A Kecskeméti Törvényszék Pf.20919/2013/4. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása (ÖRÖKLÉSI szerződés érvénytelenségének megállapítása) tárgyában. [1952. évi IV. törvény (Csjt.) 60. §, 63. §, 65. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 201. §, 590. §, 655. §] Bírók: Maróti Rozália, Szántó Éva, Vajda László

Kapcsolódó határozatok:

Kiskőrösi Járásbíróság P.20552/2011/32., *Kecskeméti Törvényszék Pf.20919/2013/4.*, Kúria Pfv.20059/2014/4. (BH+ 2015.3.115)

***********

KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK

KECSKEMÉT

1.Pf.20.919/2013/4. szám

A Kecskeméti Törvényszék meghatalmazott neve hozzátartozó meghatalmazott által képviselt felperes neve felperes címe szám alatti lakos felperesnek - dr. Molnár Sándor ügyvéd (jogi képviselő címe) által képviselt alperes neve alperes címe szám alatti lakos alperes ellen öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Kiskőrösi Járásbíróság 2013. május 6. napján kelt 5.P.20.552/2011/32. számú ítélete ellen a felperes 33. és 35. sorszámú fellebbezése folytán meghozta a következő

Í T É L E T E T :

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és megállapítja, hogy néhai néhai neve és alperes neve alperes által 2008. november 5. napján kötött Közjegyző neve I. előtt közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződés é r v é n y t e l e n,

mellőzi a felperes terhére rótt 185.000 (Egyszáznyolcvanötezer) forint perköltség viseléséről és az állam által viselt eljárási illetékről szóló elsőfokú rendelkezéseket,

kötelezi az alperest, hogy az adóhatóság külön felhívására fizessen meg 222.000 (Kettőszázhuszonkettőezer) forint le nem rótt kereseti illetéket és 296.000 (Kettőszázkilencvenhatezer) forint le nem rótt fellebbezési illetéket az államnak.

Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S :

A peres felek testvérek. Az édesanyjuk néhai néhai neve 1992. január 27. napján Közjegyző neve II. előtt közjegyzői okiratba foglalt végrendeletet készített, melyben megjelölt ingatlanokat és az összes ingóságát az alperesre hagyta. A felperest a törvényes örökléséből kizárta és a kötelesrészre szorította.

Ezt követően néhai néhai neve örökhagyó 2007. május 5. napján írásbeli magánvégrendeletet tett, melyben akként rendelkezett, hogy a ingatlan címe szám alatti lakása felét és minden ingatlanát, vagyontárgyát az alperesre hagyta, míg az ingatlan másik felét az alperes lányára unoka neve unokájára hagyta. 2008. november 5. napján néhai néhai neve Közjegyző neve I. előtt közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződést kötött az alperessel, melyben akként rendelkezett, hogy a szerződésben megjelölt ingatlanvagyonát valamennyi ingóságát kizárólag az alperes, mint eltartója örökölje. Az örökös pedig vállalta, hogy amennyiben az örökhagyó jövedelme nem elegendő a tartására, azt kiegészíti, továbbá hogy kérésére mos, főz, takarít, ápolásról stb. gondoskodik, halála esetén pedig illő módon eltemetteti az örökhagyót.

Néhai néhai neve 2011. május 9. napján meghalt. Hagyatékát Közjegyző neve I. a Kjö.380/2011/13. számú ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével az alperesnek adta át öröklési szerződés alapján. A felperes ugyanis vitatta a közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződés érvényességét.

A felperes keresetet nyújtott be, melyben annak a megállapítását kérte, hogy néhai néhai neve örökhagyó 2008. november 5. napján kelt öröklési szerződése a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése, a Ptk. 207. §-ának (6) bekezdése és a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerint érvénytelen. Álláspontja szerint ezen okirat gyakorlatilag burkolt végrendeletnek minősíthető. Előadta, az örökhagyó nem szorult tartásra, az alperes azért vette rá az örökhagyót a szerződéskötésre, hogy őt a törvényes öröklésből teljes mértékben kizárja.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 185.000 forint perköltséget.

