BH 1998.8.377 A szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányait a szerződés megkötésének időpontjára vetítetten a szerződésben kikötött teljesítések alapján kell és lehet elbírálni [Ptk. 201. § (2) bek., PK 267. sz.].

A peres felek testvérek, leszármazóként törvényes örökösei az 1993. december 6. napján végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt édesanyjuknak (a továbbiakban: örökhagyónak). A perbeli lakás az örökhagyó bérleménye volt. Az örökhagyó - élve a jogszabályban biztosított vételi jogával - az 1990. március 5. napján megkötött szerződéssel a bentlakó bérlő részére biztosított kedvezmény igénybevétele mellett 187.500 forint vételár ellenében megvásárolta az akkor 1.250.000 forint forgalmi értékű lakást, amelynek előtörlesztéseként 19.000 forintot egy összegben egyenlített ki, míg a fennmaradó összeg teljesítését részletekben vállalta. A 19.000 forintos előtörlesztést az örökhagyó - saját megtakarítás hiányában - a felperes által nyújtott kölcsönből fedezte. Erre figyelemmel a felperes részére adott írásbeli nyilatkozatában a 19.000 forint kölcsön felvételének elismerése mellett annak visszafizetésére vállalt kötelezettséget (teljesítési határidő nélkül) azzal, hogy nemteljesítés esetén a lakás a kölcsönadó tulajdonába megy át.

A perbeli lakás az örökhagyó ingatlan-nyilvántartási tulajdonaként része volt a leltározott hagyatékának, átadására a felperes által jelzett tulajdoni igényre tekintettel nem került sor.

A felperes örököstársaival - az alperesekkel - szemben annak megállapítása iránt terjesztett elő keresetet, hogy a perbeli lakás az örökhagyó 1990-ben tett és az általa 1990. május 29-én írásban elfogadott nyilatkozat alapján a kölcsön visszafizetésének hiányában a tulajdonába került, és így nem tartozott az örökhagyó hagyatékához.

Az elsőfokú bíróságnak a keresetet a tulajdonosi rendelkezési jog hiányára alapított elutasító ítéletét a másodfokú bíróság a meghozott közbenső ítéletével "részben megváltoztatta". Kimondta, hogy a felperes és az örökhagyó között 1990. május 29-én kötött szerződés a perbeli ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló adásvételi szerződésnek minősül. Tényként rögzítette, hogy a felperes és az örökhagyó szerződése nem ajándékozással vegyes, hanem tiszta adásvételi szerződés, amellyel szemben az alperesek a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapított megtámadási jogokat viszontkeresettel vagy kifogásként érvényesíthetik, illetve érvényesítették. Éppen erre figyelemmel, egyebekben - az alperesek által hivatkozott feltűnő értékaránytalanság vizsgálata tárgyában - az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.

Az elsőfokú bíróság az újabb eljárás eredményeként meghozott ítéletével kimondta, hogy az adásvételi szerződés érvénytelen, a keresetet elutasította. Döntését elsődlegesen a felperes és az örökhagyó megtett nyilatkozatának a közbenső ítélet megállapításától eltérő értékelésére alapozta. Eszerint az örökhagyónak a felvett kölcsön tárgyában tett nyilatkozata tartalmát tekintve vételi jog határozatlan időre szóló biztosításának minősül, amelynek gyakorolhatósága hat hónap elteltével megszűnik, az ezzel ellentétes megállapodás semmis. Az adásvételi szerződés tehát a Ptk. 375. §-ának (2) bekezdésébe ütközően semmisnek tekintendő.

Utalt az ítélet arra, hogy a megállapított semmisség hiányában a feltűnő aránytalanságra alapított megtámadást eredményesnek kellene elfogadni, és ennek jogkövetkezményeként az adott esetben az eredeti állapot helyreállítása lenne alkalmazandó.

A Ptk. 202. §-ára alapított semmisséget nem fogadta el megállapíthatónak.

Az ítélet ellen benyújtott felperesi fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. Kimondta, hogy a felperes az örökhagyóval 1990-ben kötött adásvételi szerződés alapján megszerezte a perbeli lakásingatlan tulajdonjogát. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alpereseknek 30 nap alatt személyenként 229.362 forintot annak 1993. december 4. napjától járó törvényes kamataival együtt. Döntésének indokolásánál rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróságnak nem volt jogszabályi lehetősége az örökhagyó és a felperes jognyilatkozatának a jogerős közbenső ítéletben foglalt megállapításától eltérő értelmezésére. A szerződés érvényes vagy érvénytelen voltát adásvételi szerződésként kellett és lehetett vizsgálni. A Ptk. 202. §-ára alapított semmisség megállapítását mellőző elsőfokú ítéleti rendelkezést - fellebbezés, csatlakozó fellebbezés hiányában - nem érintette. Az elsőfokú ítéletnek a feltűnő értékaránytalansággal kapcsolatos megállapítását annak fennállása tekintetében indokai alapján helyesnek fogadta el, a Ptk. 237. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával azonban a szerződést érvényessé nyilváníthatónak tekintette.