A Tatabányai Törvényszék Mf.20004/2016/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 78. §, 164. §, 182. §, 206. §, 221. §, 253. §, 254. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Bartus Erika, Gáll Attila Gábor, Zemplényiné dr. Tamás Mária

Tatabányai Törvényszék

2.Mf.20.004/2016/3. szám

A Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Lehőcz József (....................................) ügyvéd által képviselt ......... (.................................) felperesnek a dr. Bódai Ügyvédi Iroda (dr. Bódai Levente ügyvéd, ................................) által képviselt ....................... (............................) alperessel szemben kártérítés megfizetése tárgyában indított perében a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. december 01. napján meghozott ..M.../..../... számú ítéletével szemben az alperes által 81. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A törvényszék kötelezi az alperest, 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 92.890,-Ft (azaz: kilencvenkettőezer-nyolcszázkilencven forint) másodfokú perköltséget, mint ügyvédi munkadíjat. A peres felek egyéb költségeiket maguk kötelesek viselni.

Az ítélettel szemben fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest;

- 15 napon belül fizessen meg felperes részére 1.629.784,- Ft keresetveszteséget, valamint ezen összeg után 2014.01.01-től a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatot;

- 2015.12.01-től kezdődően, havonta előre esedékesen, minden hónap 10. napjáig 41.321,- Ft kártérítési járadékot, mint keresetveszteséget;

- 15 napon belül fizessen meg felperes részére 30.000,- Ft ápolási költséget, valamint 60.000,-Ft háztartási költséget;

- 15 napon belül fizessen meg felperes részére 1.500.000,- Ft nemvagyoni kártérítést;

- 15 napon belül fizessen meg felperes részére 136.754,- Ft perköltséget.

Kötelezte az alperest, fizessen meg az állam javára 223.521,- Ft eljárási illetéket, továbbá a Tatabányai Törvényszék javára 141.792,-Ft állam által előlegezett költséget. Megállapította, a fennmaradó 59.417,-Ft összegű eljárási illetéket, továbbá 37.692,-Ft állam által előlegezett költséget az állam viseli. A felperes ezt meghaladó kereseti kérelmét elutasította.

Az ítélettel szemben a törvényben nyitva álló határidőn belül az alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte súlyos eljárási szabálysértés miatt, másodlagosan indítványozta a másodfokú eljárásban a bizonyítás kiegészítését és az 1952. évi III. törvény (Pp.) 182.§ (3) bekezdése alapján új szakértő kirendelését, a perbeli szakértő, valamint a magánszakértő szakvéleménye között mutatkozó ellentétek tisztázása érdekében, illetve az ellentétek feloldását követően kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását. Teljes perköltségigénye volt felperessel szemben. Fellebbezésére 298.000,-Ft illetéket lerótt bélyegben.

Fellebbezésének indokolásában a Pp.164.§, a Pp. 182.§ (3) és a Pp. 221.§ (1) bekezdésének sérelmét állította, melynek következtében az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat tévesen állapította meg és abból tévesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy a balesetet a bejárati lépcső egyik lépcsőjének kilazult téglája okozta. A bizonyítékok értékelésével összefüggésben rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelően értékelte Rné Sz.A., W.N.M., B.K., H.B. tanúk vallomásait, akik mindegyike arról adott számot tanúvallomásában, hogy kilazult lépcsőfok elemről nem volt tudomásuk, nem emlékeztek olyan hivatkozásra sem a felperestől, sem más személytől, hogy nem volt megfelelő a lépcső állapota. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperes a balesettel kapcsolatban olyan tartalmú nyilatkozatokat tett, "én olyat nem mondtam..., hogy a lépcső megbillent volna; én nem emlékszem arra, hogy mozgott volna az az elem, amelyre ráléptem;...nem emlékszem, hogy olyat éreztem volna, amikor a lépcsőfokra felléptem, hogy az billeg;...én akkor nem is gondoltam, hogy a lépcső miatt történt a baleset, illetve én most sem tudom, hogy mitől történt ez a baleset". Előadta továbbá, hogy a baleseti ambulancián készített ambuláns lapok szerint "a felperes bal térde megbicsaklott; megcsúszott, illetve megbotlott" kifejezéseket rögzítették. Mindezek alapján megalapozatlan az az elsőfokú bíróság által tett azon megállapítás, hogy a baleset bekövetkezésének az oka az volt, hogy a felperes instabil lépcsőfokra lépett.

