A Kúria Mfv.10403/2014/1. számú precedensképes határozata felmondás jogellenességének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 275. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tallián Blanka

Mfv.I.10.403/2014/7.

A Kúria a dr. Simonfalvi Éva pártfogó ügyvéd által képviselt felperesnek alperes ellen felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 24.M.5761/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.640.605/2013/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.640.605/2013/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.

A felülvizsgálati eljárásban teljes mértékben pervesztes felperes pártfogó ügyvédjének díját és a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felperes 2007. november 22-étől az alperes közéleti szerkesztőségén szerkesztő-riporter munkakörben fennálló munkaviszonyát csoportos létszámleépítésre hivatkozással 2011. augusztus 30-án közölt rendes felmondással megszüntették.

A felperes keresete a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítására és nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult. Módosított keresetében közvetett diszkriminációra hivatkozott, mert álláspontja szerint képzettségét és rátermettségét tekintve alkalmas volt a munkaköre ellátására, amely nem szűnt meg az átszervezést követően. A hátrány őt a többséghez képest érte, mivel egy hátrányos helyzetű társadalmi csoport tagja, és köztudomású tény az, hogy a romák elhelyezkedési esélyei rosszabbak a nem roma származású munkavállalókhoz képest.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 24.M.5761/2011/36. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte az alperes javára perköltség megfizetésére. Megállapította, hogy a felperes pártfogó ügyvédjének díját az állam viseli.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményeként megállapította, hogy az alperesnél több mint 500 főt érintő csoportos létszámleépítés történt 2011-ben, és ez az intézkedés a felperes munkaviszonyát is érintette. A felmondás célja a létszámcsökkentés és az alperes szervezetét érintő átszervezés végrehajtása volt. D.M. tanúvallomásával alátámasztotta, hogy a kiválasztási szempontok között nem szerepelt a származás, a munkáltató a teljesítményt és a munkaerő használhatóságát vizsgálta. Az alperes nem szüntette meg minden roma származású munkavállalója munkaviszonyát, többen továbbra is alkalmazásban maradtak. Azok a műsorok, amelyekben a felperes közreműködött (P., N.SZ.), megszűntek. Arra vonatkozóan pedig a felperes nem ajánlott fel bizonyítást, hogy az alperes által készített műsorok tartalmukban a korábbiakkal azonosak.

Az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 5. § (1) bekezdése alapján vizsgálta, hogy az egyenlő bánásmód követelményét, ennek keretében a 2000/43/EK. irányelvben, és a 2000/78/EK irányelvben foglaltak szerint a közvetett hátrányos megkülönböztetés tilalmát betartotta-e. E körben az ellenérdekű felek közötti bizonyítási feladatmegosztásra tekintettel megállapította, hogy a perben nem volt vitatott, miszerint a felperes roma származású. Köztudomású tényként fogadta el azt is, hogy a roma származásúak elhelyezkedése a munkaerőpiacon általában nehezített. Ezért vizsgálta, hogy ez a hátrány okozati összefüggésben áll-e az alperes magatartásával.

A lefolytatott bizonyítás eredményeként azt állapította meg, hogy az alperes magatartása nem irányult a felperes jogainak csorbítására, illetőleg hátrányos megkülönböztetésére. Az alperesnek a csoportos létszámleépítés végrehajtásakor nem kellett azt vizsgálnia és mérlegelnie, hogy milyenek az érintett munkavállalók elhelyezkedési lehetőségei, ilyen szempontot a törvény nem ír elő.

Nem találta megalapozottnak a felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét, amelyet az egészségéhez, jó hírnevéhez és a munkához való jogának megsértése miatt terjesztett elő, ugyanis ezzel kapcsolatban a felperes bizonyítási indítvánnyal nem élt, ezt a bíróság ezért nem is vizsgálhatta.

A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 49.Mf.640.605/2013/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest az alperes javára perköltség megfizetésére. Megállapította, hogy a felperes pártfogó ügyvédjének díját, és a kereseti, valamint fellebbezési illetéket az állam viseli.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által lefolytatott széleskörű bizonyítás eredményeként megállapított tényállással és levont jogkövetkeztetésével, annak indokaival egyetértett.

A fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy csoportos létszámleépítés esetén a munkáltató az eljárás szabályainak megtartása mellett nem köteles indokolni a munkavállaló munkaviszonyának a felmondását. A perben azonban bizonyított volt, hogy a munkavállaló kiválasztása a jogszabálynak megfelelően történt. A perben a felperes a kiválasztás szempontjait sérelmezte, illetve azt, hogy a munkáltató nem alkalmazott a személyét érintő pozitív diszkriminációt a származása miatt. A csoportos létszámleépítés, mint munkáltatói intézkedés alapjaként nincs jelentősége annak, hogy azok a műsorok megszűntek-e vagy sem, amelyekben a felperes dolgozott, továbbá a felperes képzettsége megfelelőségének sem, de ezen körülmények vonatkozásában a felperes bizonyítási indítvánnyal nem élt.

A másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy a felperes roma származása nehézséget jelent a további elhelyezkedésében. Ennek ellenére a munkáltatói intézkedés jogszerű volt, nem sérültek a 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 9. §-ában és a régi Mt. 5. §-ában foglalt rendelkezések. Az alperes helyesen utalt arra, hogy a perben releváns jogszabályok a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról tartalmaznak rendelkezéseket, azonban ezekből nem következik, hogy a valamely védett tulajdonsággal rendelkező munkavállaló személyét érintően a munkáltatónak pozitív diszkriminációt kell alkalmaznia. Csoportos létszámleépítés végrehajtásakor nem minősül vizsgálandó szempontnak a további elhelyezkedés nehezítettsége. Amennyiben a bíróság osztotta volna a felperes álláspontját, úgy abból az következne, hogy védett tulajdonsággal rendelkező munkavállalót a munkáltató nem bocsáthatna el, ez nyilvánvalóan jogsérelmet jelentene.

A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a károsodás megtörténtét, annak a munkáltatói magatartással összefüggését a régi Mt. 174. § (4) bekezdése szerint a munkavállalónak kell bizonyítania. Téves a felperes álláspontja, miszerint önmagában a munkaviszony megszűnése kellő alapja a nem vagyoni kártérítésnek.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet „megváltoztatásával" az alperes keresete szerinti marasztalását, másodlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására, és új határozat hozatalára utasítását kérte.