EH 2009.2039 Az autópálya építésével érintett ingatlanok forgalmi értékének csökkenéséből eredő kár megtérítése iránti igény elbírálásánál a koncesszor felelőssége abban az esetben, ha az autópályát építtető - működtető - koncesszor valósította meg a szükségtelen zavarást [Ptk. 100. §, 339. §].
Pertörténet:
Szegedi Járásbíróság P.20037/2007/27., Szegedi Törvényszék Pf.21550/2008/2., Kúria Pfv.20203/2009/4. (*EH 2009.2039*)
***********
A felpereseknek az 1/2-ed-1/2-ed arányban tulajdonukban álló perbeli ingatlana 100 méterre fekszik a 2005-ben átadott M5-ös autópálya tengelyétől és 50 méterre az autópályára vezető felüljárótól. Az 1994. május 2-án kelt koncessziós szerződés a koncessziós jogokat az alperesre ruházta, amelynek alapján az alperes volt az M5-ös autópálya építtetője és üzemeltetője. Az M5-ös autópálya harmadik fázisának megépítése érdekében került sor a koncessziós szerződés módosítására. A perbeli ingatlan mellett elhaladó autópálya szakasz 2004-2005-ben épült. 2004. július 23-án a felperesek - más szomszédos ingatlanok tulajdonosaival együtt - az útépítéssel érintett ingatlanok kisajátítása iránt terjesztettek elő kérelmet a Nemzeti Autópálya Rt.-nél. A felperesek hivatkoztak a Polgármesteri Hivatal által 2004. július 7-én készített állapot felvételi jegyzőkönyv tartalmára. A perbeli ingatlan kisajátítására került sor.
A felperesek a felemelt keresetükben 3 993 385 forint és ennek a 2006. január 1-jétől járó késedelmi kamata megfizetésére kérték az alperes kötelezését arra hivatkozással, hogy az autópálya építése miatt az ingatlanuk károsodott; rendeltetésszerű használatra csak javításokkal alkalmas. A szükséges javítási költség 2 593 385 forint, a javítás után fennmaradó forgalmi értékcsökkenés pedig 1 400 000 forint, amelyek megfizetésére az alperes köteles a Ptk. 100. §-a, 108. §-a, 339. §-a és 315. §-a alapján.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Jogi álláspontja szerint az építésben ténylegesen résztvevő károkozó felel a kárért. Az alperes a nyomvonal kijelölésében nem vett részt, az építési engedélyt is a Nemzeti Autópálya Zrt. kérte és kapta meg. A koncesszió sajátosságából adódóan pedig az állami fél megrendelő és a fővállalkozó közé került a koncessziós társaság, amely a kötelezettségeit teljesítette, a fővállalkozó ellenőrzése és utasításokkal való ellátása során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Az alperes szerint nem bizonyított a felróható magatartása és az sem, hogy a zavarás a szükséges mértéket meghaladta.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében 2 697 000 forint és ennek a 2006. január 1-jétől járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság az igazságügyi építészszakértői, az árszakértői és az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői vélemény alapján megállapította az ingatlanban meglévő károsodásokat, a javításukhoz szükséges költségeket és a zaj-, valamint a légszennyeződés és az útforgalom miatt az ingatlan forgalmi értéke csökkenésének a mértékét. A javítási költségeknek azonban csak a felét vette figyelembe, mert azt tartotta az autópálya építésével összefüggőnek. Az elsőfokú ítélet szerint az alperes kártérítő felelőssége a Ptk. 100. §-a, 339. §-ának (1) bekezdése és 315. §-a alapján megállapítható. Ezt nem zárja ki, hogy az autópálya ingatlan tulajdonosa a Magyar Állam, valamint az sem, hogy az alperes építtetője és nem tényleges építője volt az autópályának. Utóbbi tekintetében a Ptk. 315. §-a alapján az alperes felel a teljesítési segéd magatartásaiért, és mint üzemeltető felel a zaj- és légszennyezettség miatti értékcsökkenésért. Az elsőfokú ítélet utalt még a Ptk. 2. §-ának (1) bekezdésére, 4. §-ára és megállapította, hogy a Ptk. 108. §-a (1) bekezdésének alkalmazására nincs lehetőség.