Hivatkozott e körben arra is a fellebbezés, hogy az elsőfokú bíróság lényegesen megszegte a Pp. 221.§ (1) bekezdésében megjelölt indokolási kötelezettségét, nem derül ki az ítélet indokolásából, hogy miként mérlegelte az egyes vallomásokat, milyen szempontok alapján értékelte és vetette össze őket egymással.

Ugyancsak eljárási szabálysértésként jelölte meg, hogy az elsőfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy alperesnek kellett volna a mentesülés érdekében azt bizonyítania, hogy a balesetet nem a kilazult lépcső okozta. Hangsúlyozta, a Pp. 164.§ (1) bekezdése alapján a felperes volt köteles bizonyítani, hogy a baleset a kilazult lépcsőelem következménye, ezért az elsőfokú bíróság eljárása a Pp. 164.§ (1) bekezdésébe ütközik.

Álláspontja szerint a felperes a balesetét nem munkavégzés, vagy a munkavégzéshez szükséges előkészítő, befejező tevékenysége során szenvedte el, az úgynevezett úti balesetnek minősül. Kiemelte azt is, a kárt a munkáltató ellenőrzési körén kívül eső körülmény (a térdízület instabillá válása) okozta, ezzel a munkáltatónak nem kellett számolnia, és nem volt elvárható, hogy ezt a körülményt elkerülje, elhárítsa. Mindezekből következően nem állnak a fenn a kártérítés 2012. évi I. törvény (Mt.) 166.§-ában foglalt feltételei, továbbá az Mt. 166.§ (2) bekezdés a/ pontja szerinti mentesülési ok megállapítható az alperes javára.

Kifejtette, a felperesnek kellett bizonyítania, hogy a keresetkiesés ok-okozati összefüggésben van-e a sérülésével, ezen kötelezettségének sem tudott eleget tenni. A felperes munkaviszonya 2012.09.18. napján, a határozott idő lejártával megszűnt, így a keresetkiesés oka a munkaviszony megszűnése és nem az elszenvedett sérülés. A felperes továbbá nem terjesztett elő bizonyítást arra nézve, hogy alperessel fennállt munkaviszonyának megszűnése után egyáltalán kívánt-e újabb munkaviszonyt létesíteni, illetve azért nem tudott létesíteni munkaviszonyt, mert a balesettel összefüggő sérülései miatt nem tudott munkát vállalni. Hivatkozott továbbá az Mt. 172.§ (1) bekezdésének b/ pontjára is, mely szerint a felperes elvárható magatartás tanúsítása mellett ugyanarra a minimálbérnek megfelelő jövedelemre szert tehetett volna, amelyet az alperesnél elért, így a keresetkiesés megtérítésére vonatkozó igény jogalapja hiányzik. Ugyancsak a felperest terhelő bizonyítási kötelezettség körébe tartozott volna annak bizonyítása is, hogy ténylegesen egy hónapig volt akadályoztatva minden olyan tevékenységben, amely a térdízületek terhelésével járt, hangulatának romlása és az elszenvedett sérülés közötti ok-okozati összefüggés fennálltát, illetve az elvégzett orvosi vizsgálatok megállapításaival szemben azt, hogy valós egészségügyi panaszai fennállnak. Hangsúlyozta, hogy a felperes panaszai nincsenek összefüggésben a perbeli balesettel, ezért az elsőfokú bíróság e körben is tévesen telepítette a bizonyítási terhet alperesre, amellyel szintén megsértette a Pp. 164.§ (1) bekezdés rendelkezéseit.