BH 1997.6.300 Az emberi környezetet szennyező tevékenységgel másnak okozott kár megtérítésére kötelezésnél irányadó szempontok [Ptk. 345. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adva kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 355 680 Ft kártérítést, ennek 1993. szeptember 10. napjától a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő mértékű késedelmi kamatát és 100 000 Ft ügyvédi munkadíjat. Marasztalta az alperest 201 340 Ft feljegyzett kereseti illetékben is. Tényként állapította meg, hogy a felperes hasznosításában lévő Mosoni-Dunán a 8-as folyamkilométer alatti és a Duna torkolatáig terjedő folyamszakaszon - azaz az alperes által üzemeltetett Szennyvíztisztító Telep tisztított szennyvízkivezetője alatti szakaszon - 1993. augusztus 25. és 26. napján minden halfajra kiterjedő halpusztulás következett be. A halpusztulás oka a vízben fellépő oxigénhiány volt. A kár bekövetkezte és az alperes tevékenysége között okozati összefüggés állt fenn. Megfelelő alperesi intézkedés megtételével a kár közvetlen kiváltó oka - az oxigénhiány - elhárítható lett volna, s önmagában az egyéb tényezők - alacsony vízállás, vízelterelés, magas hőmérséklet, árhullám - nem okozott volna kárt. Mindebből azt a jogi következtetést vonta le, hogy az alperes felelőssége a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján fennáll, mivel a kár oka nem az alperes fokozott veszéllyel járó tevékenységi körén kívül keletkezett. A felperes károsulti közrehatása hiányában nem látott alapot a kármegosztásra.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, kérte az ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását és marasztalását a perköltségben. Arra hivatkozott, hogy tevékenysége kizárólag a környezetszennyezés vonatkozásában minősülhet fokozott veszéllyel járó tevékenységnek. A halpusztulást elháríthatatlan külső okok idézték elő; a városi szennyvíztisztító létesítmények időben nem készültek el. Másrészt a Duna elterelése, illetőleg a Mosoni-Dunába jutó csökkentett vízpótlás várható káros környezeti hatásairól az illetékes vízügyi szervek időben tájékoztatták a felettes hatóságaikat, ahol azonban a káresemények bekövetkezéséig semmiféle érdemi intézkedés nem történt. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperes kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, mert a halpusztulás bekövetkezéséről őt nem értesítette, ezért nem volt abban a helyzetben, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye. Álláspontja szerint felmerül a halászati felügyelő felelőssége is, aki a káresemény bekövetkeztének és mértékének megállapításán túlmenően szintén nem tett semmilyen intézkedést.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, s kötelezte az alperest 201 340 Ft fellebbezési illeték és 50 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolásában kifejtettek szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján az alperes kártérítési felelőssége fennáll. A halpusztulás közvetlen kiváltó oka a szennyvízbevezetés volt, ez pedig az alperes tevékenységi körén belül van. A törvény csak a külső elháríthatatlan okot tekinti kimentő oknak. A veszélyes üzemen belül keletkezett elháríthatatlan ok nem mentesít. Márpedig a folyó vízhozamát, amely a szennyezés mértékét alapvetően befolyásolja, nem lehet a szennyezéssel összefüggésben külső oknak minősíteni.

Helytállónak fogadta el a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a tekintetben is, hogy nem találta megállapíthatónak a felperes közrehatását a kár bekövetkezésében. E körben rámutatott arra, hogy az alperest terhelte annak bizonyítása: a felperes felróható módon közrehatott a kár bekövetkeztében. E bizonyítási kötelezettségének az alperes nem tett eleget. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes nem értesítette haladéktalanul a káreseményről az alperest, nem ad alapot a kármegosztásra. A felperes ugyanis nem ismerte a károkozó személyét. Megjegyezte, hogy a szakértői véleményből megállapíthatóan a halpusztulás térsége fölött több szennyvízkibocsátó is volt. Az alperesnek ezen további szennyezők kártérítési felelőssége és kártérítésre való kötelezése iránt módjában áll igényét külön perben érvényesíteni. Vonatkozik ez a halászati felügyelő tevékenységének a megítélésére is.

A másodfokú bíróság jogerős ítélete ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése, a kereset elutasítása és a felperes perköltségben marasztalása iránt. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet azért jogszabálysértő, mert az abban megállapított tényállás hiányos és iratellenes, s ebből eredően a levont jogi következtetése is téves. Az alperes számára elháríthatatlan külső oknak minősül az, hogy kormányzati döntés következtében a Mosoni-Dunába jutó víz mennyiségét csökkentették, és erről őt nem értesítették.

A felülvizsgálati kérelem szerint az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a halpusztulás közvetlen oka elhárítható lett volna megfelelő alperesi intézkedés megtételével, csak akkor állná meg a helyét, ha az alperes akár a vízhozam mesterségesen előidézett csökkentéséről, akár a kár bekövetkeztéről tudomást szerzett volna. Jogszabálysértő a bíróságok ítélete a tekintetben is, hogy kármegosztást nem alkalmaztak.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, mert ahhoz a felek hozzájárultak.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.