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében a felperesek fellebbezését alaposnak, az alperesnek a kereset elutasítására irányuló fellebbezését alaptalannak tartva az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az alperes marasztalásának összegét 3 993 385 forintra és kamatára felemelte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú ítélet indokolása szerint a perbeli ingatlanban az autópálya építése hiányában semmilyen károsodás nem következett volna be, ennek folytán a Ptk. 355. §-ának (1) és (4) bekezdése alapján az alperes a teljes mértékű javítási költség megfizetésére köteles, káronszerzés pedig nem állapítható meg. A másodfokú bíróság szerint a Ptk. 315. §-a deliktuális felelősség esetén is alkalmazható, így a szomszédjogi károkozás körében is ha a tulajdonos, vagy egyéb jogosult a joga gyakorlásához mást vesz igénybe. A közérdekből végzett tevékenység is járhat olyan hátránnyal, amely a kártérítésre alapot ad. A másodfokú ítélet szerint azonban az autópálya létével kapcsolatos kártérítési felelősség a Ptk. 345. §-a (1) bekezdésének utolsó fordulata alapján állapítható meg, amellyel egyező tartalmú a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 101. §-ának (1) bekezdése, valamint a 103. §-ának (1) bekezdése.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett elsődlegesen a keresetet elutasító, másodlagosan a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasító döntés meghozatalát kérte. A felülvizsgálati kérelem szerint a felperesek nem tettek eleget a bizonyítási kötelezettségüknek, nem bizonyították a zavarás szükségtelenségét, az alperes magatartásának jogellenességét, illetőleg az okozati összefüggést. A bíróságok nem értékelték az alperes kimentés körében tett nyilatkozatait, bizonyítékait, az ítéletek a felróhatóságról nem is rendelkeztek. A Ptk. 345. §-a (1) bekezdésének alkalmazására pedig nem kerülhet sor a környezetet veszélyeztető tevékenység bizonyítása nélkül. Az e körbe eső szakkérdésekre szakértői bizonyítás nem volt a perben. A bíróság az alperest nem tájékoztatta az alkalmazni kívánt jogalap szempontjából bizonyítandó tényekről sem, megsértve ezzel a Pp. 3. §-ának (3) bekezdését. A Pp. 221. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak a jogerős ítélet nem tett eleget, mert nem ismertette megfelelően a bizonyítékok mérlegelésénél irányadó körülményeket. A jogerős döntés mindezek folytán megalapozatlan, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését sérti. A bíróság a joggyakorlattal és jogelmélettel ellentétben állapította meg a Ptk. 315. §-ának alkalmazhatóságát a deliktuális felelősség körében. A Ptk. alapelveit pedig egyoldalúan értelmezte, az alperes jogait és törvényes érdekeit figyelmen kívül hagyva. A felülvizsgálati kérelem a Ptk. 100. §-ának alkalmazásával összefüggésben hivatkozott a mellékelt, dr. V. I.