EH 2008.1774 Ha a szülők a gyermektartásdíjnak meghatározott vagyontárggyal való kiegyenlítésében az időtartam meghatározásával megállapodtak, a bíróság ezt követően különélő szülőt tartásdíj fizetésére azon az alapon sem kötelezheti, hogy a gazdasági megszorító intézkedések miatt a megélhetési költségek növekedtek [Csjt. 69. §, 69/B. §].
Pertörténet:
Kaposvári Járásbíróság P.21639/2006/17., Kaposvári Törvényszék Pf.20720/2007/11., Kúria Pfv.20037/2008/4. (*EH 2008.1774*)
***********
A peres felek házasságát a bíróság 1995. január 24-én felbontotta. Az eljárás során a felek jogerős végzéssel jóváhagyott egyezséget kötöttek, mely szerint az 1986. szeptember 22-én született Péter és az 1991. december 6-án született Dániel utónevű gyermekeik a felperesi anyánál nyernek elhelyezést. A felek megállapodtak abban, hogy az alperesi apa a jövőbeni tartásdíj fizetési kötelezettségének meghatározott vagyontárgy átadásával tesz eleget. Erre tekintettel a felperes vállalta mindkét közös gyermeknek a saját háztartásában történő természetbeni eltartását nagykorúságukig, illetve tanulmányaik befejezéséig, a gyermekek munkába állásáig, figyelemmel arra, hogy az alperes a közös tulajdont képező K., L. köz 3. I. ltp. II. em. 2. szám alatti lakásingatlan 1/2 tulajdoni hányadából 8/20 illetőséget átad a 2 500 000 forint forgalmi értékű ingatlanból a felperesnek, valamint az 500 000 forint forgalmi értéket képviselő házastársi közös ingóságok őt megillető 1/2 tulajdoni hányadát ugyancsak a felperes tulajdonába adja. Az egyezségben a felek azt is rögzítették, hogy az alperesi apát a Péter és Dániel utónevű közös gyermekeik tartására gyermekenként jövedelmének 20-20%-a, de minimum 4000-4000 forint összegű tartásdíj fizetési kötelezettség terhelné a fent részletezett elszámolás hiányában.
A felperes keresetében az alperes gyermektartásdíj fizetésére történő kötelezését kérte 2006. szeptember 1-jétől kezdődően oly módon, hogy az alperes fizesse meg a Péter és Dániel utónevű gyermekei tartására mindenkori jövedelmének 20-20%-át, de legalább havonta gyermekenként 10 000-10 000 forintot. Előadta, hogy az egyezségkötés óta életkörülményei olyan mértékben változtak, hogy a gyermekek tartását saját fizetéséből már csak nagy nehézségekkel tudja biztosítani. Az egyezség létrejöttekor a leggondosabb körültekintés mellett sem lehetett előre számolni azon gazdaságpolitikai megszorító intézkedésekkel, mely a diákokat és a szülőket egyaránt sújtja. Munkáltatói igazolást csatolt, melynek értelmében a 2006. második félévi járulékemelkedésekre tekintettel nettó munkabére jelentősen csökkent. A felperes arra is hivatkozott, hogy az egyezségben meghatározott havi 4000-4000 forint összegű gyermektartásdíj fizetése esetén az alperes az elmúlt 12 év alatt összesen 1 248 000 forintot teljesített volna, ugyanakkor az egyezség értelmében a felperes az alperestől csak 1 250 000 forint összegű vagyoni juttatásban részesült, a jövőre nézve tehát a gyermekek tartásának nincsen az alperes által fizetett fedezete, az alperes tartásdíj fizetési kötelezettsége feléledt.
Az alperes ellenkérelme a felperes keresetének elutasítására irányult. Álláspontja szerint nincsen olyan ok, előre nem látható változás, ami tartásdíj fizetési kötelezettségének feléledését eredményezhetné. A felperesnek az egyezség megkötésekor számolnia kellett azzal, hogy a gyermekek ellátása koruk előrehaladtával fokozottabb anyagi megterhelést jelent. Az alperes és a szülei a perbeli gyermekeket egyébként rendszeresen támogatják, zsebpénzzel, ruházati cikkekkel, ajándéktárgyakkal, ez azonban önkéntes elhatározáson alapul, nem jogszabályi kötelezettség.
Az elsőfokú bíróság megvizsgálta a peres felek, valamint gyermekeik jövedelmi-vagyoni helyzetét, rendszeres kiadásait. Megállapította, hogy a felperes munkabére 2006 szeptemberében havi nettó 178 322 forint volt, melyet havi 12 000 forint családi pótlék egészít ki. A Péter utónevű gyermek már nagykorú, szükséges egyetemi tanulmányokat folytat, a Dániel utónevű gyermek pedig szakközépiskolában tanul. Az elsőfokú bíróság részletesen feltárta és felsorolta a gyermekek tanulmányaival összefüggésben felmerülő kiadásokat, illetve a lakás fenntartásával összefüggésben keletkező kiadásokat.