A 222.000 forint eljárási illetékről akként rendelkezett, hogy azt az állam viseli.

Indokolása szerint a felperes nem jelölt meg olyan jogszabályt, amelybe a per tárgyát képező öröklési szerződés ütközne, vagy annak rendelkezéseit sértené és nincs olyan rendelkezése sem ezen szerződésnek, amely jóerkölcsbe ütközne, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdésére alapított kereseti kérelem alaptalan.

A lefolytatott bizonyítás eredményeként - főként az alperes, valamint Tanú neve I. és Tanú neve II. tanúvallomása alapján - megállapította, hogy az alperes az öröklési szerződés szerinti tartást szolgáltatta. Amikor szükség volt, akkor segített az örökhagyónak akként, hogy őt orvoshoz vitte, a gyógyszerek költségét, a tüzelőfa költségét állta.

Egy alkalommal volt ablakcsere, amelynek az ellenértékét 780.000 forint körüli összeget az alperes fizette ki és a festést is ő csinálta meg saját kezűleg. Előfordult olyan is, hogy ő főzött.

Minden nap meglátogatta az örökhagyót, halálát követően pedig eltemettette őt. Az öröklési szerződés és az okiratszerkesztő közjegyző tanúvallomása alapján megállapítható volt, hogy az örökhagyó és az alperes a közjegyző által okiratba foglalt öröklési szerződést akarták megkötni. Ezzel szemben a felperes nem bizonyította, hogy a szerződő felek nem akarták ezt a szerződést megkötni, illetve más tartalmú szerződést akartak kötni. Színleltség csak akkor állapítható meg, ha mindkét szerződő fél részéről megállapítható a színleltség, jelen esetben azonban egyik szerződő fél esetében sem volt színlelés.

Mindezek alapján alaptalannak ítélte a felperes azon kereseti kérelmét, mely az öröklési szerződés érvénytelenségére vonatkozott színleltség jogcímén.

Ezt meghaladóan a felperes nem jelölte meg azt, hogy milyen követelés alapját vonta el az öröklési szerződés. Nincs olyan peradat, amelyből megállapítható lenne, hogy a felperesnek a kereseti kérelem benyújtásakor van olyan, a kikényszeríthetőség állapotában lévő igénye, amelynek kielégítési alapját a perrel érintett öröklési szerződés elvonta volna, ezért ezen a jogcímen is mint alaptalant elutasította a felperesi kereseti kérelmet.

Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes élt fellebbezéssel.

Kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását akként, hogy a törvényszék állapítsa meg az öröklési szerződés érvénytelenségét színleltség okán.

A bizonyítás eredményeként megállapítást nyert, hogy a néhai nem volt olyan egészségi állapotban, hogy tartósan ápolásra szoruljon. Emellett Tanú neve I. élettársa rendszeresen ellátta a szükséges teendőket (háztartási teendők, szükség szerinti betegápolás, betegszállítás stb.). Az örökhagyó tehát nem szorult tartósan tartásra, ápolásra, segítségre, emellett amennyiben erre mégis szüksége volt ott volt az élettársa. Az örökhagyó által tett korábbi végrendeletek tartalma több pontban aggályos. Így például a végrendeletében egyetlen segítségének írja le az alperest annak ellenére, hogy élettársi kapcsolatban élt, annak idején élettárs neve. Emellett róla mindkét végrendeletben úgy írt, mint aki sohasem látogatja, elhagyta a végrendelkezőt. Ezzel szemben ő nem elhagyta 17 évesen az édesanyját, hanem az elhunyt örökhagyó volt az, aki vele szemben rideg és agresszív bánásmódot tanúsított, ezért a nagymamájához költözött.