-től származó "Az autópálya-építéssel kapcsolatos bírósági gyakorlat egyes gyakorlati és elméleti alapkérdésiről" szóló szakvélemény megállapításaira a szükségtelen zavarás bizonyítása, a közérdekűség, a közcél szerepe, illetőleg a jogellenesség megítélése, valamint a Ptk. 315. §-ának alkalmazhatósága tekintetében. Az alperes szerint az állami működés hiányosságait jogértelmezési-jogalkotási folyamattal nem lehet a koncessziós társaságra hárítani. Az állami szervek felelősek az átgondolt tervezésért, a kisajátítási koncepcióért, az építési és környezeti engedélyezésekért. A felülvizsgálati kérelem szerint a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 100. §-a alkalmazása a jogellenes magatartás, a felróhatóság, az általános elvárhatóság kimentési feltétel hiányának, valamint a szükségtelen zavarás tényállási elemeinek megállapítása nélkül történt. Az alperes több legfelsőbb bírósági döntésre utalva kiemelte, hogy a zavarás szükségtelenségét a felperes nem bizonyította, illetőleg ezt a kérdést a bíróság nem is vizsgálta. Az alperes nem bizonyíthatta a "máshol történő" megvalósítás lehetőségét, mert a nyomvonal kijelölésében nem vett részt. Az alperes szerint nem derül ki az ítéletből, hogy azért felróható a magatartása, mert nem volt elegendő a bizonyítás e körben, vagy azért mert ezt a bizonyítékok alapján egyértelműen meg lehetett állapítani. Nem érthető az sem, hogy a jogerős ítélet mit tekint jogellenes magatartásnak, figyelembe véve azt, hogy az alperes a kijelölt nyomvonalon, a részére átadott tervek alapján megkezdett közérdekű beruházást az adott esetben általában elvárható gondossággal, az előírásoknak megfelelően végeztette el. Nem vizsgálta a bíróság azt sem, hogy az alperessel szerződéses viszonyban álló kivitelező, illetőleg az ő alvállalkozói jogellenes, felróható magatartást tanúsítottak-e, így a Ptk. 315. §-a alkalmazása nehezen értelmezhető. A felülvizsgálati kérelem a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény egyes rendelkezéseit kiemelte, és utalt arra, hogy az autópályák építése, fenntartása, üzemeltetése fontos közérdekű és közcélú tevékenység, amelynek hasznait a szélesebb közösség élvezi és mindezeket is értékelni kell. Ennek hiányában a Ptk. alapelveinek a jogerős ítélet szerinti értelmezése egyoldalú.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálat rendkívüli perorvoslati jellegéből következően a Legfelsőbb Bíróság csak a törvényes határidőben érkezett felülvizsgálati kérelemben megjelölt okok miatt vizsgálhatja a jogszabálysértés fennállását, felülvizsgálatnak pedig csak olyan jogi álláspont vagy mulasztás szolgálhat alapul, amely az eljárás korábbi szakaszaiban is a per tárgya volt. A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye [Pp. 275. § (1) bekezdés], ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban előterjesztett új bizonyítékot nem értékelheti. A Legfelsőbb Bíróság mindezek figyelembevételével a rendelkezésre álló iratok alapján azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eljárási és anyagi jogi szabályokat sérti-e.
A jogerős ítélet indokolása helytállóan állapította meg, hogy a felpereseknek az autópálya építésével és létével összefüggő kárigényének elbírálására nem a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése, hanem a Ptk. 100. §-ának megsértésén keresztül érvényesülő, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése az irányadó. A felülvizsgálati kérelem a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettség sérelmére tévesen hivatkozik. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a felperesek ismerték bizonyítási kötelezettségük terjedelmét, vagyis azt, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján őket terhelte a jogellenes magatartásnak, a kár bekövetkezésének és az okozati összefüggésnek a bizonyítása. Az alperes pedig a bizonyítási kötelezettsége körébe eső kimentésére vonatkozóan nyilatkozatokat, illetőleg indítványokat tett, a tájékoztatási kötelezettség sérelme az alperes tekintetében sem áll fenn.