Az alperes a tulajdonát képező kétszobás ingatlanban él, emellett egy garázzsal is rendelkezik, nyugdíjas, nyugdíjának havi nettó összege 125 288 forint. Az elsőfokú bíróság az alperesi kiadásokat is részletesen feltárta. Ezek közé tartozik, hogy az alperes havonta 5000-5000 forint zsebpénzt nyújt gyermekeinek, emellett 100 000-100 000 forinttal járult hozzá Péter ballagásához, valamint laptopja vásárlásához is.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 2007. március 1-jétől kezdődően fizessen meg a Péter utónevű nagykorú gyermeke tartására havi 10 000 forint tartásdíjat, a Dániel utónevű gyermeke tartására pedig a mindenkori rendszeres nettó jövedelmének 20%-át, de legalább 20 000 forintot. Az elsőfokú bíróság rendelkezett a 2006. szeptember 1. és 2007. február 28. közötti időszakra vonatkozóan is az alperes tartásdíj fizetési kötelezettségéről, a lejárt tartásdíj tekintetében részletfizetést biztosítva.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy kivételesen lehetőség van a tartásdíjnak vagyontárggyal történő kiegyenlítésére. Az erre vonatkozó szerződés, illetve egyezség kötelező érvényű megállapodás, mely a bírói gyakorlat értelmében a pénzbeli tartásra kötelezett szülő későbbi szolgáltatásban való marasztalását csak abban a kivételes esetben teszi lehetővé, amikor a felek körülményeiben előre nem látható lényeges változás áll be, és az így megváltozott körülmények között válik elengedhetetlenné a gyermek megfelelő ellátásába érdekében nyújtandó többletjuttatás.
Az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a felperes, mint felelős szülő az egyezségkötés során kellő körültekintés mellett számolhatott-e azzal, hogy a gyermekek eltartásáról jelentős erőfeszítései mellett sem tud majd a jövőben megfelelően gondoskodni.
Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a 2006. második félévétől érvényesülő ún. megszorító gazdaságpolitikai intézkedések folytán jelentős teher hárul a felsőfokú tanulmányokat folytató gyermekek szüleire, mivel számos korábban biztosított kedvezmény és támogatás megszűnt. A perbeli kiskorú gyermek indokolt szükségletei is - életkorából adódóan - növekedtek, és az ő esetében is érvényesülnek a megszorító intézkedések hatásai. A felek közös gyermekeinek lakhatását, eltartásukkal kapcsolatos kiadásokat kizárólag a felperes fedezi, amire a megváltozott gazdasági körülmények miatt a jövőben egyedül már nem képes, a gyermekek tartásához tehát az alperes is köteles hozzájárulni.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban pontosította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalakor figyelembe vett 2005. szeptember és 2006. augusztus 31. közötti egyéves időszakban a felperes havi nettó jövedelme 184 568 forint volt, míg a havi nem rendszeres nettó jövedelmet is beszámítva az egy hónapra eső átlagjövedelme a 200 000 forintot is meghaladta. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az általa feltárt tényállásból téves jogi következtetést vont le.
A Csjt. 69/B. § alapján a gyermektartásdíjról elsődlegesen a szülőknek kell megegyezniük. Ez kivételesen történhet olyan módon is, hogy a kötelezett tartási kötelezettségének kiegyenlítéséül megfelelő vagyontárgyat ad a jogosultnak. Ezt rögzíti a Legfelsőbb Bíróság 106. számú Polgári Kollégiumi állásfoglalása, ami azt is lehetővé teszi, hogy a megállapodástól függetlenül kötelezhesse a bíróság a kötelezettet tartásdíj fizetésére, ha ez a gyermek megfelelő tartásának biztosítása érdekében szükséges.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a peres felek egyezsége - melyet a bíróság megvizsgált abból a szempontból, hogy az megfelel-e a gyermekek érdekeinek - egyértelműen rögzítette, hogy a tartásdíj fejében átadott vagyontárgyak mely időpontig fedezik a tartásdíjat. Az, hogy a gyermektartásdíj ellentételezéséül átadott vagyontárgyak értéke arányban áll-e a tartásdíj mértékével, a jelen perben nem vizsgálható, mert az egyezség feltűnő értékaránytalanság címén történő megtámadásának a Ptk. 236. §-a szerinti egyéves határideje lejárt. Az alperes tartásdíj fizetési kötelezettségének megállapítására a fentiek alapján csak akkor kerülhet sor, ha a gyermekek megfelelő tartását a felperes nem tudja biztosítani. Ezzel összefüggésben a gazdasági körülmények változása a tartásdíj megállapításának alapjául nem szolgálhat, mert az mindkét peres felet egyformán érinti.
