készen kellett állniuk arra, hogy a következő járat teljesítéséhez szükséges munkavégzést megkezdhessék, illetve szükség esetén a munkáltató utasítása alapján egyéb munkát végezzenek. Kötelezettségük volt továbbá, hogy ezen időszakban telefonon elérhetőek legyenek, távozásukkor közölniük kellett, hogy a rendelkezésre állási idő alatt hol fognak tartózkodni.

A Közúti Közlekedési Alágazatban Megkötött Kollektív Szerződés (ÁKSZ) 11. Cikke tartalmazza az 50 km vonalhosszt meghaladó területen dolgozó forgalmi utazókra vonatkozó rendelkezéseket. Ezen Cikk 7. pontjának (1) bekezdése szerint rendelkezésre állási idő minden olyan idő, amely nem minősül munkaidőnek és pihenőidőnek, amely során a munkavállalónak nem kell a munkahelyén tartózkodnia, de készen kell állni a jármű vezetésének megkezdésére, folytatására, illetve egyéb munka elvégzésére. Az ÁKSZ 50 km vonalhosszat meg nem haladó területen dolgozó forgalmi utazókra vonatkozó 12. Cikkének 2. pontja szerint az ennek hatálya alá tartozó munkavállalókra a rendelkezésre állási idő 11. Cikk 7. pontja szerinti szabályai kizárólag helyi, munkahelyi kollektív szerződés rendelkezése alapján alkalmazható. Az ÁKSZ 13. Cikk 6. pontjának (2) bekezdése szerint rendelkezésre állási időre az Mt. 148. §-ában, az ügyeletre megállapított díjazás jár. Az alperesnél megkötött Kollektív Szerződés (KSZ) VI. rész 14. pontja szerint a rendelkezésre állási idő díjazása a személyi besorolási alapbér legalább 40 %-ának felel meg. A KSZ 2. számú melléklet B/4. pontja értelmében a rendelkezésre állási idő (amely nem minősül munkaidőnek) az ÁKSZ-ben foglaltakon túl minden olyan 20 percet meghaladó munkavégzés nélküli idő, amely nem minősül osztott pihenőidőnek, nem minősül munkaidőnek, átalányidőnek, valamint a 20 percet meghaladó összes munkaközi szünet, továbbá több gépjárművezetős járatok esetében a járművet vezető személy mellett, vagy fekvőhelyen eltöltött idő.

A munkaidőkeretben foglalkoztatott felperesek az elmaradt munkabér és túlmunkabér iránti igényük tekintetében arra hivatkoztak, hogy az úgynevezett rendelkezésre állási idő tartama alatt ténylegesen a munkahelyüket nem hagyhatták el, ezen idő alatt munkát végeztek, ezért ennek megfelelő munkabérre és a rendkívüli munkavégzés ellenértékére jogosultak.

A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában megállapította, hogy a felperesek a munkájukat úgynevezett fordák alapján végezték, amely fordák tartalmazták az általuk teljesítendő útvonalat, a munkaidő beosztására vonatkozó adatokat és előírásokat. Ezért nem fogadta el a felperesek állítását, miszerint nem ismerték a rendelkezésre állási idő mibenlétét, annak pontos tartamát a fordákon belül. A bizonyítási eljárás eredményeként a munkaügyi bíróság azt állapította meg, hogy egyes fordákat a felperesek huzamosabb ideig teljesítették, ezek időszakonként, akár havonta nem változtak, így az azok alapján munkában töltendő időkkel, illetve a fordák szerinti időbeosztással külön, eseti tájékoztatás nélkül is tisztában kellett lenniük.

A munkaügyi bíróság a bizonyítási teher szabályára utalva nem találta bizonyítottnak, miszerint a rendelkezésre állási idők tartama alatt a felperesek ténylegesen munkát végeztek. A tanúvallomásokból kitűnően a rendelkezésre állási idő alatt legfeljebb olyan munkavégzés merült fel a felperesek részéről, melyet az alperes átalány-idővel vett számításba és ekképpen munkaidőként ismerte el. Az egyes járatok közötti rendelkezésre állási időkben a felperesek ténylegesen a munkahelyüket elhagyhatták. Esetenként ugyan előfordult, hogy helyettesítés céljából vezetniük kellett, azonban ilyen időszakokra megkapták a teljes munkabérüket.