A bíróság a Ptk. 100. §-ában és 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, jól vizsgálta a kártérítési felelősség feltételeinek fennállását. A szomszédjog általános szabálya, a Ptk. 100. §-a nemcsak a szomszéd, hanem bárki más szükségtelen zavarásától való tartózkodást, illetőleg bárki más jogainak veszélyeztetésétől való tartózkodást követeli meg. Téves ennek a szabálynak olyan értelmezése, hogy ez alapján kártérítést csak a létesítménnyel szomszédos, vagy az annak közvetlen közelében lévő ingatlanok tulajdonosai igényelhetnek és kizárólag a szomszédos ingatlanok tulajdonosaitól. Az adott esetben az alperes, mint az autópályát építtető-működtető koncesszor valósította meg a szükségtelen zavarást és ez a kifejtettek alapján a Ptk. 100. §-a alkalmazására alapot teremt. Nem vitatott, hogy az alperes a koncessziós jogok gyakorlójaként - mint az állami vagyon működtetője - koordinálja a tervezési, építési, üzemeltetési feladatokat. Jogi helyzetét a koncessziós szerződés behatárolja, de önálló jogosítványai is vannak. Tény, hogy tevékenysége csak a más által kijelölt nyomvonalon kialakítandó autópályára vonatkozott, ennek érdekében köthetett vállalkozási szerződést a fővállalkozóval. Felelősségének elbírálása során azonban nem az az eldöntendő kérdés, hogy a Ptk. 315. §-a deliktuális felelősség esetén is alkalmazható-e, hanem annak van jogi jelentősége, hogy az építtető alperes maga felel mindannak megvalósításáért, amely az általa kötött szerződés alapján jött létre, így az esetleges káros következményekért is. Az építtető alperes ezért olyan "szomszédnak" minősül, aki a létesítmény építésével, működtetésével okozott kárért a Ptk. 100. §-a alapján felel, ha azt szükségtelen zavarással okozta. Ez alól a felelősség alól a koncessziós szerződés nem vonja ki az alperest, éppen belehelyezi - még ha korlátok mellett is -, de megrendelői jogainál fogva az alperes volt hatással a létrejött eredményre, sőt abban már korábban is szerepe volt. E körben merül fel a kártérítési felelősség elemei közül az okozás és a kimentés kérdése. Az elsőfokú bíróság az ítéletében helyesen állapítja meg, hogy a felperesek ingatlanát érintő harmadik szakasz építésének 2004-ben történt megkezdésekor a felperesek és mások is a károsodást már jelezték. Ebben az időben a koncesszor alperes a továbbépítést folytatta és ezzel a felperesek kárát okozta. Miután ekkor lehetősége volt a beavatkozásra azzal, hogy lépéseket tegyen, kezdeményezze a károsodás elhárítását, de ezt nem tette meg, így magát a felelősség alól kimenteni nem tudta. A bíróságnak mindig az adott tényállás mellett kell vizsgálnia az okozás és a kimentés kérdését. A kifejtettekre tekintettel az alperes által felhozott körülmények a felelősség alóli kimentésére nem vezettek. Arra a felülvizsgálati kérelem helyesen utal, hogy az autópálya építéséhez fűződő közérdeket is figyelembe kell venni az érintett ingatlantulajdonosoknak az ingatlanuk zavartalan használatához fűződő magánérdeke mellett, a közérdek önmagában azonban a szükségtelen zavarás következményei alól nem mentesít, miként a kijelölt nyomvonal ténye vagy az építési engedélyeknek megfelelő építkezés ténye sem. A zavarás szükségtelensége pedig akkor állapítható meg, ha az kellő gondosság és körültekintés mellett elkerülhető. Az autópálya építése az adott esetben azért volt szükségtelenül zavaró, mert a káros következmények - miként azt a felperesek korábban kérték - elkerülhető lett volna.
A szakértői vélemények alapján a jogerős ítélet a bizonyítékok okszerű mérlegelésével, megalapozottan állapította meg a károsodás tényét is, e körben a bizonyítékok felülmérlegelésére nincs alap. A felülvizsgálati kérelem helyesen kifogásolja a másodfokú ítéletben a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésére való hivatkozást. A felperesek a keresetüket nem erre alapították és az elsőfokú döntés is a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg az alperes kártérítési felelősségét. Így a másodfokú bíróság erre irányuló kérelem, továbbá tények és bizonyítékok nélkül, jogszabálysértő módon hivatkozott a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésére, ez azonban érdemben a döntést nem befolyásolta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és az eljárási szabályok alapján a felülvizsgálati eljárásban értékelhető okok vizsgálata alapján az érdemben helytálló jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.