A PK 106. számú állásfoglalás alapján a perben nem az alperes jövedelmi-vagyoni viszonyait kellett vizsgálni, azt, hogy képes lenne-e nyugdíjából tartásdíjat fizetni, hanem azt, hogy a felperes jelenlegi jövedelme mellett a gyermekek megfelelő tartását biztosítani tudja-e.
A fentiekkel összefüggésben a másodfokú bíróság megállapította, hogy a perbeli gyermekeknek az elsőfokú bíróság által részletesen feltárt szükségleteit, megfelelő tartását a felperes biztosítani tudja, figyelemmel arra, hogy a havi átlagos nettó jövedelme a 200 000 forintot eléri. Erre tekintettel a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a tartásdíj fizetésére nem kötelezhető.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatását és az alperes arra történő kötelezését kérte, hogy fizesse meg a Dániel utónevű gyermek tartására 2006. szeptember 1-jétől kezdődően a havi nettó jövedelme 20%-át, de legalább havonta 20 000 forintot. A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő. A másodfokú bíróság tévesen hivatkozott arra, hogy az egyezségkötés óta bekövetkezett kedvezőtlen gazdasági körülmények mindkét felet egyformán érintik. Ezzel szemben a felperes a sajátján kívül két gyermek tartásáról gondoskodik, míg az alperes jelenleg más eltartására nem köteles. A PK 106. számú állásfoglalás értelmében jövőbeni tartásdíj vagyontárggyal történő kiegyenlítése esetén a tartásra kötelezett akkor kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére, ha a felek körülményeiben olyan előre nem látható változás következik be, amely a gyermek megfelelő ellátása érdekében indokolja a többletjuttatást. A perben a felperes igazolta ezen kedvezőtlen változásokat, melyek egyre nagyobb mérvű kifizetéseket tesznek szükségessé. A gyermekek iskoláztatásával járó ilyen mértékű költségnövekedések nagyfokú gondosság mellett sem voltak előre láthatóak.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Csjt. 69/A. § (1) bekezdése szerint a szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll. A (2) bekezdés értelmében a gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben szolgáltatja. A Csjt. 69/B. § úgy rendelkezik, hogy a gyermektartásdíjról a bíróság csak a szülők megegyezésének hiányában dönt.
Helyesen mutattak rá a perben eljárt bíróságok arra, hogy a szülők kivételesen megállapodhatnak abban is, hogy a kötelezett tartási kötelezettségének kiegyenlítéséül megfelelő vagyontárgyat ad a jogosultnak. Kétségtelen az is, hogy a 106. számú Polgári Kollégiumi állásfoglalás lehetővé teszi, hogy a bíróság a tartásra kötelezettet ilyen megállapodás esetében is kötelezhesse a gyermek részére tartásdíj fizetésére, ha ez a gyermek megfelelő tartásának biztosítása érdekében szükséges. Erre azonban - ahogyan arra a másodfokú bíróság helyesen rámutatott - csak kivételesen, abban az esetben kerülhet sor, ha a felek körülményeiben előre nem látható, lényeges változás állt be és az így megváltozott körülmények között válik elengedhetetlenné a gyermek megfelelő ellátása érdekében nyújtandó többletjuttatás. Ilyen kedvezőtlen változás lehet, ha a gyermeket gondozó szülő munkaképtelenné válik. A gyermeket természetben gondozó szülő tehát nem hivatkozhat arra, hogy a gyermek ellátása a koránál fogva költségesebbé vált, mert ezzel a megállapodás időpontjában számolnia kell, illetve a tartás ellenértékeként adott vagyontárgy (többnyire ingatlan) értéke is arányosan emelkedhet (Pfv. II. 22.090/1996.). Hasonlóan nem szolgálhat alapul a tartásdíj megállapítására a felperes által hivatkozott gazdasági megszorító intézkedés sem, hiszen ez mindkét peres felet, illetve gyermekeiket érinti, és nem olyan mértékű, amely lehetetlenné tenné, hogy a felperes a mintegy 200 000 forintos, az átlagot meghaladó nettó jövedelméből a tartásukról megfelelően gondoskodni tudjon. Ezen túlmenően a perbeli gyermekek nagy valószínűséggel a jövőben is számíthatnak arra, hogy ha nagyobb volumenű szükséges kiadások merülnek fel, az édesapjuk azokhoz önként hozzájárul.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.